-         Bellatrix! – visszafogott erejű üvöltés harsant a várkápolna visszhangos termei felől. Voldemort nem is lépett, suhant a ropogó hóban. Vékony talárban, szélsebesen söpörte a frissen hullott hótakarót. A hóban csak a nyomokat kellett követnie. Bella jellegzetes szoknyaringása nyomot hagyott a hóban, a kerekek csíkot húztak, és Bella ütős lótuszillata ott terjengett, megcsiklandozva Voldemort orrát és érzékeit. Bella teljes nyugalommal folytatta útját a várkertben, a hóba ejtette elszívott lótuszillanóját, s mosolyogva hajolt le a babakocsiban megbújó apró kislányhoz. Voldemort Bella lába elé hajította a szép  vörös színű mókustetemet. – Mi ez? – dörrent rá Voldemort Bellától három lépés távolságra megállva.

-         Mi lenne? – vetett egy pillantást a vértől csöpögő állatra Bella. – Egy döglött mókus.

-         És mit keresnek döglött mókusok a mosdótálamban Bella? – sziszegte a kinti hőmérsékletnél is fagyosabban Voldemort.

-         Az a mosdótálad volt? – tette az ártatlant Bella. – Arra gondoltam alkalmas eszköz a vér felfogására.

-         Miért van az, hogy amióta elvettelek lépten nyomon állattetemekbe kell botlanom? Meg tudom érteni, hogy Rodolphus örült, hogy megszabadult tőled! Kiborító vagy!

-         Én is meg tudom érteni, hogy egy nő sem akart a feleséged lenni, mert elviselhetetlen a titkolódzásod! – Scathach érdeklődve követte szülei szóváltását, s vidám babahangon felnevetett.  – Azt hittem készülsz a vendégfogadásra hitvesem! – gúnyolódott Bella, s hátat fordítva Voldemortnak tovább tolta a babakocsit.

-         Ne fordíts nekem hátat, ha veled beszélek! – rántotta vissza Voldemort.

-         Én már befejeztem a beszélgetést sajnálom – mérte végig Bella unottan Voldemortot. – Este nem volt elég az erőszakoskodás Nagyuram? – kérdezte élesen Bella. – Scathach előtt akarsz műsort rendezni? – sziszegte Voldemort mellkasának nyomva a tenyerét.

-         Bosszút akarsz állni, mert nem mondtam el? Kicsinyes bosszú Bella! Soha nem érsz fel velem – vágta hozzá Voldemort.

-         Abban nem is kételkedem. Nekem elég a bors, amit az orrod alá fújhatok – nevetett fel gonoszul Bella.

-         Nem hat rám – legyintett Voldemort.

-         Akkor miért jöttél most utánam? – Voldemort összepréselte az ajkait, szorította a fogait.  Bella élesen kacagott. Tudta Voldemort most mégis beszorult a csapdába, és már nem tud méltósággal kijönni. Amit gyűlölt. ÉS gyűlölte, hogy éppen ő Bella teszi ezt vele. Megszorította a nő karját.

-         Engedj el! – sziszegte neki Bella, s zavartan nézett a babakocsiban öklét a szájába gyömöszkélő Scathachra. A kicsi le nem vette szemeit szüleiről, s érdeklődve figyelte a fejleményeket. – Mit akarsz tenni? – taszította magától a férfit.

-         Régen is így büntettelek emlékszel? – zihálta Voldemort.

-         Sosem volt büntetés. Úgysem mered megtenni a lányod előtt – lökte a sálját a babakocsira Bella, hogy eltakarja a kilátást Scathach elől. Az utolsó saját mozdulata volt, mert utána csak a zuhanást érezte, s Voldemort jégillatú talárját, ahogy beteríti mindkettejüket. Lassan nedvesedett át a talárja, a hó az arcára hullott, feloldódott a meleg bőrén, tenyerével a havat markolta, csomóba olvadt a kezében, s a sikoltásai a várfalnak ütközve tompán visszhangoztak. A fehér fagyos ég a sötét forróságra váltott. Érezte, ahogy Voldemort feltérdel. Nehézkesen lökte fel magát a földről.

-         Merlinre öreg vagyok már ehhez – simította át fejbőrét jeges ujjaival. Bella felnézett rá a hóból. Voldemort a tenyerét nyújtotta a nőnek, s felsegítette. – Halljam Bellám mit jósoltál?

-         Már megérkeztek – nézett a toronyórára Bella. Voldemort is odakapta a fejét. Bella egy pálcasuhintással rendbe szedte az öltözékét, s Scathachról lekapta a sálját. A kislány morcosan méregette kettejüket, s tűrte, hogy visszatolják a lovagterembe.

-         Bella drágám! – nevetős csacsogó öblös hang csattant betöltve az egész termet. A kreolos bőrű asszonyság úgy hömpölygött, akár egy jól meggyúrt hólabda.  – Mutasd ezt a gyönyörű babát! Voldemort barátunk annyit áradozott a lányotokról…

-         Egyáltalán nem áradoztam – tiltakozott Voldemort.

