gondosan megválasztotta születése helyét, körülményeit és szüleit. Már a tavaszi márciusi rezgő hóvirág szirmai csilingelték a fogantatása különlegességét, előválogatottságát, egyediségét és titkát. Hogy várták-e? Csoda volt ő. Nem várt ajándéka a szerelemnek. S éppen annyira tudatosan várták és készítették elő az ő érkezését, mint ahogy Scathach ismerkedett leendő szüleivel. Kései gyerek volt. Korosodó szülei féltett kincse. Anyja azkabani szabadulása utáni érzelmi hullámaiban, testi meggyötörtségében, s apja az örök élet titkával magában. Negyvennégy éves anyja huszonöt évvel fiatalabb volt apjánál. S mindketten mágusok. Feketemágusok. Komoly, érett korral, hosszú küzdelmes élettel, hányattatással. Az újra egymásra talált pár életében a gyermekáldás a legkisebb meglepetést sem okozta híveik körében. Mondhatni az élet természetes törvényének tekintették, s magától értetődőnek, hogy e két ember szerelmének, érzéki vágyának eredménye hamarosan megérkezik közéjük. Scathach születése közösségileg várt esemény volt.

Az időpont kérdéses sem volt. 12.12. Azaz a teljesség, a tökéletesség, a beteljesülés száma, önfeláldozás és áldozathozatal És valóban ott hordozza magában a huszonnégyes számot ,vagyis a szerelem számát is. December tizenkettedikén született. S anyja pontos mása volt. Mélykék szemei, éjfekete haja jelezte külsőre édesanyja mintájára formálódott a hónapok alatt, s évei ezt erősebben fogják alátámasztani. Közös egymás iránti igény és választás, kapcsolat volt mindig is közöttük. A halálfalók közössége előtt házasságra lépett két ember, a  házaspár és Scathach egyformán kiválasztották a másikat. S várták, hogy megismerhessék egymást. A gyermekvárás hónapjai lázas készülődéssel teltek. Egy jóslat megszerzésének kudarcával. Terhesen óvatosabbnak kellett anyjának is lennie, kerülte a nyílt harcot, s végül mégis apja kellett, hogy segítségül érkezzen, s kimentse kettejüket a veszélyből. Miközben lázasan igyekeztek visszaszerezni az ősi örökséget, Mardekár Malazár várát. A mágiatörténet helytörténeti kutatásai homályosan utaltak a félelmetes, nagy múltú és rejtett várra. Sokan hitték, hogy nem is létezik. Nem is létezett, vagy az idő martalékává vált. Csak a legendákban és mítoszokban maradt fenn kínzókamráinak képe, fényes termei, aranyvérrel festett portréi, igazgyöngy és kristálycsillárai ragyogása, a varázsvilágon mindenütt híres mulatságai, alkimistaműhelyének titkai. De az utód nem is kételkedett abban, hogy öröksége létező helyen van, s a rúnakövek megsúgták  a helyet, amely avatatlanok szeme előtt láthatatlan, rejtve van, varázslattal védve az idegenek elől. A kis Scathach már ide született. A varázserővel átformált, lakályossá rendezett várkastély öblös, gigantikus méretű termeibe. Születését ünnepségsorozatok kísérték. A halálfalók közös örömüket fejezték ki. Nagyuruk boldogsága az ő boldogságuk is volt. S a kegyes úr elégedettséggel fogadta a gratuláló küldöttségeket. Apja, aki ép szellemmel és lélekkel átélte saját halálát, az élet s a halál felett győzedelmeskedett, s öröklétet nyert a szellem és a lélek terén, s most már a test megőrzésén fáradozott kísérleteivel, melyekbe feleségét is bevonta. Ebbe a rendeződött környezetbe, letisztult hatalmi fölénnyel bíró feketemágusok házasságába született a kislány, aki szülei képességeit, varázserejét örökölte, s akiben kamatozódott, s növekedett e kivételesség. Ilyen családi háttérrel indult a varázsvilágnak Scathach Voldemort.

Scathach {ejtsd: Szkíecs }