Blaise és Draco egyformán jól forgatták a pálcát, Dracóval ellentétben viszont Blaise sokszor testközelbe is merészkedett, hogy fellökve a fiút jusson előnyhöz.  Egyformán védekeztek és támadtak, bár főleg a védekezéssel keveset foglalkoztak, mivel magabiztosabbak voltak a fátyol hatására.A lányok éles sikkantásokkal fogadtak minden veszélyesebb helyzetet, s figyelték a járkáló egymással szemben álló küzdőfeleket. Draco kihallotta Pansy kiáltásait, de tisztában volt vele a vigyázz sokkal inkább a fátylának szólt, mint a Draco miatti féltésből. Daphné viszont teljesen belehevült a szurkolásba. Bíztatta Blaiset minden eszközzel, ügyet sem vetett, hogy a saját fátyla látja kárát Blaise legapróbb ügyetlenségének is. Végül kimelegedve feladták a küzdelmet. Döntetlen maradt, Draco már unta is a pálcahadonászást, majdnem egy órán át lőtték a leglehetetlenebb átkokat és rontásokat egymásra, amiket csak ismertek, és amiket véghez tudtak vinni.

-         Na lányok elszórakoztattok minket egy kicsit? HA mi már megtettük nektek? – kacsintott Blaise.

-         Eszem ágában sincs fiúkat szórakoztatni! – tiltakozott Pansy, s alig várta, hogy Draco levegye magáról a fátylát, s visszaadja neki.

-         Ugyan már! Pansy mutassuk meg a fiúknak, milyen egy igazi harc! – villant Daphné élénkzöld tekintete. – Harc, ahogy csak nők tudnak. Mardekáros nők! – csettintett a nyelvével, s magára öltötte a fátylát. Pansy hunyorított, de végül ő is maga köré tekerte a pajzsfátylat. Futó meghajlás után kezdtek a párbajba. Draco és Blaise egymás mellett ültek, s nézték a két lány küzdelmét. A tekintetük elhidegült s elszánt akarat villant benne. Daphné és Pansy is igazi harcként fogta fel, nagyon lányosak voltak, nagyon kislányos mozdulatokkal még, de nagyon erőteljesek és komolyan vették a harcot. Az éjfekete és az ében haj is lebbent a hirtelen mozgásoknál. Szikrákat szórtak a szemeik. Daphné fél fejjel magasabb volt Pansynál, s ellentétben Pansyval már sokkal nőiesebb is volt. A mozgásban is. Váratlanul érkezett az első varázslat, amit Pansy nem tudott hárítani. A pajzsfátyolnak fel kellett volna fognia, de Pansy mégis a mellkasához kapott. Mind ledermedtek. Pansy ocsúdott fel először, főleg a fájdalom miatt. Leoldott a fátylat magáról ,s meglazítva a nyakkendőjét a felső két gombot kigombolta az ingjén. Vörös véres seb húzódott a sápadt fehér bőrén a nyak irányába szélesedve. Pansy visszatartotta a levegőt. Daphné, Blaise, Draco és Millicent egy emberként rohantak Pansyhoz. A Lány szemét elfutotta a könny.

-         Tudtam, hogy ez lesz – Dracóhoz vágta a fátylat, s kisietett a klubhelyiségből.

-         Pansy várj! – Daphné sietett utána. – Ne haragudj nem akartam!

-         Nem tehetsz róla! A fátyol megsérült még Dracónál, csak hát nem vettük észre – sóhajtott Pansy a szemét törölgetve.

-         Felkísérlek a gyengélkedőre – vetett reszkető tekintetet Pansy mellkasára.

-         Jól van – a gyengélkedőn azonban Madam Pomfrey látványosan nagyon elfoglalt volt.

-         Tessék lánykák, mit akartok? – igazgatta a fejkötőjét a gyógyító asszony. – Sietek, egy súlyos betegem van.

-         Erre kérnénk valamit – húzta el a blúzát a mellkasáról Pansy. Madam Pomfrey egy futó pillantást vetett rá, majd elsietett. A két lány tanácstalanul nézett egymásra. Száguldó kokottként tért vissza Madam Pomfrey.

-         Tessék ez egy kiváló balzsam. Ezzel kenegesse. Na menjenek, mert Harry Potter fekszik a gyengélkedőn. Teljes nyugalom kell – tessékelte ki őket gyorsan. Pansy átkente a zselészerű balzsammal a mellkasát. A seb lassan kezdett felszívódni. Pansynak ismét eleredt a könnye.

