Csapkodó talárlebbenés közben széles hosszú léptekkel haladt a kihalt utcán. Mögötte nagy léptekkel alig pár lépéssel lemaradva a fekete férficipő koppant. Szorosan a nyomában. Hátranézett. A haja csapódott a hátán, majd visszafordult. Heves karlendítésekkel menekült fel a lépcsőkön.

-         Ne kövess! – toppantott mérgesen Niobe.

-         Ez a feladatom elfelejtetted? – dőlt a korlátnak Matt, ahogy figyelte a nő kapkodó mozdulattal nyitja az ajtót.

-         A feladatod, hogy észrevétlenül figyelj és a bajban mindig megjelenj mint segítőm, nem az, hogy a jelenléteddel állandóan zaklass! – sziszegte Niobe.

-         Ez most zaklatás? – mosolygott Matt ártatlanul megemelt karokkal.

-         Igen az – nézett durcásan a férfira, s berobogott a konyhába. Felállította az üstöt, s kávét készített.

-         Ha elfelejtetted volna a múlt héten te idegesítettél az örökös titokzatos jelenléteddel, ami az ablakokon való bekukucskálásnak számított – dörmögte Matt. – Szerintem az én módszerem sokkal kiszámíthatóbb.

-         De sokkal nyilvánvalóbb is – Niobe áttöltötte a porceláncsészébe a forró kávét. – Ez így nem mehet tovább Matt! Mindenhová követsz, látványosan! Kiborítasz! – dörzsölte át a homlokát Niobe.

-         Tudod én sem élvezem, hogy zuhanyzás közben az ablak felé fordulva egy bámészkodót kell rajtakapnom – dörmögte Matt.

-         Nem én nem – sütötte le a szemét Niobe.

-         De igen. Jaj és zuhanyzás közben nem szorulok segítségre kösz – vágta le magát a fotelbe Niobéval szemben.

-         Nem lehetne őrzőt cserélnem? – ráncolta kétségbeesetten a homlokát Niobe.

-         Mi van nem tetszett a látvány? A zuhanyfüggöny mögött?  - felelte gúnyosan Matt.

-         Órákig bent voltál! – csattant Niobe, ahogy leereszkedett a kanapéra. A térdeit oldalt döntötte, s kavargatta a kávét. – Attól tartottam történt valami…

-         Mégis mi? Felszippant a lefolyó? – mordult Matt. Niobe sötét pillantást küldött felé a feketéje fölött, majd óvatosan belekortyolt.

-         Haragszol? – fújta ki a levegőt Niobe.

-         Meglestél! – horkantott fel Matt. – Te mit szólnál hozzá, ha a fürdőbe is követnélek és végignézem ahogy le és felöltözöl?

-         Olyan gyerekes vagy – nézett a mennyezetre Niobe.

-         Nem válthatnék egy másik őrzőre? – kérdezte Matt. Farkasszemet néztek. Dühösen meredtek egymásra.

-         Miattad majdnem kudarcba fulladt a vérszerző akciónk – dühöngte Niobe.

-         Nem tehettem róla. Ráadásul te meg ezért feljogosítva érezted magad arra, hogy beállíts engem az állítólagos vőlegényednek a családod előtt. Nimfomániás liba vagy!

-         Ezt meg honnan veszed? – csörrent a porceláncsésze az asztalon. – Tűnj el a házamból te mocsok!  - Niobe felrántotta a férfit s a kijárat felé taszította.

-         Csak vicceltem – mentegetőzött nevetve Matt.

-         Nem nevettem! Látni sem bírlak menj! – tolta kifelé Niobe. Matt megtorpant, s lecsapott a lány ajkaira. Niobe keze gyorsan lendült, hatalmasat csattant a tenyere Matt arcán. Zihálva meredtek egymásra, amikor egy mély öblös hang szólalt meg az ajtóból.

-         Öhm. Most akkor szeretkeztek, vagy verekedtek, mert akármelyik is…félbe kell szakítanom. – A két érintett az ajtó felé kapta a tekintetét. Dmitrij Malfoy állt ott érdeklődő arckifejezéssel.

-         Kopoghatnál is te barlanglakó! – tette keresztbe a karját Niobe dühösen.

-         Nyitva volt az ajtó  - mutatott rá Dmitrij. – Ráadásul azt hittem egyedül laksz itt…

-         Egyedül is lakom – nézett szúrós szemekkel Mattre.

-         Akkor Matt mit keres nálad? – dőlt az ajtófélfának mosolyogva Dmitrij.

-         Matt csak beugrott…megnézni, hogy…hogy vagyok – magyarázkodott Niobe.

-         Elég érdekes módon őrzitek egymást – állapította meg Dmitrij nevetős hangon.

-         Mond muszáj volt épp őmellé osztanod? – mutatott Mattre Niobe.

-         Azt hittem jól kijöttök majd – nézett Mattre ártatlanul Dmitrij.

-         Dmitrij! Te egy szót se szólj, ha jól tudom a te őrző-védő funkciód is igen kiterjedt – jegyezte meg Niobe. – Gondoltuk téged mintázunk le, elvégre a vezetőnk vagy! – adta meg a döfést. Dmitrij hosszan nézte az unokahúgát.

-         Bölcs gondolatmenet elismerem – húzta el a száját Dmitrij.

-         Miben is mintázzuk Dmitrijt? – kotyogott közbe Matt.

-         Matt, te inkább maradj ki a mi kis összetűzésünkből – szólalt meg Niobe.

-         Szó sincs összetűzésről.

