A harc indítójelét várták mindannyian. Myra közvetlenül Dmitrij mellett állt, mögöttük lemaradva Niobe és Matt a halálfalómaszkjukat igazgatták. Myra hátranézett unokatestvérére, s a maszkot igazgató kezén megakadt a pillantása.

- Niobe!  - a lány leengedte a maszkot.

- Tessék! Most szólj, mert ha felvettem a maszkot, már se látok se hallok, csak a harc hevében élek – nevetett Niobe.

- Én meg nem győzhetek őrködni felette és védelmezőn a közelében maradni – zsörtölődött Matt.

- Jól, látom, hogy ez egy… - Myra a szeme elé húzta Niobe bal kezét. – Ez egy jegygyűrű! – sikkantott.

- Tényleg az volna? – fordította maga felé Niobe. – Hé Matt erről szó sem volt nem is tudtam róla – fordult Matt felé Niobe játékosan kacsintva egyet.

- Már megint bolondoztok! – intette le őket Myra. – Nem is mondtad – nézett morcosan a lányra.

- Tudom, hogy annyi bajotok van, nem akartalak zavarni titeket egy ilyen jelentéktelen bejelentéssel.

- De ez nem jelentéktelen…és teljesen váratlan…alig ismeritek egymást – méregette őket Myra. – Ez csak valami tréfa igaz?

- Semmi tréfa nincs benne – lépett közbe Matt. – Kemény galleonokat fizettem ezért a gyémántköves gyűrűért, és tessék. Azt hiszik tréfálunk.

- Myra, mire várjunk még? – bújt Matthez Niobe.

- Mh…hát…nem is tudom – billegett egyik lábáról a másikra Myra. – Ez akkor is váratlan.

- Jó, de hát mi mindent ugyanígy teszünk – nevetett Niobe.

- Készüljetek! – szólt hátra Dmitrij. – A Levendula indítófény megérkezett, s  a bordó is – mutatott az égre. A háta mögött sustorgók elhallgattak. Myra és Dmitrij együttesen irányították a csapatokat, animágiájukat kihasználva. De nem voltak egyedül ezzel.

Lélekszakadva rohant végig az ösvényen. Fuldokló rohanás. A fa törzsébe kapaszkodott, s átkot lőtt a háta mögé. A nyálkás anyag ismét mellette ért talajt. Két méteres óriáspók közeledett felé. Újra nekiiramodott. Fürge lábakkal ugrált át a bokrokon, a gallyak reccsentek a lába alatt. Szapora léptek, a zöld talár suhogott, a pálcáján nedvesedett a tenyere. Száradt a torka a légvételtől. Már nyelésnyi ereje sem volt, fájt a tüdeje a loholástól, mikor az egyik fa mögül egy kéz rántotta be.

-         Matt! Menekülj! – zihálta Niobe.  A pók ismét kilövellte a hálójához a nyálkát. A fa törzse fokozatosan sorvadt el, ahogy az erős nyálkaanyag bomlasztotta. – Gyere! – rántotta maga után Mattet Niobe, s kézenfogva rohantak.

-         Arról szó sem volt, hogy vérszomjas mutánsokkal is harcolnunk kell – dünnyögte Matt.

-         Igyekezz! – Niobe elrántotta a kezét. – váljunk ketté! – kapkodta a fejét az üldözőjük felé Niobe.

-         Nem, nem tetszik az ötlet – tiltakozott Matt.

-         Ha kettészakadunk akkor választania kell – rohant a másik irányba Niobe.

-         Niobe! Miért kell mindig esztelen dolgokba kezdened? – de Matt is a másik irányba kezdett futni, reménykedve, hogy a pók mégiscsak őt választja. A sűrű cserjésben sokáig nem látszott, hogy ki a választott. Matt lihegve megállt. Hallgatódzott. Semmi. Csend. – A fenébe is tudtam ,hogy ez lesz! – csapott a közeli málnabokorra Matt a pálcájával, és szélsebesen száguldott Niobe nyomába. Rémülten keresgélt hangforrás irányába. Rohant az erdő minden irányába. Végre meghallotta a hálót vető csápcsattogásokat.

