Rotyogott az üstben az erős fűszeres méreg. Bella futólag maga felé csapta kezével a párát, s köhintett néhányat az erős méreg párájától. Üvegcséket keresgélt  az egyik fekete szekrényéből. Palackba dugaszolt erősebb és gyengébb mérgek sorakoztak a polcokon. A legfelső polchátuljában akadt néhány üres poros üvegre. Apró pálcalendítéssel tisztára suvickolta, s már töltötte is a fortyogó italt az üvegbe. Scathach cipője koppant a kövezeten. Kezében szorongatott békájával megállt a gyertyafénnyel világított szoba ajtajába:

-         Bejöhetek? – kérdezte anyját. Jól tudta, méregkeverés közben nem mindig lehet jelen, mert sokszor a pára is veszélyes. Bella gyöngyöző homlokát törölgetve bólintott. Scathach feltornászta magát egy magas bárszékre, s  anyja mozdulatait figyelte. Bella talárjába törölve az üveg alját szorította rá a palackra a dugót. Majd a szekrénybe állította a többi mellé. A gyertyafényes asztalhoz lépett ,s nekilátott a hozzávalók aprításához. Bájitaltól terhes nehéz levegő volt a szobában. Bella kék szemeivel időnként ránézett lányára. Scathach elrévedve bámulta Bellát. Figyelte kusza éjfekete haját, ahogy a hátán suhog jobbra balra a ténykedései közben, a szempillák lebegését, ahogy gondosan ügyel az üstben fortyogó mérgekre. Mélykék szemei mögötti sötétség csak sejteti ezek a mérgek ölni fognak, rontást, betegséget, s kínokat hoznak, nem jótékonyságból fortyognak most itt a forró üstök bendőjében. Scathach többször ült már itt anyja méregkeverő pincéjében. Az elismerés, amit apja sem vitatott sosem el az anyjától. Bella igazán kimagasló méregkeverő hírében állt. Jó mérgei voltak. Erősek, hatásosak, pontosak és hibátlanok. Ráadásul imádta készíteni őket. Kevesen láthatták ezt az átszellemült arcot, ezt a belefeledkezett munkát, amivel Bella tüsténkedett a méregfiolák között. Érzéke volt a jó mérgek készítéséhez. És nekik bizony szükségük is volt rá.  Egészen kicsi korától itt volt anyja boszorkánykonyhájában. Behunyt szemei mögött is látta anyja keverő mozdulatait, ahogy mindig így, sötétben, gyertya mellett, párás, gőzös nehéz levegőben, gyöngyöző homlokkal, lassan nedvesedő éjfekete hajjal készíti a mérgeket. Ez Bella személyes birodalma volt. A méregkeverő pincehelység. Voldemort nagyon ritkán tette be ide a lábát, más pedig senki sem. Scathachet állandó kísérője Nagini követte. Besiklott, körbekukucskált Bella mérgei között, majd Scathach széke alá kuporodott, időnként sziszegve megemelte a fejét ,de nyugalmi állapotba tért. Scathach a kezében szorongatott békát simogatta, le sem véve anyjáról a tekintetét. Bella felnézett a lányára.

-         Mond Scathach! Oka van hogy ma jöttél igaz? – fordult az üsthöz Bella, s beletöltötte a fekete szurokszínű pépes anyagot.

-         Igaz az, hogy te…szajha vagy? – súgta halkan Scathach. Bella kezéből kiesett a keverőkanál, s lányára meredt.

-         Ki mondta ezt neked? – villámlott Bella hangja az idegességtől.

-         Egy férfi. A kerítésnél. Megijesztett. Tényleg apa szajhája vagy? Mit jelent az, hogy szajha? – kérdezte gyorsan egymás után Scathach. Bella mély levegőket vett, s a homlokát dörzsölgette.

-         Ez nem túl szerencsés megfogalmazás – söpörte ki nedves tincseit a homlokából Bella. – Rám legalábbis. Tudod Scathach sok ember nem ért valamit és ezért félremagyaráz dolgokat. Kevesen látnak élesen egy helyzetet, egy kapcsolatot egy férfi és egy nő között, ha nincsenek benne, ha nem ismerik eléggé, s sokszor elhamarkodottan ítélnek, félreértenek dolgokat, megtéveszti őket a látszat, a pletyka a hazugság, a felszín. Ha megkérdezném, hogy szereted a békádat mit válaszolsz? – tette fel a kérdést Bella.

-         Szeretem – felelte szemrebbenés nélkül Scathach, s közelebb vonta a békát.

-         De lehet ma este átszúrod megint apád pálcájával, vagyis megölöd – bólintott rá Bella. – Felvetődik a kérdés ez a szeretet? Ha ölünk az szeretet lehet? Ugyanez igaz arra ,ha azt mondják rám szajha vagyok akkor már az vagyok? – Bella idegesen kapott az asztalon fekvű tárcája után, s kapkodva húzott ki belőle egy lótuszillanót. A gyertya fényénél gyújtotta meg ,s nyugalmat erőltetve magára szívta be az illanó füstjét. – Mellesleg rossz helyen kérdezősködsz Scathach – fújta ki a lótuszillatot Bella. – Rólam kérded, hogy minek tartom magam? Kérdezd meg apádat ő a szajhájának tart-e! – mutogatott felfelé a toronyszoba felé hadonászva Bella, majd leeresztette a kezét, hüvelykujjával az illanót pöckölgetve, hogy lerázza a hamut róla. – Szajha. Érzelem nélküli együttlét egy férfival. Érdekből. Testi vágyból. Ki tudja. Honnan tudnám, ha nem voltam az. Ezt a jelzőt csak ráragasztják az emberre, kérdezd meg azokat akik használják. Menj apádhoz! – intette Bella bosszúsan.

