Draco mohón olvasta újra és újra a sorokat, pedig már hányszor átfutotta szemével azt a néhány sort. A könyvtárszoba íróasztalát hárman ülték körbe.

ROXFORT

Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola

Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok.,

Okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. Szöv. Elnökh.)

Tisztelt Malfoy úr!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldtük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-én kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel: Minerva McGalagony

                    Igazgatóhelyettes

Lucius Malfoy ismét a fejét rázta. Haja lágyan söpörte a mozdulatra a vállát. Narcissa könnyed mosollyal nyugtázta férje bosszankodását.

-         Hogy éppen ez az Albus Dumbledore még mindig az igazgató! – mérgelődött.

-         Ismered őt apa? – kíváncsiskodott Draco.

-         Hogyne ismerném. Engem is tanított. Ráadásul ő a Varázslók Nemzetközi Szövetségének elnökhelyettese! Látod ott van a címei közt felsorolva – bökött mutatóujjával a pergamenen olvasható felsorolásra Lucius.

-         Húha jó sok címe van! – figyelte meg jobban Draco.

-         A címeket sosem azoknak adják, akik megérdemlik és akik igazán tudnak. Ezt ne felejtsd el fiam! Semmit nem jelent, hogy kinek hány felsorolás van a neve mögött. Az számít, ami a fejében, van, ami a szívében van, s ami az erszényében van! – dübörgött minden egyes felsorolásnál az asztal, Lucius nyomatékosító asztalra ütögetett mutatóujja erejétől. – Dumbledorenál megbízhatatlanabb szenilis vénembert még nem hordott hátán a varázsvilág! – folytatta elégedetlenségét Lucius. – Minden tőlem telhetőt megtettem eddig is, hogy eltávolítsam a Roxfort éléről, mert vallom és hiszem, hogy nem érdemli meg, hogy fiatal varázslók és boszorkányok képzésébe beleszóljon. Elferdítve tanítják a történelmet a bájitalok hatását a varázslat szépségét és rejtelmeit, nem engedi megmutatni az érem két oldalát. Egyoldalú, és szűklátókörű. Ráadásul korából adódóan is naiv és hiszékeny, olyan mint a diákjai. Az érdemeket is úgy harcolta ki magának, hogy szerénysége álarca mögé rejtőzött. Az élete tele van sötét foltokkal, s úgy takargatja őket, mint az összes többi hibáját. Behízelegte magát mindenhova minden hájjal megkent vénember. Ráadásul minden pedagógiai igazságérzet hiányzik belőle. Túlságosan elfogódott, ismerem jól. A Griffendél a mindene, ők a kivételezettjei, s mindenben csak őket nyomja, mintha a másik három ház a Roxfortban nem is létezne. Önző, igazságtalan, csak a kedvenceit nézi valamire, a többiek olyanok számára mint a patkányok a csatornákban. Undorodom tőle – lökte hátra magát Lucius és indulatát, hogy levezesse járkálásba kezdett.

-         Akik idősebbek nálunk, és felettünk állnak azokat tisztelnünk kell Draco – intette fiát jólneveltségre Narcissa.

-         Legalábbis azt kell mutatni feléjük fiam – mordult közbe Lucius. – De ami belül van…az lehet egészen más. Az egyetlen nyugalmam, hogy Piton a mardekár házvezetője, s nem fogja engedni, hogy Dumbledore a végletekig beleszóljon az ügyeibe.

-         Mert máshova természetesen Draco nem is kerülhet – bólintott Narcissa.

-         Csakis a Mardekárba. Egyenes ágról örökölte, akár király a koronáját – dörzsölgette az állát Lucius. – Mindkettőnk családja ősidők óta a mardekár ház tagjai lettek.  És.. a másik aggodalmam… - Lucius Narcissára nézett.

-         Mi az apa? – kapta fel a fejét Draco.

-         Nehéz ezt röviden elmondani Draco. Crak és Monstro és Millicent mellett sokan mások is lesznek még az évfolyamtársaid. Olyanok, akik…

-         Gondolod, hogy Dumbledore visszahozza őt a varázsvilágba? – kapott a mellkasához Narcissa.

-         Nem kétlem – vált palaszürkévé Lucius szemszíne.

-         Ki az? – nézett értetlenül Draco a két szülőjére.

-         Egy fiú. Annyi idős mint most te. De ez a fiú…megváltoztatta az egész varázsvilágot – rángott egy ideg Lucius arcán.

