Niobe Rose halkan tette be a kis sorháza ajtaját. Pálcájával suhintott, s a zárak sorra kattantak. A párkányon még megszagolgatta a virágait, pálcaintéssel megöntözte őket, s megfordult ,hogy útjára induljon, amikor…bum! Egy hatalmas mellkasba ütközött. A sötét talár mindent eltakart előle. Niobe felnézett.

-         Mond komolyan nem látsz, vagy szándékosan csetlesz-botlasz? – mérte végig Matt. Niobe felhúzta az orrát. Tessék. Most már állandóan ezt a végigmérést kell kiállnia?

-         Ha nem lennél lehetetlen helyeken nem mentem volna neked. Mit keresel itt? – mérte végig a méregzöld színű talárt.

-         Tudod, akció van. Vagy nem oda készültél? – támaszkodott a borostyánfuttatta kerítésnek. Rose tiltakozva integetett. – Mi van? – Niobe sietve csapott a férfi kézfejére.

-         Tönkrevágod a virágaimat te barbár vad szörnyeteg! – Niobe megsimogatta a borostyán leveleit. – Jól van semmi baj – búgta nekik kedveskedő hangon. Matt hitetlenkedve nevetett.

-         Te komolyan a növényeidhez beszélsz? – kacagott fel.

-         Igenis érző lények! Ne lépj a gyöngyvirágokra! – szólt rá, mielőtt Matt hátralépett volna. A férfi a kis ösvényen óvatosan követte a lányt.

-         Nem csodálom, hogy Dmitrij ilyen lassan halad az ügyben, ha ilyenek vannak a seregében mint te – Niobe megszorította a kerti vízcsapot.

-         Gyere már! – sürgette a férfit.

-         Mi? – Niobe rászorította a férfi kezét is a vízcsapra, s már húzta is őket a zsupszkulcs, át a Malfoy birtok közeli erdőbe.

-         Ismered  a tervet? – nézett rá kérdőn Niobe, miközben elindultak a kapu felé.

-         Igen. Szemmel kell tartsalak, és ha gond van közbelépek, hogy megmentsem az életed – ironizált Matt.

-         Mh, igazán romantikus – sóhajtott fel Niobe. – Tehát. Én látogatóba érkezem, az unokatestvéreimhez. Dmitrij és Myra pedig megpróbálnak bejutni a Malfoy-széfbe, ha nem sikerül…akkor keríteni kell egy Malfoyt, aki beléphet. Te rejtőzködve figyeled az eseményeket, ha gond van, akkor értem, jössz és kimentesz.

-         És Dmitrijt és Myrát ki fogja kimenteni? – ráncolta a homlokát Matt.

-         Mh. Hát ők egymás őrzői és védői, tehát majd egymást kimentik – harapta be az ajkát Niobe.

-         Akkor én miért nem mehetek be veled? – tiltakozott Matt.

-         És mégis mit mondjak mit keresel mellettem. Vagy közöljem, sziasztok. Ő az én őrzőm, a feladata, hogy megöljön titeket, ha bajba kerülök, miközben épp a kincstárat raboljuk ki? – sziszegte bosszúsan Niobe. – Hihetetlen milyen lassú megzápult agyad van.  Hogy vehetett fel Dmitrij? – mérte végig a férfit mérgesen.

-         Ne méregess! – futtatta végig a tekintetét a lányon.

-         TE ne méregess! – sziszegte Rose.  A kertben a gyerekek játszottak. Rémülten húzta be a férfit a bokrok közé.

-         Mh tudod feladatot teljesítesz éppen, megbízást. Az időpont nem a legalkalmasabb – húzódott közelebb cinkos mosollyal Matt.

-         Nem akarok tőled semmit. Bújj el gyerünk! Tüntesd el magad! Nem láthatnak meg! – hadarta gyorsan Niobe. Egyedül lépett ki a bokor mögül és folytatta útját a Malfoy-parkban. „…Ketten vagyunk e világon, jó bajtársak télen nyáron…” – forogtak a gyerekek a körben. Niobe odaintett nekik. A Kicsik visszaintettek, s folytatták a játékot. Seginus a kerti asztalnál olvasott.

-         Niobe! Annyira örülök, hogy jöttél! – állt fel, talársuhogás, pörgött a széles anyag. Egyetlen villanásra se látszottak a lábak. Sosem. Átölelte  a lányt. – Mesélj! Grainne jól van? ÉS a jó öreg Blaise?

