November beköszöntével a pincehelységben a szokásosnál is hidegebbre fordult az idő. A Fekete-tó felszíne még nem fagyott be, de a súlyos víztömeg lehűlt, s nem sütött már a nap annyit sem, hogy felmelegítette volna egy kissé a ahtalmas víztömeget. Így a fagyponthoz napról napra jobban közelítő hőmérsékletű víz lehúzta a pincehelység hőmérsékletét is. Az első didergős reggelen a lányok vastag harisnyát és pepitamintás ezüst-zöld kockás iskolai mellényben jöttek le a hálókörletből. Draco és Blaise egyszerre néztek össze, hogy a lányok fehér blúzát már eltakarja a v-nyakú mardekáros egyyenmellény.

-         Mi van cicáim fáztok? – kacsintott oda Blaise. – Befűtsünk nektek? – vigyorgott dülledős nagy szemekkel Blaise.

-         Majd Piton a dolgozataival befűt nekünk – dörzsölte a homlokát Pansy s a klubhelység egyik íróasztalán őrült keresgélésbe kezdett. – Tegnap itt írtam a dolgozatom, nem láttátok? – vetett futó pillantást a két fiúra. Draco megütögette tenyerét az összetekert pergamennel.

-         Ez volna az? – Pansy rámeredt.

-         Igen az – lépett közelebb Dracóhoz Pansy.

-         Vedd el ha tudod! – nézett rá kihívón Draco, s eliramodott a lány elől. Pansy hiába futott utána, mert Dracót elérte ugyan, de a fiú már átdobta Blaise-nek a pergament.

-         Mondtunk, hogy befűtünk nektek – vihogott Blaise, ahogy elszáguldott Pansy mellett.

-         Fiúk, hagyjátok abba! Add vissza Blaise! – toppantott a lábával Pansy mérgesen. A lányok segítségére siettek Pansynak, s a fiúk egymásnak dobálták a pergament, Crak majdnem beleejtette a kandallótűzbe, s csak Blaise odavetődve mentette meg a házidolgozatot a tűz pusztító lángjaitól. Pansy felsikkantott, de Blaise vigyorogva már meg is lengette neki az épen kimentett pergament. Draco kiáltott közbe.

-         Mindjárt csengetnek gyertek! – az elsősök a kijárathoz torlódtak, mindenki kifulladva, kimelegedve zihált.

-         Mi is rohadtul fáztunk ám – lihegte Blaise, s visszaadta Pansynak a pergament.

-         Jah, jót tett ez a reggeli bemelegítés – fújtatott Draco, a homlokáról leseperve a rátapadó szőke tincseket. Pansy rácsapott a két fiú fejére a pergamenjével.

-         Kihasználtatok! – húzta fel az orrát sértődötten.

-         Hát, mardekáros tulajdonság ez is – vigyorgott rá hátra Blaise és Draco.

-         Vegyetek fel ti is mellényt – szólt előre Millicent.

-         Neeem! Az olyan…lányos dolog – rázta a fejét Blaise.

-         Ha szoknyában jönnétek le, az lenne lányos – jegyezte meg szigorú hangon Pansy.

-         Tényleg repülésóra! Draco lemenjünk talárba és semmi másba? – vihogott Blaise.

-         Mármint ne legyen rajtunk más csak a talár? – ráncolta ahomlokát Draco.

-         Akkor én kihagyom azt az órát – fordította el a tekintetét Millicent.

-         Ezért kicsaphatnak? – morfondírozott Blaise.

-         Nem emlékszem, Pansy kicsaphatnak azért, hogy nem megfelelő a megjelenésünk repülésórán. Bár, éppen talár van rajtunk… - fordult felé Draco.

-         Nem érdekel, hogy mi van rajtad – morogta Pansy a karóráját nézve. – Igyekezzünk!

-         Nem érdekled – kommentálta Blaise. – Pansy, az érdekel hogy rajtam van e alsónemű vagy sem?

-         Fuj! – mérte végig Pansy megbotránkozva, s belépett a fiúk előtt a bájitalterembe.

