Feszült csend. A kandalló feletti ingaóra verte a taktust. Tik-tak, tik-tak. Pansy homlokát dörzsölgetve babrálta a Malfoy-címeres pergament. Draco tartózkodási helye. Bújtatják természetesen. Egész védelmi mechanizmus védi az utolsó Malfoyt. Aki átörökíthetné ezt a tökéletes aranyvért. Kétségtelen Dracóban a legértékesebb most ezekben az időkben a vére. S most, hogy…így alakultak a dolgok…kapkodva lázasan keresnek valakit, valakit…aki kihordaná Draco gyermekét, aki továbbvinné ezt a vért. Nem akarták elveszíteni az aranyvér egyik kimagasló családját. Olyan kevesek azok, akik igazán tiszta vért mondhatnak magukénak. Egyáltalán miért nem vigyáztak rá jobban a harcokban? Akkor most nem lennének ilyen kényszerhelyzetben. S ezek szerint Draco egyedül van. Egyes egyedül. S a magányában mégiscsak rá gondolt. Pansy dühösen toppantott. Miért? Miért így kell ezt? Miért nem alakulhatott ki minden szebben? Romantikusabban? Hogy lehetnek ennyire érzelmekbe rombolóak. Sosem voltak egymás ellen. De azért ez…mégis…letaglózó. Adhattak volna egy kis keretet is  kettejük kapcsolatának, még ha…még ha csak az aranyvér továbbvitele, a nemzés a célja az ő együttlétüknek. Egyedül akart maradni. Egyedül akarta átrágni magát a helyzetén. Persze Pitont nem hagyta beszélni. Annyira megrémült ott az Elixírben az egésztől. De kétségtelen. A Malfoy vagyon így…Pansy kezét ütné. Hiszen Draco örökösét ő várja. Anyagi vonzata is lenne. Voldemort elismerését is megkapná. S ezért cserébe tizenkilenc évesen teherbe kellene esnie, s lányanyaként a háború kellős közepén felnevelnie Dracóval közös gyereküket. Pansy egyre kevésbé látta át a nyereség veszteség mérlegét.  De azt érezte, ha belemegy hatalmas felelősség és súlyos terhek nyomnák a lelkét, a vállát, fájdítanák a fejét. Piton egyértelműen utalt rá. Ne reménykedjen abban, hogy Draco felépül. Vagyis…Pansy magának szül egy gyereket, egy aranyvérűt, amikor sokszor még magát is gyereknek érzi. S ugyanakkor képtelen volt elfojtani a teste és a szíve követelését. Hogy egyik régi titkolt vágya most ezáltal valósággá válhat. Mindig is akarta Dracót. De nem így. Nem ilyen áron. Mennyi Draco akaratában most a kényszer? És mennyi a tényleges vágy? Piton egyetlen éjszakát említett. Ez Draco üzenete? A kegyes – húzta el a száját Pansy. Tehát egyetlen éjszakára hajlandó lefeküdni vele. De többet már nem? Egyáltalán mik a feltételek? Vagy Piton, Voldemort és Draco egyszerű hidegvérű számítása az, hogy őket kettejüket egy estére összehozzák, a magasabbrendű cél érdekében? Talán Draco és ő csak bábúk Voldemort és Piton aranyvér céleszméjének megvalósításához? Draco is valójában egy megalkuvás, egy hosszas rábeszélés végeredményeként egyezett ebbe bele? Egyáltalán ha neki ilyen kínos az egész  milyen kínos lehet Dracónak? Hiszen halálán van. S Voldemort és Piton ilyen kérésekkel állnak elé. Mit érezhet? Mit gondolhat? S egyáltalán hogy van? Lehet, hogy nem kellene ennyit váratni őket a válasszal. Lehet sürget az idő…s ő elszalasztja az utolsó lehetőséget. S lehet-e megtagadni egy haldokló utolsó kérését?

A manzárdszoba alkonyi fényében az ablaknál egy magas beesett vállú vékony fiú állt. A napnyugtát követte szürke szemeivel. Sápadt arcán mély szomorúság ült. Összeszorította a száját, majd kiengedte a levegőt.

- Nem kellett volna zaklatnia őt – mondta halkan.

