Pezsgőszín esküvői ruhája volt. Nem állt jól neki a fehér. Ezért döntöttek a mélyebb szín mellett. A haja csak félig feltűzve, kékes hajcsattal, fátyol nélkül. Narcissához illő ruha volt, oldalt finoman meghúzott anyaggal, a csípőjénél redőződött az anyag, a selyemanyag hulláma mind a csípővonal felé tartott. A Black-házban jelölték ki az esküvő napját. A lakodalom természetesen a Malfoy-birtokon lesz. Bella remegő kézzel gyújtott újabb lótuszillanóra.

-         Cissy te! El sem hiszem! Malfoy-nagyasszony lesz belőled! Jajh Merlinre! – sóhajtozott.

-         Ne mondj ilyeneket! Gúnyolódsz tudom – Narcissa olyan ideges volt, hogy már másodjára is kiejtette a tükröt a kezéből.

-         Ne aggódj nyugodtan törheted drága, ma van az esküvőd, nem maradsz eladósorban – kacagott fel Bella, kinézett a ház elé. A Malfoy-címeres hófehér hintó a menyasszonyra várt. – Merlin ősz szakállára Cissy! Ma értettem meg igazán, miért kívánna mindenki Malfoy-menyasszony lenni! Ha egy ilyen álomhintó érkezik értem az esküvő napján! Talán az ezer éves impotens Malfoy-ükapához is hozzámennék – fújta ki  a füstöt Bella. Narcissa kinézett mellette az ablakon.  Mély levegőket vett. Nyugalom Narcissa! Nyugalom! – mondogatta magában. Karcsúsított vonalú ruháját felfogva lépkedett le a lépcsőkön a hintóig.  Bella csetlett-botlott utána.

-         Ah! Pedig ma még nem is ittam – nevetgélt Bella. – Hé Cissy! – húzta vissza a húgát. – Na volt elbeszélgetés anyával? Beinvitált magához egy bizalmas beszélgetésre? – Bella kíváncsi összeesküvő pillantással meredt rá.

-         Igen. Volt – motyogta Narcissa.

-         És? Felejthetetlen élmény volt igaz? Most már tudod, mit hova raknak – nevetett csendesen Bella. – Ha bármi kérdésed merült még fel fordulj hozzám bizalommal – szorította meg húga karját Bella.

-         Jó-jó nem felejtem el! – nyugtatta Narcissa. -  Mh. Nem érzem magam késznek a feleségszerephez – bizonytalankodott Narcissa.

-         Miket beszélsz! – lendítette előre Bella. – Huszonöt éves vagy. Mire vársz még? Épp itt az ideje, hogy férjhez menj! A legcsodásabb feleség leszel, akit csak ismerek Cissy! És ezt nem azért mondom mert a húgom vagy tudod jól – mondta komolyan Bella. – Ahogy én vagyok a legjobb szerető, úgy te a legtökéletesebb feleség. Mi beosztjuk a szerepeket ugye? – kacagott élesen Bella. Bella Rodolphussal és Voldemorttal egy fogaton érkezett az esküvőre. Furcsa hármas… mindenképpen. Narcissa hintója futott be utoljára. Az egész forgatag olyan volt, mintha egy merengőn át látta volna, a  szertartást, Lucius esküjét, a sajátját, a fekete talárokat, A hivatalos hitvesi csókot, ami pontosan olyan volt, mint egy Malfoy-tól elvártak. A gyűrű súlya az ujján.  Mintha elkábították volna valami erős bájitallal. Csak Luciust látta, s senki mást. Az ő szürke tekintetét, a nyugodtságát. Még itt is. Lucius adott neki is a nyugodtságából, szüksége volt rá. Ha ránézett máris egy fokkal nyugodtabbnak érezte magát. A kábulatból egy kéz érintése húzta ki. Éjfél. Halkan koppant a csillogó fekete bőrcipő és a pezsgőszín szaténcipellő a Malfoy-kastély előcsarnokában. Most, hogy csak ketten voltak nézte meg Narcissa igazán, a mozaikos márványlapokat. Mindegyik egy egy remekmű. Kellemes szürkészöldes ötvözető mozaikdarabkákból összeálló harmonikus mintákkal. Kígyóoszlopos előcsarnok, márvány reprezentatív lépcsőfeljáróval. Széles, hatalmas, elegáns. Nagyon-nagyon Malfoyos. A fáklyák gyér fénye mellett fordultak jobbra az első emeleten. Zöld bársonyszőnyeg nyelte el a lépteiket. Lucius benyitott a hálóba, s előreengedte. Narcissa meglepődve tapasztalta, hogy egy vaníliaszín szobába léphetett. Fehérmárvány fésülködőasztal, napszín bársonyszékek, puha fehér szőnyeg az ágy előtt. Csupa meleg szín, nagyon finom, nagyon előkelő textíliák, az ágy is tölgyfa, világos, krémszín huzatú párnák és egyetlen széles paplan. És egy igazán gyönyörű sárgarózsás melegbarna spanyolfal.

-         Holnapra még tartogatok neked meglepetéseket – mosolygott lágyan Lucius, s kézcsókkal távozott.  Pukkanás. A házimanólány mély pukedlivel köszöntötte.

-         Polla vagyok asszonyom. Rendelkezzék velem – mosolygott fel Narcissára. Áttessékelte az ifjú feleséget az öltözőszobába.

-         Polla, mint Apollónia? – ráncolta a homlokát Narcissa.

-         Igen asszonyom, de így egyszerűbb nemigaz? – tüsténkedett a házimanó. Narcissa titokzatos lagúnakék hálóruhát kapott. Észrevétlenül került rá a ruha. Földig érő, csónaknyakú, ejtett ujjú anyag. Lucius édesanyjának ajándéka.  – Jó éjszakát asszonyom! – suttogta a házimanó, s elillant a szeme elől. Narcissa a márványtükör elé ereszkedett a székre. Kiengedte a haját, s megkezdte az éjszakai átfésülést.  A tükörben látta a belépő Luciust. Szürke köntös simult a mellkasára. Nem sietett. Hagyta, hogy Narcissa végigvigye az esti készülődését. Csak amikor Narcissa a hajkefét az asztalra tette lépett hozzá. Kézcsókkal húzta fel magához. Végre. Annyi év után. Kiengedve láthatta ezt a mézszín hajat. A hullámzását. Átsimított rajta az ujjaival. Tenyerével a szép ívű bársonyos női arcot simította. Ajkaival újra és újra a női kézfejet csókolta, mintha egész éjszaka mást sem akarna tenni. Lassan aludtak ki a gyertyák. A hűvös nászágy megsüppedt a ránehezedők súlya alatt. Narcissa szőke haja szétterült a párnán, nyugodt pillantással nézett fel a szürke szemekbe. Lucius a derekukhoz húzta a takarót, majd belecsókolt az édes illatú női tenyérbe. Narcissa hátrasimította a férfi előrebukó szőke haját. Gyűrődött a keményre vasalt lepedő alattuk. Akác, méz és vanilía. Most egymás bőrén is érezhették…