1. Az aranyvérűek
callie 2008.02.02. 20:57
A Malfoy-kúrián székelő Mr Malfoy és felesége minden szégyenkezés nélkül elmondhatták, hogy tökéletes aranyvérű varázslók. Mr Malfoy a Mágiaügyi Minisztériumban igen befolyásos pozíciót foglal el, a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán. Magas, arisztokratikus tartású férfi, többnyire kígyónyeles sétapálcával jár, ami egyben a pálcatartójaként is szolgál. Szőke egyenes haja egészen a válláig ér, s időnként fekete selyemszalaggal köti össze. Szürke tekintete a varázsvilág legtitokzatosabb, s a hölgyeket ájulásra késztető szépségével és mélységével lenyűgöző egyedi szempár. Egy ilyen kivételes férfinak természetesen fia kellett hogy legyen, hogy továbbörökítse ezeket a kivételes jegyeket. Nem véletlenül hangsúlyozták, hogy aranyvérűek, vagyis a jellemző külső és belső tulajdonságaikat igyekeztek megtartani és erősíteni is. Ezért választották számára feleségül Narcissa Blacket is ,a szintén tiszta aranyvérű családból származó szőke nőt feleségül. A szülők és nagyszülők vérvonala is tökéletes mindkettejüknél, tehát az azonos standardnak megfelelő egyedek lettek párosítva egymással. Kissé a természettudományokra jellemző fajtisztaságra törekvés ez, de a tiszta aranyvér kivételessége miatt, ami mind a Malfoy családnak, mind a Black családnak nagyon fontos volt ez elengedhetetlen követelménynek számított a választásuknál.
Azon a borongós keddi napon, amelyen történetünk veszi kezdetét, Mr Malfoy sem számolt semmi szokatlannal. Egy kézcsókkal búcsút vett, gyönyörű, fiatal feleségétől, és az ölében, vajas kiflit majszoló apró szöszke hajú, tágra nyílt szürke szemű fia homlokára atyai csókot nyomva, elsietett a hivatalba. A Grinngotts bank előtt elhaladva érte az első furcsa jel, a megzavarodott koboldok ki-be rohangáltak a lengőajtón. Rossz, borús felhők gyűltek az égen balsejtelmes délelőttnek néztek elébe. A Minisztériumban is mindenki zaklatott arccal fogadta a köszöntését, s az íróasztalán egy levél várta sógornőjétől, Bellatrix Lestrangetól. Fekete viaszpecsétes Lestrange-címeres esőáztatta pergamen. Lucius Malfoy feltépte a pecsétet, s átfutotta a kusza, zilált sorokat: „ Maradj a helyeden, akármi is történik! Bella” Mr Malfoy értette a célzást, a burkolt üzenetet, a figyelmeztetést. Lucius Malfoy tehát megkezdte a napi tevékenységét a hivatalban, átolvasta a külföldi diplomáciai leveleket s a pulicerpennának diktálta a válaszokat., miközben irodájából kinézve, látta az osztályok közötti üzenetek raját, a futkosó segédeket, rohangáló szürke hivatalnokokat. Az ajtaja előtt elsuhanók suttogásából és elfojtott beszédfoszlányaiból azonban jól kivette:
- Igen, Ő Akit Nem Nevezünk Nevén… talán… - s a beszélgetők ismét elhaladtak. Lucius átkopogott a szomszéd hivatali szobájába.
- Mi történik itt? Mindenki mag van bolondulva ma? – húzta fel jobb oldali szemöldökét Lucius.
- Szenzáció Lucius! Szenzáció! Tudjukki, ha Merlin is úgy akarta legyőzetett! S mindezt egy csecsemő, az egész varázsvilágon futótűzként terjed a hír, a név: Harry Potter! Aki túlélte Tudjukki támadását! – Lucius megfordult a háta mögötti rikkancsfiú kiáltására, frissen nyomtatott pergameneket nyomott a kezébe, s tovább is sietett, hogy a híreket végigkürtölje a Minisztériumban. Lucius összenézett a társával, majd visszaindult a saját irodájába. A minisztériumban képtelenség volt egyetlen sort is tovább diktálni, mert a hangzavarra a penna sorozatosan az ajtó előtt hallatszó kiáltásokat is beleírta a hivatali levélbe, s így Lucius fogta a sétapálcáját ,magára kanyarította útiköpenyét, s méltóságteljes nyugalommal levonult a Minisztérium lépcsőjén. S hintójának belsejében idegesen gondolt otthon hagyott feleségére és kisfiára, hogy mi történhetett velük a nap folyamán.
