Myra begyújtott a kandallóba. Legnagyobb felháborodására azonban nem pálcával. Megpöccintette a pálcát, de semmi nem történt, illetve igen. Lefordult az óra a kandallópárkányról. Bosszúsan fel akarta emelni, de az óra nekiütközött a párkánynak. Myra végül fogta és saját kézével tette helyére az órát. Pálcáját mérgesen bökte a kandalló belsejére. Apró szikrák, de semmi több. Myra értetlenül méregette a mindig kiváló pálcáját. Mi a csoda van vele? Miért nem működik? Visszatért a kemencéhez. A Parkinson-házban több recepteskönyv volt. Amióta nincs házimanójuk, minden feladat rá hárul. S kezdett elege lenni az egészből. Megkavarta, az üstben a levest, s ránézett a kemencében piruló kenyérre. Halkan dúdolt miközben a gőzölgő leves felett állt. Neki kezdett a hagymaaprításnak. Aztán minden egyszerre érkezett. A fehér leples árny, az ablaküveg visszaverődésében, a kés a lábára esett, s Dmitrij belépett a konyhába. Myra a fájdalomtól a rémülettől és az ijedtségtől egyszerre sikoltott fel.

-         Myra? – Dmitrij körbenézett a konyhán. – Történt valami? – Myra követte a tekintetét és kimeresztette a szemét. A szokásos pálcamozdulataira semmi sem úgy történt. A háta mögött hatalmas felfordulás volt, az üstökből kiömlött minden, a hozzávalók szanaszét a falon, a földön.

-         Merlin ősz szakálla! – motyogta Myra, s a hajába markolt. – Add a pálcád! – nyújtotta ki a kezét várakozón Myra. Dmitrij kivette az övéből a pálcát és értetlenül de átnyújtotta. Myra suhintott egyet, s a vitrin ajtaja nyitódás helyett egyszerűen összetört.  Myra kiejtette kezéből a pálcát, s maga kezdte aprítani a késsel a hagymát. Háttal volt Dmitrijnek, de szeméből nem a hagymaaprítás miatt hullottak a könnyek.

-         Seginusék ismét ütközetre készülnek. Megérkezett az időpont – ült le nyugodtan Dmitrij. – Yaxley és Jugson már összeállította a csapatot. Egy egész haditervet elkészítettünk – hintázott a széken, miközben Myra aprító mozdulatait figyelte.

-         MH az nagyszerű – felelte Myra nyugodtan ,s szipogott egyet.

-         Sírsz? – emelte meg a szemöldökét Dmitrij.

-         Dehogy. Csak a hagyma – törölgette a szemeit kézfejével Myra.

-         Vagy úgy – bólogatott Dmitrij, s csípőzsebébe vágva a kezét folytatta. – Legközelebb majd neked is megmutatjuk a terveket, ha jössz. Nem is értem miért ragaszkodtál hozzá, hogy ma itthon maradj. Elszoksz a társaságtól és teljesen bezárkózol. Ez nem tesz jót neked lásd be. ÉS dühödben nem kell tönkre vágnod a konyhát – mondta kedélyesen Dmitrij.

-         Semmit nem értesz – sziszegte Myra.

-         Mit nem értek? Nézz körül! – mutatott körbe félmosollyal Dmitrij.

-         Elegem van ebből! – csapta le a kést Myra, s a kezébe rejtve az arcát felzokogott. – Észre sem veszed, hogy mi zajlik körülöttem!

-         Tudom, hogy megviselt, hogy meghalt Niobe – nyugtatta Dmitrij.

-         Nem csak az! – csattant Myra, s könnyes szemeivel Dmitrijre nézett. Haját idegesen seperte ki a homlokából. – Elzavartad a házimanónkat. Persze neked ez ne mgond igaz? TE eddig sem csináltál semmit itthon. Hiszen a nővéred majd mindent megcsinál neked mint anyuci. ÉN vasalok és mosok rád ha nem vennéd észre! ÉN főzök és sikálom a parkettánkat, amit persze sosem vennél észre. ÉS hiába könyörgök már hetek óta ,hogy keress egy másik házimanót a füled botját se mozgatod – Myra Dmitrij elé lökte a levest. – Nem vagyok a szolgád a nővéred vagyok. Ismét egyre sűrűbben előjönnek a látomásaim. ÉS a gyűrű semmit sem ér – mutatta fel a gyűrűjét Myra. – És már három napja képtelen vagyok varázsolni is! – kiáltotta hisztérikusan.

-         Mi? – Dmitrij még nagyobbra meresztette a szemét és abbahagyta a széke na hintázást.