Kezdetét vette a kviddicsszezon. S az idény első mérkőzése: Griffendél-Mardekár találkozó lesz.  A mardekárosok körében pedig a gúny egészen új készülődést is eredményezett. A felsőbb évesek adták az alapötletet, s végül mind bekapcsolódtak. A klubhelyiségben licitáltak egymás ellen, s téteket tettek meg a fő központi céltáblájuk pedig Potter volt. A legdurvább ötleteik voltak: Potter nyakát, töri, Potter homloka villámokat fog szórni, avagy Potter, aki repülni sem tud című gúnyváltozatok keltek szárnyra. Blaise és Draco bájitalóra után tették meg a tétjeiket ismét, ugyanis az előző akciójukat Piton leleplezte. Egy szót sem szólt, száraz spáadt tenyerét csak kinyújtotta a kupaktanácsot tartó fiúk előtt, s ők rajtakapva kénytelen-kelletlen a galleonjaikat Piton tenyerébe helyezték. Piton tisztában volt a házában folyó nyereményjátékokról, amik nem először ütik fel a fejüket. Természetes, mind elkényeztetett, gazdag aranyvérű családból származó tanulók voltak, nekik néhány galleont elverni szórakozásból, szerencsejátékokon, gúnyos fogadásokon, semmit sem jelentett. A mardekárra mindig is ez volt a jellemző. Itt galleonon soha nem múlt semmi. Mindenki bedobta a közösbe, vagy gálánsan meghívta a többit ezen sosem volt kivétel. Nem volt kicsinyeskedés, fukarkodás, és vérre menő sértődés pénz miatt, galleon miatt. Sőt kirekesztettség sem. Mind jól álltak, régi, nagy múltú vagyonos családok sarjai voltak, s ez meglátszott rajtuk. A szokásaikon, a viselkedésükön, a szórakozásaikon is. A most fogadásként begyűjtött galleonokat sem nyeri meg senki, jelképes lesz a fogadás eredménye, mert a mardekár játékosait ünneplik belőle, s bulit csapnak a klubhelyiségben a mérkőzés kimenetelétől függetlenül. Vagy bánatukban, vagy örömükben. Piton nem győzte megnyírbálni a mardekárosok fogadási kedvét, s galleonok elkobzásával próbálta fékezni őket, teljesen eredménytelenül. Tudta ez a pár galleon semmit nem jelent nekik, ami az ő markában köt ki.

Másnap reggel a mardekárosok izgatott elszánt tekintettel, erős késnyomással határozottan vagdosták a sült kolbászukat a tányérokon.

-         Lányok, lányok megtettétek a fogadásotok? -  tunkolta a kolbászát a mustárba Blaise.

-         Persze – nevetett Daphné.

-         Pansy mire fogadtál? – érdeklődött Draco.

-         Én láttam! –árulkodott Millicent, s Pansy mérges oldalvillanása ellenére megmondta. – Potter holtan rogy össze az izgalomtól még az öltözőben.

-         Juj de gonosz vagy! – vihogott Blaise a tányérjába. – én csak arra szavaztam, hogy amint meglátja az ellenfeleket becsinál a nadrágjába és eliszkol.

-         Hát ha nem is, az éhségtől biztos ájultan fordul le a Nimbusz Kétezreséről – szuggerálta a griffendél asztalát Draco. Marcus Flint a mardekár csapatkapitánya lépett az elsősökhöz is, ahogy elhaladt az asztal mellett.

-         Kicsináljuk a fogójukat, még ha túlélte az Avada Kedavrát akkor is! -  ütött ökölbe szorított kezével az asztalra, hogy megcsörrentek a tányérok rajta. A mardekárosok háromszor visszadübörögtek az asztalon.

-         Úgy legyen! – mormolták hozzá. A mardekárosok megkeményedett arcvonásokkal kísérték végig a nagyteremből kivonuló kviddicscsapattagokat. Elszánt, győzni akarás. EZ sugárzott az összeszorított fogsorokból, a szigorú, hideg acélos tekintetekből. Draco acélszürke szeme  tükrözte ezt legjobban. Ő tette meg akarva akaratlan Pottert fogóvá, s most mindennél és mindenkinél jobban akarta látni a vereségét. A Mardekárosok egy egész lelátót lefoglaltak amguknak – kisajátították pontosabban – bár igazán senki sem vágyott a mardekárosokkal együtt szurkolni bárkinek is. A hetedévesek a feljárók elé álltak és csak mardekárosokat engedtek a lelátójukra. Minden mardekáros távcsővel érkezett, szép aranyozott lornyonjaikon csillogott a napfény. A mardekárosok kivonultak az öltözőből, zöld talárjuk lobogott a szélben, a mardekáros lelátó felüvöltött az üdvözlésükre. Draco a a látcsövét Terence Higgs-re élesítette. A mardekár fogója. Neki kell elkapnia a cikeszt Potter előtt. Ő versenyzik majd meg a cikeszért. Erős fiú volt, gyors, középméretű, de hát legalább két fejjel magasabb mint Potter. Felröppentek a levegőbe, s elkezdődött a mérkőzés. A Mardekárosok agresszív harcias játékot vittek, mint mindig, ha nem megy más hogy hát erővel szerezzék meg a győzelmet, az eszközökben ne mvoltak válogatósak. De hát ezt diktálta a kviddicstörténelem is. Mindig is így volt ez. Jól tudták. Ők, akik apjukkal mentek ki a nagy kviddicsmeccsekre, a nagyoktól látták, hogy hogyan kell ezt csinálni. Ott sem kíméli senki sem az ellenfelet, akár férfi, akár nő. Ez semmit nem jelent, itt kemény tétekért megy a játék, nem itt kell udvariaskodni. Aki félti a testi épségét az ne kviddicsezzen. A roxfort minden csapata tartott a mardekárosok játékmodorától, nem voltak hozzászokva az igazi kviddicsstílushoz, amit a mardekár vitt véghez mindig. De hát ez várható is volt. Ki más tudná jobban prezentálni az évszázados hagyományú igazi varázslósportot, ha nem az aranyvérűek, akiknek az ereibe generációk bizonyítják a varázstehetséget, akiknél jobban senki sem tudná, hogyan is kell kviddicsezni. Nekik kellett megmutatni és képviselni azt, ami a kviddics, és amiről a kviddics szól.  

