A kavicsszemek csikorogtak a talpa alatt, ahogy halkan lépdelt a napsütötte parkban. Draco egy fonott székben napozott, lehunyt szemmel, fehér köntösben és papucsban, a meleg kötött takaróval bugyolálták be, mint mindig. A tálca csörömpölve koccant az üvegasztalkán. Draco várta, hogy távozzon az illető.

- Köszönöm Piton professzor! Most még napoznék egy kicsit! – modnta erőtlen hangon. Nem érkezett felelet. Draco enyhén összeráncolta a homlokát. Fordult a széljárás. A fölötte álló felől nem a szokásos ánizsillat érkezett. Hanem levendula. Draco szeme felpattant. – Pansy! – hunyorgott Draco az éles napfényben.

- Igen én! – Pansy leült a másik fonott székbe. – Hogy vagy?

- Hát voltam már jobban is – felelte kitérően Draco. Pansy aggódó tekintettel figyelte a fiút. Sápadtabb volt, mint emlékezett, a szemei karikásak, erőtlenek a mozdulatai. Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy felitassa a szemébe szökő könnyeket. Hát elkezdődött. Draco a szeme láttára lesz egyre rosszabbul. – Nem kellett volna visszajönnöd, megértettem volna. Nem kellene ezt végignézned.

- Csacsiság! – intette le Pansy. Felemelte a kancsót és töltött a fiúnak, s magának is. – Ma gyönyörű idő van.

- Igazi indián nyár. Közeledik halottak napja. Szépen nézne ki ha az én napomon távoznék igaz? – húzta fanyar keserű mosolyra a száját Draco.

- Ne mondj ilyeneket! – tiltakozott Pansy.

- Örülök, hogy visszajöttél Pansy! – súgta halkan Draco, s illanót halászott elő a zsebéből.

- Én is örülök, hogy így döntöttem – mosolygott rá Pansy.

- Szeretném, ha elmondanád a fiamnak, hogy sajnálom, hogy nem ismerhettem meg, hogy nem lehetek vele azokban az években, amikor a legnagyobb szüksége lenne rám, s tudasd vele, hogy nagyon szeretem.  Világon mindennél jobban.

- Draco…! – Pansy gyorsan zsebkendő után kapott.

- Most akarom elmondani, mert nem szeretném, ha később már nem lenne rá módom. Vigyázz rá helyettem is! Mond meg neki, hogy nagyon sokat gondolok rá onnan a túloldalról, hogy boldog vagyok, hogy ő van, és hogy életem legjobb döntése és alkotása ő.

- Mondanod sem kellene, mert én is ezt mondanám neki, és nem is kételkedtem abban, hogynem így érzel és nem így gondolkodsz – lendült át hozzá Pansy, s a földre ereszkedett Draco lábához. A fiú térdére hajtotta a fejét. – Jó lenne örökké így maradni – suttogta halkan.

- örökké! Ez a szó a maga valóságában nem is létezik. Mert semmi sem örök – simította át a térdére boruló ében tincseket Draco. Pansy lehunyt szemmel élvezte Draco simogató kézmozdulatait. Csendesen várták be a napnyugtát. Pansy felnézett az ősziesen borongó szürke szemekbe. A fény megcsillant a szürke szempáron s ezüstösen világossá változtatta. Pansy elbűvölve nézte a gyönyörű szürke szempárt, amely most ugyanazzal az első rácsodálkozással kutatta az ő mélysötét szemének legrejtettebb titkát. A nap utolsó sugarai vörössé színezték az ében hajszálakat egy ideig, majd alábuktak a látóhatáron. Draco Pansy arcát, s állát simogatta egyre hűvösödő ujjaival.

- Állj fel! Fel fogsz fázni! – szólt rekedt hangon a lányra.

