Csaknem tíz év telt el azóta, hogy a Malfoy-kúria portréfestményekkel zsúfolt előcsarnokában éjszaka közepén felverték a családot álmukból, hogy a bizonyos kényes ügyben kikérdezzék a családfőt. Lucius Malfoy az évek alatt tovább erősítette helyzetét a minisztériumban. A kúria kovácsoltvas kerítésén fényesen csillogott a Malfoy-címer a reggeli napfényben. Ébredeztek a kúria lakói. A házimanók már begyújtották a tűzhelyet, feltették a nagyasszony kívánságára a csipkebogyóteát forrni, fényesre dörzsölték a padlót, s a reggelizőasztal értékes aranyhímzésű damasztabroszáról a nem létező porszemeket is leseperték. Lábujjhegyen lépkedett minden ébren levő. Várták, hogy az ifiúr felébredjen. Tilos volt addig egy pisszenés is a hatalmas épületben. Mert az emeleten, a széles ablakokban, még a méregzöld sötételőfüggönyök eltakarták a napfényt, hogy a mögöttük csendesen szendergő aranyszőkehajú kisfiú nyugodtan álmodhassa az igazak álmát. Draco Malfoy baldachinos ágyában halványszürke pizsamában mélyeket szuszogott. De ekkor váratlanul apró tapogatódzást érzett az orrában. CSklandozó, puha nedves nyelv keresgélte az eledelét. Kis háziállata a puffskeinje, kíváncsiskodott, a szőrös kis gömbölyű állat A szőke hajban megbújva nyújtogatta kis rózsaszín nyelvét. Draco lehúzta a fejéről az állatot, az behúzta nyelvét, s csendesen zümmögött. Draco álmosan dörzsölgette vörösesen álmos szürke szemeit.  Mezítláb lépett le az ágyról, s haját félreseperve a szeméből elhúzta a sötételőfüggönyt s  kipillantott a szederbokros hátsó kertre.  A napfény vidáman játszott a kastélyparkon, s Draco izgatottan lesietett a lépcsőn. Narcissa Malfoy könnyed türkizkék nappali ruhában már a reggeli körül szervezkedett, s ahogy meghallotta fia suhogó rohanását a lépcsőn lefelé, ajka körül futó mosoly suhant át. Az étkező ajtajában magas , vékony nyúlánk fiúcska állt, sápadt keskeny arcán azonban széles mosoly terült szét. Anyjához rohant, s átölelte a derekát.

-         Jó reggelt anya! – bújta a lágy mézillatú asszonyi kézhez dörzsölve az arcát.

-          Neked is jó reggelt kisfiam! – simogatta meg fia puha selymű haját Narcissa. – Remélem jól aludtál! – fordult vissza az étkező asztal felé Narcissa.

-         Ma is Puffy ébresztett – nevetett Draco.

-         Tudom miért ilyen lelkes az ifjú Malfoy – lépett méltóságteljes fejtartással az étkezőbe Lucius Malfoy, s felesége arcára futó arccsókot nyomott. – A mai kirándulásunkat várja.

-         Kirándulás? – ugrott fel Narcissa szemöldöke a homlokába, holott férjével összenézve pontosan tudta, hogy hová terveznek ma ellátogatni.

-         Igen, apa megígérte, hogyha ma jó idő lesz elmegyünk a Kviddicsmúzeumba! – lelkendezett Draco, elfoglalva helyét az asztalnál.

-         Átöltözni! – parancsolt fiára Lucius Malfoy, látva, hogy fia, már izgatottan keresgél a reggelit válogatva az asztalon.

-         És kezet mosni – pöccintette pálcáját Narcissa a péksüteményes kosárra, ami elhúzódott Draco keze elől.

-         Ó! – sóhajtott Draco. – Sose érünk a múzeumba, pedig én egy csomó dolgot szeretnék megnézni  - vágta keresztbe a kezét durcásan Draco, de engedelmesen elindult az emeletre. Draco útra kész ruhában tért vissza a reggelihez. Apja az erős fekete kávéját kortyolgatta, Narcissa a titokzatos apró virág és kígyófutotta aranymintás teáscsészéből a teáját kortyolgatta, a minta mintha egy ringatódzó lágy mozgásban váltakozó futórózsa növekvését, és hajladozását mutatná, folyamatos mozgásban volt. Dracónak is kitöltötték a teát. – Apa mesélj egy kicsit miket lehet látni a múzeumban? Igaz, hogy minden korból van kiállítva seprű? – áradozott Draco, miközben a dzsemet kanalazta a pirítóshoz.

-         Majd meglátod! – felelte titokzatos somolygással a szája körül Lucius.

-         Ó anya miért nem mondjátok el! – kapta szürke szemeit édesanyjára Draco.

