Lebukás

Aurorának szokatlan volt az éjszakai kóricálás minden formája. Az meg, hogy ő egy kocsmába szökik ki, hogy egy másik oldalon álló nővel - akinek eléggé kétes a híre egyébként is - találkozzon. Szülei teljesen megbíztak benne, eszükbe sem jutott, hogy az ő félénk kislányuk bárhová elmenjen.

Remegő kezeibe temette az arcát, majd az ágyához sétált. - Meg fogok bolondulni! - gondolta, és bebújt a takaró alá. Ez a biztonságot jelentő kastély nemsokára már nem lesz az otthona. Kétségbeesett gondolatai álmatlanságba taszították.

*

Moriana határozottan lépkedett a hajnali hidegben. A metsző szél áthasította ködös állapotát, és gondolatai egyre tisztultak. Józanodott.

Látott már furcsa dolgokat, de ez a mai esti találkozás még számára is szemet szúrt. Eltért attól, amikor egyszerre három Blaise Zambini és három Hagrid volt a Dark Hollow - ban. Előfordul az ilyesmi. De ez a két ember annyira visszafogottan viselkedett, hogy elképzelhető, hogy a saját alakjukban látogattak el a Lyukba. De mi lehet a közös a két nőben? Hiszen Aurora Malfoy lesz a közeljövőben.

Lassan egy szép, széles utcához ért, ahol hatalmas fákkal övezett házak sorakoztak. Keresztülment a muglik lakta területen, és egy kis erdős részhez ért. A fák között fehér sírkövek sorakoztak. Moriana vett egy éles bal kanyart, és a kripták felé fordult. Greatmoore - olvasta az egyiken, és az ajtó kinyílt előtte. Elmormolt egy varázsigét, és lábai már egy óriási park harmatos füvét taposták. Magassága lassan megcsappant, szőke hajába folyamatosan fekete vegyült, amíg el nem nyelte a sötétség. Kék szemének csillogását a csokoládébarna mélysége váltotta fel.

A kastély borostyánnal befuttatott falából egy kis létra emelkedett ki a lány egyetlen suhintására.

 - Na, hazaértem! – sóhajtott, és gyors mozdulatokkal felmászott, majd a baldachinos ágyba süppedt.

*

Közben az egyik Blaise - nek álcázott alak erőtlen dohogásba kezdett a kocsmában.

 - Én mondom, nem nekem való ez az illanózás, még ha szantál is - morogta halkan.

 - Nekem viszont meg kell állapítanom, hogy Ginny Weasley még ma is jól tartja magát - vihogott a szemközt ülő.

 - Anyánál is jobban? - súgta halkan Blaise dülledő szemekkel.

 - Pszt! - intette le a másik. - Na eljöttünk, láttuk... mit akarsz még?

 - Tudni akarom, miért találkoztak! Elvégre néhány hét és a feleségem lesz - villant szomorú fény a szemekben. Elnyomta az illanót. - Olyan szemét vagy azt mondtad, Blaise - nek senki nem meri felvenni az alakját!

 - Ki a franc gondolta, hogy Blaise - ként ennyi pasi akar hódítani! Te meg nem tudod kihasználni a helyzetet - mérte végig bátyját Falco. - Belegondolva a sógorunk... honnan szerezte a másik kettő a hajszálát? Lehet Grainne is tilosban jár, nem csak a te...menyasszonyod...? - tátogta Falco az utolsó szót, hogy véletlen se hallja senki sem. Deimos összetekerte a telefület, s a zsebébe süllyesztette.

 - Akkor holnap is eljövünk.

 - Jaj hagyj már! Belegondolva, hogy ma is elrángattál ide engem!

 - Ühüm... azért megnézted a felhozatalt ne tagadd - nézett szúrós szemekkel öccsére Deimos. - Menjünk, nem szeretném, ha otthon kérdezősködnének - léptek ki az éjszakába. A nőknek nyoma sem volt már. De holnap... sok mindenre fény derülhet. Talán Deimos is közelebb kerülhet a menyasszonya lelkivilágához, s talán Falconak is akad egy jó éjszakája. - Remélem hamar átalakulok, a nők túl sokat néznek, ha így néz ki az ember. - pislogott zavartan Deimos.

