Leheletfinom selyemköntös simult a derekára. Meghúzta az övet, s leeresztette a feltűzött haját. Dmitrij a csípőjéra csúsztatta a tenyerét, átsimította a nőiesen domború alhasat. Nedves ajkaival csókokat hintett az arcára, a nyakára. Myra leeresztette a szemhéját, megremegett a csókoktól, de végül elhúzta a fejét. Nem is gondolta, hogy számtalanszor lejátszódott ugyanez apja és anyja között, hogy gyerekként is számtalanszor látta ezt. Apja közeledését, aztán anyja elhúzódását, s újra, simuló férfitenyér, szembenéznek magukkal a tükörbe s végül visszavonulás. Myra ugyanazzal a lépéssel és mozdulatsorral lépett el Dmitrijtől, amivel anyja és apja lépett el egymástól, Dmitrij is mintha csak Falcot idézné túrt a hajába. Az évek, amiket ők láttak a szüleikből, az ő mozdulataikkal. Dmitrij a tarkóján hagyva a kezét nézett el Myráról.

-         Nem akarod most? – Ujjaival leszorította a szőke tincseket a tarkójánál. Myra visszanézett rá. Nem felelt. Dmitrij lehunyta a szemét. Kívánta. Honnan ez a pezsgés az ereiben? Nézte a féloldalt fésült fokozatosan hosszabb barna hajat, a szép mandulametszésű szürke Malfoy-szemeket, s érezte a remegést a lábában, ahogy leteperné itt a fürdő kövezetére, hogy magáévá tegye ezredjére is. Amióta megváltozott a kapcsolatuk…felfoghatatlan…miért kívánja ennyire…sokszor… - Myra! – visszatartotta a nőt, mielőtt kilépett mellette a fürdőből, s a csempének nyomva húzta fel a lábát a selyem köntös alá nyúlva simított végig az izmost lábakon. Gyönyörű lány a nővére, s látni akarta ismét egyesülésük közben az arcát , szemét, amelyek olyan egyedien szürkék, mint csak a Malfoyoknak. Ritka, hogy női ágon öröklődjön a szemszín. Myra azon kivételesek egyike. Ezt a szemszínt bárhol felismerik egy igazi Malfoy-azonosító jegy. És Myra is részesülhet ebben. Mindig is felnézett a nővérére, amíg kisebb is volt. Mert csodálta őt. Myra sokszor volt vele. Myra vigyázott rá, Myra mindig mellette volt, most is. A szeretőjeként is.

-         Annyira kívánlak! Kérlek! -  súgta forró leheletével a nő fülébe. Myra remegett a hangjától ami a fülébe jutott ,a lélegzete szelétől. Képtelen volt igazán nemet mondani. Dmitrij szenvedélyének nem lehetett parancsolni. Ajkaival nedvezte a nyakát az arcát ,az ajkait. Megemelte a nőt s besiklott a nedvességbe. Myra elhagyta magát, hagyta, hogy Dmitrij irányítson, hogy tartsa, hogy adja a lökéseket, hogy összeakadjon a pillantásuk közben. Ujjaival Dmitrij nyakláncát tapintotta az arany átforrósodott az érintésétől, Dmitrij mellkasától, a szőke pihék közé esett. Myra öntudatlanul is nézte öccse szép mellkasára hulló aranyláncot simította a nemesfémet. Dmitrij megfeszült, tompa nyögéssel adott néhány mély döfést. Felrebbentek a pillái,  folytatta a mozgást, várta Myra leereszkedő szemhéját, a teste remegését.  Myra remegve kapkodott levegő után, s a sikoltását visszaverte a visszhangos fürdő. A szeretkezés közben össze összenézések, a lázas kába pillantásai a szürke szemeknek. Dmitrij szédült ettől a látványtól. Gyönyörű volt. S már csak a látvány, egy ilyen gyönyörű nővel szeretkezni is élvezet volt. Myra leeresztette a szemhéját.

-         Beszélni szerettem volna veled – mondta halkan.

-         Beszélhetünk – engedte le Dmitrij. Még zihálva vette a levegőt. Felkapta sötétzöld köntösét, s a nővére után ment.

