Draco torkában dobogó szívvel lépett a Malfoy-kastély galériájába. A csendéletek között Voldemort járkált suhogó talárral, sötéten, hidegen, uralkodói arckifejezéssel. Draco térdre borult a Nagyúr előtt, s lábához csúszva csókolta meg a talárja szélét. Voldemort nem adta meg a jelet a felemelkedésre. Draco kényszeredetten kuporgott a magas, feketetaláros férfi lábánál. Megalázó helyzetbe kényszerítve, zsibbadó lábbal kétségbeeséshez közeli arckifejezéssel nézett Voldemortra. Tudta, ha Voldemort térdre borult helyzetben hagyja halálfalóit, akkor fejmosás lesz. A Nagyúr haragszik valamiért, felelősségre akarja vonni, s Voldemort nem várakoztatta.

- Szükségem lenne bizonyos információkra! – parancsolta Voldemort s vörös szemei a vizenyős szürke szemekbe vésődtek.

- Miben tudnék én a segítségére lenni ebben? – felelte elcsukló hangon Draco.

- Sosem lehet tudni. A halálfalóim közé tartozol Draco, engedelmességgel tartozol nekem! Gondolom nem fosztasz meg néhány emlékképtől, mint vezetődet.

- Amennyiben ezzel politikailag a Nagyurat szolgálhatom – hajolt meg alázattal Draco, de lapos pillantásában felfedezte Voldemort szemében a haragos fény villanását. Nem mert arra gondolni, amitől igazán megijedt. Hogy Voldemort szemében talán dühös féltékenység villant. Hagyta, hogy a vörös szemek szuggesztívan a sajátjába kapcsolódjanak. Voldemort mohón keresgélt Draco emlékei között, erőszakos legilimenciát alkalmazva, de Draco higgadtságot öltött magára, s nem felejtette el nagynénje tanítását, mindent amihez nem akarta, hogy hozzáférjenek az alá a bizonyos szint alá száműzött minden Bellával kapcsolatos veszélyes emléket. Voldemort csalódottan vonta vissza a legilimenciát, s türelmetlenül legyintett. Mielőtt Draco betette maga mögött az ajtót mintha Voldemort maga elé mormogását hallotta volna.

- Hogy is gondolhattam ilyen képtelenséget, hogy ez  a…

Bella csípőre tett kézzel várakozott. Cipőorrával kopogott. Késik, miért késik mindig! – bosszankodott Bella, s a hamuzóhoz pöckölgette az illanóját. Zöld lángok csaptak ki a kandallóból.

 - Voldemortnál voltam – hadarta izgatottan Draco. Bella márványszín arcbőre még jobban lesápadt.

- Mit akart? – kérdezte nyersen, s beszívta a lótuszillatot az illanójából.

- Sejtelmem nincs, de szerintem felőled érdeklődött…legilimenciával – tette hozzá az utolsó szót megakadva Draco. Bella szeme laposan lebbent egyet.

- És? – kérdezte elnyújtottan, s hátravetve a fejét kieresztette tüdejéből a füstöt.

- Igazi lovagként védtem a kis bűnös titkodat – vágta oda flegma, csibészes mosollyal Draco.

- Ha megtudná te is bajba kerülnél – nyomta el a hamuzóban az illanót. – És képes voltál okklumenciára? Kezdek elégedett lenni a teljesítményeddel – rándult gúnyos vigyorba Bella szája.

- Szívesen megmutatom, hogy másban is kezdhetsz megelégedni – túrt a hajába Draco, s hirtelen termett Bella előtt, kezével birtoklóan a nő derekát magához húzva, szorosan egymáshoz passzírozva csípőjüket.  Bella lebbenő pillákkal vetette át a karját a fiú vállain, enyhe lekicsinylő arckifejezéssel.

- Ugyan! Erről nehéz lesz meggyőzni – búgta Bella Draco fülébe, s meglepődve figyelte, hogy Draco felhúzza a szoknyáját és felnyomja az asztalra. A poharak csörömpölve koccantak össze a lökés erejétől. Tenyerével Bella combjain simított végig, míg ajkaival súrolta Bella erősen megemelt kebleinek meztelen halmát. Mélyen szippantgatta a bőr kábító lótuszillatát, s övcsatját ráncigálva türelmetlen mozdulattal tette magáévá a nőt. Bella nyöszörögve támasztotta meg magát az asztalon, kezével felborítva a poharakat, a bor csordogált Bella felé. Draco is az asztalra tenyerelt, bele a kiborult borba.

- A francba! – húzta el a kezét, s Bella elkapta az ujjait.

- Add! – csábító kéjes mosollyal húzta végig a nyelvét a fiú ujjain, s tenyerén. Draco beharapta az ajkát, nehogy felnyögjön, s nedves tenyerét Bella tarkójára téve húzta csókra a borízű ajkakat. Elhúzta Bellát a bortól ragadó asztalról, s a falnak nyomta. – Úgysem bírsz el – nevetett rajta Bella, s visszalökte Dracót. De a fiú Bella feneke alá nyúlva megemelte, s minden lökéssel szinte a falra kente a nőt. Bella haja kócossá borzolódott ahogy a mozgás közben Bella a falnak vetette a fejét. Nyögdécselve remegett Draco karjaiban. – Úgy látom az okklumencia sikerek meglepő módon hatnak rád – pihegte Draco arcába.

- Ez is, amit most csinálunk – zihálta Draco erőtlen mosollyal, s Bella vállgödrébe lihegve  adta a lökéseket. Bella sikoltása után Draco is levegő után kapva rándult össze. Draco leeresztette a nő lábait, s a fekete cipők koppanva értek talajt. Bella haját igazgatva imbolyogva lépett el, s közben megbökte a fiú mellkasát.

- Készen vagy – nyúlt illanósszelencéje felé.

- Tessék?  - meredt rá értetlenül Draco.

- Ha Voldemort legilimenciáját kivédted, akkor már nincs mit tanítanom neked – köszörülte a torkát Bella.

- De… - akart közbeszólni Draco.

- Eredj haza! Úgyis készülnöd kell a roxforti feladatodra nem igaz? – emelte meg közönyösen a szemöldökét Bella, s már nem nézve a fiúra az ablak felé fordult.