-         Következményeként került Bella nénéd távol tőlünk – biccentett Narcissa.

-         Hogy hívják? – kérdezett rá Draco.

-         A neve – Lucius Malfoy undorral ejtette ki még a nevét is – Harry Potter.

-         Ilyen közönséges névvel…? – vágott fintort Draco.

-         Nincs nála híresebb a varázsvilágban Draco. És ráadásul ne mtudhatjuk, hogy tényleg mire képes. Azt javaslom, ajánld fel a barátságodat neki, nem tudhatjuk, talán még előnyünk is válhat belőle.

-         Egy híresség mögött kullogjon a fiunk?! – ébredt fel az anyai önérzet Narcissában.

-         Ez pusztán szükségszerűség. Meg kell tudnunk mindent a fiúról – intette Lucius nyugalomra feleségét. – Draco, férkőzz a bizalmába, s lássuk mit is tud valójában ez a gyerek. Ha valóban annyi mindent tud, akkor nem árt, ha Draco a közvetlen társaságában lesz.

-         Kétlem, hogy annyi mindenre képes lenne – szűrte a fogai közt Narcissa.

-         Persze én sem tartom valószínűnek – igazította meg szőke tincseit Lucius. – De legyőzte a mi Nagyurunkat! Érthetetlen helyzet. De nem kétlem, hogy Dumbledore kedvence lesz az a Potter.A Roxfort leghíresebb diákja! – fintorgott a szavakhoz Lucius.

-         Lehet nem is akarok már annyira abba az iskolába járni! – bizonytalankodott Draco. – Nem mehetnék egy másik iskolába?  - próbálkozott Draco.

-         Nem lesz semmi gond! Én majd gőzerővel Dumbledore eltávolításán leszek – veregette meg fia vállát Lucius.

-         Tényleg legyőzte a Nagyurat?-  suttogta Draco.

-         Legalábbis a Sötét Nagyúr eltűnt, s ez nem túl bíztató előjel.

-         S Bella néni?

-         A Nagyúr legmegbízhatóbb embere volt! Mindent tudott a titkairól! Ezért ítélték el. Féltek tőle – felelte szomorúan Narcissa.

-         De én és anyád is a Roxfortba jártunk és szerettük az iskolánkat. Neked pedig közvetlenül Pitonnak kell felelned, az igazgatóval nem sok érintkezésed lesz. Ráadásul lesznek ott olyanok is mit a Weasley-k. A fél Roxfortot az ő családjuk teszi ki – gúnyolódott Lucius.

-         S sikerült is elvégezniük? – kérdezte vissza gonoszkodva Narcissa.

-         Azt erősen kétlem. Erről nem szól a fáma – bazsalygott az orra alatt Lucius. Draco forgatta kezei között a sárga pergamenlapot, a zöld cikornyás betűkből el-elkapott néhányat, s közben már iskolás éveire gondolt. Távol lesz a szeretett birtoktól, a szüleitől,  a kis puffskeinjétől.

-         Apa becsempészhetném a saját seprűmet? – harapdálta az ajkait Draco.

-         Azt írják, nem használhatsz saját seprűt – ingatta a fejét Narcissa.

-         Na és? – rántott egyet a vállán Draco. – A szabályok azért vannak, hogy áthágjuk őket  - vágott flegma arckifejezést.

-         A szabályok azért vannak, hogy másokkal betartassuk – nevetett Lucius. – A mardekár- háznak külön szabályzata is van, majd meglátod.

-         De megünnepeljük, hogy felvettek – mosolygott Narcissa. – Milyen süteményt szeretnél?

-         Gyümölcsöset – vágta rá kisebb gondolkodás után Draco.

-         Mivel Dumbledore az igazgató – zárta le a tanakodását Lucius. – Készülj Draco, hogy a roxforti éveid egyet jelentenek majd számodra az igazságtalanság kezdetével is – nézte fiát gondterhelten Lucius, s Draco nem vette még ekkor komolyan apja szavait, csak az iskolakezdés izgalmára tudott gondolni. S anyja finom süteményére. Narcissa megigérte neki, hogy minden nap küld hazai édességet Dracónak a Roxfortba, hogy érezhesse az otthon ízeit, s minden nap leveleznek majd, s Draco beszámolhat majd iskolai élményeiről, anyja pedig ír majd neki a szép szürke granian szárnyas pej lováról, amin Draco annyira szeretett lovagolni. A tervezgetéssel, és az új élmények várakozásával ütötték el az időt.