Apró görbe hátú kis házimanó sertepertélt a toronyszoba ajtaja előtt. Bella hallotta a motoszkálást, s éles hangon kikiáltott.

-         Gyere már be meddig toporogsz ott! – a hívásra a manó hajladozva beiszkolt s Bella elé rogyott.

-         Mylady! – rebegte elhalón, s egy Black-címeres régi ezüstékszert nyújtott át. – A kegyelmes asszony húga érkezett, s bebocsátásért esedezik…

-         Mi az, hogy kint kell könyörögnie a húgomnak! – Bella bosszúsan felugrott a székből, s  a kaputoronyból kinézett a vizesárokra. – Engedjétek le, de nagyon gyorsan azt a felvonóhidat vagy felaprítalak titeket bájital-hozzávalónak! – harsogta le, s  látta húga kobaltkék talárjának megcsillanó színét. Az ellensúly azonnal ereszteni kezdte a kaput döngve ért talajt, s a kecses női cipők végigkopogtak a fahídon. – Hallatlan! – Bella bevágta az ablakot, s átviharzott az északi bástyába Voldemort dolgozószobájába. – Te rendelted ezt el? – lökte be lábbal az ajtót. Voldemort összerezzent a kicsapódó ajtó hangjától.

-         Scathachot szoptattad nem? Menj vissza! Azzal foglalkozz! És megmondtam, a nyugati és a déli bástya lakószobáiba tartózkodj a kicsivel! A kaputorony a külső várhalhoz tartozik, ahol semmi keresnivalója a lányomnak!

-         A húgom kint állt a hóban ki tudja meddig!

-         Bejelentés nélkül senki nem jöhet a várkastélyba megmondtam! A gőgös rokonaid is megjegyezhetnék ezt! Ide csak az teheti be a lábát, akiről én tudok, hogy érkezni fog, és senki más! – felelte monoton nyugodt ám fenyegető hangon Voldemort.

-         Ő a testvérem! Mit képzelsz róla?! – kiáltotta rá Bella.

-         Csillapodj le Bella! Ne emeld rám a hangod, mert ha én megemelem abba a mennyezet is beleremeg! – sípolta magából Voldemort. – Megvan rá az okom, hogy a biztonsági intézkedéseket megerősítettem a várban!

-         De beszéld meg velem Merlinre! Miért én vagyok az utolsó a várban aki tud ezekről?! – Bellánál egyetlen villanásra eltörött a mécses. A fal felé fordult s szeme elé kapta a kezét. Az első cseppek a föld felé igyekeztek, Voldemort pálcája röppent a levegőben, s az első könnycsepp feketében játszó ezüstös rózsává változott. Bella szipogva nézte a levegőben lebegő bűbájt. Meg akarta érinteni, hogy megfogja, de az köddé vált. Csak varázslat volt, s nem minden varázslat kézzel fogható. Bella a férfira kapta a tekintetét. Voldemort megtört vörös szemekkel viszonozta a pillantását, majd elnyújtott szuszogó hangon megszólalt:

-         Narcissa vár! Siess! – elkapta tekintetét Belláról, s visszamélyedt a pergamenjeibe. Bella a kaputoronyba sietett Scathachért, s a nyugati bástya lakószobájában várta testvérét. Narcissa kobaltkék bársonycipője nedvesen csattogott a kövezeten.

-         Jaj ne haragudj látom zavarok! – akart kifordulni Narcissa, ahogy látta a Bella mellére húzott kendőt.

-         Gyere! – legyintett Bella. Scathach egy pillanatra elvette ajkát a mellbimbóról, s kék szemeivel az érkezőre meredt, de aztán minden figyelmét a táplálékforrásra fordította. – Mond nagyon öregnek nézek ki? – simította át az arcát Bella.

-         Honnan veszel ilyesmit Bella? – lépett a megrakott kandallóhoz Narcissa, s a cipőorrát a tűzbe tartotta ,hogy felmelegedjen, s megszáradjon.

-         Voldemort ma hozzám vágta, hogy többnek nézek ki negyvennégy évesnél.

-         Sosem tenne ilyet – lebbent kitérően Narcissa szeme.

-         Akkor nem tudom miért mondta. Nem érzem igazán jól magam ebben az anyaszerepben – simogatta meg Scathach fejecskéjét Bella.  – Hogy nézek ki? Lógnak a melleim! Állandóan nehezek, fájnak, ez az egész…! – Bella szipogva a kézfejébe törölte a szemét.

