A csillagvizsgálóban talált rá, ahogy gondolta. A csillagtérképek között keresgélt. Haja  a hátát simogatta, a hullámos szőke tincsek most egészen sötét színt kaptak a gyertyafényben. Lucius csendben figyelte a nő ténykedését, nézte a mozdulatait, a haját, de Narcissa hamar észrevette. Elmosolyodott. Lucius apró csókot nyomott a kézfejére.

- Siettem látod? – vette ki a térképet a nő kezéből. – Hagyjuk mára a csillagokat! Ragyogni fognak a vigyázó tekinteted nélkül is – húzta maga után a feleségét. Narcissa könnyed nevetéssel válaszolt. – mit szólnál egy hétvégi kikapcsolódáshoz? Csak mi ketten távol a reprezentatív Malfoy-világtól? – húzta fel a szemöldökét Lucius

- El sem tudlak képzelni a reprezentatív Malfoy-világon kívül – tiltakozott Narcissa.

- Akkor épp itt az ideje, hogy most elképzeljük ezt – súgta Narcissa fülébe bizalmasan Lucius. Narcissa testén kellemes borzongás futott végig a férfi hangját hallva. S nagyon is elképzelte, hogy mit ígérnek ezek a hétvégi napok kettesben.

Az erdőben sétáltak. Lucius sétabotjára támaszkodva, meg-megállva. Körbenézett a tájon. Narcissa is kifújta magát. Kora őszi idő volt. A sárgult levelek ropogtak a talpuk alatt. Meleg szeptemberük volt. Kellemes, bágyadt napfénnyel, ideális hőmérséklettel. Lucius ismét feljebb segítette a meredek domboldalon, így haladtak felfelé. Lucius fél lépéssel előre, s Narcissát húzva fel magához. Most megálltak, hogy visszafordulva innen a magaslatról láthassák a tájat.  Mesébe illő lábuk előtt elterülő völgy. Malfoy-tulajdon. Csakis. Lucius arisztokratikus fejtartással hűvösen nézte a tájat, a birtokát, szürke szemei a távolba révedtek.

-         Kiváló a fekvése ennek a vadászháznak – állapította meg Lucius elégedetten.

-         Lucius, minek neked vadászház, ha igazán sosem vadászol – ingatta a fejét Narcissa.

-         Apámé volt. Rajongott a vadászatért – szegezte tekintetét a felfelé vezető ösvényre. – Már mindjárt ott vagyunk – bíztatta Narcissát. A szirt mögé húzta, s a barlangszáj már előttük tátongott.

-         Azt mondtad piknikezünk – fürkészte Narcissa a barlangot. Lucius csábos szürke szemekkel húzta a szájához a női kezet.

-         Az is meglesz kedvesem – száraz mosoly, a szája körüli nevetőráncok futólag mélyültek el – Gyere! – húzta be Narcissát, s pálcaintésére meggyulladtak az akác és vanílaillatú gyertyák. Melegség járta át a barlangot. Meghitt és intim légkör. A fények vidám táncot jártak a titokzatos mélyedésekben. Kellemes meleg volt, a talajon egy szétterített vastag szőrme, és behűtött pezsgő. Kristályvázában pedig nárciszok és akácvirágok

-         Jaj Lucius! – suttogta megilletődötten Narcissa. Lucius lehajolt a kézfejre, de tekintetével Narcissa szemeit kereste.

-         Az én hercegnőmnek, mindenből a legjobb jár – súgta mély baritonján. Lucius letette a pálcáját, s levetve talárját Narcissát a meleg szőrmére húzta.

-         Tehát a Malfoyoknál ilyen egy piknik?  - figyelte Narcissa, ahogy Lucius felbontja a pezsgőt, s a kristálypoharakba tölti a habzó italt.

-         A Malfoyoknál pontosan ilyen egy piknik – nevetett fel férfias dallammal Lucius. Narcissa kivett egy akácvirágot a vázából, s belélegezte az illatát. Lehunyt szemmel forgatta  két ujja között a virágot. Lucius a kezébe adta a pezsgőspoharat, s a sajátját hozzákoccintotta. Belekortyolt az édes pezsgőbe.