-         Niobe! – üvöltötte át az erdő zaját.

-         Ne gyere erre Matt! – hallatszott a fáradt kiáltás. Matt karját és arcát már végigkarcolták a cserjések, szemét kapkodva kereste a lányt. Végre meglátta. A földön ült, de…talárjáról csöpögött a bomlasztó nedv.

-         Jaj ne, ne! – Matt odarohant, pálcájával minden létező dolgot megkísérelt.

-         Vigyázz megint támad! – sikoltotta Niobe. Matt elé állt, s a pók szeme közé célzott. A fekete rondaság felmászott a legközelebbi fatörzsre, s csápjait csattogtatta feléjük.

-         Vedd, le vedd le a talárod! – kiáltotta Niobénak Matt. S szemébe kiült a rémület. Tudta, az enyv percek alatt végez bármilyen élő szervezettel.

-         Nem tudom – nyöszörgött Niobe. Matt hátrafordulva látta, hogy Niobe kézfeje lassan egyre kisebbre zsugorodott, már csak a csukló csontja volt kivehető.

-         Merlinre! – Matt leguggolt hozzá, s  megpróbálta lefejteni a lányról. Niobe elhúzódott.

-         Ne, ne érj hozzá szabad kézzel! – tiltakozott Niobe.

-         Jól van, jól van – nyugtatta Matt, bár egyre kevésbé érezte, hogy bármi is jól lenne. Áttekerte a talárját a kezén, s megpróbálta lerángatni a talárt a lányról.

-         Vigyázz! – sikoltotta Niobe. A pók újra közeledett, ízelt lábait emelgetve, a földet kaparta, s köpködte a nedvét minden felé.

-         Glinda Weasley! – üvöltötte neki Matt. – Nagyapád bizonyára nem örülne, ha látna most – jegyezte meg gúnyosan. Elrohant, hogy Niobéról elterelje a pók figyelmét. Küzdés ,végeláthatatlan erőlködés mindkét fél részéről. Matt érezte, ahogy a nedvesség eléri a lábát, a karjait, s kapkodva zihálva sietett. A nyálkás anyagtól már nem szabadulhat, Glinda az ellenfél legerősebb bástyája, legyőzhetetlen. Felkapaszkodott a fára, s a pók hátára ugrott. Vergődött alatta az állat, Matt lába vészesen fogyott, ideje sem volt megtámaszkodni, érezte, ahogy lassan elhagyja az ereje, utolsó mozdulattal átdöfte a pók csápjai közt a pálcáját, az utolsó adag enyv végigömlött rajta. A pillanat. A nyálkába fulladt-e hamarabb vagy az enyv bomlasztása végzett vele…már nem tudhatta. Egyszerre ereszkedett  sötétség rájuk.

Myra és Dmitrij a harcok után siettek a keresésükre. Dmitrij idegesen nézte a magasból is, hogy eltűnt szeme elől unokatestvére. A mérgező nyálkától nedves rothadásnak indult növényzetet követve találták meg őket. Felismerhetetlenül, és enyvbe olvadva, Glinda Weasley teteme körül. Mindketten. Az áldozatai lettek. Myra vigasztalhatatlan sírásra fakadt, s Dmitrij csak száját összeszorítva nézte a kivehetetlen, élettelen alakokat. Semmit sem tehetnek már. Matt a legveszélyesebbtől fosztotta meg a halálfalókat a bátorságával. Sokat köszönhet neki, de már nem teheti meg szóban. Váratlan veszteség és igazságtalan is. Talán értelmetlen is. Mint a harcok is. Nem csak a legjobb harcostársát veszítette el, de az egyik legjobb barátját, az unokatestvérét is. Akikkel egyedül kapcsolatuk volt. Akik nem iszonyodtak tőlük, akik elfogadták őket kettejüket is. Reményvesztetten futtatta körbe szürke tekintetét a harctéren. Győzelem. De milyen áron?