Akácillatú arcszesz terjengett a levegőben. Narcissa felpillantott a naplója lapjáról. Fekete talárban, kígyófejes sétapálcával Lucius nézte őt az ajtóból. Narcissa letette a pennát, s várakozóan dőlt hátra. Lucius közelebb lépett, s felemelte szájához az asztalon nyugvó női kézfejet.

-         Rajtaütés? – kérdezte halkan Narcissa. Lucius  csak bólintott.

-         Sietek vissza – emelte fel komoly tekintetét a mélykék szempárba.

-         Mikor? – akarta tudni Narcissa.

-         Sietek – felelte szűkszavúan Lucius. – Hol leszel?

-         A csillagvizsgálóban, mint általában – mosolygott röviden Narcissa.

-         Az én kis asztrológusom –simogatta meg a női kézfejet Lucius, s meghajlással távozott is. Narcissa szemére árnyék ereszkedett. Az első éjszaka, amit egyedül tölt az esküvőjük óta. Amikor este a férfi készülődni kezdett, s ahogy az ajtóban meglátta a halálfalókra jellemző sötét talárt, már tudta. Sétapálca a kezében. Ma este valaki titokzatos módon el fog tűnni. Ebben biztos lehet. Narcissa összecsukta a bőrkötéses naplót. „Narcissa (Black) Malfoy”. Aranycirádás betűk. Narcissa végighúzta az újbegyét az aranybetűkön.

-         Csatlakozol hozzám egy sétára a parkban? – Lucius édesanyja állt a szalonja ajtajában.

-         Szívesen – állt fel Narcissa. Mrs. Malfoy a szökőkút felé vette az irányt.

-         A fekete mágia. Az egyetlen igaz szerelem. A férjemet is elragadta – mosolygott nosztalgikusan Mrs. Malfoy. - Az aranyvér eszme, a lányomat szakította ki a családból. De ez nem ismeretlen számotokra sem. Cygnus és Orion is beteges. És hát Andromeda… - Mrs, Malfoy megállt a szökőkútnál, s kezét a permetbe tartotta. – Na és te Narcissa? Az elvárásokat figyelmen kívül hagyva, hiszel az aranyvér eszmében?

-         Nincs nagyszerűbb és igazabb eszme. A varázsvilág tisztasága olyan fontos mint a vizek tisztasága, a forrásoké. Hiszem azt, hogy elérhető és megvalósítható cél. És most, hogy vezetőnk van, ezt közelebbinek érezzük mindannyian.

-         Igen – a barna szemek a vízsugarakra tapadtak. – És te mit olvasol ki a csillagokból Narcissa? Valóban elérjük a teljességet?

-         A teljességet soha nem lehet elérni. Az akkor létezett, amikor senki sem létezett. Azóta a világ megváltozott. Bár elérné a Nagyúr a célját.

-         De ne a család rovására igaz? – mosolygott Mrs. Malfoy. – Hát igen – lépett tovább a kitaposott ösvényen. – Magam is így gondolom.

-         Lucius kiváló politikus és tanácsadó, nem kétlem, hogy úgy tudja forgatni a vitorlát, hogy a legkisebb szeleket is befogja rajta – mondta határozottan Narcissa.

-         Látom, jól ismered. Nagy erény, ha ismerjük azt, akihez az életünket kötjük. Ha nem a legnagyobb – suttogta halkan Mrs. Malfoy.

-         A fekete mágia a legnagyobb fegyver, van-e nagyobb, mint az, aminek nincsenek határai, amely a végtelenségig kiterjeszthető. Mi ezeket birtokoljuk, Lucius is ezt használja. Voldemort pedig olyan mértékben kiterjesztette a határait, amikről álmodni sem mertünk.

-         A fegyver – Mrs. Malfoy elmosolyodott. – Lucius szerint a legyező a legnagyobb fegyver a te kezedben – kuncogott. – És magam is így veszem észre. Narcissa elfordította a tekintetét.  – Magam is felnéztem a csillagvizsgálóba, de nekem nem tetszett amit láttam. Jobb, ha nem is tudom. Túl sok a sötét köd – sóhajtotta, s a szökőkút vízpermetén keresztül visszanézett a megvilágított Malfoy-kastélyra.  – A macskaszem-köd. Ismered?

-         Természetesen – követte anyósa tekintetét Narcissa. – A Sárkány csillagképben.