-         Ilyen az, ha egy Malfoy-elcsábítja a feleségét? – a kék szemekben pajkos villanás volt. Lucius gyönyörködött a fekete szempillák rebbenésében. Lebegtek, le- és fel, Narcissa tiszta kék szeme derűsen csillogott rá. Belekortyolt a pezsgőbe, de szemét nem kapta el az acélszürke szemektől. A pezsgőspoharaik felett nézték egymást.

-         Ha nem megfelelő…- kezdte vontatottan Lucius

-         Nem mondtam, hogy nem az -  felelte Narcissa. Lucius mélyszín ajkait nézte, a férfiasan büszke szájat, a követelően birtokló szürke tekintetet. Lucius könnyedén ért a vállához, lecsúsztatta az azúrkék anyagot, s a vállára szorította az ajkait. A gömbölyű vállvonalat csókolta végig. Narcissa megreszketett a gyengéd érintéstől. Behunyt szemmel élvezte, a nyakán lassan felvándorló ajkakat, rátapadtak a szájára, puhán csókolta, karjával átölelte a derekét, a haja selymének tapintására vágyva. A gyertyafény az árnyakat vetített a barlangfalra, a hátrahanyatló nő hullámzó haját, a felé emelkedő férfi széles vállát. A karok, a lábak a két fiatal test összeölelkezését…Akár egy árnyjáték a falon…

Krémszín meleg takarót Narcissa feljebb húzta a mellkasán. Vállai meztelenül világítottak a gyertyafényben. Akác és méz illat, a vanília édességével. Lucius a szőke tincseket simította a bársonyos fehér női vállról. A nő felé könyökölve nézte a mélykék szemeket, a lebbenő szempillákat. Gyönyörködött a nő kisimult arcvonásaiban, a nyugodt tekintetében. Narcissa Lucius haját a füle mögé igazította. Ujjaival a férfi erős karján simított át. Lucius kézencsókolta. S újra, s újra. Narcissa mosolygott a férfi kézcsókjain. Időnként összeakadt a pillantásuk.  Olyan szerelmesen nézték egymást, hogy szavakkal kifejezni sem tudták. Csak a másik látta a tekintetüket, a szemük csillogását, az átszellemült arcukat. Az egyetlen, aki elől nem rejtették ezt. Aki előtt bátran kiülhetett az arcukra szívük legmélyebb titka. Aki előtt feltárulhatott a márvány mögötti világ, a szívük a lelkük képe és vágya.  Lucius egyfolytában Narcissa kezét fogta, s időnként a szájához emelte, hogy belélegezze róla a mézillatot, hogy ajkaihoz szorítsa, hogy aztán ismét lenézhessen a világ legcsodálatosabb kék szempárjába. A felesége szemébe.  Lucius szeme a kulcscsontok körül járt, majd ismét felnézett a nagy kék szemekbe, a pillák mögött megbújó kristálykék szépségű szemekbe. Narcissa is Lucius arcvonásait nézte, a vállát, az előrebukó haját, ahogy felé könyököl, így féloldalasan, félkönyökre ereszkedve, a kezét tartva. A jegygyűrű felé hintett kézcsókjait érezte a bőrén.  Lucius a fejük felől egy ék alakú követ vett elő. Narcissa nevetve könyökölt fel, s várakozóan nézte a férfit.

-         Ezt a csodálatos élményt meg kell örökítenünk – súgta rekedten Lucius.

-         Ne- ne! – pirult el Narcissa, s lefogta egy pillanatra a férfi kezét, de végül a barlangfal felé tolta. Együtt vésték fel a falra: „ Lucius+Narcissa” – Remélem az unokáink nem fognak erre járni – sütötte le a szemét Narcissa. – Miket gondolnának rólunk!

-         Azt, amit mindenki. Kiváló hely a piknikezésre – mosolygott fanyarul Lucius, s halkan összenevettek. Lucius sötétszürke szerelmes pillantással hajtotta fejét a női kézfejre…s Narcissa mélykék szemét egy pillanatra ismét eltakarta a sűrű szempilla, ahogy másodpercnyi ideig, lehunyta a szemét, hogy belülről érezze a kézcsókot.