-         Mindenki jó egészségnek örvend otthon. Anya főleg! Apa mindig azt mondja a sok bor teszi – kacagott fel Niobe. Smaragdzöld talár volt rajta, hozzá illő hajpánttal összekötve a haja.

-         Rose hozzád csakis a rózsák illenek. Válts talárt. A rózsás a legszebb hozzád.

-         Az anya kiváltsága. Apa imádja ha rózsát tűzhet a hajába. Nem akarok anyára hasonlítani teljesen.

-         Mert így is épp eléggé hasonlítasz rá igaz? Mind között te a legjobban -  jegyezte meg Deimos.

-         Anya itt van valaki! – kiáltották a kicsik a parkból. Niobe egy szemvillanás alatt lefőtt. Jaj ne! Tudhatta volna. Miért is engedte, hogy vele jöjjön! Csak meggyűlik a baja! És nem tévedett. A kicsik a kergetőzésben valószínűleg nekiszaladtak a férfinak. Fel kellett fednie magát.

-         Ez egy idegen férfi! – nézett a messzeségbe Aurora. – Deimos ismered?

-         Nem, hiszem, hogy láttam valaha is – emelkedett fel gyanakvóan Deimos és Seginus is. Niobe gyorsan kényszeredett mosolyt facsart az arcára.

-         Öhm…hát ő.. Matthew – Niobe a háta mögött mesterkedett a pálcájával. Félig leeresztett pillákkal mormolta a varázsigét.

-         Matthew? – néztek rá értetlenül a Malfoyok.

-         Ő…őőő az én…ööö… mh…vőlegényem – Niobe behunyta a szemét. Ilyet még mondani is! Ah!

-         Niobe! – csapta össze a tenyerét Aurora. – Hát te mennyasszony vagy? – a szürkéskékes szemek nevetve intettek. Niobe kényszeredetten tartotta a bal kezét a nagynénjének. – Jaj ez gyönyörű! – ámuldozott Aurora. Niobe felnyitotta a szemét és még maga is megdöbbent, hogy milyen jól sikerült az álékszer készítése. Tökéletesen varázsol a háta mögött is. Elismerően nézegette.

-         Mh igen az – motyogta.

-         Úgy nézed, mintha most látnád először – nevetett fel Seginus. Niobe zavartan felnevetett.

-         Gratulálunk , és örülünk, hogy a családban üdvözölhetünk – lépett le néhány lépcsőfokot Seginus, hogy az érkező elébe menjen.

-         Mh részemről az öröm – fanyalgott Matt. – ÉS mihez gratulálnak?

-         Hát az eljegyzésetekhez – mosolygott fel rá Aurora.

-         Hogy a mi…? – Niobe gyorsan hozzálépett és a szájára nyomta az ajkát. Niobe megszorította a férfi karját, s unszolva intett a szemével. – Ja, mármint ,hogy…hát persze.  – Matt olyan szerencsétlenül nevetett, mintha a fogát húznák. – Hát igen az én egyetlenem – a lányra nézve odasziszegte. – Ezért megfojtalak!

-         Mit mondhattam volna? – rántotta meg a vállát Niobe.

-         Akármit! De nem ezt! Nem játszom el a hősszerelmesedet ne is álmodj róla! – suttogta Matt s kirántotta a kezét a lány szorításából. Niobe mentőmosolyt küldött a család felé.

-         Tudjátok Matt egy kicsit érzékeny. Még nem szokott hozzá, hogy a nyilvánosság előtt is együtt vagyunk – Matt kiérezte a neki szóló élcet a lány hangjából. Matt megrökönyödve nyögött fel. A bal kezén ott csillogott neki is a vésett aranygyűrű. Niobe attól tartott a férfi menten összeesik.

-         Valami baj van? – hajoltak előrébb a Malfoyok.

-         Semmi a világon – mosolygott Niobe ,s magával rángatta a férfit. – Matt kényszeresen megijed minden újdonságtól – nevetett fel.

-    Nem lennék bajban, ha nem jöttél volna ide - sziszegte a férfinak. - Ezt jól megcsináltad.

-         Mh. Ó igen… az előbb mintha egy féreg kúszott volna el előttem -  meredt kegyetlen tekintettel a lányra Matt.

-         Jaj, azok a mezei gyíkok! – legyintett Aurora. – A kastély lezárt részein elszaporodtak attól tartok, befészkelték magukat. Szóltam a házimanóknak, hogy nézzenek utána. Niobe alig látunk, de mindig meglepsz minket – állapította meg Seginus.