A Mágiaügyi Minisztérium muglik elől gondosan elbújtatott épületében már csak néhány gyógyíthatatlanul munkamániás hivatali boszorkány és varázsló tartózkodott. A sötétségbe borult, hűvös és hallgatag folyosókra csupán egy – két irodából szűrődött ki lustán pislákoló, halvány gyertyafény… 
 

Draco Malfoy az íróasztala mögött ült, hosszú lábait lazán keresztbevetve, s mereven, rezzenéstelen testtartással meredt maga elé. Bőrének áttetsző sápadtsága, és ijesztően nyúzott arca arról tanúskodott, hogy nem érzi túl jól magát. Az asztalon ott állt, szinte kötelező tartozékként a jól megszokott whiskys üveg, mellette az alkoholtól párás kristálypohár. A szőke férfi újra és újra belekortyolt az aranyló italba, borzongató élvezettel hagyta, hogy a tüzes nedű végigfolyjon a torkán, s hogy úgy perzselje a nyelőcsövét, akár a lángnyelvek… 

- Mr. Malfoy, szüksége van még rám? Mert ha nem, akkor hazamennék – állt meg az ajtóban Draco asszisztense, az egzotikus szépségű Perla. A szobában égő mécsesek mahagóni árnyalattal színezték a nő derekáig érő, bársonyfényű hajzuhatagát. Draco elmélázva nézett fel Perlára, majd gyorsan maga elé húzott egy hirtelen keze ügyébe akadó iratot, mintha épp azt kereste volna az asztalon uralkodódó kínos rendben. 

- Menjen csak, Miss Wraiemount! Mára végeztünk – felelt Draco kissé rekedtes tónussal, majd megköszörülte a torkát. - Öhh… mielőtt elfelejteném… a holnapi nap folyamán egy nagyon fontos tárgyalásom lesz Mrs. Weasley hivatalvezető asszonnyal. Kérem, hogy reggel kilencre legyen szíves összekészíteni azzal a nemzetközi kérelemmel kapcsolatos aktát, amiről már beszéltünk. Még át kell néznem az üggyel foglalkozó iratokat, mielőtt ismertetem az álláspontomat a varázsjogászokkal.

- Természetesen – válaszolt készségesen Perla, majd különleges metszésű szemei kutakodón végigfutottak a varázsló orra előtt heverő, karcsú üvegen, és a whiskyvel teletöltött poháron… 

- Már ilyen korán kezdi, Mr. Malfoy? Ráadásul itt bent az irodában?

- Ugyan, Perla. Nagyfiú vagyok már, azt hiszem, hogy tudok magamra vigyázni. Nem lesz semmi baj! Még átolvasom az esti baglyokkal érkezett leveleket, aztán hazamegyek vacsorázni – próbálta Draco megnyugtatni a boszorkányt, de a fáradt arcára erőltetett, jellegzetesen szomorkás félmosoly nem igazán volt meggyőző.

- Nem jó ez így! – rázta meg rosszallóan a fejét a bűbájos. – Nem lenne jobb, ha az alkohol rabsága helyett, az emberek közelségét keresné? Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de… én úgy gondolom inkább a családja, és a barátai felé kellene fordulnia, ha problémái vannak. A whisky nem old meg semmit, Draco.

- Elviekben igaza van, Perla kedves, csak tudja… én már rég nem bízok meg az emberekben. Se a varázsló népben, se a varázstalanokban. Senkiben… sem a családomban, sem a barátaimban… de leginkább… saját magamban. – Draco fásult hangja erőtlenül elcsuklott, szavaiból áradt a keserűség, és a mélyben megbúvó, alattomos érdektelenség.  

Fénytelen, acélszürke pillantása egy röpke másodperc erejéig találkozott Perláéval. Meglepetten vette észre a boszorka arcára telepedő, féltő aggódást. Draco Malfoy ezt az illékony momentumot egy újabb bizonyítékként értelmezte, és igyekezett elrejteni legszebb, és legtitkosabb emlékeiben, hogy örökre megőrizhesse. 