Narcissa Malfoynak sem volt átlagos napja. Alig igazgatta el kisfiát a kiságyban, szürke gyöngybagoly érkezett a kúriába. Levél, a nővérétől. „Drága Cissym! Kapkodva írom a sorokat, mert már felettem állnak letartóztatóim. A Nagyúrnak nyoma veszett. Őrizzétek meg a nyugalmatokat, senki sem tudhatja meg, hogy részesei voltatok mindennek. Bízzunk a Nagyúr hatalmában, s varázserejében, hogy ez a helyzet hamarosan rendeződik, s mi ismét a mi Nagyurunk uralma alatt ölelhetjük egymást újra. Kérlek ne gyertek a tárgyalásra. Tudod mi vár ránk. Légy erős. S őrizzétek meg a tartásotokat, ti tisztán maradjatok itt a varázsvilágban, hogy amikor eljön újra a mi időnk, akkor teljes erővel segítségünkre legyetek a régi rendszer szétzúzásában. Én bátran vállalom érte ezt, hiszen tudod, mennyire szeretem. Szerető öleléssel nővéred: Bella” Narcissa remegő kézzel hajtotta össze a nővérétől kapott levelet, idegesen pislantott a szalon padlójára, a fekete mágiás tárgyak rejtekhelyére. Mögötte férje halálfalómaszkja, egy egész Voldemort szentély, s ó, ha házkutatást tartanak! Talán a férjét is előállították! Mindig is tudta, veszélyes dolog a politika, s minél közelebb kerül a hatalomhoz valaki annál veszélyesebb. Jól tudta, Voldemort s általa Lucius is közel került hozzá. Bella sorai mégis azt sugallták, ő minden tőle telhetőt megtesz, hogy elterelje a gyanút a Malfoyokról. Remegő szívvel várta haza a férjét. Lucius szemében szintén saját zaklatottságát látta. Az egész varázsvilág ujjongott, tüzijátékokat lőttek fel, s örömtüzeket gyújtottak, csak a halálfalók, ez a szűk felső réteg, az aranyvérűekre borult a gyász fátyla, s a félelemé. Narcissa átölelte hazatérő férjét.
- Mi történt? Annyira aggódtam érted! – suttogta férje arcát átsimítva.
- Nyugalom – paskolta felesége derekát könnyedén Lucius. – Draco?
- Az emeleten a kiságyában van. Alszik – nézte mélykék szemeivel férje vonásait kutatva Narcissa.
- Rendben – bólintott megnyugodva Lucius. – Itt jártak? A kúrián? Lehet házkutatást tartanak, az irodában még nem volt kihallgatás – gondolkodott a padlón járatva szürke szemeit Lucius, s Narcissa bólintásait a szeme sarkából érzékelve. – Narcissa örülj, hogy nem jártál kint! Az elnyomás alatt élők, akár a patkányok nyüzsögnek a napfényre kerülve, rohangálnak, sikongatnak és örülnek. Undorító ezt látni. S mindezt egy csecsemő miatt! Döbbenet – rázta a fejét hitetlenkedve Lucius.
- Bellát letartóztatták – sírta el magát az asszony. Lucius átölelte.
- Sss! Semmi baj – simogatta felesége hátát nyugtatóan, holott tudta ez a legkevésbé igaz. Hatalmas bajban vannak. Mind. Bella vészüzenete számára egyértelmű volt. A minisztériumi pozícióját bármi áron is, de meg kell tartania. Bár látszólag most megtagadja az eszmét, amiben hisz. Vacsora közben átbeszélték a tenni valókat, a vallomásuk szövegét. S a szalon padlójába rejtett ereklyék sorsát is. Mindenre készen álltak, mindenre magyarázattal és válasszal. Tudták, hogy közeledik hozzájuk is az ellenőrzés. Remegő gyomorral tértek nyugovóra, de amint álomba szenderülhettek volna , dörömböltek a kúria kapuján. Felültek az ágyban, s a házaspár összenézett. Draco felsírt a kiságyban, s Narcissa átsietett hozzá. Mezítláb, éjszakai háziköntösben voltak, a Melléhez bújó szőke hajú síró kisgyermekkel lépett az előcsarnokba.
