Keleties lapos tetejű palotája volt Cliodnának.  Magas mozaikos kapuval, műmárvány talajjal és festett mélyvörös oszlopos termekkel. A falakon erős, mély, színekkel falfestmények fonódtak egymásba. Napoca a palota saját medencéjében úszott. A nap besütött a toronyból a medencére, csillogott az arab fiú melegbarna bőrén. Az idén lett nagykorú. A két gyerek nem tudott mit kezdeni egymással. Scathach unatkozva simogatta az apró mozaikkockákat a medence oszlopain. Várta, hogy anyja szépségtanácsait beszerezze Cliodnától, s hazamehessenek. Hiányoztak a békák és Nagini. Ez a palota annyira unalmas. Scathach minduntalan a folyosóra kukucskált, hátha közeledik már anyja , ringó szoknyával.

-         A fekete varázslók sem egyformák Scathach – csengett a háta mögött mézesmázos hangon Cliodna. – Mindenki máshogy szerzi meg a hatalmat. A mi hatalmunk a homok. A sivatag végtelenje – Scathach értette, a nő azt kívánja, hogy kövesse. Cliodna aranykarperecei csilingelve ütődtek össze a csuklóján, ahogy félrelibbentette a fátylakat. Párnákkal és fátyolrengeteggel teli lakosztálya volt. Tele párnázott dobozkákkal. A legkülönfélébb illatokkal teli üvegcsékkel, fiolákkal, krémek, porok, tükrök, kavalkádja. Scathach-al forgott a szoba émelygett ettől az édeskés kényszerű erős színű buja környezettől. – Az én hatalmam a szépség. A szépség megtévesztő lehet Scathach – csontos ujjai közé fogta Scathach gömbölyű gyerekállát, s szembenézett vele. Scathach hűvös kék szemeit a zöldesszürkés szemekbe mélyesztette. – Nem kétlem, hogy te magad is kamatoztatni fogod – Cliodna egy méter hosszú teljes színskálát felvonultató apró lakmuszpapírhoz hasonló darabkákkal teli aranyozott tekercset gurított Scathach elé. – Válassz!

-         Mik ezek? – hajolt felé érdeklődve Scathach.

-         Illatok – nyomatékosította Cliodna. – Egy nő legerősebb fegyvere. Hunyd be a szemed! – utasította Scathachot. A kislány engedelmesen összeszorította szemhéját. Fogalma sem volt Cliodna mit művel előtte, de fokozatában érezte az illatokat egymásból születtek és egymást oltották ki. Káprázatosan émelyítő volt. Mindegyik másabb, arányalattal, keverékkel, fűszerezéssel erősséggel különböző illatok. Scathach szédült és bódult a virágillatoktól, a keleties nehéz bódító kavalkádtól. Már nem is érezte, az illatokat, orra felmondta a szolgálatot, s Scathach kábán bökött az ujjával az épen következőre. Az illatok áradata végre megszűnt. Scathach fellélegezve nyitotta ki a szemét. Cliodna elmélyülten vizsgálgatta a választott papírillatot. Kerek karikafülbevalói himbálództak, ahogy Cliodna a fejét rázta. – Nem jó. Anyád túl hamar hozott el. Még nem vagy nő, ahhoz hogy illatot válassz magadnak – Scathach közelebb hajolt, s megnézte a választottat. Szürke papírdarabka volt, fekete futtatott erekkel. Belélegezte a papírról az illatot. Őszillata volt. Őszi szél illat. Avarégetés távoli kesernyés meleg ízével. Egészen bágyadt késő őszirózsákkal és egy csipet szőlőillattal. A komponensek hasonlóak lehettek, de mégis a legmeghatározóbb ez az ősz elnevezés volt. Őszi szél, füst, korom, és égetett avar. – Nem jó. Ez nem igazán nőies illat – ingatta fejét Cliodna. – Bella lótuszillata egy egészen ősi illat. A teremtés ősi szimbóluma a lótusz. Voldemort jégillata csak az övé. De hogy neked az ősz…Nem, nem igazán illik hozzád – méregette Scathach kék szemét, hófehér bőrét, éjfekete haját. – Akár egy porcelánbaba – mosolygott Scathachra. – Majd öt év múlva választunk inkább – engedte el a kislányt mágiájának rejtett birodalmából.  Bella a zsupszkulcsnál várta lányát.

-         Tanulságos volt Cliodna illatmániája? – mosolygott gúnyosan Bella.

-         Azt mondta rosszat választottam – rántotta meg a vállát Scathach. – öt év múlva újat akar választatni velem. Mi lesz öt év múlva? – ráncolta a homlokát Scathach.

-         Igaza lehet - ingatta a fejét Bella. – öt év múlva? Változóban lesznek dolgok.

-         Nem értem – tette kezét a zsupszkulcsra Scathach.

-         Legyen elég annyi, hogy Deimosnak nem lesz többé oka az alkatodat gyerekesnek nevezni. Cliodna ma rossz passzban volt. Biztos a szemébe szállt a sivatagi homok – gonoszkodott Bella.

-         Én nem akarok újat választani. Legközelebb tényleg felfordul a gyomrom az illataitól – forgatta a szemeit Scathach.

-         Majd legközelebb megint megkísérlem megmérgezni – nyugtatta lányát Bella.

-         Anya ne kíséreld! Tedd meg! – szólt rá határozottan Scathach, ajkait összecsücsörítve.

-         Megegyeztünk – nyújtotta a tenyerét lányának, s Scathach belecsapott anyja tenyerébe. Kéz a kézben haladtak a mardekár felvonóhídon. Scathach időnként szökkent egyet, s sziszegve hívta magához Naginit.