-         Bella! – Narciss a nővéréhez sietett, s leült mellé a kanapéra.

-         Így van Cissy! Kibillentem a szerepemből. Nem találom a helyem! Én a szeretője voltam! És szerettem az lenni! Tudtam hol a helyem. Eligazodtam az útvesztőkben. Most teljesen meg vagyok zavarodva. Egyenrangú lettem vele. Legalábbis ide emelt ezzel! – Bella dühösen tolta Narcissa orra elé jegygyűrűs kezét. – De én a halálfalója vagyok. Erre most feleségül vett. És kóválygunk a nem talált szerepünk körül. Nem hittem, hogy megélem azt a napot, hogy Voldemort már nem kíván. Persze nézzek magamra. Negyvennégy évesen, duzzadt, szoptatós csüngő mellekkel, és feleségként tényleg nem vagyok már olyan kívánatos.

-         Bella hagyd ezt abba! Szó sincs ilyesmiről én ebben biztos vagyok – nyugtatta Narcissa. – félreérted Voldemort visszahúzódását…

-         Én nem engedem magamhoz! – vágott közbe szenvedélyesen Bella. – Nem akarom hogy lásson így! - Bella végignézett a keblein, ahogy Scathach szívó ajkai nyomán egyre lejjebb ereszkednek. – Rémes! – motyogta a kicsinek. -  Visszautasítom! Azt teszem, amit soha nem tettem előtte! A testem volt a legnagyobb büszkeségem, most meg! Értsd meg Narcissa nekem nincs nagyobb büntetés, mint ez az egész helyzet.

-         Voldemort rajong a kicsiért és érted is!  - intette le Narcissa, s át akarta venni, de Bella felállt a gyerekkel az ölében.

-         Cissy! Haragszik rám! Engem okol, hogy Scathach nem reagál semmire! Tényleg félelmetes ez a gyerek!  - méregette a kicsit. Scathach értő nyugodt szemekkel nézett anyjára. – Egyszerre kívánnám a régi szerepköröm, hogy lépten nyomon a lába elé zuhanjak talárszegélyt csókolni, ugyanakkor bennem van, hogy Scathach előtt véletlen sem akarom ezt a képet mutatni. Hogy az anyja kúszik-mászik az apja előtt. Ő még kicsi ehhez, nem értené, s nem akarom, hogy téves elképzelések szülessenek benne, az apjáról, rólam, és a férfi-nő kapcsolatról. És Ő sem tudja hogy kezeljen. A felesége vagyok, akit egyenrangú társának fogadott el. Régen bármikor megkövetelhette, hogy elé boruljak, most viszont megvonom tőle. Meg van ő is zavarodva. Én is. Narcissa sejtelmetek sincs milyen belső harcokkal vívódunk ebben a kialakult helyzetben. Halálfalóként, vezetőként, férj-feleségként. Senkinek sem beszélhetünk erről, senkinek sem mondhatjuk el. Magunkra vagyunk a kétségeinkkel.

-         Nem okol téged Bella! Miért is okolna? A lányotok ugyanúgy az övé mint a tiéd! Scathach pedig nagyon csendes és hallgatag baba. Voldemortnak rengeteg terve van, a jövőre nézve. Scathach iránt máris számtalan jövőre vonatkozó intézkedést tett.

-         Mire célzol? – mérte végig sötéten húgát Bella.

-         Draco minél hamarabbi házasságát sürgeti, mert a lányodat egy hithű halálfalónak szánja. Draco fiának – vette el a kislányt Bella karjáról Narcissa. – Tehát ha minden igaz az unokám jövendőbelijét tartom a kezemben – nézett le gyengéd mosollyal a kislányra. – Bellám! Annyira gyönyörű kislányotok van! Éjfekete haj, mélykék szemek, és ez a kerek arc! S amit még nem is sejtünk a képességeiről!

-         Vajon miért tőled kell ezt is megtudnom? – húzta el  a száját mérgesen Bella. A két testvérre lassan köszöntött a sötétség. Narcissa elbúcsúzott a nővérétől, s útnak indult magára hagyva a Mardekár kastélyba a családot. Bella a bölcsőbe fektette Scathachot s várta, hogy a kislány elszenderedjen.