-         Utána már nem olyan  - intette le Myra.

-         Miért ne lenne? – feküdt a franciaágyra Dmitrij.

-         Az előbb húztad ki, ilyenkor nem tudok másra gondolni – mosolygott Myra. Dmitrij torokhangon nevetett.

-         A harcokról akartál beszélni igaz? – komorodott el Dmitrij.

-         Igen.

-         Látod utána meg nekem nincs kedvem ezt csinálni. Ezért előztem meg – csapkodta meg a párnáját Dmitrij. Myra a fésülködőasztalhoz ült.

-         Az unokatestvéreink ellen harcolunk Dmitrij. Nekem ez olyan…

-         Én is érzem Myra. De ahhoz hogy elérjük, amire vágyunk áldozatokat kell tennünk. Én is emlékszem…

-         A nagymamánál, amikor velük játszottunk. Mind a nyolcan együtt voltunk – nosztalgikus mosollyal az arcán nézett Dmitrijre…

Pansy az íróasztalnál ült. Naplót vezetett. Lendületes írással. Belemártotta a pennát a tintába, lehúzta az üveg szélén, s folytatta. Az unokái viháncoltak a hatalmas teremben. Seginus volt egyedül otthon. A többi gyerek mind vendégségben náluk. A legnagyobb kivétel pedig Myra és Dmitrij. Ők be sem tehetnék a lábukat a Malfoy-birtokra. De Draco ma nincs itthon. És hát mindenki harcol. Deimos, Falco, Tanja, Blaise. A kicsiket pedig rábízták. Pansy pedig kifejezetten örült ,hogy az unokáit egy kicsit együtt láthatja, úgy ahogy nagyon ritkán, mindet. Mind a nyolcat.

-         Add ide az enyém! – csattant Sabine akaratosan.

-         Az enyém én vagyok itthon ez az enyém! – sziszegte Seginus.

-         Seginus fejezd be az önzőségedet! – mordult Pansy fel sem nézve. – Te itthon vagy, az év háromszázhatvanöt napján játszhatsz azzal, add át Sabine-nak – söpörte le a porszemeket az asztalról, s folytatta az írást.

-         Engedd el! – Niobe is közbe szólt. Zack volt a legmagasabb és a legidősebb fiú köztük, egyszerűen kikapta a kicsik kezéből a játékot.

-         A játékkal Sabine játszott szóval kopj le kis köcsög! – morogta Seginusnak.

-         Zack! – figyelmeztette Pansy ,s összevont szemöldökkel a sötéthajú fiúra nézett. Zack morcosan méregette nagyanyját. S meglökte Seginust aki nekiesett Myrának. Myra a földre zuhant, s Dmitrij sietett hozzá.

-         Ne a nővéremet lökdösd! Ha bajod van velem állj ki! – szólalt meg az eddig csendben meghúzódó Dmitrij.

-         Nézzétek már a kis kitagadott taknyos megszólalt! – nevetett Zack, s Mac és Sabine is mellé állt. Dmitrij volt a legkisebb az unokatestvérek között. Myra szégyenkezve vörösödött el, de Dmitrij a megaláztatás dühétől. Pansy megérezte, hogy most azonnal közbe kell lépnie. Szoknyáját megemelve temperamentumosan pattant fel. A gyerekek egyetlen villanás alatt egymásnak rontottak.

-         Ne merészelj sértegetni!

-         Az apád egy kitagadott zabigyerek lett Dmitrij! És te is az vagy – nevetett gúnyosan Zack, s a fiúk vele nevettek. Pansy tenyere gyorsan csattant. Kirántotta Zacket a többiek közül.

-         Meg ne halljam még egyszer hogy megjegyzéseket teszel a családtagjaidra megértetted? – sziszegte Pansy félelmetes tekintettel. – Meg ne lássam, hogy verekedtek! – szólt hátra ahogy maga előtt tolta a legidősebb fiúunokáját.  Megállította az ablakmélyedésben, s szembefordult vele. – Kitől hallottad ezt? Mh?

-         Senkitől! – meredt a nagyanyjára Zack. Pansy még egy pofont kevert le.