Perla végtelenül őszintének tűnt. Olyannak, aki nem tud hazudni, aki nem tudja és nem is akarja palástolni, azt, amit önmagában hordoz… Draco Malfoy számára szokatlan, egész egyszerűen felfoghatatlan érzés volt, hogy valaki igazán törődik vele, hogy a személye valakinek valóban fontos lehet…  

Perla még csak alig néhány hete dolgozott az idősebbik Malfoy mellett, így nem is volt alkalmuk behatóbban megismerni egymást ez alatt a pár nap alatt. A mágus mégis lassan, napról, napra egyre jobban kezdte megszokni azt a fura, szívét melengető villanást, amely azonnal megrohamozta, és csordultig töltötte, ha Perla a közelében volt. Bár természetesen elismerte, hogy a beosztottja elképesztően gyönyörű, mégsem Perla nőies bájai voltak azok, melyek önkénytelenül is rabul ejtették a férfit. Valami más volt, ami leküzdhetetlenül vonzotta őt… egy titokzatos és megmagyarázhatatlan kapocs, mely téren, és időn túl összefűzte ezzel az eszes, és olyan nagyon ismerős boszorkánnyal. Mintha összetartoznának valami megfejthetetlen, és mégis kézenfekvő módon…

A véletlen játéka, vagy a sors irányító keze sodorta őket egymás útjába? Draco most sem talált kielégítő válaszokat, mint ahogy általában az élete egyetlen fordulópontjában sem. 

- Ígérje meg, kérem, hogy ma már nem iszik többet! – kérte Perla Dracót határozott szigorúsággal, s arcára olyan durcás kifejezés ült, mint egy kisboszinak, amikor nem kapja meg az áhított, öntöltődő játéküstöt. Draco Perla dacosan csücsörített ajkait látva, kedélyesen - kedvesen elvigyorodott, s tőle teljességgel idegen kuncogás közepette így szólt. 

- Rendben, Főnökasszony! Ünnepélyesen ígéretet teszek Önnek, Miss Wraiemount, hogy otthon a közelébe sem megyek a bárszekrénynek. Most pedig menjen, amíg a nyakába nem sózok valami halaszthatatlan feladatot. – Draco felállt az asztaltól, és karjait mókásan tisztelgésre emelte.

- Nagyon helyes, Mr. Malfoy. Akkor holnap reggel találkozunk. Szeretném, ha jókedvűen, és kipihenten érkezne az irodájába. További szép estét kívánok! – Perla sötétlő hajfüggönye halkan suhogva meglibbent, ahogy kifordult a helyiségből a hosszú folyosóra. 

A derengő félhomályban, a korridor kiszélesedő sarkán, éppen ebben a pillanatban fordult be egy elegánsan egyszerű szabású, fekete talárba öltözött, fiatal fiú. A boszorkány rögtön tudta, hogy ki lehet az… a sebes léptekkel közeledő, ifjú varázsló kísértetiesen emlékeztette Perlát főnökére, Dracóra. Ugyanazok a finom vágású, nemes vonások köszöntek vissza a fiú vékony arcán, ugyanaz a karcsú, sudár termet, hasonló, jeges, ezüstszürke tekintet, és ugyanolyan puhán csillogó szőke tincsek… 

- Jó estét, Hölgyem! Ön bizonyára Miss Wraiemount! – ért apja irodájának ajtajához Scorpius, s arcán kisfiús mosollyal köszöntötte a boszit. – Nagyon örülök, hogy végre összefutottunk. Apám minduntalan ódákat zeng Önről.

- Ön pedig valószínűleg a legifjabb Malfoy, ha nem tévedek – viszonozta kissé tűnődve Perla a fiú kedvességét. – Én is csak dicsérő szavakat hallottam Önről az édesapjától… jaj, és megtisztelnél, ha tegeződhetnénk. A nevem, Perla.

- Én pedig Scorpius vagyok. - A fiú keskeny ajkaihoz emelte, s könnyed csókkal hintette Perla hófehér kézfejét. – Az apám tényleg csupa hízelgőt mesélt neked rólam? Ez azért igazán rendes tőle. Egyébként itt van még? – kérdezte a mágus az előtte álló, magas nőtől. – Mindenképpen beszélnem kell vele, még mielőtt hazaindul.

