Blaise rutinos mozdulattal gyújtott újabb szantálfa-levélből sodort illanóra. A füstöt a mennyezet felé eresztette, s az illanóstárcát visszahajította a dohányzóasztalra. Közelebb csúsztatta a hamuzót az asztalon, s futólag megpöckölte mutatóujjával a még friss égésű illanót, hogy hátradőlve hosszabban élvezhesse az enyhén fanyar, meleg illatot. Átvetette egyik lábát a másikon, s a Reggeli prófétát széthajtotta a lábán. Hanyatt dőlt a mélybarna bőrfotelben s mélyen beszippantotta a szantálillatot. Forgatta az újság lapjait, miközben időnként kisandított az újság felett a konyhában forgolódó Pansyra. A nő öntudatlan szokásává vált, s lám most is, végigsimította gömbölyű pocakját. A fűszerek között keresgélt, s közben tenyerével le-fel, simogatta a rugdalások nyomát.

-         Azt írják, hogy nem megerősített források szerint a minisztérium a helyén van és leverte a külvárosi lázadásokat – kiáltotta ki Blaise, s buján húsos ajkai közé emelte az illanót. Pansy a sötét szalonba nézett, s az illanó fényét keresve visszanézett Blaise-re

-         Hazugság az egész – legyintett, s újabb szekrényt nyitott ki.

-         Persze – Blaise a hamuzó széléhez ütögette az illanót, s az újsággal a kezében átsétált Pansyhoz. Pansy végre szembenézhetett a dülledős mosolygó szemekkel. – A színház mennyezete ma beszakadt. Szerintük a minisztérium a helyén van? – emelte meg a szemöldökét kétkedve Blaise.

-         Biztonságos helyen dolgozol Blaise? – ráncolta a homlokát aggódva Pansy, s félelmében ismét átsimított a hasán.

-         Hogyne. Ha Draco attól tartott volna, hogy idő előtt követem, nem rám bíz titeket – nyugtatta Blaise, s ő is megsimogatta a csúcsosan előretüremkedő pocakot. – Mit keresel? – kérdezte Blaise, s a konyhapultnak dőlve eregette a füstöt.

-         Rozmaringot – kukucskált Pansy a felső polcokra lábujjhegyen.

-         Az nem üvegben van, hanem cserépben – mutatott a konyhakertre Blaise.

-         Ó, erre nem is gondoltam -  kapta a fejét a cserepes virágokkal túlzsúfolt sarokra. Blaise az illanót az ajkai közé tette, s letépkedett néhány levelet a nőnek.

-         Jók lesznek? – guggolva nézett fel Pansyra, aki kezébe véve a friss zöld leveleket elégedetten bólintott.

-         Lehet mégiscsak át kellett volna engednem neked ezt a vacsorakészítést – morzsolgatta az üstbe a leveleket Pansy.

-         Elbizonytalanodtál? – röhögött fel Blaise, s  a hamut az üst alá pöccintette. Karjával súrolva Pansyét.

-         Ne füstöld tele az ételt! – húzódott el Pansy ahogy megérezte Blaise férfias szantálillatát s érintését. Blaise a másik kezével a tűzhely szélére tenyerelt. – Blaise a tűzhely veszélyes környék – jegyezte meg Pansy, ahogy rájött Blaise hátulról két karja közé fogta.

-         Akkor ne nagyon ficánkolj Cicám! – búgta nevetve Blaise Pansy fülébe. Pansy tarkóján felálltak a kis szőrpihék a szantállehelet súrolására.

-         Blaise mit csinálsz? – fordult meg Pansy ,hogy hatalmas hasa távolságot tarthasson Blaise és közte.

-         Gondoltam segítek neked befejezni – tette fel a két kezét ártatlanul Blaise.

-         Jól hangzik, mert széthasad a talpam – menekült el Pansy, s besietett a szalon kanapéjához. Blaise az üst fölött vigyorogva szívta a szantálillanót, s táncoló csípőmozgással méregette a füstön át az üstben rotyogó ételt. Hunyorítva méregette a cserepekben burjánzó növényeket, majd egyenesen rárontott a konyhakertjére, s fütyörészve metszette meg a fűszernövényeit.

-         Blaise ugye nem viszed túlzásba a fűszerezést? – kiáltotta ki bizonytalanul Pansy.