 - Hát nem igazán viselkedsz valami Blaise - esen - méregette Falco röhögve, s hoppanáltak a közeli bokorból.

Néhány perc múlva már Deimos és Falco a saját, jól megszokott testében bandukolt egymás mellett a sötét, kihalt utcán. Lágy, csendes eső permetezte a szürkés - barnás macskaköveket. Ezen az estén teremtett lélek sem merte megzavarni a csöndet - a Malfoy fiúk sem szólaltak meg. Jól eső, lomha séta hazafelé, talán mindkettőjük feje kiszellőzik kicsit.

Deimosnak egyre csak az járt a fejében - újra és újra, szakadatlanul - hogy mit keresett Aurora, Ginny Weasley társaságában, ráadásul egy ilyen... lebujban, mint a Dark Hollow. Egy asztalnál az ellenség egykori szeretőjével, vajon mit akarhattak ezek egymástól? - zakatoltak a kérdések a fiúban.

Hirtelen távolról jövő, de egyre közeledő léptek zaja hallatszott. Egyenletes kopogásra lettek figyelmesek, mintha valaki magas sarkú cipőben igyekezne elillanni a környékről. Falco a legközelebbi kapualjba rántotta a testvérét, majd egy pisszenéssel jelezte, hogy az lenne a legjobb, ha észrevétlenek maradnának. Senki sem láthatja meg őket itt. Abból hatalmas botrány lenne, ezt mind ketten jól tudták.

Hamarosan egy viszonylag alacsony, kecses karcsú nőalak jelent meg az utca végén. Vörös fürtjei vidáman táncoltak a vállán. Elhaladt a fiúk búvóhelye előtt, majd egy picit gyorsított a tempón.

Mikor már biztonságos távolságban tudták a nőt, Falco kilépett az utcára, és Ginny Weasley után nézett.

 - Utána megyek - szólt halkan, mégis határozottan.

 - Meghibbantál? Ez a nő veszélyes! Potter barátnője volt! Tagja a Fönix Rendjének. - suttogta elképedten Deimos.

 - Azt hittem tudni akarod, hogy mit keresett itt Aurora.

 - Igen, de nem így... nem itt... és nem most - kapkodott levegő után, szinte könyörögve az idősebb.

 - Nem érdekel, én követem, te meg menj haza - indult el a nő után Falco.

 - Merlinre kérlek Falco, ne... ebből nagyon nagy baj lesz! - próbálkozott Deimos jobb belátásra bírni öccsét, de mindhiába. Falco már nem is hallhatta bátyja utolsó, intő szavait.

Ginny érezte, hogy valaki a nyomában van. Figyelte az osonó lábának alig hallható sercenését. - Ügyes a követőm, az biztos - mosolygott hamiskásan a boszorkány. - Olyan, akár egy macska - lassan, finom mozdulattal nyúlt talárjának zsebéhez, hogy szükség esetén azonnal előkaphassa pálcáját. Falco már egész közel volt a nőhöz, de Ginny nem fordult meg. Szándékosan, várta a megfelelő pillanatot. Hamarosan egy fákkal teli parkhoz értek, és a nő a másodperc tört része alatt eltűnt a fiú szeme elől. Falco nyelt egy nagyot, majd ő is eltűnt az árnyak között. Alig egy métert tett meg, mikor Ginny Weasley éles fénnyel égő, egyenesen rászegezett pálcájával találta szemben magát.

 - Megtudhatom, hogy miért követsz? - kérdezte villámló szemekkel a nő.

Ginny végignézett a fiatal varázslón. Ismerősek voltak a vonások. Észre vette a fiú kapucnija alól kilógó ezüstszőke tincseket.

 - No, lám! Csak nem a legifjabb Malfoyhoz van szerencsém? - vigyorodott el, és könnyed mozdulattal hátravetette hajzuhatagát.

Falco nem félt, inkább örült a találkozásnak. - Közelről még szebb - morfondírozott, már amennyire a helyzet megengedte.

Ginny lassan leeresztette a pálcáját. Hosszú percekig néztek egymással farkasszemet.

- Kérdeztem valamit, fiacskám! Vagy talán elvitte a cica a nyelved? - lépett közelebb a fiúhoz Ginny.

