Draco a krinolinos széles szoknyákat kikerülve, a kisebb-nagyobb csoportok között átjutva közeledett Pansy felé. A nő már távolról észrevette a közeledőt. Próbálta arca sápadtságát legyezője mögé rejteni, s engedte, hogy Blaise egy kézcsókkal magára hagyja. Draco visszaült Pansy mellé, s töltött magának a vörösborból. Mellettük lévő társaság éles kacagásban tört ki, már megindultak a kártyapartyk az asztaloknál. Pansy ujjatlan könnyű krinolinos padlizsánszín ruhában volt. S ma kivételesen nem volt befűzve. Mégis látványosan gyöngyözött a homloka, szeme zavart, alig bírja tartani magát, s minduntalan legyezi magát ,hogy levegőhöz jusson. Látványosan küzd az ájulás ellen. Pedig Pansy ritkán van ilyen állapotban, mindig tartja magát és mindig jól viseli a reprezentálást. Draco sandán ismét a feleségére nézett.

-         Kié a gyerek? – bökte ki felhajtva a poharából a bort. Pansy ha lehet még jobban lesápadt. Malfoy-címeres zsebkendőjével felitatta a nedvességet gyöngyöző homlokáról. – Kérdeztem valamit! – csattant férfias erővel Draco.

-         Blaise-é ki másé lenne! – vágta rá dölyfösen Pansy, s szédelegve felállt. A női mosdó felé indult, de már nem jutott el odáig. Elmosódott előtte a színes forgatag, s összecsuklott. Draco undorodó fintorral látta, hogy Blaise, aki most sem vette le egyetlen pillanatra sem a szemét a feleségéről, természetesen időben ért oda, hogy elkapja a nőt. Ő kapta az ölébe, s vitte ki a bálteremből. Apró könnyed rémület hamar elült. Blaise szokásos humorizáló modora megoldotta a gondot. Draco fogát csikorgatva rendelt újabb üveg bort.

-         Pansy kedves! – legyezgette a nőt Blaise a fekete csipkelegyezővel, hűvös szantálillatú zsebkendővel törölték át Pansy homlokát. Pansy lassan eszmélt.

-         Blaise? – kérdezte erőtlenül Pansy.

-         Igen itt vagyok – szorongatta aggódva a nő kezét Blaise.

-         Annyira gyűlölöm! – sziszegte Pansy, megemelve a szemhéját, de le is csukta gyorsan mert szédült vele az egész szoba.

-         Csacsiság! – kacagott csendesen Blaise. – Hiszen szereted! A gyermekét várod! Ne mond, hogy nem volt köztetek semmi -  kacsintott Blaise csibészesen.

-         Utálom ezért is! Hogy történhetett?!

-         Te tudod a legjobban – búgta Blaise.

-         El fog minket hagyni! – sírta el magát Pansy.

-         Dehogy hagy el!

-         De igen! – zokogta Pansy, s elvette Blaise-től a nedves szövetzsebkendőt, hogy belefújja az orrát. – Láttam, amikor rendezgette a Malfoy-birtokleveleket. Járt a  Grinngottsba! Figyeld meg el fognak szökni! Itthagy, engem, Damian, s …a kicsit is – borult Blaise vállára Pansy.

-         De Pansy! Cicus! Kinek lenne szíve elhagyni egy terhes nőt! – simogatta nyugtatóan Pansy hátát.

-         Nem tudja! – sírta Blaise nyakára Pansy.

-         Szerintem  a mai nap már egyértelműen rájött. Pansy a vak is látja, hogy terhes vagy!

-         Neeem! – szorította meg Blaise fekete talárját Pansy. – Nem tudja, hogy övé a baba! – suttogta elkeseredve Pansy.

-         Várj ! Cicám nem értelek! – tolta el Blaise a nőt ,hogy a szemébe nézzen. Pansy lesütött szemei alól potyogtak tovább a könnyek.