-         A nagyanyád vagyok nekem ne hazudj! – méregette a gyereket Pansy . – Kétlem, hogy édesanyád, vagy édesapád tanította volna ezt neked, hogy ilyeneket mondj róla. Kitől hallottad? – várta a választ Pansy. Zack sokáig úgy tűnt nem fog megszólalni, de végül kibökte.

-         A nagypapától – mondta ki. Pansy meredten nézett a gyerekre. Hát ki mástól. Ki más mondana ilyet Falco gyerekeire. Persze. Pansy nyugalmat erőltetett magára.

-         Jó lesz ha befejezed a családtagjaid sértegetését Zack Zabini. Meg ne halljam még egyszer, hogy bárkit is sértegetsz megértetted? – kételkedett benne hogy a fiú elfogadta a szavait. – Viselkedj Zabini és Malfoyhoz méltón ha lehet! – Pansy visszasietett a három Zabini lány együtt játszott. Dmitrij és Myra azonban feszengve ültek a perzsaszőnyegen. Pansy hűvös ujjaival Dmitrij és Myra álla alá nyúlt ,hogy megemelje a két szégyentől piros zavart gyerekfejet. Nem értették még igazán mik és miért történnek velük, hogy miért az előítéletek, hogy miért nem jöhetnek szinte soha apjuk szülőházába. Hogy Seginussal szinte nem is találkoztak még.

-         Minden rendben? MH? – a két gyerek nem mert ránézni. Pansy szívét tépte a fájdalom, már nem először. Ez a két gyerek. Mindig ilyen. Mindig ketten voltak.  Senki sem játszott velük.  Igazán a saját unokatestvéreik sem. Mindig mindenhol lesütött szemmel haladtak egymás mellett, az apjuk mögé húzódva. Sajnálta őket. Sajnálta a visszafordíthatatlan, s megváltoztathatatlan tetteket. S úgy szeretett volna tenni értük valamit. Lehunyta a szemét, hogy visszatartsa a könnyeit. – megemelte a két gyerekfejet. – Gyerünk tessék rámemelni azokat a szép szürke Malfoy- szemeket! – mondta mosolygós hangon. A két gyerek bátortalanul nézett fel rá.  – Mit szólnátok egy levendulalimonádéhoz? – nézett egyikről a másikra, az ajka körül bujkáló mosollyal. A két gyerek egymásra nézett. – Gyertek! – a kicsik felálltak, s Pansy két oldalára vette a két gyereket, s a vállukra ejtve apró levendulaillatú kezeit,  a teraszra húzta őket. Fekete talárja szívta magába a napfényt. Aine már kikészítette neki a fonott széket. Pansy még két poharat hozatott a gyerekeknek. Kitöltötte a levendulaszínű , hűvös italt. Belekortyolt.

-         Remek íze van! Bátran kóstoljátok meg – mosolygott rájuk Pansy. Myra bizonytalanul kortyolt a hűvös limonádéba. Az illata is levendula volt ,de az íze mégis kellemesen citromos. – Citrom és levendula. Finom igaz? – Myra félszegen mosolygott fel nagyanyjára.  Hármasban kortyolgatták a limonádét. Szomorú fényű Malfoy-szemek. Mh másabbak mint Seginus. De mennyire. Ő aki annyiféle szürke Malfoy-szemet látott már. Draco gúnytól csillogó szemeit, Lucius nyugodt szürke pillantását, Deimos tiszta ezüst tó szemét , Falco izzó, vidám szürke tekintetét, és most Dmitrij és Myra szégyentől zavaros szomorú szürke szemeit. Falco ópiumpárás fásult tekintetét. Seginus…valahogy egyik sem volt. Nem tudta megfogalmazni mit lát a szemeiben. Lehangoltságot? S mégis ott volt mellette az az a megmagyarázhatatlan nyugtalanító tekintet. Ami nem tetszett Pansynak. Amiből olyan rosszat olvasott ki legalább mint Zack sötét szemeiből. És Sabine akaratos kemény tekintetéből.

-         Az édesapátok nagyszerű ember, kiváló hadi vezető, és bátor férfi. Büszkének kell lennetek rá.

