Csendes léptek és talár suhogás törte meg az éjszaka csendjét. Egy felhő sem takarta az eget. A hold jól megvilágított egy csuklyás alakot, kinek kapucnijából kilógott egy - két rakoncátlan szőke tincs. Egy fa tövében állt és várt valakire. Egyszer csak cipősarok kopogásra lett figyelmes és ahogy kinézett a fa takarásából, már látta is, hogy Aurora közeledik.

 - Jó estét Aurora - szólt csendesen Deimos.

A lány szíve kihagyott egy dobbanást, és nem sok kellett neki ahhoz, hogy lábai is felmondják a szolgálatot. Rémült pillantással bámult vőlegényére, és önkéntelenül is hátrálni kezdett.

 - Te... hogy... hogy kerülsz ide? - dadogta halálsápadtan.

 - Hm talán úgy ahogy te, két lábon - válaszolt fanyar mosollyal Deimos.

 - Mit keresel itt Aurora? - kérdezte csendesen a fiú

- Én... csak... én... Nem tudtam aludni, és... sétálni... sétálni indultam, és...  - nyökögte a lány, bár tudta, hogy még egy hülye is rájönne, hogy hazudik. Látta a fiú szemében villanó haragot, és ettől csak még jobban megrémült.

 - Sétálni indultál? Éjjel 2 órakor? Teljesen hülyének nézel Aurora? Van képed a szemembe hazudni? - süvítette Deimos a halálra vált lánynak.

 - Mit keresel itt Aurora, de ha lehet most az igazat mondd! - tette Deimos a kezét a fára ezzel elzárva Aurora elől az utat.

 - Még nem vagy a férjem - felelte halkan, remegő hangon a lány. - Nem tartozom neked magyarázattal - folytatta, de látta Deimos szemeiben, hogy egyre mérgesebb rá.

 - Lehet, hogy még nem vagyok a férjed, de már az ujjadon van a Malfoy eljegyzési gyűrű, úgy hogy bármit is kérdezek te válaszolni fogsz rá - mondta most már nagyobb hangerővel Deimos.  - Mondd el szépen, hogy hol voltál, vagy szeretnéd, ha magam nézném meg? - villantotta a lányra most dühtől villogó szemét Deimos.

 - Eressz el! Ehhez nincs jogod! - teltek meg könnyel Aurora szemei. - Nem tettem semmi rosszat!

 - Aurora, kérlek ne sírj...én nem akartalak bántani... - motyogta ijedten Deimos, ahogy meglátta a menyasszonya szemeiben születendő könnyeket.

 - Aurora én csak féltelek, hogy nehogy valami bajod essen, és csak azt szeretném ha őszinte lennél hozzám, bármit is csinálsz én úgy fogadlak el, ahogy vagy, ezt soha ne felejtsd! - súgta halkan a lánynak Deimos, majd a kicsorduló könnycseppeket az ajkaival fogta fel.

Aurora remegve lapult a fa törzséhez. Legszívesebben elfutott volna, de a lábai még mindig gyengék voltak, és félt, ha megmozdul, összecsuklanak alatta. Kezeit Deimos mellkasának támasztotta, hogy eltolja magától. A fiú érezte, hogy Aurora ismét megfutamodik. Vagy inkább visszautasítja őt. Mindegy. A lényeg ugyanaz: a menyasszonya el sem tudja viselni a közelségét. Még akkor sem, ha így megúszhatná a számonkérést.

 - Lassan abban is kezdek kételkedni, hogy van egyáltalán ember, akit közel engednél magadhoz! - villámlott a tekintete, és ellépett a lánytól.

Aurora csak állt, lesütött szemekkel, amikben még mindig könnyek csillogtak. Deimos nézte egy ideig a lányt, majd megfordult, és elindult a birtok széle felé, hogy elhoppanálhasson. Aurora figyelte a távolodó alakot. A ruganyos lépteket, a szép felépítésű, férfias testet, a szőke tincseket, amik szinte világítottak a hold fényében. Pont, mint egy angyal. Egy angyal, akinek hazudott, akit csak bántani képes és visszautasítani. A lelkiismeret - furdalás olyan hatalmas erővel tört rá, hogy a lábai önkéntelenül indultak meg Deimos után. A következő pillanatban arra eszmélt, hogy az ujjai a fiú karjára fonódtak, és a nevét suttogva kérleli, hogy ne menjen el.

