Seginus lába erősen be volt kötve. A Malfoy-könyvtárban keresgélt, időnként bicegve lépett néhányat, rövidlátón hunyorogva betűzte a könyvek kötését. Rowena a létrán állva nézte a felső polcokat, Loknis hullámos fekete haja rugózott minden fordulatnál. A házaspár keresgélt.

-         Nem hiszem el – motyogta Seginus a könyvek törzsét szuggerálva. – A nagyanyám több mint harminc évig volt vezető, csak hagyott hátra valami hasznos…vezetői stratégiát. Dmitrijéknek bezzeg ott az apja egész térképkészlete! ÉN is láttam belőle néhány darabot, amikor még együtt harcoltunk. És velem most mi lesz? – egyenesedett fel kétségbeesetten. Fájós lábait dörzsölgette.

-         Drágám! Szerezd meg! Mondtam már. Ezt hívják hadi zsákmánynak! – mosolygott Rowena.

-         Óh, ha az olyan egyszerű volna – rogyott az egyik polcra Seginus.

-         Miért nem nézed át nagyanyád naplóját, számtalan harcot vezetett, csak írt róluk! – dobta Seginusnak a bőrkötéses könyvet.

-         Amint észrevetted – hümmögött Seginus. – Nagyanyám nem csak neked nem engedi, hogy olvasgass bizonyos részeket…de nekem sem – lapozott bele Seginus. – miért? Miért titkolja előlem? Egyáltalán mit…?

-         Szerintem nem titkol semmit – ellenkezett Rowena, ahogy lebegő szoknyával lépkedett le a könyvtári létrán.

-         Dmitrij biztos láthatná – sziszegte Seginus.

-         Ugyan már! Miért szeretné őt jobban mint téged. Szerintem ezek a részek egyikőtök előtt sem láthatóak – lapozgatta a naplót Rowena.

-         Tudja, hogy segítségre van szükségem – bosszankodott Seginus.

-         És azt is tudja, hogy Dmitrijék nagyon kevesen vannak. Azt akarja, hogy egyenlőek legyenek a harcok és nem akar egyikőtöknek sem segíteni. Én azt sem tartom kizártnak hogy forog a sírjában, amiért a fiai helyett az unokái harcolnak most egymás ellen. Mindig ettől rettegett nem? Ezt többször is olvastam a naplóban – figyelte komolyan férje arcvonásait Rowena.

-         Mit tehetnék? Apám annyira sem ért a harcokhoz mint én, hozzá nem fordulhatok tanácsért. Dmitrij kilépésével vezető nélkül van a csapat.

-         Te is Malfoy vagy! A véredben van, hogy megvédd azt, ami a tied. A hatalom a tied Seginus ez a legfontosabb, ezért harcolunk nem? – bíztatta Rowena.

-         A te tolmácsolásodban ez olyan könnyen hangzik – dörzsölgette a homlokát Seginus – de a valóságban…

-         Erősnek kell lenned, a fiunkért – szorította meg Seginus kezét Rowena.

-         Igen, persze – bólogatott Seginus. – De a segítségeim hallgatnak. Mind. A Voldemort hívők egy része átállt mert Voldemort vérét akarják. Nem az akaratát. Aki az akaratát akarja csak azok vannak mellettünk.

-         Nincs már sok igazi Voldemort vér hívő – legyintett Rowena. – Azok az idők már elmúltak, Voldemortnak csak az emléke és a legendája él a köztudatban.

-         Dmitrij vissza akarja szerezni a Malfoyságát – indult el a könyvtár emeletéről Seginus. – Nem adhatom meg neki. Ha megteszem…azzal a saját ítéletünket írnám alá. És lásd be. Dmitrijt segítik a halottak is, minket az élők sem igazán – nézett kétségbeesetten a feleségére.

-         Mh, az én borúlátó férjem – karolt bele Rowena. – Seginus rémeket látsz. Sokan vagyunk, és úgy tudom a Potter seregek elhatározták fellépnek Dmitrij ellen is. Ez nekünk csak szerencse nem igaz? Gyengítik az ellenfelet kettősen. Nincs szükséged régi stratéigákra és nagyszüleid tanácsaira. Az ő génjeik ott vannak benned, az ő tudásukat is örökölted…csak ösztönösen és logikusan kell tenned mindent, és menni fog. Hogy van a lábad? – kutatta a talár mögött rejtőző lábakat Rowena.

