Söpörte a kövezetet a földre omló koromfekete talár. A lépteket követő halk vonszolás nyomán súrlódó taláranyag suhogására a fekete lótuszillatú haj hátralibbent. Megemelte a fejét, s a mögé magasodó férfit várta.

-         Alszik? – rebbent az ajkakról a piheként könnyű kérdés.

-         Sss! – tette az ajka elé a mutatóujját, s talárujjánál fogva Voldemortot a bölcsőhöz húzta. Voldemort vörös szemeit elrejtette leereszkedő szemhéja, s lélegzet-visszatartva nézett a puha fehér fodros takaróval bugyolált kislányra. Scathach békésen szuszogott a bölcsőben. Pisze orrán hatalmasakat szippantott, apró szája szopómozdulatokat tett.

-         El sem hiszem, hogy végre láthatom aludni – hajolt a bölcső felé Voldemort. Scathach csendesen nyöszörgött álmában, mire Voldemort megsimogatta a hasát, Bella pedig megringatta a bölcsőt. Scathach  ismét nyugodtan aludt. Bella lustán ringó csípővel lépett át a hálószobába, a tükörben vizsgálgatva magát gyújtotta meg a gyertyánál az illanóját. A tükörre fújta a füstöt. Fehér vállai sápadtan fénylettek a gyertyafényben, a tükörben figyelte Voldemort mozdulatait. A mozaikablakon túl a Holdat fürkészte, elgondolkodva ringatta a bölcsőt, felváltva Scathach holdvilágos sápadt babaarcát és a Hold titokzatos teltségét vigyázva vörös szemeivel. Bella a márványra könyökölt ,s unottan kezdte a hajtűket keresgélni tornyozott hajából. Levezetetlen feszültség szisszent minden hajtű kivételénél. Fagyos tekintetét a tükörnek tolt öblös üvegekre meresztette. Hirtelen meggondolásból kapta ki a legközelebbiből a benne gubbasztó nyálkás sötétbarna varangyos békát. Az bánatosan ülő szemeivel Bellára pislogott, s egy utolsót kuruttyolt, mielőtt Bella egyetlen kemény döféssel le nem szúrta. Lótuszillatú finom ujjai a béka belső szervein matattak. Olyan unottan végezte a műveletet, akár a reggeli fésülködést. Ujjbegyeivel morzsolta a hűvös belsőségeket, a nyomásra a kezei között folytak szét a béka maradványai. Közben futólag felpillantott a tükörre, sötét mélykék pillantásával Voldemortot ellenőrizte, hogy a bölcsőnél áll-e. Bella visszanézett a békára, az ujjai között csöpögő beleket a gyertyafény felé fordította, s markában préselte, szorítgatta, ám a nem várt hűvös érintésre, kiejtette a kezéből. Bella a tükörre emelte a tekintetét, s szeme találkozott a vörös jéghideg villanással. Voldemort ujjai Bella ruhájának fűzőjét oldozták. Olyan hangtalanul és olyan villámgyorsasággal termett Bella mögött ,hogy a nő nem is érzékelte, hogy a férfi már közvetlenül mögötte áll.

-         Lady Voldemort! – sziszegte borzongató hangon a férfi. – Mi jár abban a gonosz boszorkány fejében?

-         Levelet kaptál igaz? – szegezte neki a kérdést felháborodva Bella.

-         Úgy van – csúsztatta le Bella válláról a bársonyanyagot Voldemort, s vörös szemeit a fénylő gömbölyű válldomborulatokon pihentette.

-         Holnap vendégek jönnek!  - csattant Bella, de nem húzódott el, hagyta ,hogy a fehér pókszerűen vékony ujjak megszorítsák a vállát.

-         Pontosan – mormolta Voldemort zárt szájjal.

-         La Befana – hadarta el Bella mielőtt még felsóhajtott volna ahogy a férfi ajkai a vállára tapadtak.

-         A jóslata lám ismét tökéletes Bellatrix Black! Minden elismerésem az öné! – a jéghideg ujjak lefutottak a nő karján, s kézcsókra emelték Bella kézfejét.  Voldemort elrejtette fintorát, de elengedte a békanyáltól csatakos női kezet. – Töröld le ezt a mocskot a kezedről! – Bella végignézett a békatetemtől szutykos fésülködőasztalán, de a kezét egy selyemkendőbe törölve felállt az asztaltól. Voldemort utánalépett, s lerántotta róla a ruhát.

-         Nem is akartad elmondani? – húzódott hátra Bella.

-         Dehogyisnem. De ismerlek Bella! Mihelyt kétséged támad bármiben, letámadod az állatkészletedet, és úgyis megtudod. Akkor miért kellene bármit is megosztanom veled? – emelte meg a szemöldökét közönyösen Voldemort.

-         Gondoltam, mint a feleséged lévén esetleg te magad osztod meg velem, hogy mik történnek veled. Ez nagy elvárás? – Voldemort elkapta a nő derekát és a franciaágyra hajította.

-         Igen az!  - szuszogta Voldemort.

-         Neked tényleg csak a testem kell? – tiltakozott Bella az ölelés ellen.

-         Most igen – mormogta Voldemort s lusta kézlendítéssel eloltotta a hálóban lobogó gyertyákat.