-         Én csupán emlékeztettelek, hogy te sem vagy különb Dmitrij – fordult vissza a szalon felé Niobe. A két férfi követte. Matt a fülébe súgta.

-         Tényleg nimfomániás vagy – vihogta, s gyorsan a fotelba ereszkedett.

-         Miért jöttél Dmitrij? – kínálta kávéval unokafivérét. Dmitrij elfogadta, s a csészével a kezében helyet foglalt.

-         Nos lemaradtatok az első gyűlésről – mosolygott az orra alatt Dmitrij.

-         A gyűlés! – csaptak egyszerre a homlokukra. Matt és Niobe egymásra meredt.

-         Te miattad! – vágtará gyorsan  Niobe Mattra mutatva. – összezavartál, mert mindenhova követtél és le akartalak rázni.

-         Miattad! Mert az egész Abszol utat bejártad, de semmit nem vettél!  - mérgelődött Matt.

-         Akármi miatt is maradtatok távol – sóhajtot fel gyorsan Dmitrij, hogy megakadályozza a szóáradatot. – A lényeg. Hogy ütközet lesz. Kitűztem az időpontot. Seginusék ellen. Zöld talárban. Maszkban. Myra és én vezetjük a sereget. Számítok a jelenlétetekre, amennyiben nem felejtitek el…a ….fontos teendőitek közepette – futtatta egyikről a másikra a tekintetét Dmitrij.

-         Dehogy felejtem el! – sietett gyorsa na válasszal Niobe. – És ne aggódj Dmitrij, mivel Matt ilyen erőszakosan rám szállt, biztosan ő is ott lesz – mosolygott negédesen a férfira. Matt csak hümmögött az orra alatt.

-         Nem zavarom a meghitt óráitokat – hörpintette fel a kávéját Dmitrij.

-         Nekünk nincsenek meghitt közös óráink – sziszegte fagyosan Niobe, ahogy elhaladt a férfi mellett, aki elterpeszkedett a foteljében. Matt vigyorogva nézett fel rá.

-         Drágám nem kellene titkolnod, hogy már eljegyeztük egymást – felelte hideg élcelődő hangon.

-         Niobe? – Dmitrij meglepődve nézett hátra.

-         Mattnak, ilyen a humora- paszírozott ki egy mosolyt magából Niobe. S a férfi lábába rúgott. Matt felnyögött fájdalmában.

-         Vagy úgy – Dmitrij magához vette sétapálcáját. – Niobe? – húzta magához a lányt Dmitrij. – Honnan …

-         Hogy Myra és te? – mosolygott fel Niobe.

-         Myra mondta? – ráncolta a homlokát Dmitrij.

-         Nem…tudod…hát hallottam a pletykát…mármint… - Niobe mély levegőt vett. – Dmitrij valahol mindenki sejti, hogy ti ketten…szóval érted…

-         Az embereim a magánéletemről súgdolóznak mögöttem – hördült fel Dmitrij

-         Ne sértődj meg Dmitrij, de azért mindenkinek feltűnt ,hogy hogyan néztek egymásra…

-         Mi nem is… - tiltakozott Dmitrij.

-         Dmitrij ne áltasd magad – intette le Niobe. – Ja és Yaxley rajtakapott titeket valahol – kuncogott Niobe. Dmitrij értetlenül nézte. – Hát a pletyka szerint…ott a gömbben voltatok. Yaxley a kehelyért sietett vissza, hogy mint örök szimbólum a harcokban majd mindig magával hozza, erre… - Dmitrij arcszíne lassan futott át a karmazsinvörös színéig. – mh…szóval hát te nyilván jobban emlékszel mit csináltatok ott… - pirult el Niobe. Dmitrij sokáig nyeldekelt.

-         Azt hittük…titokban tarthatjuk – suttogta halkan, s lesütötte a szemét. – Annyira restellem – Niobe megnyugtatóan tette a kezét unokaöccse vállára.

-         Dmitrij hidd el az embereid elfogadták…sőt a többség úgy véli hát…szóval érted. Falco gyerekei vagytok. Nem lepett meg senkit sem igazán. Ne szégyelld magad Dmitrij! – szorította meg bíztatóan a karját Niobe. – Mind tudjuk hogy nem volt más választásotok. Valahogy ez a kapcsolat misztikussá tesz titeket. Érted? – Dmitrij hunyorítva nézett Niobéra. – Mind azt érezzük, hogy ennek így kellett történnie. Ez valami sejtelmes légkört von körétek, valamit, amitől úgy érezzük, hogy ősidők óta egyértelműen meg volt ez írva és így kell lennie. ÉS így van jól és sehogy máshogy nem lenne jó. Ez a ti végzetetek.

-         A végzet nagy szó  - suttogta Dmitrij. – Valami van a levegőben. Nem tudnám megfogalmazni… - révedt a sötétségbe Dmitrij.

-         Mi is érezzük. Az embereid is. Mind. És a kettőtök kapcsolata is mintha ezt támasztaná alá…

-         Kínos…tehát tudjátok… - rázta a fejét Dmitrij.

-         Semmin sem változtat. Annyi, hogy most már te is tudod ,hogy tudjuk. A vezetőnk vagy. Mardekár vér – kacsintott Niobe. – Jó éjt!  - Nézte a távolodó alakját. Végtelen nyugalom szállta meg ismét. Nem tudja miért mindig ez az érzés, ha Myra és Dmitrij van előtte. De ezt érezte. S hogy ők egymásnak születtek…ez a zöld talárosoknak mindig is egyértelmű volt.