-         Ne aggódj Cicus! – hadonászott illanót a kezébe kapva Blaise, s ruganyos léptekkel visszatért az üsthöz. Pansy álmosan pislogva méregette Blaise ördögi fűszerezését és főzésmódját, de észrevétlenül szunnyadt el. Blaise eloltotta a tüzet az üst alatt, s amíg várta, hogy a forró étel párologjon, addig hóna alá csapva a reggeli prófétát visszazuhant kedvenc fotelébe s a hamuzóban elnyomta az illanót. Lerúgta a cipőit, s a dohányzóasztal sarkára emelte a lábait. A Reggeli Prófétát ásítozva terítette szét ismét. Pansy fél óra szunyókálásból Blaise erőszakos horkolására ébredt. A férfi mellkasára ejtett Reggeli Prófétával hortyogott a bőrfotelban. Pansy megemelte a fejét s a papucsát a férfihoz vágta.

-         Blaise! Ébredj! – horkantva, mély álomból ijedten ébredt fel Blaise.

-         Elaludtam – mosolygott sajnálkozva Blaise.

-         És szörnyen horkolsz! Felébresztettél! – mérgelődött Pansy.

-         Igen, mert kész a vacsora – vigyorgott kisfiúsan Blaise. – A szalonban tilos étkezni – túrta át a haját Blaise.

-         Ó – Pansy fáradtan zuhant vissza a kanapé mélyére.

-         De behozom – keresgélte a tálcát Blaise.

-         Olyan drága vagy! – nyújtózkodott Pansy.

-         Nem vagyok drága. Tudod, ha magától értetődő lenne, hogy a szalonban is eszünk abban nincs semmi izgalom és élvezet. De így olyan mintha egy szabályt hágnánk át. Tehát a szalonban tilos étkezni – vigyorgott rá Blaise a nőre.

-         Tehát nem is tilos – ráncolta a homlokát Pansy.

-         Gyakorlatilag nem, de jobb érzés tilosban járni – röhögött Blaise.

-         Mindjárt gondoltam – morogta az orra elé Pansy. – Nem is te lennél Blaise – nevetett fel Pansy. A férfi visszatért két tálcát egyensúlyozva, s Pansy elé csúsztatta az egyiket.

-         Köszönöm – csúsztatta feljebb a térdén a tálcát Pansy.

-         Az nekem nem elég – tette le a dohányzóasztalra a tálcáját Blaise.

-         Akkor? – lepődött meg Pansy.

-         Tulajdonképpen szinte ágyba hozom neked a vacsorát. Amit főztem. És a férjed vagyok. Csókot kérek – hajolt közelebb Blaise a kanapéra tenyerelve Pansy fölé.

-         A szalonbeli kanapédon ülök. Félig én főztem és szövetségből vagy a férjem – emlékeztette Pansy. – Nem kapsz semmit! – nézte sötét szemekkel Blaiset.

-         Már megint kegyetlen vagy – sopánkodott Blaise, de Pansy szájára szorította az ajkát. Pansy leeresztette a szemhéját, s képtelen volt nem érezni az érzéki húsos ajkak puhaságát. Önkéntelenül mozdult a szája a csók alatt, s Blaise nem hagyott több gondolkodási időt. Forró enyhén szantálízű nyelve máris türelmetlen táncot járt Pansyéval, s tenyerével feltúrta Pansy rövid ébenszín haját. Pansy szédült a csókja alatt, s megijedt az érzéstől, hogy többre is vágyna itt és most Blaise-től. Elváltak az ajkaik egymástól. Blaise lenézett Pansy pocakján billegő tálcára.

-         Ezek a Malfoyok! Még meg sem született s mégis hogy véd tőlem – ingatta a fejét Blaise. Közeledett az idő. – Igazi halálfalócsemete.  – Pansy elégedetten mosolygott. Blaise hosszú hónapokra nem érhet hozzá, és valóban a fiának köszönheti most ezt. Nem akart arra gondolni, hogy a teste viszont egészen mást érez mint köszönetet, most, hogy Blaise elhúzódott tőle.

-         Nem szeretném ha halálfaló lenne  - vette a villát a kezébe Pansy.

-         Attól tartok hamarosan kellemetlen találkozásunk lesz Pitonnal, de nem kizárt, hogy Voldemorttal is  - törte ketté a kenyerét Blaise. – A kicsi miatt. Tehát mihez akarsz kezdeni?