- Igen. Bent van az irodájában. Az íróasztalánál üldögél romjaiba dőlve, egy majdnem tele üveg Láng - Nyelv Whisky társaságában – válaszolt Perla, majd elgondolkodva még megkérdezte. – Mond csak, jól tudom, hogy mostanság te is a hírhedt halálfaló Yaxley meggyilkolásának ügyében nyomozol az Auror Parancsnoksággal karöltve?

- Igen. De… miért kérdezed? – érdeklődött a varázsló kissé megdöbbenten, s csak sűrűn pislogott a boszorkányra. Azt hitte, a tettesek utáni kutatás szigorúan titkos küldetés, és csupán a beavatottak tudnak az eredményekről, illetve, amennyire a nyomozás a jelenlegi stádiumában megtorpant, az eredménytelenségről. 

- Tudod, sokat hallottam erről az emberről. Az anyám… - Perlába akaratlanul is beleszorult a megkezdett mondat, mert a lépcsőház fordulójában, ahol nem is olyan régen Scorpius délceg alakja tűnt fel, most egy fúriaként érkező, alacsony termetű, és égővörös hajú boszorkány jelent meg. Mozgásának dinamizmusa, és haragos pillantása, arról árulkodott, hogy igencsak feldúlt állapotban van… 

- Malfoy! Már tűvé tettem érted az egész Minisztériumot! Lennél szíves magyarázatot adni arra, hogy miért kell várnom rád már vagy két órája, egyedül gubbasztva a Parancsnokságon, ahová megbeszéltük a találkozót? Vagy netán eltalált egy goromba gurkó, megzápult az agyad, és elfelejtetted, hogy hová megyünk ma este? – szikráztak Lily Potter aranyfényű szemei, ahogy egy kósza, hullámos tincset dühösen kifújva a látóteréből, a gúnyosan vigyorgó, szöszi mágusra nézett.

- Mi van, Potter? Ennyire hiányoztam az életedből? – kérdezte flegmán Scorpius Lilytől. - Csak néhány órára válunk el egymástól, és te már nem ennyit sem bírsz ki nélkülem? Ez igazán hízelgő, de azért egy kicsit visszafoghatnád magad. Mit fog szólni apuci, ha rájön, hogy az ő óvón dédelgetett, pici lánya egy halálfaló csemetéért rajong?

- Ne álltasd magad, Malfoy! Erőt veszek magamon, és ellen állok a férfias vonzerődnek, persze csak ha nem sértelek vérig vele – szűkült össze vészjóslóan Lily normál körülmények között melegséget és bizalmat sugárzó tekintete. 

- Nem fogok a pálcámba dőlni, ne félj! Minél kevesebbet vagy a közelemben, annál jobb! – felelt Scorpius fintorogva, majd gőgösen felvetette a fejét, s tüntetőleg távolabb lépett Lilytől.

- Na végre valami, amiben egyetértünk, Malfoy! – jegyezte meg a vörös lány ingerülten, majd némiképp lehiggadva, bájos mosollyal Perla felé fordult. – Ne haragudjon, kérem! Még be sem mutatkoztam, csak… na mindegy… szóval, én Lily Potter vagyok.

- Ó, akkor te Mr. Potter… - ámult el Perla, és mélysötét pillantásával jól végigmérte magának a nála jó néhány évvel fiatalabb boszorkát.

- Igen, Harry Potter az édesapám – szólt közbe Lily, megelőzve azt, hogy a sötétbarna hajú nő befejezze a kérdése feltételét.

- Perla Wraiemount. Az idősebb Mr. Malfoy mellett dolgozom. Örülök, hogy végre ifjabb kollégákkal is találkozhatom idebent a munkahelyemen. Már kezdtem úgy érezni, hogy besavanyodom… akarom mondani, kezdek besokallni a tisztelt vassüveges társaságtól. Persze, Mr. Malfoy más… Ő nagyon rendes és tényleg különleges képességű varázsló… de azért elég unalmas így, hogy pár minisztériumi dolgozón kívül, nem igazán ismerek senkit… - mesélte panaszosan Perla. 