- Semmi baj asszonyom, rutinellenőrzés, mindjárt végzünk – mosolygott rá a minisztériumi kérdezőbiztos. Narcissa hűvösen biccentett, miközben fia fejét simogatta. Lucius kihallgatása következett. Alig negyed óra. Gyors kérdések, száraz, velős válaszok. Tagadott mindent. Mindent. Holott alig néhány méterre ott simult a ládába a szépen hímzett finommívű halálfalómaszkja, a szalon padlójába rejtve. Alig néhány órája, még Voldemort feltétlen odaadó híve volt, s tudta hogy gerinctelenség most átállni, ahogy változtak a szelek. De a túlélés ösztöne ezt diktálta. Bella utasítása is ez volt, nem juthatnak az ő sorsára, mert nekik más feladatuk van. Ők várják Voldemort visszatérését és feltűnését. Ők addig beépülnek a Minisztérium titkait fürkészik szüntelen, hogy ha eljön a pillanat, akkor felhasználhassák ismét a maguk javára. Bőszen tagadott mindent, teltek a percek, a gyertyák lassan olvadoztak az éjszakában. Draco elaludt anyja karjában. Ahogy Lucius is minden hazugságánál a fiára gondolt, az ő jövőjére, s arra, hogy nem hagyhatja itt magára a védtelen csecsemőt, a törékeny feleségével. Neki kell védenie őket, nincs itt az ideje, hogy őt elfogják, akár Bellát, s az Azkabanba kerüljön a hitéért. Szíve és esze ellen beszélt most, állított valótlant, igazi pókerarccal ,rezzenéstelenül, hűvösen, enyhén elutasító közönnyel, s várta a kihallgatás végét, amikor ismét fellélegezhetnek. Kinyílt a mélyszín ajtó, s kilépett rajta Lucius és a minisztériumi kérdezőbiztos.
- Még egyszer elnézést asszonyom a késői zavarásért, de tudja a parancs, parancs. A minisztérium igyekszik végezni a munkáját, amíg még utolérhetik a csirkefogókat – mosolygott a kisfiát szorongató Narcissára a férfi.
- A férjem a minisztérium megbecsült magas rangú tisztviselője – húzta fel az orrát sértetten Narcissa.
- Igen természetesen nagyságos asszony, de hát tudja, hogy van ez. Ezekben az időkben mindenki gyanús – rántotta meg a vállát tehetetlenül a kisember. – További nyugodalmas jó éjszakát! - emelte meg a kalapját, s távozott. Lucius nézte a bevágódó ajtót, majd a fiára és a feleségére kapta tekintetét. Odalépett hozzájuk, s puszit nyomott fia pihés szőke fejére.
- Most már minden rendben lesz, a minisztérium egyelőre nem zaklat minket ebben az ügyben – indultak vissz az emeleti hálószobájukba.
- Reméljük nem tart sokáig ez az időszak – sóhajtott Narcissa a kiságyba fektetve fiát.
- Bízzunk benne, hogy a Nagyúr visszatér hamarosan, s ez az egész csak egy rémálom volt, vagy félreértés – felelte vontatottan Lucius.
- S mindez egy csecsemő miatt. Képtelen és hihetetlen helyzet – jegyezte meg Narcissa.
- Mi történhetett vajon? - ingatta a fejét Lucius. – Reméljük elfelejthetjük gyorsan ezt a Harry Potter nevet – ejtette ki undorral a zavar okozójának nevét Lucius, s nem is sejtette, hogy ekkor a mugli világban már gondos óvintézkedéseket tettek annak érdekében, hogy bizony még sokáig emlegethesse nemcsak ő, de a fia is ezt a nevet, de átok s nem áldássorozatok közepette.
|