-         Apa meg fog halni  -mondta szomorúan Myra.

-         Ezt honnan veszitek? – dőlt előre Pansy.

-         Anya mindig azt mondja. Hajszálon múlott. Már megint. S apa mindig csak nevet.

-         S azt mondja, ó csak jönne már – fejezte be halkan Pansy. A két gyerek bólogatott.  A limonádéspoharukat nézték. Pansy szíve összeszorult. Felállt s a megsimogatta a két gyerek fejét. Úgy magához ölelte volna őket, hogy megszeretgesse őket, de Myra és Dmitrij, mindig olyan távolságtartóak voltak. Elővigyázatosságból. Ők mindig ilyenek voltak. Nem hitték, hogy bárki is jót akar nekik. Annyi rosszat kaptak már az élettől. Nem bíztak senkiben, csak egymásban, és a szüleikben. Pansy tudta, hogy elhúzódnának tőle. Fáradt sóhajjal lépett el.

-         Mit szólnátok ha én is veletek játszanék? Jó? – húzta fel a két gyereket. Tudta, hogy a többiek nem játszanának Falco két gyerekével, de ha ő ott van, akkor biztos, hogy mind játszani fognak.  – Gyertek körém! – intette a Zabini sokaságot magához. Az öt gyerek szó szerint nekirontott. Pansy hátrált egy lépést. – Közösen játszunk! – mérte végig a nyolc unokáját.  – A játék neve: Merlin mindent látó szeme! – suttogta sejtelmesen. Niobe  és Mac izgatottan felsikkantottak, s fészkelődni kezdtek. – Merlin kiszemelt tárgyát kell megtalálnotok itt a teremben. ÉN közvetítem nektek, hogy mit lát éppen Merlin – ült a karosszékbe Pansy. Nyolc unokája körülötte. S mind várakozóan nézett rá. – Az első feladvány  - mondta s hatásszünetet tartott. – Merlin mindent látó szeme lát valahol ebben a teremben, valamit, ami egyenletesen mozog – súgta. A Kicsik izgatottan néztek körbe. Körbeszaladtak a terembe, bekukucskáltak mindenhova. Dmitrij nagyanyja mellett ülve nézett körbe.

-         Az ingaóra – mondta halkan. Pansy meglepődve nézett rá.

-         Úgy van. Dmitrij megfejtette az első feladványt! – nézett rá elismerően Pansy.  Gyerekek durcásan visszaültek a helyükre.

-         Merlin mindent látó szeme lát valamit ebben a teremben, ami csak este jár a szobában – Pansy is nevetett a találós kérdésen. A gyerekek tanácstalanul néztek egymásra.

-         De nagyi azt most hogy láthatnánk hiszen nappal van – bosszankodott Seginus.

-         Gondolkodj egy kicsit, mi járhat éjszaka a teremben – unszolta Pansy.

-         A holdfény  -súgta Pansy lábánál Myra. Pansy gyanakodva nézett a két közvetlenül mellette ülő gyerekre. Dmitrij és Myra is szemlesütve ültek.

-         Úgy van – mondta halkan Pansy.

-         Én nem játszom ezekkel a kis kitagadott majmokkal, mindent megfejtenek  - lökte fel magát Zack.

-         Zack ülj vissza! – szólt rá keményen Pansy. Zack nem mert ellenkezni nagyanyjával, de dölyfös arckifejezésén látszott, hogy részéről vége a játéknak.

-         Merlin mindent látó szeme lát valamit ebben a teremben, ami nagyon finom és édes – mosolygott Pansy.

-         A sütemény! – tapsolt Niobe az asztalra mutatva.

-         Úgy van – mosolygott Pansy. Egy teljes órán át belefeledkeztek a játékba. Pansy úgy döntött megmarad az egyszerű feladványoknál, met tartott tőle ,hogy Dmitrij és Myra végleg magukra vonnak a többiek haragját, viszont az egyértelmű kérdésekre a két gyerek már ne mvolt hajlandó válaszolni. Tehát Myra, Dmitrij és Zack valójában már nem játszott. Pansy újabb talányt adott fel.