- Hát igen, megértelek! Nem lehet könnyű neked most, egy új helyen, új környezetben, ismeretlen bűbájosok mellett… az apám mellett meg pláne nem lehet egyszerű… - jegyezte meg Scorpius kissé ironikusan. - Ha jól tudom, csak pár hete élsz az országban.

- Igen – bólogatott nagy bőszen a boszorka. – Azelőtt Párizsban éltünk, de az édesanyám, aki angol, úgy döntött, hogy szeretne hazaköltözni. Ott mindenem megvolt, barátok, jó munkahely, tisztességes mennyiségű galleon kupac fizetésként… de én nem akartam az anyámat egyedül elengedni, úgyhogy jöttem én is.

- Figyelj csak, Perla! – vett egy nagy levegőt Lily, majd kicsit akadozottan hozzákezdett. – Ne vedd tolakodásnak, de ha… esetleg van kedved hozzá… összehozhatnánk egy kis boszi – bulit. Csak pár csaj, fiúk természetesen kizárva a társaságból, finom vajsör és a nagymamám utánozhatatlan süti költeménye. Megismerhetnék egymást, és egyúttal bemutathatnék neked egy - két új embert. Mit szólsz az ötletemhez?

- Ez szuper lenne. – lelkesedett Perla, és barátságosan visszamosolygott Lilyre. - Köszönöm, Lily!

- Jaj, nagyon szívesen. Ez a legkevesebb! – válaszolt Lily. – Nem hagyhatom, hogy magányossá válj. Tudod, hogy van ez… az csak jó, ha a boszorkának vannak barátai!

- Előkelő és díszes társaságra számíthatsz, Perla – húzta el a száját mogorván Scorpius, mire a két bűbájos sötét, és megsemmisítő tekintettel illette, s ezzel egyúttal el is hallgattatta a szőke varázslót.  

- Rendben! Akkor majd megbeszéljük a részleteket.

- Így van!- helyeselt a vörös hajú boszorkány, majd nagyot sóhajtva vetett egy röpke pillantást a vékony csuklóján lötyögő színarany ékszerkarórájára. - Most sajnos mennem kell, mert ma este még vár ránk egy kellemes kis kocsmázás ezzel a lehengerlő modorú és pontos fiatalemberrel, aki itt áll melletted. Szakmai ügy!

- Jól van, menj csak! - mondta Perla. – Viszlát Lily, és még egyszer köszönöm a meghívást. 

Lily búcsúzásképpen még mosolyogva bólintott egyet a gazellatermetű, sötéthajú boszorkány felé, majd újra felvéve a haragosabbik ábrázatát, dühösen rácsörrentett az ifjú Malfoy fiúra.

- Melegen ajánlom neked, Malfoy, hogy tíz perc múlva a Minisztérium bejáratánál légy, útra készen, és felkészülten a feladatra. Egy percet sem vagyok hajlandó várni rád! Ha nem leszel ott, elindulok egyedül! Remélem, tudod, hogy mire számíthatsz Mrs. Weasleytől és az apámtól, ha esetleg nélküled látogatom meg a Háromlábú Macskát…

- Elég volt, Potter! Felfogtam, ott leszek! És végtelenül leköteleznél, ha nem fenyegetnél a felmenőiddel – sziszegte ingerülten Scorpius közelebb lépve a lányhoz, s ezüstszürke pillantása hosszú másodpercekig összefonódtak Lily tágra nyílt, csodálkozó tekintetével. Scorpius csak most vette észre, hogy a lány aranybarna szemeiben apró, smaragdzöld csillámok fénylenek… 
 

Lily zavartan sarkon fordult, s narancsszínű talárja könnyed libbenésével elviharzott a folyosón a lift irányába. Scorpius önkénytelenül is a boszorkány után nézett, s szinte megkövülten bámulta a lány karcsú csípőjének lágy ringását, és a vörös hajzuhatag játékos esését a gömbölyű vállakon… 

