Draco esetlen mozdulattal kiseperte szeméből szőke tincseit, az Abszolúti forgatagban a kirakat üvegében szembenézve önmagával. A szépen csiszolt cikornyás fogantyús ezüst üstjei alján az iskolai követelésnek megfelelően egy ónüst már a velük tartó házimanó egyensúlyozó kezei között fénylett, hiszen az Abolút első üzletébe anyja gyorsan be is tért, hogy megvásárolják a bájitalórákhoz, a szükséges eszközöket. Draco szürke szeme felcsillant, amikor végre kibontakozott előtte a narancssárga napernyős terasz, s anyja talárját megrángatta:

-         Anya! Veszel nekem fagyit! – intett fejével Florean Fortescue fagylaltszalonja felé.

-         Igazad van Draco – biccentett Narcissa. – Elviselhetetlen a hőség, ekkora tömegben – Narcissa utat vágott maguknak a vásárlók, és az utcai forgatag között, s átevickélt a fagylaltszalonhoz. – Milyet szeretnél?

-         Pisztáciát és mandulát – nyalta meg izgatottan a szája szélét Draco.

-         Én pedig egy vaniliafagylaltot – vette elő krémszín elegáns bőr tárcáját Narcissa. Hűvös ujjai pergették a galleonokat, majd leszámolta az összeget. Draco édesanyjával  egy félreeső napernyő árnyékába húzódtak. Draco a fagylaltját kanalazva figyelte a jövés-menést, miközben édesanyja apró homlokráncolással a listát olvasta. – Három rend egyszerű munkatalár? – finoman csettintett a nyelvével. – Nevetségesen kevés. Legalább öt kell.

-         Nem elég annyi, amennyit írnak? – nézett hatalmas csodálkozó szemekkel a felsorolásra Draco.

-         Ezt azoknak írják, akik az átlaghoz tartoznak – legyintett Narcissa, s a kanál vailiafagylaltot apró ajkai között eltüntette. – Vagyis nem neked, és nem a mardekárosoknak – oktatta fiát Narcissa. – A mardekárba aranyvérű varázslók járnak, akik jómódúak és megendeghetik maguknak, hogy a legfinomabb anyagokból készült talárt viseljenek. A három rend talár kevés. Minimum öt kell. Minden nap válts talárt. Egy mardekáros soha nem vesz fel egy talárt két egymást követő napon – magyarázta Narcissa.

-         Én úgy hallottam, hogy Piton professzor sem cserél naponta talárt – húzta el a száját Draco.

-         Ezt meg ki mondta neked? – ejtette ki a kanalat a kezéből Narcissa, de Draco csak a vállát rántotta. – Akárki is mondta – húzta össze metszőn az ajkait Narcissa. – Nagy tévedésben él. Egyébként a bájitaltan igen kényes tudomány, akár óránkénti ruhacserét is igényelhet, hiszen egy talárra fröccsent bájitalt nem feltétlen lehet egyszerű bűbájjal eltüntetni. Szerintem a védőtalárját Piton sűrűn cserélheti, ha olyan kétbalkezeseket tanít, mint egyesek – préselte az ajkait Narcissa igaz nem mondott neveket. – A lényeg Draco, hogy naponta válts talárt! – zárta le Narcissa, s hűvös kék szemeit már a következő sorokon futtatta. – Köpönyegből is három kell legalább – pislantott a pulicerpennára, ami lelkesen jegyzetelt. – És választunk neked most egy új baglyot. Gyere! – törölte meg a szája szélét a szalvétába Narcissa, s felhúzta fiát a székről.

-         Nincs kedvem ruhapróbára menni – zsörtölődött Draco visszakozva.

-         Méretet kell venni rólad, de meglátod pillanatok alatt készen leszünk – mosolygott Narcissa. A Bagolyházban elviselhetetlen bűz volt. A melegben az állatok szaga terjengett. Narcissa és Draco is orrát fogva válogatott a baglyok között. Draco végül egy különleges borostyánszínű fülesbagoly mellett döntött, s az egész halom rakománnyal megterhelt házimanót kint hagyták Madam Malkin talárszabászata előtt. A korosodó hölgy mályvaszín talárjában máris a magasrangú vendégek elé sietett.

-         Egy újabb roxforti elsőéves! – köszöntötte őket, s végignézett a szőke kisfiún. – Az ifjú Malfoy úr. Amint belépett megismertem a szőke hajáról – húzta az egyik zsámoly felé Dracót, s megvárta míg a fiú engedelmesen fellép rá.