-         Merlin mindent látó szeme, lát…

-         …lát ebben a teremben valakit, akin nem fog az idő és még mindig ellenállhatatlanul csinos és gyönyörű – fejezte be a mondatot egy rekedtes férfihang. Mindenki az ajtóra kapta a tekintetét. Pansy beharapta az ajkát. A szőke férfi lassan közeledett a karosszékben ülőhöz.  – Az arcához hajolva suttogta. – És az te vagy anya! – lehelt forró, perzselő csókot Pansy arcára. Pansy már megint úgy érezte, mintha a nap égette volna a bőrét a lehelet forrósága. Falco szürke szemeibe hulló szőke tincsekkel, az ajtófélfának dőlve, nézte anyját az unokái körében. S lépett most hozzá. A két gyereke azonnal a lábához bújt.  Szinte megváltás volt számukra apja megérkezése. – Jöttem a kölykökért. És köszönjük, hogy vigyáztál rájuk – mosolygott Falco.

-         Ez csak természetes – mosolygott fel Pansy. Felállt a székből.

-         Maradjatok vacsorára – hívta a fiát s unokáit. A két gyerek máris apja mögé húzódott, s le nem szakadtak róla. Falco sután vágta a farzsebébe a tenyerét.

-         Tudod, hogy nem lehet. Apa gondolom egy fél órán belül itt lesz. Nem akarom kitenni ennek a gyerekeimet – fordult hátra Falco. Tudta, a két gyerek már megint az ő talárja mögött bujkál.

-         Sajnálom – tördelte a kezét Pansy.

-         Sose tedd. A mai napig vallom ,hogy jól tettem. S újra megtenném, ha lehetne – kacsintott Falco, s a gyerekit magához ölelve indult lefelé a Malfoy lépcsőn.

-         Deimos? – kérdezte Pansy.

-         Szerintem mindjárt jön. Csak hát siettem tudod. Hogy elkerüljük egymást apával. Vigyázz magadra anya! – intett még vissza a lépcső tetején álló nőnek. Pansy szomorú tekintettel nézett utánuk. A fia aki titokban látogat a Malfoy birtokra, aki lopakodva viszi ki a gyerekeit innen, aki elővigyázatosan kerüli ki az apjával való találkozást.  Pansy mély sóhajjal igyekezett vissza az unokákhoz.

Dmitrij arcvonásai megkeményedtek. Myra elfújta a gyertyát,  s puhán siklott a takaró alá, reccsent a franciágy fája a súlya alatt.

-         Megaláztatás volt nekünk minden ilyen találkozás – csikorogtak a fogai a kemény szorítás alatt. – Tíz ujjamon össze tudom számolni hányszor voltunk a Malfoy-birtokon Myra.

-         Kitagadtak onnan minket persze hogy nem lehettünk ott.

-         Apa szolgálatokat tett nekik! Nélkülük megnézném, hogy hogy mentek volna azok a harcok! De minket mint valami bűnös fattyúkat a hátsó kijáraton fogadtak! Ezt a szégyent! – szorította ökölbe a kezét Dmitrij.

-         A nagypapa miatt volt tudod jól. Deimos soha nem…

-         De a nagy unokatestvérek. Mh! Emlékszel? Apa kezdetben mindig vitt minket a Zabini birtokra, aztán egyre ritkábban.

-         Rosszul esett neki is, hogy így kiközösítenek minket, hogy nem fogadnak be maguk közé.

-         Fel sem fogta talán, nem is érdekelte, igaza volt. Én is ezt tenném – sziszegte Dmitrij.

-         Nyugodj le!

-         Látod ezért ne mérzem én egy cseppet sem hogy bánnom kellene valamit, azzal kapcsolatosan amit teszek. Szerintem jól tesszük, amit most teszünk Myra. És ez a lényeg.

-         Aludjunk Dmitrij – szólt fáradtan Myra. Lágyan simította át a férfi mellkasát. Dmitrij magához húzta, s megigazgatta Myra vállára a takarót. Sokáig nézte még a mennyezetet álmatlanul. A múlton, s a jövőn merengve.