-         Hallod? – súgta Draco fülébe halkan Pansy.

-         Micsodát? –révedezett fel gondoaltaiból Draco.

-         A közvetítő, a griffendélnek szurkol, szörnyű hallgatni is – fordította el a fejét Pansy. – Ennyit a pártatlanságról – préselte össze szorosan az ajkait, s azok elfehéredtek, ahogy kifutott belőlük a vér. Lee Jordan éppen ekkor ordította a mikrofonba a kommentárját:

-         A kvaff a Mardekárnál van Flint suhan előre vele kicselezi Spinnetet – elhalad Bell mellett- és bekap az arcába egy gurkót, remélem, eltört az orra… - Draco fájdalmas arccal Pansy felé fordult. A Mardekár egész tábora ezt érezte.

-         Esküszöm kitekerem a kezéből a mikrofont és a seggébe dugom! – sziszegte indulatosan Blaise.

-         Blaise ne légy ennyire szókimondó – tette a kezét gyorsan Blaise szájára Pansy.

-         Nyugi kicsik!- szólt előre egy hatodéves srác. – Egy idő után megedződik a fületek rá. Már fel se veszitek, hogy a mikrofonba mindig griffendélnek szurkoló a független közvetítést nem ismerő barmok vannak. Persze azért bosszantani mindig fog a dolog – tárta szét a karját tehetetlenül.

-         Ki a közvetítő-kommentár? – fordultak hátra.

-         Mindig griffendélest választanak rá valami furcsa és megmagyarázhatatlan okból – húzogatta a száját a hatodéves. Ironikus felhangja volt a mondatának.  – Mostoha sors a mardekárba kerülni, mert ebben az iskolában több az üröm mint az öröm, állandóan szívhatjátok a fogatokat ilyenek miatt is – mondta bölcsen a hatodéves. – Nem komálják az aranyvérűeket, Tudjukki óta – sóhajtott egészen halkan a fiú.

-         Lázadjunk fel! – mordult mérgesen Blaise.

-         Rohanhatsz is Dumbledore-hoz a lázadásoddal, de ne lepődj meg ha jóságosan mosolyog rá egyet, s bekap egy Savajúj cukrot, s azon nyammogás lesz a válasza.

-         Dumbledore mint igazgató egy nagy nulla! – háborgott Pansy.

-         Ezt mind tudjuk, de semmit sem tehetünk, Minisztériumi utasításra válthatják csak le – fordította lornyonját az ég felé a hatodéves. Pansy is felemelte igazgyöngyberakású kecses lornyonját, de ismét a közvetítőre fókuszált vele. Ekkor füstöt vett észre, ne mmessze tőle, a tanári sorban.

-         Nézzétek valami történik ott! – ragadta meg Draco és Blaise karját.

-         Valaki felgyújtott a házvezetőtanárunkat! – kiáltotta egy öblös hang a mardekárlelátó hátsó sorából. A mardekárosok felhördültek ,s egymást kielőzve rohantak a tanári lelátó felé.

-         Piton professzor talárja ég! – sikkantották a lányok.

-         Ki akarhatta felgyújtani éppen a mi házvezetőnket? – kérdezték többen is. Draco és Blaise egyszerre feleltek rá.

-         Nah, kettőt találhatunk. Biztos griffendélesek voltak – rázták a fejüket gyűlölködve. A mardekárosok hadonásztak, hogy Piton észrevegye égő talárját. A halvány kiáltásokra, s zödl talárosok integetésére Piton végre körbenézett, s meglátta égő talárját. A diákjai kifújták tüdejükből a visszatartott levegőt, s még egy ideig figyelték, ahogy eloltja füstölő talárját, de aztán visszafordultak a saját lelátójukhoz. Megnyugodhattak, Piton professzornak semmi baja nem esett. Mire visszaértek, vége lett a mérkőzésnek.

-         Mi volt? – kérdezték a lelátón amradottaktól.

-         Teljes szabálytalanság. Potter lenyelte a cikeszt – háborogtak a mardekárosok, majd végül röhögésbe fulladt az elégedetlenségük.

-         Ja és természetesen megkapja érte a pontot. Ó ha Terence kapta volna így el! Akkor bezzeg nem járt volna pont. Sőt, még talán pontlevonást is kapunk a szabálytalanságért! – találgatták többen is a mardekárosok közül.

-         Erre egy béka is képes lett volna!

-         Akkor mostantól egy széles szájú levelei béka lesz a griffendél fogója! – kiáltotta be Draco, mire a mardekárosok felröhögtek, a vicc úgy kapott szárnyra, mint a legédesebb balzsam, s hamarosan az egész iskolában szétterjedt, még Potter fülébe is eljutott, mindenki legnagyobb örömére.