-         Magamnak is készíttetnék egy dísztalárt – említette meg Narcissa.

-         Ó azonnal! – Madam Malkin egy segédjét intette  Mrs. Malfoyhoz, aki elvezette egy elfüggönyözött részbe a boszokrányt. Draco aggódó szemekkel követte anja eltűnését, a függöny összecsapódott a mézillatú asszony háta mögött, s Draco egyedül maradt a fiatal tanulólánnyal, aki máris a vállára terített egy finom anyagú taláranyagot, s nekilátott, hogy az alját feltűzze. Álmatagon nézelődött a kissé homályos fülkében, a polcokon felgöngyölített ruhaanyagok sokaságán, amikor felállítottak egy másik zsámolyt is mellé, s egy szemüveges, koromfekete hajú vézna fiú állt fel  mellé. Draco méregette a vele egyidős fiút, végül úgy döntött beszélgetést kezdeményez vele:

-         Szia! – röppent magasan Draco kisfiús hangja. – Szintén Roxfort?

-         Aha – biccentett a fiú. Draco tovább figyelte szeme sarkából a fiút, aki látványosan zavarban volt, és úgy rácsodálkozott mindenre, mintha most érkezett volna a Kviddicsmúzeum egyik gobelinjéről és furcsálná az azóta történt változásokat a varázsvilágban. Draco unottan követte szemével a fiú tekintetét.

-         Mi már mindent megvettünk, ami az iskolába kell. De igyekszem még rábeszélni a szüleimet, hogy vegyenek nekem egy saját versenyseprűt – avatta be féltett titkába bizalmasan a fiút. – Jó lenne becsempészni egyet a suliba – mosolygott cinkosan Draco. A fiú elutasító arckifejezést váltott. Draco elhallgatott. – Neked van saját seprűd? – próbálta felvenni a beszélgetés fonalát újból Draco.

-         Nincs – felelte szűkszavúan a másik.

-         De szoktál kviddicsezni? – kérdezősködött tovább Draco.

-         Nem – érkezett az újabb elutasító válasz. Draco vállat rántott.

-         Jó lenne bekerülni a házam kviddicscsapatába! TE tudod már, hogy melyik házba kerülsz? – kapta fel a fejét Draco újból, miközben  a vállánál igazgatták az anyagot, hogy újból betűzzék a méretet.

-         Nem – érkezett a tömör felelet ismét. Draco elnézően ingatta a fejét.

-         Persze senki sem tudhatja még – bólogatott komolyan. – De én biztosan a Mardekárba kerülök, a családunkból mindenki ott volt. Hát ha a Hugrabugba kerülnék rögtön meg is szöknék – fintorgott Draco.

-         Ühüm – Draco beérte a kissé egyoldalú beszélgetéssel, bár a maga részéről már minden tőle telhetőt megtett ,hogy fenntartsa a beszélgetést, de kísérletei sorra kudarcba fulladtak. Hogy újabb témát javasoljon szűkszavú leendő iskolatársának, az ablak előtt topogó magas férfira mutatott.

-         TE jó ég mekkora! – mutatott rá Draco, de a fiúval ismét ne mhasonló volt a reakciójuk, ugyanis beszélgetőtársa szeme felcsillant, s integettek egymásnak.

-         Őt ismerem ő Hagrid – mosolyodott el a fiú.- Ő is a Roxfortban dolgozik.

-         Igen hallottam már róla – felelte elzárkózva Draco, s emlékeiből felidézte apja bosszús képét, amint a félkegyelmű férfiról beszél. – Ő valami szolgaféle – vált elutasítóvá Draco arckifejezése.

-         Ő a vadőr- áradozott a másik fiú.

-         S miért ő kísér téged? Hol vannak a szüleid? – ráncolta a homlokát elgondolkodva Draco.

-         Meghaltak – zárkózott el még jobban a fiú.

-         De magunkfajták voltak azért? – méregette a fiút gyanakvóan Draco.

-         Boszorkány és varázslók voltak igen.

-         Nem is szabadna másoknak a varázsvilágba kerülniük, hiszen nem ismerik a szokásainkat, nem varázsvilágban nevelték őket. Hogy is hívnak? – döbbent rá Draco, hogy nem is mutatkoztak be a fiúval egymásnak. De már elkésett.

-         Készen vagyunk, kis drágám – szólt Madam Malkin. Draco leugrott a zsámolyról, s azért még barátságosan visszamosolygott az idegen fiúra.

