A füsttől terhes levegőjű szobába zsúfolódtak. Apró szoba volt, nem olyan mint a régi padlásszoba. Pansy rémült szemekkel szorongatta Draco verejtékező erőtlen és vékony kezét.  Ijesztően lesoványodott. Hófehér köntösben feküdt a takarók  alatt. Pansy háta mögött Blaise figyelte az eseményeket, szemével Pansy állapotát követte.

- Menjenek, a küzdelmek beszorulnak a környékre! – lépett a lesötétített szobába Piton.

- Nem hagyom magára! – tiltakozott Pansy heves fejrázás közepette.

- Pansy muszáj lesz mennünk!- kérlelte Blaise a nő vállára téve tenyerét.

- Térjen észhez, Dracót már értelmetlen mozdítanunk. Magának meg főleg nem kellene végignéznie ezt – mordult Piton, s újabb üvegcse tartalmát erőltette Draco szájába.  Futólag összevillant a szeme Blaise pillantásával, félrehúzta a fiút, hogy Pansy ne hallja a beszélgetésüket. – Még ebben az órában – súgta jelentőségteljesen. – Vigye el Pansyt ne nézze végig!

- Megpróbálom – biccentett röviden Blaise, s visszatért, hogy Pansy felett álljon. Pansy az ágyra könyökölve szorongatta Draco kezét, s arcát egészen közel hajtotta.

- Menjetek Pansy! – pihegte minden erő nélkül Draco.

- Butaság! Itt vagyok veled! – súgta vissza Pansy.

- Ne feledd, hogy miket mondtam – lágy mozdulattal súrolta Pansy apró domborodó hasát. A tenyerét rászorította egy pillanatra, majd ismét visszanézett Pansyra. – Kár, hogy nem ismerhetem meg – a láztól csillogó szürke szemek szomorúan fénylettek.

- Majd mesélek neki sokat rólad – mosolygott bátortalanul Pansy.

- Jó, az jó lesz – mondta elhalón Draco. Hirtelen jött a roham. Draco összerándult, az arca eltorzult, s összeszorította a szemhéját. Pansy félősen szorongatta a kezét, ijedten kapta a tekintetét Blaisere.

- Mennünk kellene Pansy! Gyere! – akarta elhúzni a nőt.

- Nem! Vele maradok! – tolta el Blaise kezét Pansy. Közben az utca végébe megérkeztek az első csatazajok. Füst terjengett a levegőben, kúszott az ágy körül állók felé. A robbantások erejétől megremegtek a falak. A mennyezetről csüngő gyertyatartó megbillent  a gyertya vészesen imbolygó lángja ingázva világította meg a sötét szobát. Blaise kikémlelt az ablakon. A hűvös novemberi szél megcsapta az arcát, hófehér hosszú, gondosan elrendezett sálját lebegtette. A környéken sehol sem volt világosság az ablakokban. Feltűnőek, észrevehetőek és elővigyázatlanok. Valóban sietniük kellene, de Pansy nem akar elszakadni Draco mellől. Piton nem kegyelmezett nekik, az utolsó órába léptek. Dracót már ezért nem is szállítják sehová. Különálnak útjaik. Dracót Piton viszi el a kúriára. Blaise és Pansy pedig a lehető leggyorsabban elillannak London környékéről is. Blaise a zsebórájára kapta tekintetét. Közelednek a harcok. Senki nem kívánta most közülük, hogy a csatákba keveredjenek. Az utca lakossága gyorsan elmenekült. Nekik is így kellene tenni. Pansy rémülten kapott levegő után. Blaise az ágyhoz sietett.

- Vigyázz rájuk! – súgta Draco erőtlenül, Blaise megszorította Draco másik kezét, s a hatalmas dörrenéssel egy időben Draco életének mécsese is kialudt. Pansy dermedten szorongatta Draco lassan fehéredő kezét. Piton éjfekete takaróval toporgott az ajtóban, amint Pansy elhagyja a szobát Dracót bugyolálja bele, s sietnek az ellentétes irányba. De Pansy előtt nem akarta megtenni. Türelmetlen szemintéssel jelezte Blaise-nek, hogy lépjen közbe.

- Pansy – súgta gyengéden a nőnek, s a vállánál fogva igyekezett felállítani. – Mennünk kell!

