A habzó pezsgőcseppek végigcsorogtak az üveg párás oldalán, majd sűrű vízesésként hullottak a méregzöld kristálypohár-piramisra. Amint az utolsó sor is megtelt az édes buborékos alkohollal, feketére lakkozott hosszú boszorkánykörmök koppantak a piramis legfelső poharán. A hófehér vékony ujjak átfonták a karcsú pohár nyakát és a magasba emelték az értékes kristályt. Buján nedves ajkak mohón kortyolták a hűsítő italt, az utolsó csepp csorgott vissza a csiszoláson, s a sötét fekete pillák felrebbentek. A gyorsan fogyó pohárpiramis másik oldalán állóval találkozott a tekintete. Az alkoholmámortól fátyolos kék szemek értették a kérdő - hívó pillantást és fejével utaló mozdulatot téve, a nő megindult a félreeső szalon felé. Nem várt visszajelzésre, hogy a kamasz fiú követi-e. Hanyag eleganciával érintette a kristálypoharat, a damasztfüggöny előtti kecskelábú asztalra, majd széles fordulattal libbent el a tömeg elől a vastag függöny mögé. Keresztbe tett lábakkal, karfán kopogó körmökkel várta be a fiút.

- Bella néném! – Draco sietve húzta be maga után a szalonajtót.

- Mond, Draco mit akarsz? – nyalta meg ajkait várakozón Bella.

- Nem hall itt minket senki? – Draco óvatosan körbenézett a szalonban.

- Ha hallgatódzik máris halott! – kacagott fel Bella övéből előrántott pálcájával a háta mögötti sötételőfüggöny felé suhintva. Hallgatódzott, hogy érkezik-e puffanás az ablak felől, de elégedetten bólinthatott. – Most már beszélhetsz! Mi ez a titkos esdeklés irányomba? – húzta el a száját Bella.

- A Nagyúr! Hiszen tudod, feladatot adott nekem – hebegte Draco szürke szemeivel nyugtalanul kémlelve a szalon falait.

- Tudok róla – legyintett unottan Bella. – Mi közöm nekem ehhez?

- Szükségem lenne, az okklumencia olyan tökéletes ismeretére, mint ahogy te értesz hozzá – fogott bele Draco a kérésébe.

- Apád fia vagy! – préselte az ajkait Bella, s türelmetlenül fellökte magát a karosszékből. – Az ő eszközeit használod most is. Az én talpamat fölöslegesen nyalod. A nagynénéd vagyok – Bella hajába túrva kémlelt ki a hóesésbe. Sokáig tartó csönd állt be a beszélgetésükbe. Draco nem mert megszólalni. Bizonytalan léptekkel merészkedett közelebb. Bella ujjai között pödörte a haját, hallatszott a suhogás, ahogy a körmei beleakadnak a hajába, s futnak végig a szálakon. Sötétkék szemei a Malfoy-park sötétjét kutatták. Erősen gondolkodott. – Arra kérsz, hogy tanítsalak? Okklumenciára? – Bella tekintete megakadt a közvetlenül előtte terebélyesedő fa koronáján, majd élesen felkacagott. – Sosem hallottam képtelenebb kérést! – lapos tekintettel a mellé érkező Dracóra nézett, s hűvös ujjaival lekicsinylőn megmarkolta unokaöccse állát. Finoman megrázta, majd hevesen ellépett tőle. – Menj, tanulj okklumenciát a házvezetőtanárodtól! Piton sem rossz benne! S úgyis úgy csüngsz rajta! – Bella feldühödve nyúlt dísztalárja zsebébe, s arany illanótárcát kapott elő. Sercegve gyújtott illanóra, s a tárcát a tűzzománc dohányzóasztalra dobta. Ideges kapkodással lélegezte be a lótuszillatot. – Miért engem kérsz rá? – emelte meg kérdő-elutasító villanással a szemöldökét Bella.

- Nem akarom, hogy Piton kérdezősködjön. Egyedül te vagy, aki ismeri is a feladatomat, s tudod, mennyire szükségem van az okklumenciára – magyarázta Draco, figyelve nagynénje minden rezdülését. Lekövette tekintetével a jól ismert, életunt mozdulatokat. A váratlanul felcsattanó gonosz kacagását várta, s nem is maradt el.

- Egyetértek szükséged lesz rá. Nagyon is – bólogatott komótosan Bella, illanóját eltartva magától, keresztbe tett karján billentve a könyökét. A füstöt felfelé fújta a freskómintás mennyezet felé, s nyakán feszült a bőr. Draco figyelte nagynénje mozdulatait, azokból próbálva következtetést levonni ügye alakulását illetően. – Hogy lásd milyen buzgón, túlteng bennem a rokoni szeretet – kacagott fel gonoszul Bella -… elvállalom az okklumencia-tanításod – sóhajtott megadóan Bella.

- Ó, köszönöm Bella néném, olyan hálás vagyok! – Draco közeledett, de Bella elhárította az ölelést.

- Kímélj a nem létező érzelmi kitörésektől! Rosszul viselem a túl heves gesztusokat – lépett el Bella kíméletlen közönnyel. – Jövőhéten megtartjuk az első titkos gyakorlásunkat. Mert gondolom, nem akarod, hogy anyád tudjon róla – mérte végig a fiút Bella.

- Jól látod a helyzetet, mint mindig Bella néném – mosolygott rá Draco. Bella hűvös szemhéjeresztéssel megeresztett egy elköszönésnek is felfogható fejbillentést, és fáradt mozdulattal markába szorította az illanótárcát, ahogy elhaladt a dohányzóasztal mellett.