Perla csendben, csak sanda, és mindentudó somolygással figyelte ezt a bájos, és megkapó jelenetet. Arra gondolt, hogy talán többet leszűrt ebből a rövid, ám annál intenzívebb találkozásból, mint amit a két fiatal megértett belőle. Elég volt egyetlen pillantást vetni Lily Potter indulatoktól kipirult arcára, s elég volt látni, ahogy Scorpius Malfoy vágyakozó, mohó tekintettel pislog a távozó boszi után. Pontosan tudja azt, amit valószínűleg még maguk az érintettek sem… hogy sokkal több van a felszín alatt, mint ami első pillantásra látszik…

- Egyszerűen nem bírom elviselni ezt a Potter libát! - morogta az orra alatt, halkan, komor arccal Scorpius. - Esküszöm, vagy Merlin átkozott meg, és küldte rám ezt a vörös dögöt, hogy bosszantson, és hogy apró léptekkel táncoljon a pattanásig feszített idegeimen… vagy az anyám.

- Öhm… - kuncogott fel-feltörő torokhangon Perla, s kezeit gondosan az ajkai elé emelte. – Észrevettem. Az biztos, hogy Lily Potter nem tűnik annak a fajta boszorkánynak, aki üst alá rejti a véleményét.

- És akkor még finoman fogalmaztál – vágta rá felháborodottan a magas mágus. - Egyszerűen kibírhatatlan. Nem tisztel senkit és semmit, se nevet, se rangot, se aranyvért… csak megy előre, amíg el nem éri, amit akar! Szemtelen, cinikus, és nyelve olyan csípős, és mérges, mint egy felbőszített viperáé.

- És mellesleg tüzes, magával ragadó szépség, akinek ráadásul még az esze is a helyén van, igaz? – kérdezte Perla komolyságot erőltetve magára, miközben minden erejével feleslegesen küszködött egy újabb visszatarthatatlan nevetéshullám elfojtásával, majd lassú léptekkel elindult a kongó folyóson…  

- Hát, igen! Ez igaz! – válaszolt magáról megfeledkezve, átszellemült arccal Scorpius, azután, mint aki épp egy mámoros álomból ébredt, megrázta a fejét, sietősen Perla után eredt, elé vágott, majd csípőre tett kézzel megtorpant a boszorka előtt. – Vagyis nem! Félreértettél! – túrt bele szőke tincseibe a mágus, arcán vörös foltokat gyújtott a zavarodottság. – Semmi közöm Lily Potterhez, csupán kénytelenek vagyunk együtt dolgozni. Épp azt magyarázom neked, hogy mennyire idegesítő ez a lány!

- Győzködd csak magad… hátha sikerül. De szerintem jobban tennétek mindketten, ha engednétek, hogy magával sodorjon benneteket az ár – veregette meg mosolyogva Perla Scorpius keskeny vállait. – Viszlát, Scorpius. Nagyon örültem a találkozásnak.  

Perla elővette pálcáját a sötét bordó, selyemtalárjának övéből, kecsesen suhintott egyet, s elillant a halványan csillogó, lilás – rózsaszínes füstfelhőben. 

Scorpius teljesen egyedül maradt a hideg, szélfútta folyosón, apja irodájának ajtaja előtt álldogálva. Csak le kellett volna nyomni a félhomályban is ragyogó rézkilincset… Hirtelen olyan érzése támadt, mintha meztelen lenne, mintha teste és lelke áttetszővé vékonyodott volna. Valóban lehet, hogy becsapja önmagát? Lehet, hogy nem is dühíti annyira Lily közelsége, és viselkedése, s igazából a szíve legmélyén még élvezi is ezt a kettejük között folyó macska – egér játékot? 

- Nem érdekel Potter! Lehet, hogy szép, és csinos, de csak egy izgága kis auror, semmi több! – magyarázta magának Scorpius görcsös elszántsággal, s hosszú ujjai újra a kilincset babrálták.  

Csak azt a vérét forraló, kellemes bizsergést nem tudta hová tenni, amit kizárólag azóta tapasztal, amióta Lily Potter betoppant a szürke, egyhangú, de nyugalmas mindennapjaiba… persze azért arra is kíváncsi lett volna, hogy miért érez a nyomozás első pillanatától mindig és mindenhol, édeskés, bódító liliomillatot…