Csörömpölés hallatszott a kert végéből. Az ablakon át nézett ki. Semmi. Se zaj, se nesz, se egy árny. Megrázta a fejét, s  lehajolt, hogy elpakolja az edényeket a konyhaszekrénybe.  Hatalmas fémkolompolás, egy halk sikkantás, s a gereblye eldőlt a kertben.  A pálcáját magához véve kirontott a hátsó kertbe, s a tücsökciripelés közepette gereblyéhez futott. Sehol senki. Pedig meg mert volna esküdni, hogy egy női sikoltást hallott. A pincetető mögött zizzent a szemetes. Elkapta a suhanó levegőt. És emberi testet tapintott. Érezhetően egy női testet. Meglehetősen intim helyen. Elrántotta a kezét, s a pálcáját rápöccintve a kiábrándító bűbájt levette az illetőről. A holdfényben megcsillant az ébenszín hullámos haj. Csillogó sötét szemek, az  arcán apró különleges és szép anyajegy sötétlett az arccsontján. És macskaszemek.

-         Oh. Helo! – nézett fel rá a nő, s kivillantak az egérke szabású apró fehér fogak.

-         A kertemben van – mérte végig a nőt.

-         Én is rájöttem – seperte le a talárját a nő. – Niobe Rose Zabini – nyújtotta a kezét, s megszorította a férfi markát.

-         Öhm… Matthew Wilkes – nyögte ki a férfi.

-         Igen tudom – kuncogott fel Niobe Rose. – Én vagyok az őrződ.

-         A mim? – nézett rá bambán a férfi. – Már bocs, és ha már pertuban vagyunk…de…te szorulnál őrzésre akkora ricsajt csapsz a környéken.

-         Mh hát lopakodás és rejtőzésből biztos kapnék egy szép nagy egyest az aurorképzőben az tutibiztos – csapta hátra  a rakoncátlan tincseit Rose.

-         Az enyhe kifejezés én kicsapnálak egy az egyben. Tehát mi ez az őrző dolog? – mérte végig a lányt, s megnézte magának még egyszer a lány fenekét, amit az előbb tapogathatott is.

-         Beléptél a seregbe igazam van? – kacsintott a lány ,s invitálás nélkül belépett az étkezőbe. Matt tehetetlenül követte a lányt. – Miért nem pálcával pakolsz el? – mutatott az edényekre. Matthew nem válaszolt. Várta a lány magyarázatát. Rose felsóhajtott. – Tudod. Az unokatestvérem a vezetőd. Mh rémlik valami? Dmitrij.

-         Te is? Mármint te is zöld taláros lettél?

-         Sss! – Niobe behúzta az ajtót, s leeresztette a zsalukat.  – igen.

-         De. De a Zabinik levendulatalárosok voltak világ életükben! – tiltakozott Matt keresztbe tett kézzel.

-         Ezt meg honnan veszed. Az apám levendulataláros igen.

-         Ő a megalapítójuk! – csattant Matt.

-         Én is tudom – sóhajtott Niobe s  a menyezetre emelte a tekintetét. – Hoppá! Van egy pókháló a plafonon! – a pálcáját a fehérre meszelt étkező mennyezete felé irányította. Eltüntette a pókhálót, s egy kis repedést hagyott a meszelésen.

-         Hé! Ne rombold szét a konyhám! – tiltakozott Matt, s helyrehozta a repedésnyi hibát. – Mit keres a levendulataláros Blaise Zabini lánya a konyhámban? – mérte végig a lányt még egyszer Matt.

-         Mond minden csajt így méregetsz? – tett keresztbe a karját Niobe. – Tudod, hogy nagyon ingerlő? – kacsintott rá. Matt kimeresztette a szemét. – Én nem értek egyet a levendulataláros eszmékkel, ahogy a családunkban ezzel nem vagyok egyedül. Az én hitem szerint pedig Dmitrij újta a járható és igaz út.

-         De szinte alig tudják még mit tervez – tiltakozott Matt.

-         Éppen ezért minden új tag kap egy őrzőt és védőt. Én kaptalak téged és te kaptál engem. A feladatom, hogy szemmel tartsalak, s ha eltévelyednél az eszmétől…nos…helyreigazítani – söpörte le a morzsákat Niobe. – Nos megkínálsz egy kávéval, ha már itt virrasztok a te lelki üdvödért? – mérte végig a férfit.

-         Most te nézel – morogta Matt, s kávét keresett a polcokon.

-         Gyakorlom. Ellestem tőled – villantotta rá a szemét Niobe.

-         És mond ez az őrzőség ez pontosan milyen mértékig…

-         Áh. Vagy úgy. A szeretődet várod éjszakára. Nyugi ha túl intimmé válna a dolog felszívódom – csapkodta  a térdét Niobe.

-         Nekem is figyelnem kell téged? – nézett rá sanda pillantással Matt.

-         Mh nem. Én bevett tag vagyok. Dmitrij unokatestvére. Viszont Egymást kell segítenünk. A harcokban is együtt leszünk. Mint a jó testvérek. Mindig egymás mellett. Egymást segítve. Kevesen vagyunk muszáj, hogy valaki mindig vigyázza a lépteinket.

-         Mh. Nagyon ravasz. És előrelátó dolog.

-         Egyetértek. Ne feledjük Malfoy vér csörgedezik az ereinkben – csipkedte meg a vénája felett a bőrt Niobe Rose. Belekortyolt a kávéba. – Mh. Pocsék kávét főzöl.

-         Nem iszok kávét – rántotta meg a vállát Matt.

-         Mh. Legközelebb inkább én készítem. Mennem kell – tette le a bögrét Niobe, s leugrott a konyhaasztalról, ahol eddig lóbálta a lábát.

-         Várj. Nem maradsz? – Matt legszívesebben visszaszívta volna, de késő. Niobe már meghallotta. Pajkosan kacsintott.

-         Szeretnéd ha maradnék? – kérdezett vissza.

-         Mármint úgy értettem, hogy…

-         Ma igazán csak szerettem volna megismerkedni. Gondoltam beugrom. Éppen erre jártam. De ha bajban vagy itt leszek.

-         Kétlem, hogy én lennék hamarabb bajban.

-         Majd meglátjuk. Jó éjt! – integetett Niobe Rose. Matt értetlenül dörzsölte a homlokát. A zöld talárosság gyors és váratlan fordulatokat hoz az életébe. A könyvespolcról leemelte A varázslók származástanát. Tehát. 32-es. Nahát. És harminckét éves. Nem tűnt annyinak…