-         A fiam velem marad – jelentette ki határozottan Pansy, s védőn a hasára tette a kezét.

-         Draco attól tartott, hogy az egyezség szerint át kell engedned a kicsit Voldemort seregébe. Már most. Idézd fel Pansy, hogy beszéltétek meg? – komorult el Blaise arca s elsötétedő szemeit Pansyra függesztette.

-         Jaj nem tudom – simította át a homlokát gondterhelten Pansy. – Olyan zavaros volt az az egész. Hirtelen jött. Igazán egy hét leforgása alatt történt minden. Fogalmam sincs, nem is gondoltam akkor bele, hogy mi lesz.

-         Mondanom sem kell Draco sejtette, hogy nem figyeltél oda eléggé, hogy milyen részleteket hallgatnak el előled. A gyerekkel kapcsolatban – dörzsölgette az állát Blaise. – A legjobb az lenne, ha Voldemort és Piton, a halálfalók egyáltalán nem tudnák meg, hogy megszületett Draco fia.

-         Vagyis semmiképpen sem mehetünk az Ispotályba – kapta be a falatot Pansy. – Azt mondod Draco végig tudta, hogy gondok lesznek majd, ha megszületik a kicsi?

-         Az elejétől tudta. Az utolsó hetei arra mentek rá, hogy nektek elrendezzen mindent. Azt tudom hogy Pitonnal nagyon sokat vitázott. De úgy érzem most az egyszer nem bízott benne, vagy legalábbis nem ért el eredményt. Ezért ragaszkodott kettőnk szövetségéhez.

-         Olyan ostoba voltam. Nem kérdeztem rá semmire, de akkor még olyan távolinak tűnt minden. Mond meg őszintén Blaise elviszik tőlünk? – temette két keze közé az arcát Pansy.

-         Amíg én élek nem, ha te sem akarod – nyugtatta Blaise. – de elvileg Voldemort és általa Piton jogosan követelik a gyereket. Nekik egy a cél, az aranyvér a tiszta vér fennmaradása. Tehát Draco fia csak egy azon sok gyerek közül, akik a program részeként jönnek a világra ezekben az években – ingatta a fejét Blaise.

-         EZ elég számítóan hangzik – tiltakozott Pansy.

-         Ti csak egy pár vagytok azok közül, akik hasonlóan véghezviszik a programot. Csecsemők egész tucatja születik mostanában pusztán Voldemort céleszméjének érdekében. És ezeket a gyerekeket Pitonhoz hasonló nagy tudású  nevelők nevelik fel. Program szerint fogant gyerekek, akiket a program által kiválasztott nevelők nevelnek, s válnak hithű halálfalókká. Ezekre a gyerekekre a szülők többnyire nem tartanak igényt ,hiszen csak a program által összehozott két fiatalról van szó. Akik ellentétben veletek, a fogantatás után többet nem is találkoznak egymással – Pansy elborzadva meredt Blaisere.

-         Pansy a rendszer működik! Ne meresztgess rám ilyen szemeket! Aranyvér termelődik, értsd meg! Voldemort építi a jövő generációt akik aranyvérűek, és halálfalóeszme élteti őket. A ti fiatok is egy a programban – magyarázta Blaise.

-         Nem, nem! Ez egyáltalán nem erről szól! – csattant Pansy.

-         Lehet ,hogy te nem így fogtad fel. De valójában ezt tettétek. Draco tudta ezt. Hogy a program mit követel. S mivel te nem léptél fel akkor esetleges bármilyen igényeddel a kicsire. Nos Pitonék automatikusnak vették, hogy Draco fia a program részese lesz. Várják őt.

-         Nem fogom engedni! – helyezkedett feljebb harciasan a kanapén Pansy.

-         Nem engedjük persze. De nem lesz egyszerű megszabadulnunk Voldemort követelésétől. Láttam azokat, akik beléptek a rendszerbe. Pansy, fanatikusan rajonganak az eszméért, Voldemortért, az aranyvérért. De ezt ne negatívan értsd! Kivételezett gyerekek, s úgy is kezelik őket. Egyetlen elvárás van feléjük, hogy elfogadják az eszmét, és azonosuljanak vele. Elitcsoport. Kiválasztottak. És semmiben sem szenvednek hiányt.

-         És a családjuk? A szüleik? A  testvéreik? Az érzelmekben nem szenvednek hiányt? – hápogott Pansy.