-         Mert ő használja? – csúszkált a széken Scathach.

-         Persze. Előszeretettel. Rám – vigyorgott Bella, s ajkai közé vette az illanót. – Idővel rájössz Scathach, hogy nem az számít, amit mások mondanak rólad, hanem az aminek te tartod magad – magyarázta a lányának Bella, illanója végével egész mesét írva le a levegőbe. Szállt a füst keveredett a mérgek nehéz párájával. – Sokan mondanak sok mindent Scathach. De az igazi kihívás méltósággal és büszkeséggel elviselni, ha arcul csapnak, ha gúnyolnak, ha megvetnek, s közönnyel fogadni, s sértetlenül kijutni a sértések árjából – Bella megfáradt pillantással simítgatta a halántékán a hajszálakat. A vitrinben látta az előbukkanó ősz szálakat. – Ah, ma este úgy látom hajpakolás lesz…elmegyünk Cliodnához, magammal viszlek. Talán ő nevel beléd valami női tisztességet, mert én ehhez nem értek – mondta inkább magának Bella, majd gúnyosan felkacagott.

-         A férfi azt is mondta, hogy börtöntöltelék vagy – jegyezte meg halkan Scathach. – anya tényleg voltál börtönben? – bizonytalankodott Scathach. Bella a vitrin üvegében nézett lánya kétkedő arcára. Hát igen. Nem sokat beszéltek még neki a múltról. Egyáltalán az életükről, Scathach előtt. S hogy visszacsapnak a múlt korbácsai. A lánya szájából hallani vissza az ő bűneit. Bűneit? Hiszen egyik sem bűn. De Scathach szemében, és kis fejében… a börtön, a szajha… s ezek együttesen az anyjával kapcsolatban…Bella futó mosolyt küldött a lánya felé. Zavartan babrálta a haját. Nincs értelme hazudni, nincs értelme szépíteni a múltat. De hogy érthetné ezt meg egy gyerek? Mit gondolhat vajon most róla? Soha nem érezte még ezt a kétséget, ezt a bizonytalanságot, egyáltalán azt, hogy…van valaki aki előtt tisztázni akarja magát, aki előtt jó színben szeretne maradni. Scathach. A lánya, mh egy gyerek  milyen sok mindent megváltoztat az ember életében. Magyarázatot vár, s ő most valóban szeretné is elmagyarázni, hogy megértse az ő tetteit és az ő okait a gyerekük.

-         Igen voltam – sóhajtott mélyet Bella. – Nem is keveset. Tizennégy évet voltam az Azkabanban. Ebben a börtönben elsősorban politikai foglyokat tartanak. Veszélyes bűnözőket. Politikailag veszélyeseket, akik nem restellik használni a fekete mágiát. Akik nem félnek gyilkolni és szenvedést okozni másoknak – Bella leintette Scathach kérdését. – Mint mondom ott voltam. Nem tagadom. Nem ártatlanul voltam ott. Nem tévedésből. Okkal voltam ott. De ami a legfontosabb, ami megkülönbözteti a közönséges gyilkost a politikai gyilkosságtól. Az az ok. Én mindent okkal tettem Scathach. Ez az amit meg kell értened. Ha fekete mágiát használsz, azt tudatosan tedd. Legyen célja, értelme. A mi célunk a varázsvilág jobbá tétele Scathach. Tisztább és jobb világot akarunk. Ahol minden varázsló és boszorkány egyenrangúan teljes joggal élhet. Kicsi vagy még ehhez Scathach. Én meg soha nem értettem, ahhoz hogy gyereknyelven magyarázzam ezt el. De akár a mesékben vannak jók és vannak gonoszok. A kérdés az ki milyen szemszögből jó és milyen szemszögből gonosz. Tehát a válaszom a kérdésedre az: igen börtönben voltam. Egyesek szerint gonosz vagyok mások szerint viszont jó. Hiába kérded apád, lehet az ő szavát még kevésbé fogod érteni. Akár párszaszóul magyarázgat neked akár emberi nyelven.

-         Csak téged akartalak megkérdezni – csúszott le a székről Scathach, s anyjához lépett. Átölelte Bella vékony karcsú derekát, s arcát a bodzafekete talárba fúrta. – Akármit is mondanak rólad anya, én nem hiszek a gonoszoknak. És nagyon szeretlek! – suttogta a lótuszillatú anyagba, s Bella megsimogatta lánya éjfekete haját.

-         Jól van na eredj! Holnap elugrunk Cliodnához! – hunyta le a szemét Bella, hogy lánya ne lássa, hogy elfutja szemét a könny.