Scathach Nagini kíséretében lépett a nagyterembe. Apja a trónuson ült, állát a tenyerébe támasztva, bodzafekete talárja betakarta az aranylemezekkel vasalt trónszék mintáját. Nagini Voldemorthoz siklott egy kis simogatás reményében, s Voldemort nem is várakoztatta ezzel. Pókujjai siklottak a pikkelyes bőrön, miközben figyelte, hogy lánya elemeli pálcáját a kandallóról. Scathach lendületesen hadonászott a pálcával, jobbra balra mozgatva, motyorászott is hozzá, míg egyszer csak egyetlen lobbanással le nem égette a kárpitot a szemközti falról. Hamuként hullott alá a szép méregdrága kárpit. Voldemort ajkai pengeélesre húzódtak, s Scathach eltartva magától a fekete pálcát lassított felvételként fordult apja felé, nyakát egyre beljebb húzva.

-         Hoppá! Mh baleset volt apa – mosolygott lefegyverzően apjára. Voldemort türelmetlen kézintéssel hívta magához a lányát. – Ne haragudj!

-         Scathach Voldemort! – Voldemort elkérte pálcáját a lánya kezéből, s lágyan tartva ujjai közé fogta. Úgy simította át a szép fényezett pálcát, akár egy fiókát dédelgetne a kezében. Nagyon naturális egyszerű pálca volt. De éppen a fekete egyszerűségében volt valami nemes szépség. – Egy valamirevaló varázsló csak akkor használ egy varázsigét, ha tudja az ellenvarázslatot, de minimum a varázs következményét.

-         Igen apám – hajtotta le a fejét Scathach.

-         Ezt jól vésd a fejedbe Scathach – fürkészte vörös szemeivel lányát Voldemort. – Ismered az ellen-varázslatot? – vonta fel szemöldökét. Scathach háta mögött összekulcsolva a kezét nemet intett. Voldemort pálcapöccintésére a falikárpit ismét megjelent a kőfalon. – Tudtad, hogy mit okoz, amit varázsolsz? – Scathach ujjait tördelve intett nemet a fejével. – Én tartom a lányomat egy valamirevaló boszorkánynak. Elvárom hát, hogy tudd, hogy mit teszel és miért teszed. Apád sem vaktában hadonászott a pálcájával. Ezt meghagyom a gyengeelméjű sárvérűeknek. A pálca hatalom és nekünk tudnunk kell bánni ezzel a hatalommal.

-         Apa, te pálca nélkül is tudsz varázsolni igaz? – kérdezte halkan Scathach.

-         Igen. Nem minden varázslathoz szükséges pálca Scathach, de az igazán komoly varázslathoz mindenképpen kell – Voldemort visszaadta pálcáját a lányának.

-         Már régen láttalak pálcával varázsolni – jegyezte meg Scathach. – Miért nem használsz sosem pálcát apa? Már nem végzel komoly varázslatot…vagy – Scathach egy ideig hezitált, hogy kimondja-e de végül megkérdezte: - Vagy most hazudtál nekem? – Voldemort egészen mélyről csattanó nevetéssel felállt, s megsimogatta lánya fejét.

-         Jól van Scathach. Egy kicsit valóban hazudtam. Elérkezhet egy varázsló arra a szintre, hogy már nincs varázslat, amit ne tudna elvégezni pálca nélkül. Sok idő, és nem kisebb tehetség és gyakorlás kérdése. Sokan nem élik már meg a mágia ilyen magas szintjét. Én megéltem.

-         Apa te már nagyon idős vagy? – méregette apja kortalan arcát Scathach.

-         Bizony elég idős – nevetett torokból Voldemort. – De igaz a pálcával varázslás egy alacsonyabb szint, mégis azt mondom, az a legszebb és leginkább varázslóhoz méltó. Egy pálcát tudni kell használni. Tartani. Szépen, méltósággal és kecses arisztokratikus bájjal. Anyád nagyon ért ehhez.

-         Te is! – nézett fel a magas férfira Scathach, ahogy Voldemort tenyerét lánya vállára téve elindult a kárpitok mentén.

-         Mondták néhányan igen – ingatta a fejét Voldemort. – Ellustultam egy kicsit – mosolygott magán Voldemort. – ha gondolattal megtehetem, akkor mért fárasszam magam pálcamozdulatokkal – Voldemort szembefordította magával a lányát. – A pálca kecses eszköz. Ne ugord át Scathach! A közeli erdőben megtalálták a férfi holttestét – Scathach leeresztette a szemhéját de nem reagált. – Avada Kedavra pálca nélkül nyolc évesen? Scathach megrémítesz.

-         Nem Avada Kedavra volt – felelte Scathach zárkózottan.

-         A fekete mágia visszaüthet Scathach! Most még gyerek vagy, talán fel sem fogod azt, amit esetleg okozhatsz. Nem másnak, de magadnak. Én tanultam a hibámból…árnyéka vagyok önmagamnak. Téged is óva intelek, hogy meggondolatlanságot tegyél – fürkészte komor arccal lányát Voldemort.

-         Te öltél már ember igaz apa? – komorodott el Scathach is.

-         És lám most már te is – sóhajtott fel Voldemort.

-         Bűn embert ölni? – váltott át párszaszóból Scathach is.

-         Nehéz kérdés. Relatív. Van-e jogunk elvenni valamit? És másnak van-e joga megadni nekünk, holott mi nem akartuk? Ilyen a születés és a halál Scathach. Én inkább azt kérdezném, volt jogunk világra hívni téged?

-         Egy szajhától? – csúszott ki a cserfes ajkakon. Voldemort megfeszült.

-         Akárki mondta is ezt neked, látszik, hogy nem ismeri az érzelmeket. Az édesanyádnál nem ismerek tiszteletre méltóbb nőt. Akiért ne tennék meg bármit…akiért talán ne mondanék le bármiről – halkult el Voldemort hangja. – S ha az első gyilkosságod ez miatt történt, akkor azt mondom jogosan tetted, mert ha nem te akkor én ölöm meg. Én soha nem foglalkoztam azzal, ki mit mond ki mit gondol…elég volt azén értékrendszerem. Amióta anyád belépett az életembe, és utána…te azóta valóban módosult bennem egy kissé ez. Miattatok. Nem akarom, hogy megbántsanak, s megsértsenek titeket. S ezt nem is engedem. A világ nagyon kegyetlen és szívtelen Scathach. De a fekete mágia megvéd a támadásoktól. Ha félnek tőled, már nem mernek támadni.

-         Akkor azt akarom, hogy féljenek tőlem – bólintott rá Scathach.

-         Fognak is kicsi Scathach, meglátod, …fognak is – suttogta halkan Voldemort, s lánya fekete tincseit simogatta sápadt, fehér ujjaival.