Csendesen léptek egymás mellett. Narcissa fázósan dörzsölte át a karjait. Képtelen lett volna tovább a bálon maradni. Túlságosan felzaklatta ez a tánc. Le kellett hűlni kettős értelemben is. A vállára húzta a stóláját. Nem akart Luciusra nézni. Még most nem. A sövény szélénél érezte meg a rebbenésnyi érintést. Lucius a könyökénél fogva állította meg. Narcissa felé fordult. Csak a táncteremből szűrődő fények világították őket. Visszacsillogott a szemükben. Olyan észrevétlenül, olyan váratlanul történt. Narcissa szemei hatalmasra kerekedtek, elakadt a légzése, s Lucius maga sem tudta, hogy, s miért, de a halványrózsaszín ajkakra hajolt. A keze az előbb olyan közel húzott derékra vándorolt, s ismét húzta magához a női testet. Narcissa engedett, nedves édes volt a csókjuk. Az akác és a méz együttese. Tiszta, válogatott akácméz. Amilyen váratlanul érte őket, olyan sokáig tartott. Ilyen közelről még erősebb volt Lucius arcszeszének az illata. Nagyon kellemes férfias illat, s Lucius is érezte, az édes méz és vaníliaillatot, most is így a bőréről egészen közelről. Az éjszaka csendjében ketten álltak a kert sötét árnyai közt, az éjszaka neszei mintha elhaltak volna két szőke fej, a magas karcsú alakok visszafogott ölelése alatt. Narcissa lehajtotta a fejét, beharapta az ajkát, s csak hallgatta a homlokára a hajába suttogott nevét:

-         Narcissa! – Lucius egy pillanatig még lehunyta a szemét, hogy elraktározza magában ezt az élményt, a vágyott nő csókját, közelségét. Narcissa nem húzódott el, de Lucius tudta, hogy el kell engednie. Hátrált egy lépést, pedig legszívesebben újra a puha ajkakra hajolt volna. – Visszakísérlek! – tudta, hogy Narcissa ma kivételes ajándékban részesítette. Fel som fogta, hogy lehettek ennyire bizalmasak ma. Semmi sem látszott rajtuk, ahogy visszatértek a táncolók közé…ugyanolyanok voltak, mint mindig. Külsőre. De belül egészen megváltoztak.

Pedálváltás. Átpengette a húrokat. Hallgatta az akkord tisztaságát. Ma képtelen koncentrálni. Nem tud a saját hárfajátékára sem odafigyelni. Futtatta az ujjait a húrokon. De a gondolatai mindig egyetlen személy körül forogtak. Lucius Malfoyra gondolt. Az érintésére. A visszafogott gyengédségére. Megrázta a fejét, s ismét belekezdett a dallamba.

-         Narcissa ezt már az unalomig gyakoroltad! – panaszkodott Bella.

-         Nem tökéletes – szorította össze a száját Narcissa. A hosszú ujjak a hárfa húrjain matattak, hallgatta az előcsalt dallamokat, majd futólag felnézett nővérére. – El lehet valakit csábítani hárfajátékkal? – vetette fel a kérdést. Bella meglepődve nézett húgára, s mosolyogva csak ennyit felelt.

-         Neked hárfáznod sem kell. Lucius már ha csak meglát elcsábul. Semmit sem kell érte tenned – az egyik vázába hamuzott, s kutatva nézte testvérét. – Miért érdekel ez most hirtelen?

-         Csak kérdeztem – fordította el a fejét Narcissa.

-         A szexre minden férfi ugrik – fújta ki a lótuszillatot Bella.

-         Nem minden férfi – mondta hidegen Narcissa, s előrebillentette a hárfát. A kandallópárkányról leemelte a medaliont. Nézte benne a szép férfi miniatúrát. Bella mögé lépve belenézett.

-         Mert szerinted ő nem igaz? – kacagott fel Bella. – Tudod, hogy az arisztokrata férfiak különleckéket kapnak a szerelem művészetéből?  - emelte fel gúnyosan a szemöldökét, s várakozón nézett húgára.

-         Bella! Nem érdekelnek a közönséges beszámolóid – tiltakozott Narcissa,  s összepattintotta a medaliont.

-         Pedig ,ha hiszed, ha nem mindenki mást az érdekel – búgta kéjesen Bella. – Jó befogtam a szám. Lucius egy igazi úriember. Tehát: Mikor kéri meg a kezed? Mikor lesz hajlandó eljegyezni téged? – ült az ablakpárkányra Bella.  Narcissa sértetten elfordult.

-         Megteszi, ha eljön az ideje – felelte kimérten.

-         Meddig játsszátok még a szűzfazekat? – nyomta el a párkányon az illanót Bella. – Ezt az erkölcscsősz önmegtartóztató életet? Pfh! Én megőrülnék, ha így kellene élnem, évek óta csak epekedtek egymás után! Jaj ne kapkodj levegő után! Úgyis tudom, hogy így van!

-         Luciusnak fontosabb dolgai is vannak most – intette le Narcissa.

-         Mi lehet fontosabb a családalapításnál? Nálad? Ne mondj ilyeneket Cissy! Meddig, hagy a bizonytalanságban? – Bella kérdései kongtak Narcissa fejében. Évek. Olyan gyorsan peregtek, észre sem vette, hogy múlnak az évek felettük. Felette.

-         Lucius a Nagyúrnál és a minisztériumban is igyekszik megfelelő pozícióba kerülni – bizonygatta Narcissa.

-         Ezzel áltat? Ha egy férfinek kell egy nő, azt megszerzi és nem várakoztatja – csapott a párkányra Bella. Meresztette egymásra a kék szemeit a két nővér. Bella józan gondolkodása a kapcsolatok terén. Bela mindig minden olyan letisztázva lát, sallangok nélkül, a magját, a csontig leásva. A maga nyers valójában, de Bella mindent úgy mutat és úgy mond ki ahogy a valóságban van. Ezt Narcissa tudta. S talán a Black család és igen ő is érzi, hogy a váratás már túl hosszú. Narcissa elfordult. Sértetten vissza akart vonulni, de vendéget jelentettek.

-         Lucius Malfoy – Bella sokatmondóan a húgára nézett ,de Narcissa kerülte a tekintetét. A két nővér lesietett a szalonba.

-         Bella eredj át apádhoz – szólt rá Druella a lányára. Záródott a két szőke fiatal mögött az ajtó. Ketten maradtak.

-         Az édesapád beleegyezését már megkaptam – szólt rekedten Lucius. Narcissához lépett. Aranymintás krémszín ékszertartó doboz. Lucius felpattintotta. A párnában két vékony gyűrű csillogott. A Malfoy motívumos karikagyűrű, és egy lagúnakék zafírköves kísérőgyűrű. – Most már csak a tiedet kell megszereznem. Narcissa Black hozzám jössz feleségül? – lebegő hangsúlyú kérdés. Megingott a hangja. Narcissa fátyolos szemekkel nézett rá.

-         Igen – elhaló válasz volt.

-         Sokat vártam erre a pillanatra – húzta fel a két gyűrűt Narcissa ujjára Lucius – Elmondani sem tudom, mennyire sokat – mélyreható szürke pillantással a kezénél fogva húzta magához a nőt. Birtokba vette a halovány női ajkakat.