A két boszorkány az egész délutánt együtt töltötte elválaszthatatlanul, a kislányokat a széles elkerített szőnyegen hagyva, s bár az olasz boszorka olyan pillanatok alatt elfeledkezett minden másról, Bella nyugtalanul rá-ránézett kislányára. Bella széles hófehér és lila szirmos lótuszkádban ült, lótusztejben áztatva magát, s a tégelyek közül válogatva a kád másik végénél felállított ovális tükörben nézegetve magát kenegette az arcsontjánál a bőrt.

- Észre sem veszed és elszaladnak feletted az évek – paskolgatta be a krémet a bőrébe.

- Jah, főleg ha életed szerelméért tizennégy évet az Azkabanban kuksolsz – nézegette Bella szépítőszereit La Befana.

- Egy szava ne legyen annak, aki Szerelmi kötéssel házasodik – vágta La Befanához a fürdőpamacsát Bella.  –Mit kötés? Rontás! Most őszintén megbántad? – szegezte a kövérkés nőnek a kérdést Bella, a kád szélére könyökölve.

- Akit birtokolni akarunk elmenekül tőlünk igazam van? – nyomta a pamacsot La Befana az orrára.

- Teljes mértékben. Amióta a férjem, megkötve érzi magát. Mintha láncon húznám magam után mint egy koloncot – Bella a habokra csapott és bosszúsan hanyatt dőlt a kád szélének támasztva a tarkóját. – Lehet nekem is szerelmi kötést kellene alkalmaznom? – ráncolta finoman a homlokát Bella.

- Nincs értelme. Ha menni akar el kell engedni – legyintett La Befana. – Viszont ha te nem akarod elengedni, akkor ott a kötés – teli szájjal nevetett. – Ha az sem megy…akkor gyereket kell szülni – Befana hahotázott, hogy a ketrecben az állatok nyüszögni kezdtek ,s kaparni a ketrec szélét. Bella az állataira nézett, majd a tükrébe irányított egy másik tükröt, hogy a tükröződésben a kicsikre nézett. Scathach hason fekve magasra nyújtott nyakkal kukucskált Gesztenyére, aki ruganyosan mozgatta végtagjait, s saját kis babahangjukon konzultáltak.

- Bámulatos taktikai tudásod van Befana – tette le a tükröt Bella, s felállva a fürdőköntösébe bújt. Nedves haját futólag összefogva az állatait méregette. Találomra kiválasztott egy fekete-fehér csíkos mosómedvét és a fésülködőasztalra hajítva belevágta a kését. Nyekkenve múlt ki az állat. – Megnézem mit tartogat még a ma este. Úgy érzem Voldemort ismét elfelejtette velem közölni a részleteket. Mintha lassan egy éve nem lennék már a felesége – bosszankodott Bella, s kikapta az állat veséjét. Ujjaival meghuzigálta a bőrt, a vér fröccsenve csapott a tükörre, Bella meggyomrozta a tetemet. – Tudtam! – préselte össze az ajkát, s közben. – Az egész társaság jön? Mindenki!

- Ki az a mindenki? – méregette Befana Bella a mosómedve belsejében kurkászó kezét. – Sosem értettem, hogy vagy képes állati belekből jósolni. Nem vinne rá a lélek.

- Mondja ezt, aki szerelmi rontásban él – emelte rá sötéten a szemét Bella.

- Az más, akkor még fiatal voltam!  - legyintett nevetve Befana.

- Cliodna, Freyja és…Morrighan is jön – kotorászott a belső szervek között Bella. Már csuklóig bordós barnás véres volt a keze.

- Morrighan! – sikkantott La Befana, s a szája elé kapta a kezét. – A Fantom királynő személyesen?

- Elég hirtelen jött gyűlés ez. Úgy látszik Scathach mindenkit érdekel – állapította meg Bella.

- Ki ne érdeklődne Voldemort kislánya felől Bella? Az egész varázsvilág beleremegett a hírbe – kuncogott a markába Befana.- Hihetetlen dolog. Döbbenetes! Senki nem számított rá. Akkor felvonul a sötét armada és én sehova se tudok elmenekülni – szorította kezeit pirospozsgás napsütötte arcára La Befana.