-         Úgy van – bólintott elégedetten Mrs. Malfoy. – Macskaszem – barna szeme a sötét ablakokon futott, a meleg fényben fürdő homlokzaton. – Fegyver. De milyen nagy. Kettős csillagzat. Az általuk külön-külön ledobott gázburkok összekeveredtek. Azonban nincs rá bizonyíték, hogy a központi csillagának lenne kísérője. Az is felmerült, hogy az egyetlen csillag több gázburkot dobott le, amelyek reakcióba léptek egymással. A macskaszem-köd kialakulásának pontos körülményei ismeretlenek – Mrs. Malfoy visszanézett a menyére. – A csillagászati szakkönyvek gyönyörű megfogalmazása. Igazam van?

-         Valóban így írják le a jelenséget – felelte Narcissa. Nem értette mire célozhat Mrs. Malfoy. Az a Mrs. Malfoy, aki a Malfoyoknak a legtöbbet adta. A Malfoy-címeres ezüstkészleteket, serlegeket, aki úgy imádott Malfoynak lenni, mint előtte és utána senki más. Aki a fanatizmusig imádta a Malfoyságot, a motívumokat a címereket, aki a hagyományokat őrizte, gondozta, s  akinek az élete során hullott szét a Malfoy-család. A fekete mágia szolgálatában. Az ármány és bűn, az árulás nyomán. A Malfoyok évszázadain mind itt volt. S ha hitte, ha remélte, hogy véget ért, akkor már a csillagokból tudhatta, hogy nem. Hogy sosem ér véget. Hogy a Malfoyoknak mindig harcolniuk kell a saját sorsuk a saját végzetük ellen is, éppen annyira mint az ellenségeikkel. Ahogy Mardekár utódja sem szabadulhat a jóslatok a sorsa alól, úgy a Malfoyok sem. Ő, aki a Malfoyok egészére vetítette le a csillagállásokat és nem az egyéni sorsokra, ő szélesebben látta a múlt a jövő és a jelen képeit is. Csak a jövő igazolja az ő szavait. Se a kiváló asztrológus Narcissa se más nem érti most, amiről ő beszél. Amit látott, amit kiolvasott, ami elkerülhetetlen, s ami a Malfoyok örök sajátja. Ami bélyegként kíséri végig a Malfoy-évszázadokat, a családfában örökké felbukkanó érthetetlen megfejthetetlen rejtvény és rejtély. A kiküszöbölhetetlen és kikerülhetetlen. Ezért nem járt már a csillagvizsgálóba. Átengedte másoknak. Most már  menyének. Ő túl sokat látott a jövőből. A Malfoy-utódok jövőjéről.  Macskaszemek, a Sárkány csillagképben. Mrs. Malfoy felsóhajtott, s megrázta a fejét.

-         Igazi szerelmespároknak való este igazam van? – mosolygott Mrs. Malfoy. – Ne bánkódj Narcissa. Lucius holnap ismét itthon lesz, biztosíthatlak – tette a kezét Narcissa összekulcsolt kezeire.  – És fogadni mernék remek kirándulóötlete fog támadni – kacsintott Mrs. Malfoy. – Menjünk, mert leragad a szemem. Ráadásul még az esti teámat se szürcsölgettem el – nevetett fel ,s visszafelé indult az ösvényen. A szemében halvány szomorú fény villant mégis a pompázatos Malfoy-kastélyra nézve. Narcissa képtelen volt megérteni ezt a titokzatos asszonyt, aki csak mosolyog, s közben furcsa említéseket tesz, régi csillagászati szakkönyvekből.  – Ah, Rodolphus említette, hogy remek bonbonjaitok vannak. Mindenképpen rendelek én is az Abszolútról. Talán egy kis rumos bonbon jól megy a teához – megtorpant a lépcsőn. – Jó éjszakát Narcissa! – mosolygott a menyére, s elsietett a hátsó kastélyszárnyba. Narcissa még lefekvés után is anyósa zavaros szavaira gondolt. Mit akart mondani ezzel a Macskaszemmel és a Sárkánycsillagképpel? – Ha Lucius márványmerev szobor-arcán nem lehet elmenni, na akkor a mosolygós kuncogós anyján, akinek minduntalan nevetőráncok futnak a szeme körül, hát őrajta végképp nem lehet eligazodni. Narcissa elhelyezkedett a puha ágyban, s a jóleső kényelemben várta, hogy a szemére álom ereszkedjen.