-         Ccsts! Ne sírj már! – vonta magához Daphné. – Neked adom az enyémet! Oda se annak a fátyolnak! Én megvagyok nélküle is! Úgysem divat – mosolygott Daphné.

-         Nem, az volt az enyém! És most már nincs! Mi lesz ha otthon megtudják? Nem is lett volna szabad elhoznom. Miért hoztam egyáltalán el? – ráncolta a homlokát Pansy. Draco rémülten állt fel.

-         Esküszöm nem tudtam, hogy megsérült a fátyol! – hebegte. – Fáj nagyon? – tapadt szürke tekintete Pansy mellkasára.

-         Had nézzük, nagyon csúnya? – lépett közelebb Blaise.

-         Ne gyere a közelembe!- fogta össze a blúzát Pansy, mielőtt Blaise még megnézi a mellkasát, s felsietett a lányhálóba.

-         Most mi lesz? – harapta be az ajkát Draco.

-         Nyoma sem marad majd! – nyugtatta Daphné.

-         Nem az, a fátyol… - dörzsölte a homlokát Draco. – Gondolom meg tudna fojtani ezért!

-         Baromság! Én voltam – vállalta magára Blaise. – Én rángattalak ebbe az egész párbajosdiba, ráadásul én azt is tudom mikor szakadt ki – vette ki Draco kezéből a levendulaillatú sálat. – Beleakadt a körmöm, és akkor húztam meg egy szálat – emelte a fény felé Blaise, s megkereste a vékony alig arasznyi felfutott szálat. – Itt van!

-         Ó! – formálta Draco. – Végem!

-         Én vagyok a hibás majd veszek neki egy másikat! – legyintett Blaise.

-         Nem, nem én rajtam volt, és megígértem, hogy bármi baja történne veszek neki egy újat – védekezett Draco határozottan.

-         És mégis mit mondasz otthon? – vihogott Blaise. – el tudom képzelni amint bejelented, hogy elszaladok pajzsfátylat venni egy lánynak. Na de mi miatt? Hát…nem is tudom, talán…mi lenne a jó magyarázat? Felcsináltad? -  kacarászott Blaise.

-         Ne már! – lökte meg Draco Blaiset.

-         Miért mi mást tudsz mondani? Az ember nem vesz csak úgy egy ilyen fátylat egy nőnek!- húzta Blaise a fiút.

-         Ez tényleg kínos dolog – sóhajtott Draco. – Fogalmam nincs, hogy fogok én erre pénzt kapni otthon.

-         Szerintem nagyon gavallér dolog lenne, ha azt mondanád, teherbe ejtettél egy lányt és ezzel is védeni akarod – bókolt Blaise Daphnénak.

-         TE aztán értesz a szövegeléshez – nevetett Daphné.

-         Ahhoz is – kacsintott Blaise.

-         Beszélek vele – intett a fejével Draco, a lefelé lépkedő Pansyt látva. Odaoldalazott a lányhoz.

-         Ne haragudj! – mondta halkan.

-         Hagyjuk! – sóhajtott Pansy lesütött pillákkal.

-         Veszek neked másikat! – nyugtatta Draco.

-         Nem kell – tért ki előle Pansy. – Nem akarom, hogy kellemetlen helyzetbe kerülj miatta a szüleid előtt.

-         Én csináltam ezt a hülyeséget, veszek egy újat neked – mondta határozottan Draco.

-         Az apád pénzén? – nézett aszemébe Pansy keményen. – Azt hiszed mindent megoldhatsz az életben így? Hogy elintézed az apáddal? Az apád majd kihúz mindenből?

-         Mit vársz mit tegyek? Nem tudom megvarrni neked. Vagy igen? – tárta szét a karját védekezőn a lány támadásától Draco.

-         Nem – rázta a fejét Pansy. – De ez nekem is kínos – suttogta Pansy.

-         Micsoda? –értetlenkedett Draco.

-         Hát, hogy te veszed. Érted. Nekem. Ez olyan… - Pansy elvörösödött, s erre Draco is.

-         Na mi van szent már a béke? – közeledett feléjük Blaise. – Adj egy puszit neki aztán el van intézve – vigyorgott egyikről a másikra Blaise.

-         Blaise! – hördültek fel nevetve.