- Maradjunk még így csak egy kicsit!- kérte Pansy. Nem akarta megtörni ezt a pillanatot. Ezt az őszi délutánt. Az emlékeibe akarta zárni. Hogy így emlékezzen Dracóra. Ahogy ezüstös fényű enyhén vörösre csípett szemmel szerelmesen őt nézi, hogy az ujjai simítását érzi a bőrén, a szőke tincsek a homlokába hullanak, fiatalosan, helyesen, vékonyan, az egészség illúziójával a bőrén. Ahogy a fiú térdén könyököl és felnéz rá. És a béke, a harmónia, a szeretet lengi körül őket. Csak egy pillanat, amíg nem türemkednek a gondolataikba a szomorú tények, hogy háború van, hogy Draco haldoklik, hogy ő egyedül marad terhesen. Ő erre a Dracóra akart visszaemlékezni, aki igazán az övé lett, erre a kis időre. Aki olyan, mint ma délután. – Ó Draco! – Pansy a fonott székre támaszkodva fellökte magát, hogy ajka a fiúéval egy vonalba legyen, s szorította rá az ajkait préselte kíméletlenül, mohón, szomjasan. A  hitetlenség és a bizonytalanság érzésével és keserűségével a csókjában. Draco is ugyanezzel a türelmetlen lendülettel csókolta. Fellökte magát a székből s magával húzta Pansyt is. A kavicsot söpörve a talpuk alatt haladtak vissza a manzárdszobába. Draco már jóval lassabban mozgott. Nehézkesebben. Betegesen. Enyhén előregörnyedve. Belső fájdalmak gyötörték. Közeledik az idő. Tudták. Mind. Pansy türelmesen haladt vele a rövi úton. A lépcsőn meg-megállva, pihegve, várakozva. Draco homlokán gyöngyözött a verejték.

- Ejha! Nem vagyok ma formában – mosolygott kényszerű zavarában Draco.

- Ne mondj ilyet! Remekül nézel ki mint mindig és kitűnően tartod magad – bizonygatta Pansy, majd Draco sanda tekintetére hozzátette: - egy aggastyánhoz képest! – halkan összenevettek a lépcsőházban.

- Na szeretnéd ma is megismerni a fokozatosan hanyatló férfierőmet? – kacsintott Draco.

- Benne vagyok! Ha te is akarod – nevetett Pansy fülig vörösödve.

- Egy ilyen lehetőséget el sem mulasztanék – indult felfelé ismét Draco. – S még védekeznünk sem kell. Pansy! Hát igazán szerencsecsillag alatt állunk –sóhajtotta furcsa félmosollyal.

 - Lemérem mennyit romlott a legutóbbi óta a képességed – suhintotta meg Draco fenekét játékosan Pansy.

- Most kihasználod, hogy nem tudok utánad szaladni mi? – zihált nevetve Draco, ahogy látta, hogy Pansy megiramodik a lépcsőn.

- Gyerünk te kis csigabiga! – nevetett a lépcsőfordulóban a korláton áthajolva Pansy. Draco felnézett Pansy nevetéstől kipirult arcára.

- Piszkosul fogsz hiányozni Pansy! S ez…s ami lehetett volna… - nézett fel komolyan a lányra.

- Gondolj arra, hogy talán nem is találkozunk, ha nem így alakulnak a dolgok. Szóval…élvezd a kiérdemelt helyzeted – kacsintott Pansy. Nem akarta hogy lezuhanjon Draco kedve. S nem engedte neki, hogy mellette ezeken töprengjen. Eldöntötte. Élvezzék azokat a napokat együtt, ami még megmaradt nekik. S ő igyekszik Dracónak igazán széppé varázsolni ezeket a napokat. Amiket még itt tölt vele. Amikben még igazán együtt lehetnek. Fiatalon, gondtalanul, csakis egymásnak és semmi mással nem törődve. S képtelen volt a szíve mélyéről száműzni a reményt, hogy talán, talán mégis csoda történik, s Draco…itt marad vele.