Gyorsan fordultak egymásba az évszakok. Teltek az évek, akár az éjek. Scathach rohamosan cseperedett, ugyanazzal a rejtélyes gyermeki jellemmel, ami megkülönböztette őt kortársaitól.  Állandó játszópajtása a kis Deimos Malfoy két évvel fiatalabb volt nála. Szőke egyenes hajtincsei ha felbukkantak a várkastély látóhatárán, az mindig egész délutáni bóklászást és közös játékot ígért. A szülők óvó tekintete elől a kastély folyosóin rohangálva kergették egymást. Az egyedüllét s az unalom tovaszállt, ketten a közelségből adódóan is végtelenül sokat időztek együtt. Rendszeres látogatók maradtak Gesztenye és Napoca egyformán a mardekár birtokon, s Deimos kishúga Grainne.  Öten fedezték fel a vidéket, a várat, a birtokot. Végeláthatatlan játékokkal együtt töltött órák.  De ahogy mindannyiuknak,  Scathachnak is voltak utak, amiket egyes egyedül kellett végigjárnia. Amelyek lassan, de biztosan önmaga megismerésének, múltjának és jelenének megértésére szolgáltak, s titkon a jövő látomásait villantották szülei elé is.