-         Viszlát a Roxfortban!  - Narcissa maga előtt vezetve fiát haladt a zsúfolt utcán.

-         Ki volt az? – kérdezett rá.

-         Nem tudom, nem mondta a nevét – ingatta a fejét Draco . – De elég visszautasító volt.

-         Ne is foglalkozz vele! Bizonyára fogalma sem volt kit utasít vissza – húzta fel az orrát Narcissa. – Gyere a varázspálcát nélküled lehetetlen megvásárolni – aprócsilingeléssel kinyílt Ollivander boltjának ajtaja.

-         Szervusz! – lépett hozzá az ősz hajú férfi. – Hadd nézzem csak….áhh…igen – A férfi szemüvege mögött hunyorított Dracóra. Kezébe vette a fiú sápadtt vékony kezét, méregette, majd izgatott topogással keresgélni kezdett a polcokon a poros tokok között.

-         Nemes kézbe nemes pálca dukál igazam van? – nevetett szárazon. – Ah én már csak tudom, a ranghoz, a névhez, a jellemhez egyaránt megfelelő pálca kell. Én adtam pálcát Bella kezébe is, ahogy…Tudjukki kezébe is – suttogta sejtelmesen Ollivander. – ÉS micsoda kezek ezek! Ó micsoda kezek! Micsoda varázserő! S mindez a pálca titka! A pálca! Csak ha jó kézben van akkor tökéletes – lihegte lelkesen.

-         Egy pálcakészítőnek nem a szándék számít, hanem a tett igazam van Ollivander? – jegyezte meg enyhe gúnnyal a hangjában NArcissa. – A varázserő, amit néhány összetevő képes kicsikarni és felnagyítani és tökéletesíteni, egy bot, egy varázserejű állat, s…

-         S a határ a csillagos ég – kuncogott Ollivander. – Igen, igen…. mindenkinek a megfelelőt. Hasonló a hasonlóban. Örök törvény, s micsoda törvény – nézte az anyát és a fiát Ollivander. – AZ ifjú Malfoy urat látva ismeri be az ember, vannak még a természetnek tökéletesre csiszolt törvényei. Az anyja és az apja nemes erezete csillog benne ránk – villant különös fény Ollivander szemében, s cserepes ajkát nyalogatva bökte a fekete bársonytokot Draco felé. – Próbáld csak meg! -  - fél szemét lehunyva hunyorított Dracóra, aki kiemelte a bársonybélésből a galagonyapálcát. Ahogy megérintette tudta, hogy ez lesz az, amit keresve sem talál még egyet. Mintha mindig is rá várt volna ez a pálca. Egyetlen intéssel futó csillámcsík suhant a levegőben a pálca útját követve. A poros koszos ablaküvegen át, pedig egy másodpercre összeakadt Draco szürke szeme, a futólag bekukucskáló kíváncsi sötétbarna szemű lány szempárjával.  Ollivander úgy cuppogott, mintha a Minden ízű Drazsé egy különlgesen ízletes és utánozhatatlan darabját kapta volna a szájába.

-         Áh! Elsőre! – tapsolta meg önmagát Ollivander. – Akár csak az édesanyádnál, és Bellánál – lelkendezett az öreg. – Ezt, ezt a bűvészmutatványt csinálja utánam valaki – kacarászott örömében Ollivander.

-         Drága Ollivander! – nevetett Narcissa. – Lehetetlen! Ez a biztos tudás! Ez a varázslat…ezt nem lehet tanulni, erre születni kell – mosolygott melegen a pálcakészítőre, s kifizette jutányosan a szép galagonyapálcát.

-         Galagonya és egyszarvúszőr. Pontosan tíz hüvelyk. Pontosan – süllyesztette zsebébe a galleonokat Ollivander. – S tűrhetően rugalmas -  dicsérte s elemezte a pálcát tovább.

-         Köszönjük, minden jót! – biccentett Narcissa, s elégedetten indult az Abszolúton a kimerült és fáradt Dracóval az oldalán.

-         EZ a vásárlás borzalmas volt. Még jó, hogy a könyveket apa külön veszi meg nekem – sóhajtott fáradtan Draco.

-         Holott annyi dolga van neki is – sürgette a házimanót Narcissa. – De ebben a tömegben tényleg rémálom volt ma vásárolni – ismerte be Narcissa is. – Várod már az iskolát Draco?

-         Nem tudom. Furcsa lesz  - rántotta meg tanácstalanul a vállát Draco.