A három gyerek ismét együtt töltötte a délutánt. A megszeppent Malfoy gyerekek most már minduntalan Scathach nyomában voltak. Scathach elrablása megbolygatta a vár életét. Voldemort és Bella a szokásosnál is ingerlékenyebb és feszültebb lett. A halálfalógyűléseken érezhető volt a családi zűrzavar, a Scathach iránti aggódás és nyugtalanság. Holott a valódi okot nem is tudták. Scathachből nem lehetett kiszedni a részleteket, hogy mi is zajlott le a röpke tíz perc alatt, amit a fantomkirálynő kastélyában töltött.  De a Scathach körüli védelem és a Mardekár vár védelmét még jobban megerősítették. Azóta Deimos és Grainne is a játékban igyekezett feldolgozni a rémületet. Scathacht mindenáron elbújtatták valahova ez volt a játék lényege. Egyikük elbújtatta a lányt és a másik feladata volt megtalálni. S bár Scathach a sötét szűk helyeken üldögélve nem élvezte annyira ezeket a játékokat a két Malfoy szinte stratégiai fontosságú ügyet csinált a játékból. Otthon is a lakosztályukban összedugták a fejüket és tervezgették, hová lehetne még elbújtatjni Scathachot a hatalmas Mardekár várban.  Ezen a délutánon is Scathach bújtatásánál jártak.

- Elég volt nem akarok elbújni! – toporzékolt Scathach.

- De ez nagyon fontos a te érdekedben Scathach! – nyomatékosította Grainne, és már tuszkolta is a lányt a vár konyhájába, egy hatalmas méretű ónüstbe.

- Nem érzem jól magam ezekben a bezárt kis szűk rejtekhelyekben – morogta Scathach durcás arccal. – Nem lehetne olyat játszani most, hogy inkább kiállok a támadóm ellen? – könyörgött Scathach egy kis engedékenységért Grainnetől. De a Malfoy-lány már rá is zárta az üstfedőt Scathachra, s rohant vissza a bátyjához. Deimos türelmetlenül számolgatta a másodperceket.

- Elbújtattad? – kérdezte izgatottan Deimos.

- Igen. TE jössz! Találd meg! – bólintott rá határozottan Grainne, s figyelte Deimos merre indul.  Deimos végigrohangált a vár minden pontján, Scathach szobájába rontott. Szeme megakadt a baldachinos ágyon.

- Áh ez túl egyértelmű Deimos!- legyintett Grainne. – Miért a saját szobájába bújtatnám?

- Épp ez a taktika! – vetette ellen Deimos. – Senki nem gondolná, hogy a saját szobájában lesz és erre bumm éppen itt bújik el – vágta le magát Deimos a puha ágyra, s a ruggó még sokáig lökte vissza Deimos könnyű testét.

- Mit csinálsz az ágyában? – mérte végig Grainne a bátyját homlokránolva.

- Hát öhm…csak kipróbáltam – vigyorgott csibészesen Deimos, s leugrott az ágyról. Felrántotta Scathach ruhásszekrényének az ajtaját. – Ejha. Ilyen hálóingje van – mosolygott kisfiús szeméremmel Deimos megérintve a földig érő fehér csipkeszegélyes anyagot.

- Mh. Figyelj Deimos, ez már kutakodás! Nem itt bújt el Scathach! Menjünk innen – ragadta meg Deimos karját Grainne és kivonszolta a lány szobájából.

- Pedig már kezdtem belejönni ebbe a keresgélésbe – kacsintott csibészesen Deimos. – Lehet a bugyiját is megláttam volna.

- Deimos! – Grainne odébb rángatta bátyját. – Amúgy is mit vagy úgy oda, az enyémet is láttad – kacagott bátyja fülébe Grainne.

- Az nem olyan – legyintett Deimos, s folytatta a keresgélést. Egy szűk csigalépcsőn haladtak lefelé, amikor megérezték a felszálló füstöt. – Erre a konyha van! – szimatolt a levegőbe Deimos. – Forduljunk vissza!- tolta felfelé Grainnet.

- Nem, nem menjünk csak le! – erősködött Grainne. Ekkor éles sikítást hallottak.

- Merlin minden átka! Neee! Scathach! – Bella sikoltott magas éles hangján. – Azonnal le a tűzről te ostoba! – sikoltozta Bella, Voldemort az étkező felől rontott a konyhába, A kicsik leszaladtak a lépcsőkön. Berontottak a konyhába. Deimos égett szagot érzett ezért nem is akart lejjebb menni. De most már mind láthatták, hogy miért. A házimanók felhúzták a tűzre a hatalmas ónüstöt, s meggyújtották alatta a tüzet. A zavart az okozta, hogy a hatalmas lángok mind feketén nyaldosták az ónüst oldalát. Bellát hívták segítségül, aki azonnal  felismerte a már évekkel ezelőtt látott jelenséget. A fekete máglya fekete lángját. Pálcaintéssel eloltotta a tüzet, s rémülten kapta le a fedelet.

- Melyik volt? Aki a tűzre húzta lányomat – suhant végig a konyhán Voldemort tekintete. Egy töpörödött házimanó araszolt közelebb. – Scathacht máglyán akartad égetni te ostoba! – Voldemort egyetlen intésére holtan esett össze a házimanó. Bella könnyes arccal lekapta az üst fedőjét, és kikapta a lányát az üstből. Scathach kipirult arccal mosolyogva nézte a rémült arcokat.

- Grainne! Ez a búvóhely nem jó! Anya sikoltására minden ellenségem idejönne – állapította meg Scathach, s  mélykék szemei hosszan apja vörös szemeibe kapcsolódtak. Komoly arccal fürkészték egymást. A fekete láng. Ismét. Voldemort szemei résnyire húzódtak, de nem kérdezett semmit a lányától, sarkon fordult, s lobogó suhogó talárral távozott, jégillatot hagyva maga után a konyhában.