-         Azt, mondtam neki, hogy a tiéd! – nézett Blaisere elnézést kérően Pansy.

-         De miért? – rökönyödött meg Blaise.

-         Nem tudja, hogy már egy éve nincs köztünk semmi. S nem akarom, hogy…ez befolyásolja a döntésében. Döntsön a szíve szerint és ne a kényszerek miatt! – törölte meg harciasan a szemét Pansy. – Nem akarom ezzel a gyerekkel magamhoz kötni – szorította át magát a karjával Pansy, ahogy megborzongott. – Véletlen együttlétek voltak azok, meg sem fordult a fejemben, hogy Draco ellátogat hozzám, hogy felmelegítsük a házasságunkat. Így alakult. Dracónak meg gondolom egyértelmű volt, hogy már csak az állítólagos veled való kapcsolatom miatt is…védekezem. Csak hát nem tudta, hogy nekem már nincs okom rá.

-         Meg kellene mondanod neki! –tanácsolta Blaise.- Talán helyrejöhetne a házasságotok!

-         Blaise fogalmad sincs rólunk! Draco többet van…a… - Pansy mély levegőt vett. – A másik családjával mint velünk. Semmi értelme. Tudom, hogy készül valamire. Nem mondja ki! Talán ez az egész megváltozott kapcsolatunk is a gyanú elterelése a valóságról. Hogy minden nappal egyre jobban készülnek, hogy elhagyják az országot. Voldemort itt nem tűri meg őket, de más országban is galleon a galleon, s ott nincs Voldemort. Elhagyják a kontinenst – rázta a fejét kiábrándultan, megtörten Pansy. – Így döntött, s semmi értelme erősködnöm és kapaszkodnom bele, mert csak jobban megutálna, mint eddig. Belegondolva azért feküdt le velem, hogy ne fogjak gyanút? – Pansy elsírta magát. – Merlinre milyen szánalmas egy nő lehetek! – borult vissza Blaise vállára Pansy.

-         Nem vagy szánalmas! – nyugtatta Blaise, a karjában ringatva a nőt. – Túlságosan is szereted őt, ez a legnagyobb bajod. S éppen mert szereted, nem akarsz neki rosszat. Azt akarod, hogy szabadon döntsön, a saját életéről, s hogy ő válasszon melyik út hoz számára boldogságot. Jaj Pansy én annyira sajnálom, hogy így alakult kettőtök között! – sóhajtott Blaise. – S hogy Draco ennyire vak, hogy nem látja ezt be! Tényleg nem kap még egy ilyen nőt mint amilyen te vagy.

-         Blaise? – nézett fel a férfi mellkasáról Pansy.

-         Mondd cicám!

-         Ígérd meg!

-         Mit?

-         Ígérd meg, hogy nem mondod el Dracónak, hogy övé a kicsi! – tett a férfi szíve fölé a kezét Pansy.

-         Rendben – sóhajtott nagyot Blaise. – Megígérem. Megszeghetetlen esküt is tegyek?

-         Nem, megbízom benned – nyugodott meg Pansy, s visszahajtotta a fejét Blaise mellkasára. Pansy már csaknem elaludt Blaise szívverését hallgatva, amikor gúnyos hang ütötte meg a fülét.

-         Úgy látom talált a feleségem ápoló karokat, gondolom hazakíséred igaz Blaise? – mérte végig a párost Draco, s meg sem várva a választ sarkon fordult, s elment.

-         Ez nem volt szerencsés most – állapította meg Blaise.

-         Dehogy! – legyintett Pansy. – Csak ürügyet keresett a színpadias kivonulásához. Vadvirágokat szedett kint a birtokon egész délelőtt. Na persze nem nekem – húzta el a száját Pansy. – Innen egyenesen hozzájuk megy! Még örül is, hogy most nem kell velem foglalkoznia. Menjünk, tényleg nem érzem jól magam – fogadta Blaise karját, aki felsegítette, s együtt indultak el a lépcsőn lefelé.