-         Ha elmondjuk mi érdekes lenne benne – törölte meg a Malfoy-címeres szövetszalvétával a szája szélét Narcissa. – A saját szemeddel kell meglátnod.

-         A kviddics szuper dolog – nyammogta Draco a dzsemet ízlelgetve a szájában.

-         A kviddics barbár és veszélyes sport – tiltakozott Narcissa. – A kviddicstörténelemből mindenki tanulta a Hajtóink nem huligánok! –c. írást.

-         A Reggeli Próféta akkor sem az igazat írta – legyintett Lucius pecsétgyűrűs bal kezével, enyhe homlokráncolással. – Ahogy ma sem. Nem kell elhinni azt az 1884-es cikket sem – nyugtatta feleségét Narcissa.

-         Nem szeretném, ha Draco túlságosan megkedvelné azt a sportot. Nem neki való – nézett végig törékeny fián Narcissa.

-         Csak erőnlét, gyorsaság, és ravaszság kérdése az is – biccentett Lucius.

-         Apád úgy vágja az évszámokat, mintha a törvények cikkelyeit kérdeznénk tőle – mosolygott Narcissa , hol a fiára hol Luciusra nézve.

-         Nincs mentségem – hajolt meg könnyedén ültében Lucius. – Való igaz, a minisztériumi munkámból adódik, ott is azonnal és úgy kell érvelni egy-egy Nemzetközi szövetségi alaptörvény cikkelyével, mintha a napi rutinomat sorolnám – simította át a homlokát Lucius. – Ha befejeztétek mehetünk is – tolta hátra a székét, s Narcissa székét hátrahúzva segítette felállni feleségének. Draco futtában törölte meg a száját, s már rohant is a birtokhatár felé.

A Kviddicsmúzeum széles lépcsőjén már vakított a nyári napfény. Az érzékeny bőrű Malfoyok gyorsan szedték a lábukat a hűvös épület belsejébe a tűző nap elől. Draco tenyerével a meleg kőszobor talapzatát simította végig. A Kviddicsmúzeum előtt egy megbűvölt lebegő kőszobor állt. Egy seprűn ülő varázsló, amint éppen elkapja az aranycikeszt. Draco hunyorítva nézett fel, a fogó kezére, ahogy az lebegve ismét elkapja az aranycikeszt, majd a mozdulatsor elölről kezdődött. Szülei szólongatására végül utánuk futott, a hűvös múzeumbelsőbe. A kviddics történetét mutatta be a múzeum a kezdetektől napjainkig. Draco szülei között haladva kíváncsian nézelődött a magas, napfényes termekben. A tablón kiállítva elsárgult pergamenes kemény bőrkötéses megviselt könyv ragadta meg Draco tekintetét.

- Ez mi? – közelített hozzá kíváncsian. – Gertie Konder naplója? – olvasta el a szövegmagyarázatot Draco.

- Az első lejegyzés a kviddicsről – bólintott az üveglap felé hajolva Lucius.

- És egy boszorkány jegyezte le – húzta ki magát Narcissa. – A naplóírás lám mindig is hasznos volt – türelmesen megvárták, amíg Draco elolvassa a naplóbejegyzéseket a kviddicsről.

- És Madam Indigna Rabnott is a kviddicsről írt ebbe a levélben? – hajolt a következő vitrin felé Draco, s mohón falta szemeivel a cikornyás óangolsággal írt levelet. – EZ még nagyon primitív játék lehetett – bólogatott komoly arcot vágva Draco. – A mai azért sokkal jobb. – Apja felé fordulva kérdezte. – Igaz, hogy a norvég Mágiaügyi Minisztérium Levéltárában is őriznek a kviddicsől egy levelet?

- Igen igaz – felelte gyanakvóan Lucius.

- Apa elhoznád nekem, csak megnézni egyszer? – pislogott fel apjára nagy kérlelő szürke szemeivel Draco.

- Ez azért merőben komoly kérés – villantotta össze feleségével a tekintetét Lucius. – Cserébe neked is tenned kell valamit.

- Mit? – harapta be az ajkát Draco.

- Mondjuk iskolaelsőnek lenni a Roxfortban – billentette félre a fejét Lucius, ahogy lenézett fiára.

- Hümmm… - ingatta a fejét Draco. – Az azért nem olyan egyszerű dolog.

- A Norvég minisztérium levéltárából egy fontos felbecsülhetetlen értékű iratot elhozni sem egyszerű – bazsalygott az orra alatt Lucius.

