Nappali ruhában várakoztak mindketten. Apró koppantás a széles ajtóban az idősebb Mrs. Malfoy állt. Meleg mosollyal az arcán a hálóban várakozókra nézett.

-         Jó reggelt!  - a nyomában Polla és a fiatal Dobby. Csettintésükre a lepedő már cserélődött is, Polla gondosan összehajtotta az árulkodó vászonlepedőt, s eliszkoltak. Narcissa csak most a gyors hajtogatás alatt vette észre, hogy a vászon szélén aranyhímzés fut. Selyemszálas Malfoy-motívumok, a négy sarokban a Malfoy-címer.  Egészen vékony hímzésminta, este a sötétben nem látszott, nem kételkedett benne, hogy a lepedőgyűjteményben minden lepedő pontosan ilyen. Ugyanilyen vászonanyag, aranymintás széllel. Időtálló lepedő volt. Hány tucat ilyen lehet, abban a titokzatos kamrában, ahova évtizedek múlva lépnek csak be. Miért e szokás? Talán a bizonyíték. Ha bárki, bármit megkérdőjelezne a későbbiekben. Ez a patyolatfehér anyag a bizonyíték a vér tisztaságára,  hitelesítés a menyasszony érintetlenségéről. Egy utódlási háborúban elengedhetetlenül szükséges. Talán a Malfoyok hagyományai nem is afféle légből kapott ötletek? Az évszázadokkal ezelőtti hagyománynak talán reális alapja van? Indokolttá tette, hogy megőrzésre kerüljön az első éjszaka bizonyítéka? Ezért a Malfoy- mintákkal megjelölt lepedő, ezért a családtagok felőli ellenőrzés, és a megőrzés, a gondosan hajtott lepedő az ő közös első éjszakájukról a bizonyság tehát felkerül a többi anyag mellé. Egyedi csakis a nászéjszakára húzott és készíttetett lepedők voltak ezek. Mrs. Malfoy összekulcsolta  az ujjait.

-         Narcissa! Gyere velem! – Lucius gyors összenézéssel reagált, de nem szólalt meg. Narcissa követte az apró-virágmintás ruhában susogó léptű anyósát. Gyorsan haladt apró léptekkel, Gondosan feltűzött kontyát egy bőrcsat fogta össze. Mosolygós barna szemeivel vissza-visszanézett menyére. Olyan könnyedén végezte a műveleteket, mintha minden nap végezné, pedig még életében nem végezte, ebben biztos lehetett Narcissa.  – Luciustól úgy tudom, hogy kedveled az ékszereket – mosolygott Mrs. Malfoy. Bársonyos nevetős hangja volt. Ezt a lágy dallamot, a nyugodt egyenletességet Lucius egészen biztosan tőle örökölte. – Biztosíthatlak – a  vércsepp a kilincshez ért, pálcalendítések egész sora – a Malfoy ékszergyűjteménnyel elégedett leszel. Magam is kedvelem az ékszereket. De hát egy ilyen öreg aszott bőrön már nem úgy mutatnak, mint a te fiatal szép bőrödön – nevetgélt Mrs. Malfoy. – Jó, hogy végre ismét egy fiatal Malfoyon láthatjuk az ékszereinket – elégedetten nézett körbe a termeken. – Remélem elégedett leszel.

-         A bőség zavara – futott végig a vitrineken Narcissa tekintete.

-         El kell ismerni…sok fejtörést okoz kiválasztani egyet a tengernyi közül – kuncogta Mrs. Malfoy. – Ez olyan…mint a házasság. De meglátod, hamar belejössz. Csak az elején szokatlan  - ismét a tenyerébe kuncogott, s sóhajtva kilépett a kincstárból. – Nekem már fel sem tűnik, bejövök szétnézek, leveszek egyet és távozom – nézett fel mosolygósan a mélykék szemekbe. – Ne várakoztassuk Luciust! Megígértem neki, hogy nem locsogok túl sokat – apró kapkodós léptekkel haladt felfelé a pincefolyosóról. Narcissa meglepődve követte a nőt. Ennek az asszonynak van olyan fia mint Lucius? A kissé hűvös és távolságtartó, kimért férfi? Akinek az anyja kuncog, fecseg s ennyire közvetlen?

-         Elraboltam és vissza is hoztam szíved hölgyét – mondta elégedetten Mrs. Malfoy, ahogy elhelyezkedett a reggeliző asztalnál. – A legfontosabb, hogy mindig elfoglald magad – vajazta meg a pirítóst. – Emlékszem, amikor Lucius apja idehozott majd megölt az unalom. Hirtelen nem tudtam mit kezdjek ebben az idegen hatalmas kastélyban.

-         Ezért anya csatlakozott a Boszorkányok jótékonysági klubjába – egészítette ki Lucius. – Aminek azóta is aktív tagja.