-         Mh most jót tett nekik a kötözés – mozgatta meg a lábait Seginus. – Kell is, mert Dmitrij nem fog váratni a következő ütközettel még akkor sem, ha most is harcokra készülnek.

Myra megszárította a haját. A sima egyenes haj egészen hosszan a hátára simult. Lágyan dúdolt, a csempék visszaverték a dallamokat, visszhangzott a vidám dallam. Olyan ismerősnek tűnt, de most nem is jutott eszébe honnan. Dmitrij kilépett a zuhany alól. Derekára kötött törülközővel lépett mögé. A nedvességtől sötétebb szőke tincsek a szemébe hullottak, a hajáról Myra vállára hullottak a vízcseppek. A tükörben néztek egymásra. Dmitrij tenyere a nővére derekát melegítette. A tükör két szélén égő gyertya világította meg csak a fürdőt. Myra kettejüket nézte a tükörben. Hol magát, hol az öccsét. Fél fejjel volt magasabb nála.

-         Már megint dúdolsz! Ez a siker titka? – súgta Myra fülébe Dmitrij. Myra megborzongott, s ugyanakkor érkezett a fagyos és a forró remegés. Megakadt a légzése. Szemét ide-oda kapta a tükörképükön. Egyre gyorsabban, egyre kivehetetlenebb arckifejezéssel. Levegő után kapott, s szaporán vette a levegőt, kicsiket, aprókat. De a tekintetét nem vette le a tükörről.

-         Myra? – Dmitrij is szembenézett magukkal. Látta nővére rémült arckifejezését. Myra kérdő homlokráncolását. – Mond!

-         Neked, nincs nincs az az érzésed… - hebegte Myra. Elhallgatott, s megpróbált mély levegőket venni. Tenyerét végighúzta Dmitrij kézfején, Dmitrij erősebben szorította a karjaiba. S Myra behunyt szemmel rázta a fejét.

-         Mi a baj Myra? – Dmitrij látta a tiltakozó fejrázást.

-         Mintha…mintha már láttam volna ezt…olyan rossz érzésem van tőle – szorította össze a szemét Myra. A mozdulatai, még ez a tükörben követett kézsimító mozdulat is, mintha már megtörtént volna. Mintha már álltak volna ugyanígy, a tükör előtt ők ketten…

-         Én azt látom mint mindig, hogy gyönyörű vagy, és az enyém – súgta Dmitrij, de a villanásnyi sötét szemrebbenése mögé rejtette, hogy igen egy pillanatra ő is ezt érezte. Egyetlen sötétségbe vesző másodpercre ő is úgy találta…hogy olyan ismerős ez a helyzet… - Azt hiszem kihajítom a tükröket a házból. Rendben? – mosolygott Myrára a tükörben. Myra bizonytalanul bólintott.

-         Ne! Semmi baj, hagyd a tükröket! Sokat idegeskedek mostanában, és hát ütközet…ilyenkor mindig hatalmába kerít a szorongató gondolatom meg hasonlók – szorította meg Dmitrij ujjait. Elnézett a tükörről, ami hazug mód ezt is olyan megtörténtnek állította be, s a hálóba sietett.

-         Gondolod másabb lesz most Potterseregekkel harcolni…másabb mint Seginusékkal?

-         Igen. Ez nem vérkérdés. Ez varázsvilág kérdés. És hát kettős erőfölény. Levendulatalárosok, meg a mugliimádók – morogta Myra. – Nekem egyetlen porcikám se kívánja ezt az ütközetet.

-         Ahogy Seginuséknak is fel kell lépniük ellenük, úgy nekünk is.

-         Tulajdonképpen ezekre a harcokra összefoghatnánk…

-         Lehetetlen…képtelenség…ez a magunk harca, senki sem segíthet, magunkra maradtunk, ahogy  ők is.

-         Remélem nem fogok megrémülni ha meglátom az ellenséges csapatokat – nevetett fáradtan Myra, s Dmitrij is elmosolyodott.