 - Miért ne menjek el Aurora? - kérdezte csendesen hátra fordulva a fiú. - Nem viseled el az érintésem, nem szeretsz és még a szemembe is hazudsz! Már mondtam, csak kérj meg és felbontom az eljegyzésünket, ha ezt szeretnéd! Neked is és talán nekem is sokkal jobb lesz úgy! - suttogta Deimos a lánynak.

 - Azért mentem el ma este, hogy rájöjjek, hogyan szeresselek - felelte Aurora lehajtott fejjel, maga is meglepődve azon, hogy ki tud préselni egy értelmes mondatot ilyen állapotban magából. - Ennél többet nem mondhatok. Sajnálom - rázta meg a fejét. - Ha fel akarod bontani az eljegyzést, megértem, de én nem akarom, hogy megtedd.

 - Hogy rájöjj, hogyan szeress? Hm... ennyire bonyolult személyiség lennék? - kérdezte egy kis mosollyal a szája sarkában Deimos. - Aurora én sem szeretném felbontani az eljegyzésünket, de ha így reagálsz minden érintésemre, és még csak a szemembe sem nézel ha beszélünk, hogyan fogunk leélni egymás mellett éveket? - kérdezte a fiú.

 - Én... igyekezni fogok... - emelte fel a tekintetét Aurora, és vőlegénye szemébe nézett. - Meg akarsz csókolni? - kérdezte miközben reszkető kezeivel a ruháját szorongatta.

 - Nem akarlak! Á dehogy, csak fél éve várok rá! - válaszolt picit gúnyosan Deimos, nem tehetett róla az apjától tanulta. Egy kicsit lejjebb hajtotta a fejét így már egy szintben voltak Aurorával. Nézte még egy kicsit Aurora arcát, hátha mégis meggondolja magát, de nem látott rajta elutasítást, így lassan ráhajolt a lány ajkaira. Aurora összeszorított szemhéjakkal tűrte, hogy a nedves száj kutakodva az ajkait kóstolgassa. Lassan az ő teste is bizseregni kezdett, karjai önkéntelenül fonódtak Deimos nyaka köré. A szégyen pírja elöntötte az arcát, mikor ráébredt, hogy élvezettel tölti el vőlegénye csókja. Deimos még szenvedélyesebben csókolta Aurorát, ahogy megérezte a nyaka körül a kezeket. Nem tudott magán uralkodni, lassan fél év vágyakozás tört fel belőle. A fa törzséhez szorította a lányt és úgy csókolóztak tovább, közben a nyakát simogatta. Érezte, hogy az érintés miatt Aurora teste megfeszül alatta ezért abbahagyta és lassított a csókon is. Zihálva váltak el az ajkaik egymástól. Aurora ahogy bele nézett az ezüstös szemekbe most először látta bennük az őrült vágyat és a boldogságot.

 - Menjünk, hazakísérlek - Szólalt meg rekedten Deimos. Tudta, ha még egy percig itt állnak ráveti magát a lányra és azzal csak elijesztené. A lány csak bólintott és pár perc után két hangos pukkanás törte meg az éjszaka csendjét.

*

Ginny meglepődött ugyan Falco heves támadásán, de eszében sem volt, hogy visszautasítsa a fiú közeledését. Persze valahol, egész mélyen érzete, hogy bátorítani sem lenne jó taktika. Ajkai mégis engedelmesen szétnyíltak a fiú bársonyos érintésére, és olyan elemi erővel viszonozta a csókot, hogy meglepődött saját vadságán. Azt érezte, hogy már nem sokáig maradhat ura a saját testének, ha folytatják ezt a minden kétséget kizáróan élvezetes, szédítő, de  nagyon is veszélyes  játékot. Ginny nem szerette, ha nem Ő irányit. Bizonytalanná tette. Hosszú percek  teltek el, mire magukhoz tértek. Ziláltak,  mintha kilométereket futottak  volna.  Falco még mindig  falhoz támaszkodott karokkal állt,  jegesen forró pillantással felfalva a vörös boszorkát.

 - Szóval, játszani akarsz, Szöszi? Túl nagy falat vagyok én neked, Kisherceg - szólt Ginny.  Leemelte a falról Falco karját, hogy utat nyerjen, és ellépet a fiú mellől. Falco érezte, hogy most már túl messze ment, és bármennyire is szeretné, nem tarthatja tovább itt Ginnyt.