- Legyen  - csapott apja tenyerébe Draco, majd továbbrohant a következő terembe. Ez egy elsötétített terem volt. A falon hatalmas szétterített falikárpitok függtek. A 12. századi kárpitok a snidgetfogással próbálkozó csapatot ábrázolta folyamatában.  Egészen régi, és egyedi kárpitok voltak, nagyon jó állapotban. Draco ámuldozva követte a faliszőnyegek sorát, s az apró gömbölyű madarat igyekezett megsimogatna, ahogy fel- felugrált a fal mentén.

- Igazi fogó  - húzta fanyar ajakbiggyesztésre a száját Lucius.

- Dracónak nem való – súgta vissza Narcissa. – Tudod mi az alapszabály: …

- Intézd el a fogót! – bólintott komoran Lucius. – Igen én is tudom.  Viszont a kviddics kicsit férfiasabbá tenné.

- Kisfiú még – intette le Narcissa. – Szerencse, hogy elsősöket sosem vennének be a csapatba. – Mert Draco egyébként tényleg jól repül – nézte aggódva a fiát Narcissa.

- Jellegzetes fogóalkat – bólintott Lucius. – Gyere Draco vár még erre is néhány dolog! – szólította fiát Lucius. Draco felhagyott a snidgetfogással, s szülei után kapkodta a lábát. – A seprűk történelménél csaknem egy órát elnézelődött, s kedvet érzett hozzá, hogy legalább a legjobb versenyseprűket itt és most kipróbálta. De a múzeumban valószínűleg már másnak is lehetett ilyen kívánsága, mert pajzsbűbájjal védték az összes seprűt. Nem lehetett közelebb menni. Draco így csak vágyakozva távolról szemlélhette a legjobb seprűket, híres seprűket, és egészen ócska, régi seprűket is a középkorból. Kevesen voltak ma a Kviddicsmúzeumban. Senki nem zavarta a nézelődésüket, s Draco kedvére tölthetett annyi időt egy-egy kiállítási tárgy előtt, amennyit csak akart, anélkül, hogy megzavarták volna.

- Lehet még snidgetet vásárolni? – kíváncsiskodott Draco.

- Nem. Szigorúan tilos, védett madár – felelte azonnal Lucius.

- Viszont Madam Rabnott Snidgetrezervátumában szerencsés esetben lehet látni néhányat – folytatta Narcissa.

- Szívesen megnéznék egy snidgetet – mondta Draco a szája elé kapva az ujját, s közben már erősen tervezgetve a dolgot.

- A rezervátum teljes területén tilos a repülés, és a kijáratoknál átellenőrzik a látogatókat, nehogy kicsempésszenek egyetlen madarat is – sietett megelőzni Draco ravasz agytekervényeiben születő gondolatokat Lucius.

- Óóó! – nézett fel szüleire csalódottan Draco. Narcissa megsimogatta fia selymes buksiját, Lucius pedig magában elnézően mosolygott fia akaratosságán, s tervein.

- Más az amit eltervezünk és más az amit megszerezhetünk Draco. Majd rájössz – jegyezte meg Lucius fia vállára téve a kezét, s Narcissa belekarolt a férjébe, s együtt lépdeltek le a Kviddicsmúzeum lépcsőin. Draco közben már szövögette a terveit. A Kúrián lehetne egy igazi kviddicspályát kialakítani. S igaz, hogy még mindig jó a bokorseprés, a shuntbumps, de igazi kviddicset játszani lenne a legjobb. Persze ahhoz egy aranycikesz is kellene. Talán karácsonyra kérhetne most ajándékba egy aranycikeszt. Csak a csapatot, hogy fogja összeszedni rá, azt még ki kell találni. Draco imádta a kviddicset, egyáltalán a repülés élményét.  Varázsvilág egyik legnagyobb találmánya a seprűn közlekedés. Amióta az eszét tudta repült, és a szabad idejében seprűn lovagolt kint a parkban, persze szülei nem engedték túl magasra repülni. De a seprűlovaglást apjától tanulta, s igazi férfias dolognak tartotta, hogy apáról fiúra szálló technikát láthat. Bár Lucius nem különösebben kedvelte sem a kviddicset, sem a seprűn lovaglást fia kérését, hogy tanítsa meg rá, mégis teljesítette. Draco ellentétben szüleivel szerette a seprűn ücsörgést, a szabadság futó illúzióját. S számíthatott rá, hogy ma este is a kviddicsről fog álmodozni, hogy egyszer ő is híres kviddicsjátékos lesz, mint a kedvenc csapatában ülő játékosok a Falmouth Falcons tagjai, s már látta is magán a sólyomfej-emblémájú  szürke talárt, ami olyan jól menne a szürke szeméhez. S látta magát ünnepelt játékosként, ahogy a csapattagok a magasba emelik, s a kupát szorongatják, de végül szép lassan elmerült a mély álomban, ahova már az álomképek nem kísérték.