Scathach félősen babrálta koromfekete selyempalástját. A nyakán egyetlen bross fogta össze, egy kígyómotívum. S a paláston kívül nem volt rajta semmi más. Sápadt, vékony lábai kivillantak a fekete anyag alól. A palást lazán átvetve a csípőjén szabadon hagyta lapos hasát, a lágy hullámot, a rekeszizmánál. Csupán a combjai közt megbújó gödröt fedte. Szemérmetlenül erkölcstelen beállítás volt. Blaise-től mi más is volt várható? Scathach fekete selymes egyenes tincsei a mélybordó szaténpárnára omlottak, a vállát súrolva. És Scathach igézően provokáló volt. Blaise gyorsan a vászon mögé húzódott, s nagyokat nyelt minden ecsetvonáshoz.

-         Kezdj már beszélni vele! – suttogta Wywern, aki egy kényelmes karosszéken lovaglóülésben figyelte a jelenetet.

-          Húzz a francba! Vagy vissza az asztrálvilágodba mindegy! – villantotta démoni sötét tekintetét a férfira.

-         Nem mer megszólítani tudhatnád! Voldemort lánya vagy! Nem fog megszólítani! Nem teheti! Halálfalói tilalom! Csak az engedélyeddel szólhat hozzád! – emlékeztette Wywern.

-         Mi a fenét kérdezzek tőle? – pislantotta rémülten a szemét az illanózó férfi felé.

-         Amire tudni szeretnéd a választ – röhögött a markába Wywern.

-         Kedves gondolat – húzta el a száját Scathach.

-         Kérem ne mozogjon! – eregette a füstöt a vászonra Blaise.

-         Össze fogok esni, ha még egyszer a szemébe kell néznem – motyogta maga elé Scathach, Wywerntől várva démoni sugallatot.

-         Mondott valamit Miss Voldemort? – vigyorgott rá Blaise. Scathach a csábos, jóképű férfiarcra kapta a tekintetét és elpirult.

-         Öhm…Nem érez kísértést? – lebbent meg Scathach szemhéja lustán.

-         Mire céloz Scathach? – dülledt kintebb Blaise szeme, s készült erős köhögőrohamra a félrenyelt füsttől. Scathach puha kézlegyintéssel eltüntette a füstöt, s várakozóan nézte a férfit.

-         Ugyan Blaise! – Scathach óvatosan, hogy takarja magát felállt, s elindult a férfi felé. – Itt fekszik egy szál semmiben Voldemort lánya előtted és meg sem fordul a fejedben…esetleg…egy bűnös vágy? – nézett mélykék cinkos villanással a férfira.

-         A fejemben kavargó dolgok miatt talán már nem is élnék. Ha tudná Voldemort milyen bűnök jutottak eszembe… - nevetett fel a férfi.

-         A bűnök – Scathach hátravetette a fejét, s haja seperte a selyempalástot. – Vigyázni kell velük, én jól ismerem őket. Egészen közelről – suttogta a férfit megkerülve. Blaise átdörzsölte kezével a tarkóját.  – Egy kérdésre keresem a választ. Ezért is akartam, hogy ma csak mi ketten beszélhessünk, úgy, hogy senki más ne legyen a közelben.

-         A portré csak ürügy? – kacsintott Blaise.

-         Természetesen, talán Száménak nem az volt? – emelkedett meg Scathach vékony fekete szemöldökvonala.

-         De mennyire hogy az volt, meg sem fordult a fejemben, hogy talán…

-         Szerintem titkon megfordult – búgta Scathach lágyan, s karját Blaise-ére csúsztatta, kivette a férfi kezéből az ecsetet,  a festőállványra tette.

-         Mi a kérdés? – lehelte Scathach bársonyos arcára a szantálillatot Blaise.

-         Tudni akarom, hogy…érintetlen vagyok-e – súgta a férfi fülébe Scathach.

-         Ezt többnyire tudni szokták – súgta vissza Blaise.

-         De mi van, ha nem tudom? – Scathach elhúzódott ,hogy a férfi szemébe nézhessen.

-         Akkor valóban komoly problémával és égető kérdéssel állunk szemben – mosolyodott el Blaise, s lehajolt Scathach ajkaira. Tapogatódzva araszoltak a kanapéhoz, Ahogy Scathachra nehezedett, keze birtoklóan a lány combjai közé siklott.

-         Nos? – nézett fel kérdő türelmetlenséggel a férfira.

-         Lehet tüzetesebb vizsgálatokra van szükség – nevetett Blaise.

-         Blaise? Tudod igaz? – tolta el Scathach.

-         Ha már ilyen helyzetbe kerültünk…talán a végére járhatnánk  a dolognak – suttogta kéjesen Blaise. Megvárta Scathach hogyan dönt, majd a lány fölé helyezkedett.

Scathach keresztbe tett lábakkal a fésülködőasztalnál ült. A tükörben Wywern tűzjátékait figyelte. Scathach homlokán kétségbeesés ráncai gyűrődtek.

-         Most mond meg miért? Miért? – temette vissz a tenyerébe az arcát.

-         Mégis mit vártál? Következmények nélkül marad a démoni megszállásod? – bukkant fel a férfi Scathach kígyónyeles tükrében.

-         Nem tudom, reméltem…hogy az asztrálsíkon történtek, csupán abban a világban valóságosak.

-         Akkor a fizikai világon semmit sem tehetnél. És te nem az asztrálvilágban akartál győzelmet, azt megvárhattad volna, amikor már oda is kerülsz – füstölgött ki a szépen faragott kézitükörből Wywern.

-         Nehéz ügy. Nehezebb mint hittem – Scathach homlokát dörzsölgetve gondolkodott.

-         El kellene felejtened azt a fiút – küldött figyelmeztető lobbanást a legközelebbi gyertyáról Wywern. Scathach bosszúsan elsöpörte e gyertya lángját.

-         Te ebbe ne szólj bele Wywern! – kapott lángra Scathach haragja, s  a sima tükörfelszínen lángnyelvek csaptak fel.Wywern kimenekült a hirtelen keletkező tűzből, s Scathach intésére a lángok elaludtak.

-         Mit akarsz ezzel mondani?

-         Nem jöhet veled, ahogy nem is fog veled tartani – mondta halk asztrálbölcsességgel Wywern.

-         Már megint barkochbát játszunk – húzta el a száját Scathach. – Nem tudom mire célozgatsz, s mi az amit éreznem és tudnom kellene.

-         Magadnak kell rájönnöd, én nem mondhatom ki – tárta szét ártatlanul a kezeit Wywern.

-         Nem ismerem azt a helyet, ahova szerinted tartok, vagy menni fogok…vagy, jaj nem tudom, fáradt vagyok most – lökte fel magát az asztaltól Scathach és a baldachinjához lépett. – De nagyobb veszteség ért talán…mint amennyit el tudnék viselni – ásított hatalmasat.

-         Mindig a nyereség és veszteség mérleget kell nézni? Tényleg veszítettél, de nézd meg mit nyertél – hallatszott a távolból Wywern hangja.

-         Nyertem is? Nem igazán érzem most, hogy nyertem. Jó lenne tudni, hogy mit – hunyta le a szemét Scathach.

-         Tudod, s hamarosan rá fogsz jönni – nyugtatta Wywern. Majd magára hagyta az álomba szenderülő lányt.