- Csupán a lehetőségeit vázoltam. Meg kell értenie.

- De ne kényszerítse! Vissza kellene szívnom azt, hogy beleegyeztem ebbe! – csattant s arcán rózsaszín foltok jelentek meg. – Kihasználnak minket! Nekem már mindegy! De neki? Nem is kellett volna nevet mondanom – rázta a fejét lehangoltan Draco.

- Draco! A nevet már kimondtad! Mi egy aranyvérű lányt kértünk, akivel hajlandó lennél…

- Hajlandó lennék tönkretenni az ő életét is. Valóban remek választás volt – hajtotta le a fejét Draco. – Örök bűntudatban kelljen a fátyol túloldalán lennem? Hogy én tehetek arról, hogy ezt tettem vele? – megigazította a köntöse övét, s a férfi felé fordult. – Elutasító válasz igaz? – Piton kifejezéstelen arccal fürkészte a fiatal fiú arcát.

- Nem. Beleegyezett. Ma este jön – lebbentette az asztal másik végére a levelet. Draco nézte a jellegzetes nőies írást. „Legyen. Sötétedés után. Pansy P.” Dracóval megfordult a szoba. Piton kapta el.  – Nem bánnám, ha tartanád magad! Mégis te vagy a férfi! Vagy hogy gondoltad? Pansy küzdjön ezen az éjszakán,  mert te még arra is képtelen vagy ,hogy teherbe ejtsd?!

- Már megint szid! – panaszkodott Draco, ahogy Piton a fotelba segítette, s a vitrinből bájitalt kevert neki.

- Idd meg! – nyomta a fiú kezébe. – Legalább ma este légy erős! Ha már kikönyörögtem neked ezt az éjszakát!

- Az önös céljaikra használnak fel mindkettőnket! – mondta fagyosan Draco.

- Azért mondtad őt, mert hitted, hogy ő az egyetlen, aki nemet tud mondani egy Malfoynak igaz? – nézett rá veséző pillantással Piton.

- Nem…nem csak azért – nézett a pohara aljára Draco. – De  ahhoz semmi köze! – sziszegte Draco.

- Gyerekek vagytok – rázta a fejét Piton. – Nekem igazán nem is tetszik ez az egész.

- Annyi kérdésemre nem felelt.

- Mert nem felelhetek – intett nemet Piton.

- Ha mégis sikerülne. Elveszik tőle igaz? – nézett harciasan Draco. – Válaszoljon!

- Draco! Ez azért sokkal bonyolultabb dolog!

- Egyáltalán nem az! A gyerekemről van szó!

- Még meg sem született, Draco hova harciaskodsz itt velem? Egyelőre csináld meg azt a gyereket! Majd utána beszélhetünk a többiről!

- Tudom mit akarnak! Azt hiszi nem? Én is halálfaló vagyok! Ismerem Voldemort esze járását! Valóban aranyvérűt akar, magának! Ismerem. El fogja szedni PAnsytól a gyereket!

- Akkor beszéljünk nyíltan Draco! Szerinted Miss Pansy Parkinson annyira ragaszkodni fog ehhez a gyerekhez? Hiszen neki is egy gond! Talán örülni is fog, hogy kihordja, s megszabadulhat tőle! Visszakapja a korábbi életét. Csupán kiesett egy év. Ennyi. És nem több. Vagy mi most érzelmekről beszéltünk?

- Nem – Draco öklendezve rohant a fürdőbe. Piton hallgatta a fiú rosszullétét. S rutinosan keverte újra a főzetet. Draco szédelegve tért vissza a szobába. – igaza van. Előbbre forgott az agyam, mint kellett volna – zárkózott el Draco.

- Jól van. Draco nyugodj le! ÉS ha kérhetlek fogd vissza a gúnyos undok modorodat, ha már Miss PArkinson beleegyezett. Ne légy durva vele!

- Nem kell kioktatnia! Nem fogom megerőszakolni – itta meg újból a főzetet Draco. Szédült, forgott vele a szoba.

- Most elmegyek. Nem akarom, hogy kellemetlen legyen maguknak ,hogy én itt vagyok még. Sikeres éjszakát kívánok! – biccentett.