-         Akkor egy kézfogás? A békejobb? – hunyorított rájuk Blaise. Pansy sóhajtva nyújtotta a kezét Dracónak ,s a fiú mosolyogva elfogadta.

-         A fátylat pedig átadhatod még a nyáron. Eljöttök hozzám igaz? – nézett körbe Blaise.

-         Meghívás? – néztek nagyot. – Hát ha ragaszkodsz hozzá – fintorgott Draco.

-         Igen, ragaszkodom, kíváncsi leszek a fátyolszerző körutadra Draco – nevetett Blaise.

A nagyteremben a tanári asztal mögötti falon a Mardekár címerállatát, egy kígyót ábrázoló zászló díszelgett. A nagytermet mindenütt a mardekár zöld és ezüst zászlói díszítették annak tiszteletére, hogy a ház nyerte a kupát az idén is. A mardekárosok mosolyogva és elégedetten ültek asztalhoz.négyszázhetvenkét ponttal legyőzték a többieket. Ahogy az eredményt kihirdette az igazgató a mardekár asztala üdvrivalgásba tört ki. Az elsősök is csatlakoztak a többiekhez és kupáikat az asztalhoz verve dübörögtek örömükben. Ám Dumbledore beszédétől gyorsan hűlt a közhangulat. Draco, Blaise és Daphné Pansy egymásra meredtek. Szemük egyre nagyobbra kerekedett, ahogy az igazgató csaknem kétszáz pontot kiosztott a griffendélnek egyetlen perc alatt, s át is változtatta a mardekár zászlókat a Griffendélre.

- nem hiszem el! – motyogták többen is.

- Ez bunda!!! – üvöltötte be Blaise, s rá akart rontani a griffendélesekre. Draco és Crak tartotta vissza.

- Dumbledore megbundázta a griffendéleseket! – tört ki a hiszti mindenkiből. – Hiszen kihágásokért kaptak pontokat! Megszegtek egy csomó házirendet! Éjszaka mentek ki, ráadásul a tiltott folyosóra és  ezért még pluszpontokat kaptak.

- Annyira gyűlölöm ezt az iskolát! – tört ki Pansy is és elsírta magát.

- Utálom Dumbledoret! – zokogott fel Daphné is, s a felsőbb évesek, akiknek még mindig karikás volt a szemük a tanulástól a szorgalmas pontgyűjtésben kifáradva, most elkeseredésük és csalódásuk könnyeit hullatták a talárjukra.

- És persze ki más ha nem Harry Potter és a barátai kaptak pontokat, amivel győztek! – sziszegte Draco is. Blaise törni-zúzni tudott volna. Az egész mardekár úgy ült asztalhoz, hogy egyértelmű volt a győzelmük és most alig néhány perc elteltével keserű szájízzel, az egész évi fáradtságos kemény tanulásnak és pontgyűjtésnek, kemény kviddicsmeccseknek, harcoknak, a tanároktól eltűrt, sértéseknek, és lehazugozásoknak eltűrése után, nyoma sincs semminek. A mardekárt leszorították hat év után a házkupáról. Minden mardekárosnak elment az étvágya. Az egész iskola ujjongott ,hogy nem a mardekár nyert. Most ütközött ki igazán, hogy mennyire kirekesztettek ők az egész iskolában. Minden ház ellenük volt, minden ház jobban örült a griffendél győzelmének, legalább mintha ők győztek volna. Csak a mardekár ült lelombozottan, lehangoltan és csalódotan, az igazságtalanság láttán kiábrándultan az igazgatóból, az egész iskolából.

- Vonuljunk vissza!- hallatszott a prefektus tanácsa, s most is mindenki egyetértett vele. Végignézte kaz ujjongó kipirult arcokon, akik kárörvendően néha a mardekárosok felé pislogtak, hogy még azzal is nagyobb lehessen az örömük, hogy az ő földre esésüket és zuhanó kedvüket láthatták. Pansy és Daphné egymás ellen zokogtak, s vigasztalhatatlannak tűnt a fél mardekár. Több lány is sírva aludt el aznap, a fiúkban csak a büszkeség tartotta vissza őket ,hogy ne tegyenek hasonlóan. Ez az év nem az ő évük, és hát jaj azoknak, akik éppen Potter évfolyamába járnak. De jön a nyár. Távol az iskolától, az igazságtalanságtól, s fellélegezhetnek, s hamarosan a barátok úgyis meglátogatják egymást.