A nevem Damian Malfoy. Dmitrij és Myra Malfoy egyetlen leszármazottja. Ma töltöttem be a tizenhetet. Vagyis a varázsvilágban már nagykorúnak számítok. Tizennégy éves voltam, amikor meghalt az apám. S az emberei engem tettek meg a helyére. Én uralom azóta a varázsvilágot. A megteremtett rendet. Rend? Hiszen minden kétarcú, és mindennek van árnyoldala is. Apám győzelemre vitte a zöldtalárosokat. A harcokban mindenki aki igazán számított elhullott. Anyám is. Apámmal ketten éltünk, vigyáztuk a megteremtett nyugalmat. Vagy a leigázottak halk átkait. Mardekár Malazár vére csörgedezik az ereimben. Minden képességével, előnyével. S ezek birtokában. A mai nap kettős ünnep az életemben, nemcsak a nagykorúságom, de az esküvőm napja is. A vér ereje és fennmaradása érdek. A zöldtalárosok közös érdeke.  A romokon mi építettük ki a hatalmunkat, mi uralkodunk és mi szolgáltatjuk az igazságot. Mardekár vére méltó helyet harcolt ki magának a varázsvilágban. Nem véletlenül mondom, hogy a vér. Mert igaz kellettek hozzá az emberek is. De a vér mindennél értékesebb.

Az őseim, az elődeim pedig büszkén nevezhetik magukat is a legkiválóbb varázslóknak és boszorkányoknak. Cyan Malfoy, Pansy Malfoy, Draco, Falco, és Dmitrij Malfoy. És nem kerülhetem ki de vér által maga Voldemort is. S ezáltal Mardekár. Hosszú és véres évtized után következett a béke csöndje és meghajlása. A feketetalárosok, levendulatalárosok, és a Potter-féle Rend tagjai felmorzsolódtak. Romboló, pusztító és egyben tisztító harcok, nemcsak a vagyoni kérdésekben, de az eszmében is. Ma ismét mardekár vére az igaz eszme, a mardekár leszármazás, s ezáltal az én jogosultságom itt a vezetői poszton. A szüleim visszaszerezték a Malfoy név tiszta csengését nekem. Maguknak már soha nem teremthették meg, de az, hogy a székhelyem végérvényesen, itt a megmaradt Malfoy-birtokon van…ez mindennél többet jelent. És talán egyszer az őseim is megbocsátanak azért, hogy a vér ne mlett hibátlanul tiszta. De a csiszolás folyamatban van, és előbb utóbb kitisztul, s Mardekár vérrel kevert tiszta esszenciáját nyerhetjük az igaz ízeknek. Senki más nem élte túl ezt a véres évtizedet.  A Zabini-szőlősbirtokokat felosztották, s a régi híres borok már csak pincék mélyén, elrejtett bárszekrényekben gondosan elzárva idéznek fel egy kort, egy szőlővidéket, amelyen már többé soha nem terem úgy a szőlő, mint akkor. A Rend végleg elporladt, s már hamvaiból sem éled újjá, akár a főnixmadár. Nincs, aki fölélessze a tüzet. És a Rend most mi vagyunk. Hogy félelemmel teremtem-e meg ezt a rendet? Inkább igazsággal. Mondanom sem kell, az aranyvérű eszmék igazságával. Az unokatestvéreim, ha egyáltalán élnek, akkor elmenekültek a közelemből is, talán meghúzódtak a mugli világban, távol tőlem, távol a haragomtól, távol apám ősi bosszújától. Hogy vajon látták-e ezt a jövőt a jóslatokban, a csillagokban? Nem tudom. Hogy a csillagvizsgálónkban üldögélve ráébredt-e valaki, hogy ezt rejti a Malfoyok titkos csillagzata…azt sem tudhatom. Szinte gyerekként kerültem apám helyére. Erre a posztra, s az én utasításaimat várta mindenki. Felkészítettek már erre az eshetőségre. Nem ért meglepetésként. Innen a Malfoy-birtokról igazgatjuk az egész varázsvilágot. Változott a rendszer, s ez a világ már valóban nem az, amiben a régiek éltek, amiben Voldemort harcolt ezekért az eszmékért. Erős kézzel kell markolni, amit megszereztünk, s én ezen vagyok. A kitagadott Falco Malfoy unokájaként. Egy testvéri kapcsolatból születve, A jellegzetes Malfoy külsővel. Ezüst szürke szemmel, szőke hajjal…arisztokratizmussal. Vezetőként. S az íróasztalomon lévő homokóra szemcséit figyelem. A Malfoy-név. A Malfoyság. Most vezetőkké lettünk. Lettem. S igyekszem átörökíteni az utódaimnak is. Nem akarom tudni mit hoz a jövő számunkra. Mi lesz…ha egyszer…elfogynak a homokszemek…