A kávéskanálon végigcsorgott egy csepp az édeskés kávéból. Bella kortyolgatta az erős főzetet, míg Voldemort az ölében Scathachal hűvösen hallgatott. Kimerült fáradtság zuhant mindkettejükre. Kábán keresték a kávéból az életenergiát. Bella kávéfekete talárján ragyogott a fekete csillogó hajzuhataga. Voldemort kritikus szemmel méregette egy ideig a nőt, végül átadta neki a kicsit. Scathach érdeklődve járatta kerek kék szemeit a körasztalkán. Hófehér kezét minduntalan nyújtogatta a legközelebbi tárgyak felé. Bella lefogta Scathach kezét, mielőtt leborogatna mindent a terítőre. Voldemort egyik lábát fájósan kinyújtotta Bella felé, s pókkeze dörzsölgette a térdkalácsát, fogai  közt szűrte a feketét, szemét le sem véve Belláról és gyermekéről. Bella megemelte a kávéscsészéjét, de Scathach élénk hadonászására visszaeresztette a csészealjra.

- Scathach ilyet nem ihatsz! – suhintotta meg ujjbegyével a kislány orrát. Scathach mohón követte szemével a kávé útját.  – Nézd mit adok neked! – suttogta titokzatos hangon Bella, s a porcelán pici tejeskancsóból töltött egy csészébe a kislánynak. A kicsi szájához emelte,  s Scathach szomjasan kortyolta a hűs tejet. Bella sötét villanással összenézett Voldemorttal, de koppantás zavarta meg a családot.

- Megérkeztek az üstök Nagyuram! – borult egy halálfaló a földre. Voldemort hideg biccentéssel reagált, s intésére a férfi távozott.

- Maradtok? – emelkedett fel az asztaltól Voldemort a talárját összevonva a mellkasán.

- Veled tartunk – vette karjára Scathachot Bella. – Választanék egy közepes méretű üstöt.

- A kísérleti állataidat kivételesen megfőznéd? – sziszegte Voldemort, s előreindult.

- Én egészen másra gondoltam – igyekezett beérni Bella a férfit. Sebbel-lobbal értek az udvarra. Különböző méretű gondosan készített arany és ónüstök sorakoztak a fal mentén. Bella egy öblös fekete üstbe helyezte Scathachot. – Mi a véleményed?

- Ez a ma esti vacsoránk lesz? – kérdezte unottan Voldemort futólag az öblös üstben pislogó Scathachra nézve.

- Még meglátom – tett elgondolkodó mozdulatot Bella, s a tenyerébe támasztotta az állát miközben ő is rezzenéstelen arccal méregette a csecsemőt az üstben. – Ha meggyújtom talán jobban látom mire lesz alkalmasabb. Ha a felszálló füst színe gyöngyszürke akkor jóslásra – mondta komoly hangsúllyal Bella. A görnyedt hátú varázsló, aki az üstöket készítette, most rémülten kapta egyikről a másikra a fejét. Néhány lépést hátrált. Talán attól megrettenve, hogy a legközelebbi nagyméretű üstbe őt magát hajítja be a két feketemágus. Voldemort egyetlen türelmetlen lendítéssel suhintott Scathach alatti üstre. A varázslat nyomán azonnal lángra kapott a máglya. A tűz lángjai nyaldosták az üst oldalát, lassan forrósodott az ón. Scathach meg sem nyikkant, de szeme kékjében bizonytalan fény villant. Bella rémülten kapta ki a kicsit az üstből. Harciasan fordult a férfi felé, akit most egyenesen megtámadott volna, ha teheti.

- Egy szót se Bella! – csattant Voldemort mielőtt Bella a szeme közé vághatta volna sértő megjegyzéseit a férfira. Bella dúlva-fúlva de elviharzott a kislánnyal a karján, s Voldemort vörös tekintete a készítőre esett. – Megfelelnek az üstök! – pénzes erszény csörrent a kövezeten. A púpos férfi reszketve számolta át, s menekült el a várkastélyból. Voldemort a toronyszobába vette lépteit. Bellát Nagini vigasztalta, miközben a nő még mindig Scathachot vizsgálgatta, hogy nem e szenvedett égési sérüléseket apja gyújtotta máglyán.

- Mi volt ez? – Bella hangja élesen idegesen vibrált.

- Tudni akartad a felszálló füst színét, csupán segíteni akartam. A kíváncsiságod kielégíteni – tárta szét a karjait Voldemort. Talárja szélesen feszült a mozdulatban.

- Máglyát gyújtottál a lányod alatt! – kiáltotta Bella hisztérikusan.

- Nem hagytam volna hogy akár a haja szála is görbüljön tudod jól! – intette le Bella lobbanását Voldemort.

- Nem az a lényeg! De maga a tett!  - Bella zavartan simogatta Nagini fejét. – Megijesztettél!

- Miért? – rebbent a követelő kérdés.

- Ha Scathach feletted állna…ha messzebb jutna mint te…máglyára ítélnéd? – Bella fázósan dörzsölte meg a karját. – Komolyan megrémisztesz!

- Téged kellett volna elégetnem a máglyán – markolt Bella hajába Voldemort. – De már elkéstem vele – a jéghideg fuvallat Bella arcába csapódott, ahogy Voldemort közel hajolva sziszegte a szavakat. – De lehet legközelebb rendelnünk sem kell az üstöket. Alaposan megrémítettük az öreg kovácsmestert!

- Elég hideg feketemágusokhoz illő tréfa volt – vigyorgott fel rá Bella.

- Te tetted az üstbe a lányunk Bella – emlékeztette Voldemort. Bella résnyire húzta  a szemét. Voldemort hasonlóan tett.

- Nem kerülte el a figyelmed…igaz? – rebbent meg Bella fekete sűrű szempillája. Voldemort nemet intett. Nem, egyikőjük figyelmét sem kerülte el a nyilvánvaló tény. Scathach alatt a máglya fekete volt. S a tűz, amely kívülre talán sárgásnak tűnt, az üst oldalát nyalogatva feketére váltott. Fátyolosan titokzatos fekete lángok. A fekete máglya izzó, fekete lángjai…