A lejtőn elveszett  a maroknyi csapat. Zöld talárosok. Ma vették fel először hivatalosan a minden más csapattesttől megkülönböztető színt. Kiváltak a fekete taláros aranyvérű eszméket követő halálfalók közül. És most jött el az idő, hogy lássák is miért. A két testvér a gömb alig három méteres átmérőjében állt a Parkinson-birtokon. A lejtőről tökéletes a rálátás a gömbbeli eseményekre. Mardekárcímeres, kígyófuttatta kehelyben csillogott a vér. Voldemort vére. Aminek egyetlen cseppje is egész ígéret egy más világra. Olyan varázserőre, amiről csak álmodni mernek a közönséges földi halandók. Myra tartotta a kelyhet. Remegett a kezében. A szél fújta a szálegyenes melegbarna haját. Fénykör vette körül kettejüket. A fénysáv magasan kúszott fel az égig. Mécsesek fénye adta ki a gömb alakját. Meleg szél söpört a tájon. A felfelé tekintő sokaságra, a várakozó tömegre. Dmitrij úgy döntött az utolsó cseppig magának fecskendezi be a mardekár vért ezzel megakadályozva, hogy véletlen se forduljon elő vetélytárs. Myra kimeresztett száraz szemekkel figyelte a lassan csökkenő vért a fecskendőben. Egyetlen csepp csorgott vissza a kehely aljára, lassan keresve az utat csorgott alá a vörös csepp. Keveredetta két vér az erekben. A tiszta aranyvér a mardekár vérrel. A vér keveredése, amitől az elődök annyira rettegtek, most önszántából teszi meg egy Malfoy. Feladva az egyik kiváltságot, a másikért cserébe. Áradt szét az  erekben, vitte végig a pumpálás a löktetés a sordás, a vérerek kifürkészhetetlen rendszerében eljutott minden részre, bejutott a legmélyebb legapróbb hajszálerekbe is. Sápadt. És egyre sápadtabb lett. Myra töltötte a bort az utolsó csepp vérre a kehelybe. Dmitrij gyorsan hajtotta fel a nemes ital.  S az üres kelyhet lefelé fordítva tartotta a gömb korlátjába kapaszkodva a magasba. Az ámulat és a tisztelet sóhaja morajlott a tömegen, s egy emberként hajtottak térdet. Dmitrij Malfoy. Voldemort vérével az ereiben ettől a perctől a vezetőjük lett. Mardekár utódja, mardekár vérével az ereiben. Elválaszthatatlanul. A zöld talárosok, akiknek a hite egy volt. A halálfalók vezetője mardekár kell, hogy legyen. Mardekár vérrel. Mardekár képességeivel. Az egyetlen ám legfontosabb különbség a fekete és a zöld taláros halálfalók között ez lesz. A fekete talárosok Voldemort akaratát, az aranyvér vezetőt, s a tiszta varázsvilág igéjét hirdették, míg a zöld talárosok Voldemort vérét, mardekár leszármazottját, de szintén a tiszta varázsvilágot vallották hitüknek. Arany vagy mardekár vér? A kérdés…amely Voldemortnak sem adta meg a nyugalmat, ami örök kérdés maradt. Ma újra kérdés lett. Nem csak kérdés, de mostantól végső elkeseredett küzdelem, verejtékes összeütközések sora, hogy végül eldőljön, melyik a győztes. Melyik a nagyobb, melyik az erősebb. Kevesebb tagot számlál-e csapat mint bármely másik. De az ő vezetőjük viszont olyan varázserővel bír, amivel senki más. És ez százszorosan növeli az ő erejüket is. A halálfalók akik ma itt állnak, mind Falco Malfoy, és a fiának Dmitrij Malfoynak hívei, s azok, akik régen…régen Voldemort hívei voltak. Akik a mardekár vért tisztelték és csodálták Voldemortban is. Akik meghaltak volna azért, hogy a vér örökké fennmaradjon, hogy hirdesse az igaz varázserőt, a mágia legmagasabb és legcsiszoltabb kiteljesedését. Nem véletlen, hogy ott az elsősorban azok vannak, azoknak a leszármazottai, akik egykor az azkabani rabságot vállalták a hitükért, Voldemort hitéért. Élükön a Lestrange-okkal. Rabastan utódai. A cél egyetlen, a teljes varázsvilág uralma mardekár utódja által. Az elszántság bennük a legerősebb. Myra leért a gömb aljára, s a borral teli kehely kézről kézre járt, mindenki egyetlen kortyot vett a kehelyből, amelyben eddig mardekár vére volt. E kortytól várták az emberfeletti varázserő képességét, hogy a harcukat győzelemre vihessék a megannyi ellenséggel szemben. Senkinek nem kegyelmeznek, aki ellenük lesz. A meghajlás gyengeség és bizonytalanság. Akik ma itt vannak, akik részesei voltak Voldemort vérének újbóli testet öltésében, hogy Dmitrij Mardekár utóddá vált, az ő szemükben csak a kívánt cél csillogott, s hogy életüket adják, hogy elérjék e célt. Ha mind elbuknak is, de az utolsó is harcol azért, hogy most elérjék. A fekete taláros aranyvérűekkel, a levendulataláros esélyegyenlőségért harcolókkal, és a még mindig küzdő Potter vezetésű seregekkel szemben alig néhány zöld taláros elenyésző kisebbsége adta kézről kézre a kelyhet. Egy kehelyből ittak, testvérekké válva, mindenki a mellé rendelt őrzője, s védője mellett. Párokban álltak a zöld talárosok. Szükség volt erre a felállásra. Éppen a létszám csekélysége miatt, minden tagra úgy vigyáztak, mintha legalább Voldemort értékes csepp vére lenne egy-egy zöldtaláros társuk. Nekik fokozottan erősnek és összetartónak kell lenniük, mert az ellenük zúdulók tengernyien vannak. Mindhárom másik az ő pusztulásukat akarja. Seginus és Dmitrij. A két halálfaló aranyvéreszme-vezető. Magukra maradtak a harcokban, kettészelve a halálfalókat. Potter és a levendulatalárosok még mindig egymást segítik most már kettejükkel szemben. A harc csak színesebb lett, nem egyszerűbb. Megoszlanak a nézetek, s alig minimális eltérésekért harcolnak, de ezek a legsúlyosabbak. Az elhatározás azonos. A másik  megdöntése, s eltüntetése a föld színéről is, hogy a hatalmat egyetlen eszme vezére uralhassa minden varázsló és boszorkány felett.