Falco belenézett az arany csillámú szemekbe. Felvetette a fejét, és halvány, huncut mosollyal az arcán, halkan megszólalt:

 - Igen, Falco Malfoy vagyok - bólintott.

 - Hát, le se tagadhatnád, hogy ki az apád. A arisztokrácia diszkrét bája és eleganciája... tehát miért követtél engem... hm, Falco? - járta körbe a vörös boszorka, óvatos apró léptekkel az ifjú varázslót.

 - Talán,  megbabonázott a szépsége, az illata, a haja vagy egyszerűen csak kíváncsi voltam az ellenségre. A híres Ginny Weasleyre - szólt szemtelenül magabiztosan a fiú.

 - Á, látom, a modorod is pontosan olyan, mint amilyen Dracóé, de azt hiszem ebben a pillanatban nem véd meg téged a tökéletes hízelgés... szóval? Utoljára kérdezem, miért jöttél utánam? És ne próbálj átverni, édesem! Azt hiszem, tisztában vagy vele, hogy kitől tanultam, azt amit tudok - állt meg Ginny a fiúval szemben, pálcáját a fiatal Malfoy - fiú felé fordítva.

 - Nem félek sem magától, sem Pottertől, ha erre gondol - replikázott Falco. - Csak tudni akarom mit akar Aurora Carrow - tól!

Ginny érezte, hogy most szorult helyzetben van, hiszen semmiképp nem árulhatta el Aurora titkát, viszont ha Falco látta őket együtt – és ebben biztos volt - hihető választ kell adnia a fiúnak, hogy elkerülje a további kellemetlenségeket.

 - Szóval erre vagy kíváncsi? Láttál minket? Megértem, hogy ez a találkozás felkeltette az érdeklődésedet - próbált időt szerezni, hogy kitaláljon valamit...valamit, ami esetleg Pansy Malfoy számára is elfogadható indok lesz, ha véletlenül Falco nem tudná tartani a száját.

 - Tudja, hölgyem, nem biztonságos az ellentétes oldal tagjaival találkozni. – nézett komolyan a fiú – Mi a célja?

 - Először is, az ne oktasson ki, aki a levendulatalárosok gyerekeit pelenkázta nagybácsiként, másodszor kezet kellene csókolnod, ha tudnád, mit meg nem teszek értetek – húzta össze  a szemeit Ginny

 - Nos, ebben az esetben – vette a kezébe Falco Ginny vékony kezét – engedje meg, hogy köszönetet mondjak nagyszerű cselekedetéért! – hajolt meg elegánsan, és száját a nő ujjához érintette – De….megtudhatnám… mit… tett? – csókolta végig a boszorkány ujjait.

 - Meg kell hagynom, a modorodnak csak jót tett Blaise közelsége – izzottak a nő szemei – Most mint anya szólok hozzád, és mint nő. – Van, hogy az ember egy idegennek jobban fel tudja tárni magát. Egy lány jött hozzám, és nem Aurora Carrow, a leendő Mrs Malfoy – húzta ki a kezét Falco ujjai közül. – Legyen elég ennyi. Az ellenséget nem kímélem én sem, ahogy anyád sem. De egy lánynak nem tudnék ártani.

Falco nem tudta, mit szóljon. Szinte olyan furcsa érzése támadt, hogy az anyjával beszél. Benne volt az ifjonti hév is egy gyönyörű asszony iránt, de a tisztelet is. Ginny nem fogja kiadni Aurora titkát. Ezt tiszteletben is tartotta. Tudta, hogy a nő igazat mondott. Tényleg átragadt valami Blaise - ből. Kiismerte a nőket.

 - Ez esetben, meg kell hogy kérjem, próbáljon meg jó tanácsot adni Aurorának, mert nem szeretném, ha a bátyám boldogsága múlna ezen - emelte fel egyik szemöldökét a fiú. - A család áll az első helyen. Ez nem titok. De kérem, pótanyai teendői után mellőzze Miss Carrow társaságát.

 - Ismét, a diplomácia, kisherceg - mosolyodott el Ginny. - Ők a jövő záloga. Az én érdekem is, hogy ne legyen nálatok konfliktus, drágám, ezt sose feledd - mondta, majd sarkon fordult, és folytatta útját. - Jó éjt szöszi!

 - Jó éjszakát, hölgyem! - búcsúzott el Falco.