- Majd gondom lesz rá, hogy ne Avadázzon le titeket senki, ha ez megnyugtat – Bella rámosolygott a nőre, majd kegyetlenül hozzátette. – Majd én megelőzöm őket! – kacagott fel élesen.

- Kegyetlen vagy!  - sápítozott Befana. Bella letisztogatta vértől áztatott kezét, s a sötét lakkozott kétajtós szekrényhez lépett, Befana figyelte, ahogy Bella fekete haja eltűnik a szekrény belsejében. Majd néhány perc múlva fekete csipke és csillámló szűk, csípőre simuló uszályos estélyiben megjelenik. A dekoltázsára hintette a púdert és a lótuszparfümöt.

- Cliodna nem is baj, hogy jön. Elfér már a szépségtanácsadás nekem is – méregette magát Bella a tükörben. – Neki annyi praktikus varázslata van a szépség és fiatalság megőrzésére. – Bella ezüsttiara mögé tornyozta éjfekete haját, s hosszú fekete gyémántköves fülbevalókat tett fel, szoros éjfekete színű borostyánköves csuklópántokat pattintott vékony csuklóira. La Befana a ládáiban keresgélve elővarázsolt egy lila és kék  színű hatalmas rózsákkal mintás fodros dísztalárt, s két dinnyeformájú keblét beleszuszakolta a fűzők közé.

- Én mondom nem nekem való már ez a bálozás. Ha tudom, hogy ilyen társaság érkezik hozzátok kikerülöm őket – sopánkodott Befana.

- Voldemort mellett sosem lehet tudni, hogy mikor rántja össze a halálfalóit – legyintett Bella, fekete tollas legyezője után kutatva. Ekkor lépett fekete dísztalárban a női készülődés közbe Voldemort. Szeme átsiklott a szőnyegen mászkáló lányára, majd a lótuszillatú, teljes báli készületben kérdőn néző feleségére.

- Látom nem kell mondanom – esett Voldemort pillantása a mosómedve-maradványokra.

- Kénytelen vagyok állatkínzásra, mert rád nem számíthatok – húzta el a száját Bella.

- Bár mást is így élvezne Lady Voldemort, mint az állatkínzást!

- Sejtelmem nincs miről beszélhet Lord Voldemort – terítette szét a legyezőjét Bella, s megcsapkodta a levegőt, hogy véletlen se piruljon el. Voldemort résnyire húzta a szemhéját, s Bella hideg kék szemekkel állta a pillantást. Uszályát hátracsapva felemelte Scathachot a szőnyegről, s karjaiban átvitte a bölcsőhöz. Voldemort árnyékként követte a két nőt. Nézte, ahogy Bella betakargatja a kislányt ,s elhúzza a baldachin függönyét, s ringatja a bölcső testét.

- Azt hiszem ezért is vettelek el – lélegezte be az éji levegőt Voldemort, ahogy futólag kinézett az ablakon a hóesésbe. – neked sose kellett semmit sem mondanom, mert már mindig tudtad. Soha nem kérdezősködtél fölöslegesen. Nem zaklattál a kérdéseiddel.

- Mert cserébe inkább legyilkoltam egy-két állatot, hogy megtudjam a választ – lépett el a bölcsőtől Bella.

- Igaz – Voldemort futólag felnevetett. – Azóta jelentősen megnőtt a kisállat-igény a várban  - a karját tartotta Bellának, s ahogy Bella elfogadta, az oldalához szorította vékony női kart.  – Menjünk Bellám! Bár Scathachért úgyis fel kell jönnünk!

- Remélem nem fog megijedni, túl sok inger éri most. Sok idegen…

- Az én lányom nem ijedős – húzta aki magát Voldemort.

- Igaz, mindig elfelejtem, hogy egy ilyen apa után… - jegyezte meg gonoszkodó mosollyal Bella, s karöltve indultak el a lépcsőn lefelé.