-         Ne lepődj meg, ha nem sokat hallottál róla – kortyolt jóízűen a teájába Mrs. Malfoy. – Halálfalókörökben tilos erről beszélni igaz? Egy halálfaló és a jótékonyság összeférhetetlen dolog.

-         Anyám a Szent Mungóba készít kötéseket, tépéseket, sőt még alap gyógy-készítményeket is főz – magyarázta Lucius.

-         Mindig arra gondolok, hogy ugyanúgy anyák fiai kerülnek oda. Én is aggódok a fiamért. Mellesleg a klub minden hónapban összegyűl. Remek kártyapartykat tartunk – kuncogott összeszorított ajkakkal Mrs. Malfoy.- A klubot aranyvérű asszonyok hozták létre. Többnyire titokban támogatjuk a Szent Mungót. Nem is tudják kik vagyunk.

-         A segítség így szép és nemes nem igaz? – tette hozzá fanyar mosollyal Lucius. – Habár a halálfalók mind gazdagok, vagyonos varázslók…

-         …vagyis alapvetően a Szent Mungóba nem sokan kerülnek közülük – nézett Luciusra Narcissa.

-         Igen, persze – bólintott Mrs. Malfoy. – De a jó kapcsolatokat ápolni kell. Ahogy Lucius a Minisztériummal, úgy én máshol.

-         Anya elsősorban talán már tényleg a közösség miatt a klub tagja.

-         A legzaftosabb pletykákat is kihallgathatja az ember. Szörnyű mennyit képesek pletykálni – Narcissa lesütötte a szemét. Nem kételkedik abban, ki az akiről a legtöbb szó forog ezekben a beszélgetésekben.  – khm…áh öregasszonyok kotkodálása…a korral jár – zárta le gyorsan Mrs. Malfoy. – Az aranyvér mindenek felett. Nah látom menni szeretnétek – kapta a tekintetét egyikről a másikra Mrs. Malfoy.

-         Csak ha megbocsátasz a korai távozásunkért – hajolt anyja kézfejére Lucius.

-         Ez  magától értetődik – kacsintott Mrs. Malfoy. Lucius előreengedte Narcissát az ajtónál, záródott az ajtó.

-         Anya egész délelőtt képes elteázgatni. Egész nap mereng, a parkot nézi.

-         Milyen ez a jótékonysági klub? – érdeklődött Narcissa.

-         Nem neked való hely – jegyezte meg bizalmasan Lucius.

-         Ezt, hogy érted? – enyhe sértettség vegyült a hangjába.

-         Nem azért, mert nem talállak jószívűnek egy jótékonysághoz, de … gonosz nyelvek gyülekezete. Anyám csak nevet rajtuk. De tudod, hogy Belláról suttognának minden öltés után – vette a lépcsőfokokat Lucius. Narcissa követte. – Mellesleg anyámmal ellentétben te már halálfalófeleség vagy. Ahogy én úgy nővéred is Voldemort legbizalmasabbja. A jótékonyságba tartozni anyámtól még elmegy…de Voldemort hívei és a jótékonyság? Összeegyeztethetetlen fogalom.

-         Az aranyvér eszme fontosabb ez igaz – bólintott Narcissa. – De anyád mondata…”hiszen anyák fiai azok is”…

-         Anyám ért a szép szavakhoz, a csinos megfogalmazásokhoz. Nem akar egyedül lenni…itthon nincs kihez szólnia ezért tag – magyarázta Lucius.

-         Nekem hitelesnek tűnt – ingatta a fejét Narcissa.

-         Szépen csengő szavak mögé rejti az egyszerű valóságot… - Lucius fanyarul elmosolyodott. – Halálfalók vagyunk mind Narcissa. A sötét erőket szolgálta a családom világ életében, tudhatod. A feketemágia a mindenünk. Ez az egész klub egy szépen csengő fedőnév arra, hogy összegyűljenek, információt cseréljenek…ahogy Voldemortnál a gyűlés, úgy a nőknél a jótékonykodás…valójában mind-mind egy célt szolgál. Az aranyvér eszmék erősítését önmagunkban és egymásban. Nem neked való a klub, de nem tiltom meg, hogy csatlakozz. De arcul csapás lesz. Bella miatt. A nők háborognak, hogy Bella jogszerű halálfaló lett. Az egyetlen nő! És te a testére vagy! Ki fognak utálni. Mert attól tartanak, ha Bella elérte, hogy Voldemort felvegye a hívei közé, akkor előbb utóbb te is eléred, vagy Bella elintézi neked. A nők nem értik meg, hogy ez az egész…nem nőknek való. Bella…fanatikus őrült te is tudod. Ezért és egyebek miatt lett halálfaló. Hagyjuk a politikát Narcissa! A mézesheteinket töltjük és nem akarok sötét dolgokra és hasonlókra gondolni – csókolt kezet a törékeny szőke nőnek.

-         Igaz! Most ne gondolkodjunk ilyesmiken. Erre később is ráérünk – hagyta helyben Narcissa, s belépett az ajtón, amit Lucius kitárt előtte.