- Túl gyors! Fel sem tudtam dolgozni – mérgelődött Draco. Piton betette maga mögött az ajtót, s a faház lépcsőházában ereszkedett le a lépcsőn. A bejáratnál találkozott a lánnyal.

- Hova ilyen sietősen Miss Parkinson? – húzta fel a szemöldökét Piton.

- Mintha nem tudná – morogta Pansy.

- Még szürkület van!  - emlékeztette Piton. – Túl akar esni egy kényszerű…egyezségen?

- Úgy van. Az áldozati oltár felé igyekszem éppen.

- Nehéz meggyújtani a tüzet a szerelem oltárán Miss Parkinson – húzta fanyar mosolyra a száját.

- Ki beszélt itt szerelemről? – lapult a faborításhoz Pansy.

- Ne tegye! – figyelmeztette Piton.

- Mit ne?

- Ne szeressen Dracóba! Ne okozzon neki fájdalmat, ahogy magának se!

- Vigyázni fogok ne aggódjon – tette keresztbe a karját Pansy. Piton biccentett, s el akart lépni. De Pansy utána szólt. – Mennyi…? Mennyi ideje van még hátra?

- Maximum öt hónap. De…inkább kevesebb – nézett rá meghatározhatatlan pillantással Piton. Pansy magára maradt a sötétedő folyosón. Tehát még egy fél év se.  Két éve nem látták egymást. Nem tudta volna megmondani mennyi ideig álldogált ott a folyosón. Nem mert felmenni a lépcsőn. Beleegyezett. Draco tudja. Minden előkészület nélkül odaadja magát neki. Felmegy a fiúhoz. S egyértelmű lesz, hogy miért. Most itt a kapuban végleg elbizonytalanodott. Lehunyta a szemét. Ma este végleg eldől a sorsa. Túl nehéz feladat ez. Mély levegőt vett, s felsietett a padlástérig. Kapkodó kopogására azonnal megérkezett a beengedő válasz.  Pansy mindenre felkészülve lépett be az ajtón. Halkan kattant a zár mögötte.

Ott álltak egymással szemben. Az évekkel a tudással maguk mögött. Mindketten a másikat fürkészték. Draco frissen mosott hajjal, méregzöld fürdőköntösben állt. Nemrég léphetett ki a zuhany alól, a pára belengte a manzárdszobát. Erős gyantaszag. Férfias fenyő illat. Pansyt húzta a feje. Nem mert egyikük sem közelebb lépni. Draco ugyanolyan volt mint emlékeiben. Törékeny alkattal, vézna hosszú végtagokkal, flegmán, lazán…s szomorú szürke szemekkel. Haldoklik. S külsőleg semmi nem látszik rajta. Talán enyhén sápadtabb mint régen. De ki nem sápadtabb, és vékonyabb, most a háború alatt. Kinek nem milyen megtört a pillantása? Pansy kereste az álmaiban elképzelt szerelmes pillantást Draco tekintetében. De nem találta. Persze  szeme végigfutott a testén, de inkább a férfi tekintete volt ez, nem a szerelmesé.

És hát ő sem éppen a szerelmes pillantásaival nézte Dracót. Felhős homlokkal, méregette a fiút. Az állapotát figyelve. S igazán azt ,hogy lépjen valamit. Tegyen amit akar, irányítson ő, ha már itt van ,eljött hozzá, s megbeszélték, hogy mi is lesz ma este. Nincsenek itt titkok. Tények vannak. Beleegyeztek, s ha nem is egymásnak, Voldemortnak tartoznak a tett véghezvitelével. Egyértelmű nem is kérdés.  Draco tért magához először rezignáltságából.

-         Szia! Öhm…foglalj helyet – tett suta mozdulatot a fotelek felé. – Megkínálhatlak valamivel? – nézett a bárszekrény felé futólag Draco. Bár tudta mögötte többnyire a saját bájitalkészlete van, ha bármikor rosszul lenne…

-         Köszönöm – Pansy bátortalan lépést tett előre, de látta ,hogy a finom keleti szőnyeget tapossa, s így lerúgta a cipőit, s az ajtóhoz tolta. Várakozón nézett vissza Dracóra. Zavar, s bizonytalankodás volt a mozdulataikban…hosszú lesz az éjszaka.