Ezüstfenyő színű báliruhában csillogó stólával fedett vállal lépdelt a Malfoy-kastély oszlopcsarnoka felé. Meglepődve látta, hogy az előtérben a fekete dísztaláros Draco várja, az egyik csavart oszloptörzsnek dőlve. Tehát mégiscsak együtt mennek. Nem szólt egyikük sem, a hideg szürke szem, és a fagyos barna szem csak futólag kapcsolódott össze. Draco a karját nyújtotta a feleségének, s Pansy merő szertartásossággal helyezte rá a sajátját. Egyetlen szót sem váltottak. Még egy Merlin hozzád-ot sem. Mindketten a hintó ablakán bámultak kifelé. Draco balra, Pansy jobbra. Kerülték egymás tekintetét, közönyös arckifejezéssel, mereven, idegenként. Csupán kesztyűs kezük ért össze, Pansy karja nehezedett futólag Draco karjára, a halálfalók nyárbúcsúztató ünnepségén minden nő fedett mellekkel, földet söprő szoknyában, a férfiak élre vasalt fekete nadrágban, zsinóros hosszú dísztalárban nyakkendősállal. A zöld az ezüst és a fekete minden árnyalat és variációja megjelent, felvonult s meglepő változatosságot adott. Voldemort elvárásainak megfelelően. Az ezüst-zöld szoknyát Draco lábához nyomta a krinolin feszes tartása. Draco már olyan rutinosan seperte minden lépésével a neki csapódó szoknyát, ahogy csak évek alatti hosszú gyakorlás után lehet, véletlen sem lépett rá a kilibbenő szoknya szélére. Pedig a finom selyemanyag minden lépésnél a cipőorrát nyaldosta, szinte hívogatóan, hízelgően, igazi asszonyi ravaszsággal. Draco flegmán hordozta végig tekintetét a tömegen, szőke haja elől a szemébe hullott, fejét arisztokratikusan, gőgösen tartotta fel. S egyetlen rezzenést sem lehetett leolvasni az arcáról. Asztalhoz kísérte a feleségét, s maga is helyet foglalt. Étvágy és kedv nélkül fogyasztották a vacsorát. Sokkal inkább a megjelenés, a reprezentálás, és az önmegmutatáson volt a hangsúly, most is. Pansy is, Draco is jól ismerte már ezeket a kötelező mégis nélkülözhetetlen parádékat, a halálfalóarisztokrácia felvonulását. Pansy jól játszotta a szerepét, gondosan ízlésesen választott szín, Malfoy-okhoz illően, drága kelmékből, a mellrésznél smaragdköves brosstűvel összekötött zöldescsillogású stólával. Ez volt a feladata. Minden körülmények között is, de Draco Malfoy feleségének lenni. S ma is kiválóan alakított. Hűvösen, közönyösen, éppen annyi érdektelenséggel az arcán amennyit megköveteltek mindenkitől, ami a győztesek fölényes arckifejezéséhez kell. S az, hogy a házastársak egyetlen szót sem váltottak ez senkit sem érdekelt. Együtt érkeztek, egymás mellett ülnek, s megjelenésben is mindketten hozták a Malfoyokra jellemző eleganciát. Ennyi elég. Ennél többet senki sem vár el. Draco elismerte magában, hogy akárhogy is Pansy remek választás volt erre. Aki bárminemű körülmények között is, de alakította a szerepét. S neki nem is kell több a feleségétől. Az elvárható minimumot pedig mindig is teljesítette, a kötelesség a halálfalóság, az aranyvér diktálta rend. Működik, s Pansy úgy igazodik bele akár a pontosan kattogó ingaóra minden egymáshoz illeszkedő darabja, perce, kattogása, és ingása. A halálfalóbirodalomban minden így megy. Itt nincsenek érzelmek, Itt állandóság van. Szigor, rend és fegyelem. Itt nincs helye vitának, dacnak, makacsságnak, tiltakozásnak, ellenszegülésnek, sértettségnek. S ezt mindketten tudták. A felrúghatatlan dolgok. Az állandóság. Egy válással eretnekké nyilvánítanák őket. S ezt a kellemetlenséget egyikük sem akarná. Draco is, Pansy is megteszi, mit elvár a halálfalóarisztokratizmus. S ezzel a kör bezárult. A feladatukat, az elvárásokat teljesítik. Férj és feleségként jelentek meg, holott ettől a két szerepkörtől soha nem álltak még ennyire távol, mint ezen az estén.