-         Igen. Nézd meg! – Felkapta Dmitrij pálcáját. – Vingárdium leviosa! – A kristálypohár azonban éles csattanással széttört.

-         De hát …miért?- nyögte Dmitrij felemelkedve az asztaltól.

-         Mintha valami átok lenne rajtam! Semmit nem tudok kezdeni a varázserőmmel a pálcámmal, ezért nem megyek a gyűlésekre sem – szipogat Myra, majd elfordult. – És ha mindez nem lenne elég…várandós vagyok…- Dmitrijnek tátva maradt a szája. Csak bámulta a nővérét. Nézte, ahogy  a zsebkendőjébe temeti az arcát, s belezokog a fehér anyagba. Mintha fejbekólintották volna egy erős gurkóval.  – ÉS persze, most sem szólsz semmit – fordult el Myra, az orrát fújva. Dmitrij megmoccant dermedtségéből, s a nővéréhez lépett.

-         Myra… - akarta átölelni, de a lány elhúzódott. – Ne húzódj el tőlem kérlek! – Átölelte a reszkető lányt, simogatta a sötétbarna egyenes hajat. – Megoldjuk, ne aggódj, nem lesz semmi baj.

-         Ennél nagyobb már nem lehet. Hát nem érted? – nézett fel Myra.

-         De igen értettem minden szavadat – mosolygott nyugtatóan Dmitrij.

-         Össze vagyok zavarodva. Nem értek semmit. ÉS mindennek tetejében, most…még …

-         Persze hogy ezt érzed. Meg sem fordult a fejemben…de egyben ez egy nagyon izgalmas dolog  - szorította magához Dmitrij.

-         Nem akartam. Igazán igazán, ugye elhiszed? Persze sokszor mondtam, hogy az én koromban…meg hogy már rég szülhetnék gyereket…de nem gondoltam ,hogy esetleg nekünk…

-         Ne beszélj csacsiságokat Myra! – simította át az arcát Dmitrij. – Én is ugyanúgy ott voltam ,ahogy te. Amikor összehoztuk…és egyébként ez mindent megmagyaráz – bólintott Dmitrij.

-         Hogy érted, hogy mindent megmagyaráz? – nézett fel rá Myra, szemeit törölgetve.

-         Azt, hogy miért vagy képtelen varázsolni…amiért nem tudod használni a varázspálcádat. Miattam nem.

-         Tessék? – ráncolta a homlokát Myra.

-         Mivel az én gyerekemet várod…nem is véletlen, hogy úgy találod átok ül rajtad. Nem kétlem, hogy ez mardekár örökség lesz. Amíg a vérünk keveredik a magzat által, addig te is mardekár vérnek számítasz. És Mardekár Malazár női leszármazottai valóban meg vannak átkozva. Képtelenek használni a varázserejüket. Az, hogy ők varázstalanok, ez növeli a férfiág varázserejét. Ettől lesznek különbek bárkinél. Az ősi varázs szerint női ágon semmi sem öröklődik, sőt…elvesztik azt is, amire képesek lennének, ezzel erősítik a férfiakat. Vagyis az hogy varázserőben most én ott állok ahol, azt is jelenti hogy mindent megkapok amit a női mardekár vér elveszít. Ez az egység a családon belül. Csak a férfiak rendelkeznek a magas varázstudással, a nők ellenben képtelenek rá. Ha megszülöd a kicsit ugyanúgy visszanyered a varázserődet.

-         És ha lányunk lesz? – borzadt el Myra.

-         Akkor közönséges földi halandó lesz. Képtelen lesz a varázslásra. Ez a sorsa.

-         A varázsvilágban a te leszármazottadként ez a legrosszabb sors.

-         Bízzunk benne, hogy nem így lesz – szorította magához Dmitrij.

-         Ez a Mardekár egy fanatikus őrült volt…

-         Mi mardekárosok mind azok vagyunk. Valahogy el kellett érnie, hogy ilyen kivételes lett…

-         Ez igazságtalanság a nőkkel szemben – tiltakozott Myra.

-         Mh igen valóban az. De mondhatni szükségszerű. Amit elveszt az egyik, abban kimagaslik a másik. Várható volt, hogy a mardekár családon belül ez a felállás, ami mindenki felé emeli a férfiágat…ugyanaz a nőket a legalantasabbakká teszi…

-         Nem szerettem volna mardekár lánya lenni – húzta össze a szemöldökét Myra.

-         Szerencsére te egy igazi Malfoy vagy – Dmitrij rávillantotta a fogsorát. – Egyébként megoldódott a névkérdés is. Akármelyikünk nevét kapja a gyerekünk, mindenképpen Malfoy lesz – nevetett fel halkan.

-         Hát az igaz – mosolyodott el Myra is.