- Nem! Nem hagyom itt! – ismételgette könnytől ázott arccal Pansy, s szemrebbenés nélkül Draco hamusszürke arcát fürkészte. Mélyről jövő dobbanás és záporhang hallatszott. Piton elfújta a gyertyákat. A ház talaja remegett, a téglák csúszkáltak egymáson.

- A tetőre menjenek! – sürgette őket Piton, s Dracóra dobta a takarót. Pansy felsikoltott, s zokogásban tört ki.

- Neeeem! – tiltakozón akart hadba szállni Pitonnal, lerántani a leplet Dracóról, mintha azzal visszahozhatná az életbe. Blaise érezte, hogy itt és most kell Pansyt kirángatni innen. Karon ragadva vonszolta maga után ki a halottasszobából ,fel a padlásra, onnan maga előtt tuszkolva a nőt a létrán fel a tetőre.  – Engedj vissza! Engedj! – sikoltozta Pansy.

- CSts! Halkabban Pansy! Siess már! Nem mehetünk vissza! Mit akarsz még ott? Veszélybe sodorni magad és a kicsit is? – Blasise meglátta a zsupszkulcsos repülőszerkezetet. Megrántotta a köteleket. – Kapaszkodj! – szólt Pansyra, aki átölelte a derekát, s érezte a lökést a húzást! Ahogy felszálltak a magasba, az épületen újabb remegés futott végig, s összeomlott, Piton minden bizonnyal szintén kijutott. Pansy nem látott a könnyeitől, az erős férfikarok közt a repülést a hideg szél süvítését érezte. S ürességet, végtelen kétségbeesést és tehetetlenséget. Úgy zuhant rá a magány, mint egy súlyos mardekár zászló, s ő nem kapott levegőt tőle. Az aranyvér kötelékében maradt itt.  Piton kérte, hogy ne szeressen bele. De más az, amit meg lehet tartani s más, ami irányíthatatlan. Lehunyta a szemét, s az arcát Blaise mellkasába fúrta. Semmiről nem akart tudni, inkább ő is meghalni Draco után menni, s elfelejteni azt, ami még előtte van. Kedvetlenül érezte, hogy az önfeledt repülésnek vége. Blaise karja tartotta kettejüket, s most talajt fogtak. Azt sem tudta hová érkeztek. Igazán nem is érdekelte. Csak a fájdalmára tudott gondolni, s hagyta, hogy Blaise kézen fogva húzza be egy barátságos meleg szalonba. Blaise aggódva kutatta a nő arcát, miközben a kötelet tekergette össze, s egy faládába dobta.

- Főzzek egy teát? – Pansy lesütött szemei mögül patakokban csorogtak a könnyek megállás nélkül. A kérdést mintha nem is hallotta volna.  Blaise kezét dörzsölgetve bizonytalankodott. – Megmutatom a szobád! – nyögte ki végül, s mivel Pansy erre sem reagált, maga után húzta az emeletre. Bevezette a nőt a hálószobába, de Pansy üveges szemekkel csak maga elé meredt. Blaise farzsebébe vágta a tenyerét, s egy ideig hintázott a sarkán és a lábujjhegyéig a talpán, de végül magára hagyta Pansyt. Pansy lerogyott az ágyra, s erőtlenül végignézett a szobán.  Mélyszín tömör fabútorok, elegáns faragással. Hófehér ágyneműhuzat a franciaágyon. Amikor egy negyed órával később Blaise behozta a tálcán a teát, Pansy ruhástól aludt az ágyon. Blaise mosolyogva rázta a fejét. Az éjjeliszekrényre csúsztatta az ezüsttálcát, s finoman levette a fekete csizmát a vékony női lábról. Felhajtotta a takarót, s betakarta a fáradtságtól kimerült nőt. Elsepergette az ében fürtöket az arcából, s utolsó pillantása még megakadt Pansy  apró domborodó hasán, s behúzta maga mögött az ajtót. Hát itt van. Nem gondolta, hogy így és éppen ilyen eszközökkel, de az óhajtott mardekáros szépség mégis itt van nála. És még mit hoz a jövő kettejüknek? – Blaise fejét csóválva gyújtott rá a szantálillanóra. Ujjaival könnyed ritmus kopogott a falikárpiton, ahogy lefelé haladt a smaragzöld szőnyeggel borított lépcsőn. Az illanó füstjét az emelet felé fújta, ahol a feje fölött az álomba menekülő nő pihent.