-         Már dehogyisnem, tudom én! – csacsogta a nő, s Voldemort előtt elhaladva megcsípte Voldemort sápadt arcát, majd a babakaocsiból kikapva a kislányt Scatchach arcán is. – Tiszta apja! – nevetett La Befana követve, Voldemort és a kislány felháborodott arckifejezését, az arccsipkedés nyomán. La Befana búgócsigaként forgott a házaspár körül, de az ő mély hangját is túlszárnyalta egy éles visítás. Bella Voldemort mellé húzódott, s várkozva nézték a belépőt.

-         Asszony! Már megint nálam, hagytad ezt a visító csomagot! – mormogta La Pacho. A karján egy rikító agyonmasnizott pólyát tartott.

-         Nem is kell kérdeznetek – kacagott torokból La Befana. – Kedvet kaptam tőletek. Egy kisbabára.

-         Nem vagy te ehhez egy kissé öreg? – szúrta közbe Bella.

-         Nem ér nem ér! – integetett tömzsi vaskos kezével La Befana. – Rúnát elő! – Bella kacagva a régi reflex-el rántotta elő zsebéből a rúnaköveket.

-         Három, kettő, egy! – A két asszony a magasba lökte a rúnaköveit, s izgatottan várták, hogy a kezükbe hulljon. La Pacho is a feleségéhez lépett, s Voldemort is Bella tenyerébe kukkantott.

-         Hajnal, Nyírfa, és Jég! – dobta La Befana elé a rúnaköveket. – Egyértelmű. Nehézségek. Te vagy az idősebb.

-         De nektek Év, Jégeső, és Boldogság – La Befana zsebébe kanyarintotta a rúnákat, de egyet Voldemort felé dobott. – Jégeső? Hohó! Problémák felbukkanása? – Voldemort elkapta a rúnakövet, s két ujja közé fogva méregette. – Ejnye! Milyen problémák lehetnek egy ilyen tünemény baba mellett? – La Befana úgy kacagott, hogy a torkáig le lehetett látni. – Nem csapsz be te öreg dörzsölt fickó! – bökte meg könyökével Voldemortot. – A rúnák nem hazudnak, még ha a torkomon nyomnád is le a boldogságról árulkodó követ – lompos széles tarka talárjában visszagurult La Pacho mellé és Bella mellett elhaladva a lótuszillatú karokba nyomta Scathachot. Scathach anyja melléhez furakodott, s a hűvös  nyugodt tartású család várakozva nézte La Befana bemutatóját. A magasba emelte a sivító csomagot.

-         Ő a mi kis Gesztenyénk! – babusgatta La Befana, s a fekete taláros Voldemort családhoz vitte. A fodrok között kreolos bőrű, gesztenyebarna hajú és szemű kislány csodálkozott rájuk. Scathach esetlenül nyúlt fehér ujjaival a kislányhoz. Idősebb volt legalább három hónappal a kislánynál, s most szimpatizálva vele tapogatta le a megérkezett babát.

-         Bemutatom nektek a legifjabb olasz boszorkányt – gurgulázott La Befana nevetése.

-         Na és jó boszi vagy gonosz boszi? – Bella  Scathachot közelebb tartott a kislányhoz hogy elérje, s meg tudja simogatni.

-         Micsoda kérdés? – kacarászott La Befana. – Természetesen édesanyjához hasonlóan jó boszorkány lesz. Sajnálom kicsi Scathach, de látod milyen fura barátságok köttetnek a varázsvilág rögös útjain?

-         Remélem nem lesz rossz hatással Scathachra – jegyezte meg fagyosan Voldemort, gyanakvóan méregetve Gesztenyét.

-         A Nagyurunk azt szeretné, ha tökéletesen önmagát reprodukálta volna Scathachban – húzta el a száját Bella. – Milyen kár, hogy Scathach az anyja szépségét örökölte!

-         De remélhetőleg az apja eszét! – tette hozzá Voldemort kegyetlen mosollyal.

-         A magam részéről biztosíthatlak titeket, akármelyik szülőjétől örökölt bármit is, már csak ránézésre is egy gonosz démonnak néz ki – méregette Bella kajában Scathachot La Pacho, olaszos bajuszát pödörgetve.

-         De La Pacho! – legyintette meg La Befana a férjét. – Hiszen Kicsi Scahtach egy kisbaba!

-         Rá van írva! Nézd meg a szemét! – mutatott rá pipogya kézmozdulattal La Pacho. – Félelmetes!

-         Remélem a kislányaink olyan jó barátok lesznek mint én és Bella! – szorongatta meg Scathach kicsi kezét.

-         Ki mondta, hogy mi jó barátnők vagyunk Befana? – nevetett gúnyosan Bella, de szeme cinkosan villant össze a tapasztalt olasz boszorkánnyal.

-         Hagyjuk itt ezt a förtelmes férfinépséget! Mutasd meg a vár titkos női zugait – karolt bele Bellába La Befana, s a két kislánnyal elvonultak a férfiakat magukra hagyva a lovagteremben.