-         Közösség. Voldemortot és a nevelőiket szeretik és tisztelik. Fegyelem és rend uralkodik.

-         Honnan tudod te ezt? – nézett rá gyanakodva Pansy.

-         Engem is be akartak vonni a programba – tolta el a tányérját Blaise, s idegesen illanóra gyújtott.

-         És? – kérdezte várakozóan Pansy.

-         Feleségül vettelek – zárkózott el Blaise.

-         Vagyis? – értetlenkedett Pansy.

-         Mit nem értesz ezen? – fújta ki dühösen a füstöt Blaise. – Kettőt találhatsz mit jelent ez. Mielőtt valakivel össze kellett volna feküdnöm pusztán azért, hogy csináljak egy gyereket a programba belemenekültem előlük egy házasságba. Egy házasságban pedig mit szoktak tenni? Nyilván gyereket nemzenek. Mit nem lehet ezen érteni Pansy? Kettősen is kötve vagyok igen. Draco hozzád kötött, hogy megvédjelek titeket, miközben Piton és Voldemort velem is szervezte a maga akcióját. Felvetettem nekik, hogy ha házasságra lépek egy aranyvérű nővel…AH ne nézz így az égre kérlek! Igen. Azt várják el, hogy gyerekünk legyen nekünk kettőnknek is! NA! – Pansy keze hatalmasat csattant Blaise arcán. – Pansy értsd meg!

-         Mindig is tudtam ,hogy egy rohadt számító mocskos mardekáros állat vagy de hogy ennyire! – Pansy kapkodva a lábait az emeletre rohant. Blaise utánaszaladt.

-         Pansy várj! Értsd meg!

-         Mit kell ezen megérteni! Mindent értek. Egyikből a másikba estem.

-         Állj meg!- rántotta vissza Blaise, mielőtt Pansy bevágta volna előtte a hálószobaajtót. – Pansy gondolkodj már egy kicsit. Mégis mit gondolsz mit akartam? Feleségül vettem egy nőt. Megházasodtam. Nyilván nem hobbiból házasodik az ember. Igen szeretnék családot. Szeretnék saját gyereket. És ha azt hiszed, hogy Draco fiával beérem hát tévedsz. Az nem olyan mintha az én gyerekem lenne. Ezt megérthetnéd. És nem akartam, hogy a gyerekem is betagozódjon a programba, ahogy azt sem szeretném ha Draco fia belépne.

-         Hagyj békén! – sziszegte Pansy. – Azt hittem legalább benned megbízhatom.

-         Megbízhatsz – rántotta vissza a szabadulni akaró Pansyt. – Nem kényszerítelek semmire amit nem akarsz megmondtam. Ezt sem mondtam volna el, ha nem jön most fel ez az egész beszélgetés. Felejtsd el!

-         Már nem tudom – karolta át magát Pansy. – Tehát Voldemort Tőled és tőlem, a mi kettősünktől is a program teljesítését várja?

-         Nem egészen. Hiszen mi férj és feleség vagyunk. Merőben másabb, mint ha egy hasonló alkut kötöttünk volna mint Draco és te először. De a mi házasságunk nem biztos, hogy megvédi Draco fiát, aki a programba született. Bár bízom benne, hogy igen. Érthető?

-         Igen. De előbb utóbb. Számon fognak téged is kérni.

-         Az a jövő nem fontos – legyintett Blaise.

-         De fontos. Mi lesz ha nem teljesíted a programot miattam?

-         Reméljük azt már nem éli meg a program, hogy minket számon kérjenek – súgta Blaise.

-         Vagyis te Voldemort bukását vágyod? – súgta hangtalanul Pansy. Blaise nem felelt, de a szeméből mindent ki lehetett olvasni.

-         Ez most csak egy megoldás a helyzetünkre Pansy. S reméljük a helyzetünk változni fog és megoldódik – simogatta meg Blaise Pansy arcát. – Na, mára már éppen eléggé kiborítottalak meg se merem, hogy közeledjek hozzád – mosolyodott el Blaise.

-         Jobban is teszed, mert kicsinállak – mosolygott vissza Pansy. – Azt hittem minden megoldódott.

-         Semmi sem oldódott meg Pansy. Talán ha vége lesz a háborúnak – vette a szája közé a szantálillanót Blaise. – Talán akkor megoldódik.