Elsötétedett előtte a világ. Már nem érzékelte, ahogy zsákként csuklik össze. Leütötték. Egy férfi a vállára hajította, s vonszolták magukkal. A démonjaival tartott a muglivilágba. A démonok sokáig nem vették észre, hogy királynőjük lemaradt, sőt, hogy már nem is követi őket. Amint az első démon felkiáltott a többiek mind megtorpantak. Hatalmas zavar tört ki a démonok között. Elveszett királynőjüket keresve eszeveszett támadásokba kezdtek a muglik között. S nem is sejtették, hogy a hamarosan Scathach-ot égető máglyát már emelik a muglik. Boszorkányégetés, példaállítás a mugli kisvárosban. Scathach már második alkalommal portyáztatja démonjait itt. S most sikerült elkapniuk a védtelen lányt. Scathachnek védekezni sem volt ideje és lehetősége. Vágták a hatalmas farönköket, gyűjtötték a rőzsét, a gyújtósnak valókat, hatalmas emelvényt húztak, amelynek a tetejére Scathachot vonszolták. Scathach fejfájással eszmélt magára, miközben a máglyára kötözték.

-         Eresszetek el! – sikoltozta, dühös szemével a muglikra meredve.

-         Láttuk mit csináltál boszorkány! Amit művelsz az boszorkányság, és mi nem szertejük a szemfényvesztő boszorkányokat! – rángatták Scathachon a köteleket.

-         Boszorkány! Boszorkány! – süvöltötte az összecsődült tömeg. Gyűlöletteljes arcukról Scathach elfordította a tekintetét. Egy hatalmas fáklyát rázott felé egy vaskos, karú férfi, a tömeg lelkesítve kántálta, hogy dobja rá a máglyára. Scathach próbálta, lefejteni karjáról a szúró, szorító köteleket. A keméyn anyag felsértette a bőrét, lassan szivárgott  a vére. Félősen eresztette le a szemhéját, ahogy érezte, hogy a fáklya meggyújtja a az alatta rakott máglyát. A lángok felcsaptak körülötte.

-         Nyugalom Scathach! – a kék szemek keresték Wywernt.

-         Óh Wywern! Ezek a muglik! – kiáltotta át a hangzavart a tűz pattogását Scathach.

-         A tűz nem égethet, meg, amíg az erőd el nem hogy – nyugtatta Wywern. – Csak ne veszítsd el az eszméleted!

-         Miért bántanak most? A démoni megjelenés természetes nem? – tiltakozott Scathach. – A világ rendje ez. Gyűlölöm a muglikat!

-         Most már érted, apád miért lép fel ellenük ilyen erősen – mosolygott Wywern.

-         Mh, kezdem megérteni őt – bólogatott Scathach.

-         Apád gyűjti a seregét, hamarosan jönnek érted – nyugtatta Wywern. – A démonok nem vehetnek le a tűzről.

-         Miért nem?

-         Mert mugli keltette tűz, mert a boszorkányégetésbe ők nem léphetnek közbe – magyarázta Wywern.

-         Maradj itt mellettem! – reszketett meg Scathach hangja, az őt körülvevő gyűlöletet érezve. A tömeg élvezettel nézte a máglyán vergődő Scathach-et.

-         Itt leszek! Maradj eszméletednél ez a legfontosabb – nyugtatta Wywern. A lángok feketén nyaldosták Scathach testét, de a koncentrálás, a meleg, a hő, a megpróbáltatás, és az emberek kiáltozásai egyre fogyasztották az erejét.

-         Nézzétek fekete a lángja ez a sátán műve! – kiáltozták be. – Boszorkány! Fujj! Az ördöggel hált! – üvöltözték borzongva. Scathach megszédült.

-         Scathach! – szólongatta Wywern. – Ébren kell maradnod! Különben a démoni védelem megszűnik. Megégsz! – Scathach megrázta magát, hogy feléledjen. Arcán lassan csorogtak a verejtékcseppek.

-         Mikor jönnek már? – pihegte Scathach. – Nem bírom sokáig – lehelte elhalóan. A lángok felemésztették az egész máglyát, újabb rönköket dobtak a tűzre, várták Scathach rémült sikolyait, hogy a szemük láttára égjen el az ördöggel cimboráló boszorkány.  Scathach szempillái fáradtan lebegtek, a koncentrálástól majd szétcsattant a feje, a meleg végleg elálmosította,  szempillái le-lecsukódtak.

-         Scathach! Scathach! Úrnőm! – szólongatta Wywern. Scathach füléhez egyre tompábban, egyre távolabbról jutottak el a hangok, a szólítás, ereje végét járta, már órák óta tartotta magát a máglyatűzben. A fekete védőlángok lassan kezdtek kialudni, hogy átadják helyüket az igazi lángoknak. Amelyek már égetnék a bőrét. Scathach levegőhiánnyal küszködött. Oxigén nélkül pedig el fog aludni. A máglya körül vészesen fogyott a levegő. Egy idő után már semmi nem hatolt a füléig. Lebukott a feje a mellkasára, s csak a kötelek tartották a gerendához. A fekete lángokat felváltották az emésztő vöröses sárgás lángok. De az ájult alált Scathach már semmit nem érzett a lángok melegéből. Nem érezte a hirtelen közbelépésként ért hűvös fuvallatot sem. Egyetlen süvítő orkán, Voldemort oltotta el a máglyatüzet, s Deimos thesztrálon száguldott a füstölgő máglyán lógó Scathachhez. A thesztrálra emelte megszabadítva köteleitől a lányt. A démonok és halálfalók együttes erővel ostromolták, zúzták a kis város lakóit teljes megtorlás kezdődött. A démonok felbőszültek Királynőjük elrablóira, s akik meg akarták ölni úrnőjüket, S Voldemort haragja is lecsapott a városlakókra, amiért a lányát megtámadták, s máglyára emelték. Az utolsó pillanatban érkeztek. Scathach körül a fekete lángok kialudtak, a lángok, amiket Voldemort annyiszor látott már lánya körül, aminek a jelentésével mindig is tisztában volt, s amit bárki megirigyelne a varázsvilágban Scathachtől. A fekete máglya fekete lángja. Nem ismerheti senki az érzést, amikor a lányát máglyán kell látnia. Voldemortnak is összeszorult a szíve egyetlen másodpercre. A fekete máglyát látva.

Scathach körül forgott a világ, nehezen tért magához. Sokáig csak ütemes dobogást hallott, alig tudta beazonosítani mi lehet, míg végre felismerte, hogy lódobogást hall. S ő maga is érezte a vágtázó rázkódást. Laposakat pislogva nyitotta ki a szemét. A feje felett feketébe öltöztek a fák az indigókék égbolt előtt, olyan gyorsan száguldottak, hogy a fák sűrűje akár egy felvonulás haladt a szeme előtt. A látóteret eltakarta előle a fölé hajló fiú arca. A szürke szemekből aggódást olvasott ki.

-         Hol vagyunk? – suttogta szomjazó ajkakkal Scathach.

-         Már biztonságban kedves ne aggódj! – mosolygott rá futólag, s Scathach megsimogatta a szőke tincseket. – Pihenj Scathach, már mindjárt megérkezünk  - Scathach mosolyogva hunyta be a szemét, s engedte át magát az álomnak, az éjszakába vágtató thesztrál fölkavarta a pernyét a Holdudvarban, s  Deimos miközben karjaiba emelte az alvó nőt, felnézett a palota timpanonjára, a démonok övezte Hold domborulatára. Ahogy Voldemort nevezte a lányát. S most már Deimosé az a titokzatos hold…Scathach.