 - Mennem kell, késő van. Add át üdvözletem a családodnak - búcsúzott a nő. A szavaiból kiérezhető gúnyos hangnemmel a zavartságát próbálta leplezni. Haragudott magára, hogy a fiatal Malfoy ennyire kihozta  a sodrából. Ó, nem,  ezt többet nem engedheti meg magának. Mégis csak egy Malfoy, az ellenség gyermeke,  ráadásul alig idősebb, mint a fiai. - Na nem ... Ginny Weasley, te nem vagy eszednél  - suttogta önmagának.

 - Várjon, mikor láthatom? - futott Ginny után Falco. Ginny megállt, visszafordult, végigjártatta pillantását a helyes fiatal Malfoy - fiún.

 - Majd megtalálod a módját, ha nagyon akarod - és sugárzó mosollyal intett a fiú felé.  A követező pillanatban köddé vált,  mintha ott sem lett volna. Akár az idő, az a néhány perc, amit átéltek együtt.

*

Deimos és Falco szinte egyszerre érkeztek meg a Malfoy kúria sötétlő fái közé. A hold ezüstösen derengő fénye segített tájékozódni a tilosban járóknak. A fiúk szótlanul pislogtak egymásra, két hasonlóan csillogó szürke szempár fúrta egymásba sugarát. Elég volt ennyi, már mindketten tudták, hogy ez az este egyiküknek sem telt eseménytelenül. Az ifjú varázslók hangtalanul léptek a házhoz vezető, széles, barnás murvával leszórt útra. Megkerülték az épületet, és a hátsó, a személyzet számára fenntartott ajtón lopóztak be, majd azonnal az emeleten található szobáik felé vették az irányt.

Falco ledobta a földre fekete talárját, és azonnal végignyúlt hatalmas franciaágyán. Lehunyta szemeit. Ginny Weasley arcát látta maga előtt, az aranyfényű szemeket, a virágillatú napszínű tincseket, a szép ívű, édes, cseresznye - ízű, tűzpiros ajkakat, melyeket alig egy órája még szenvedéllyel csókolt. Falco már majdnem álomba merült, de egyszer csak halk kopogás hallatszott szobájának ajtaja felöl. Tudta, hogy Deimos az. Nem nagyon volt kedve most a testvérével beszélni, bár tisztában volt vele, hogy Deimos úgysem tágít, amíg nem nyer bebocsátást.

 - Gyere be! Csak halkan, nem kellene felébreszteni anyáékat!

Az ajtó kinyílt, és ott állt Deimos mellkasa előtt összefonott karral, arcán kíváncsiság tükröződött. Falco ásított egyet, majd a bátyjára pillantott.

 - Mi az, nem tudsz aludni? Csak nem teázni voltál? - vigyorodott el.

 - Hát, ez esetben a "teázás" - tolta meg a szót - majdnem katasztrófába torkollott.

 - Miért? Sok tejet öntött? - vihogott Falco

 - Nem - hajtotta le a fejét Deimos – Számonkértem, sírt, de a végén azt hittem, hogy megerőszakolom.

 - Na, bátyus - rikkantott fel Falco. - Pedig már azt hittem, hogy úgy lesz gyereked, hogy kitalálsz rá valami saját bűbájt - gonoszkodott Falco.

 - Nem lehet mindenki egy meggondolatlan kis csődör, mint te - torkolta le öccsét.

 - Na de kérlek - nevetett Falco - Nem tehetek róla, hogy szeretnek a nők. Meg az asszonyok – kacsintott.

 - Mit csináltál, már megint? - nézett nagyot Deimos - Mondd, hogy nem...

 - Nem, nem történt meg. De nem álltunk messze tőle - sóhajtott Falco. - De ami késik, az utána gyorsan megy - nevetett fel.

 - Javíthatatlan vagy, és anya rádnyom majd egy Cruciót, ha ez kiderül - dorgálta Deimos az öccsét.

 - Szerintem nem is egyet - emelte meg kezeit. – De hát addig is élni kell. De ha falaznál nekem…

 - Már több tucat kastélyt fel lehetett volna húzni annyi falazásból, amit már miattad végeztem, Falco - emelte fel a hangját Deimos.

 - Látod, egyre gazdagabbá teszlek, bátyus – mosolygott. - Muszáj élnem, Deimos - ült fel Falco. - Mi van, ha anyáék az én nyakamba is valami frigid boszit raknak majd? Akkor pedig kötni fog a hűség - nézett szomorúan.

 - Rendben - bólintott a fiú. - De legyél diszkrét, és értesíts mit csinálsz, hogy egyezzen a mesénk!