3. fejezet.

 Az athamé eltűnését senki sem vette észre. Narcissa bizonyára évek óta nem is foglalkozott az athaméval, így fel sem tűnt neki, hogy most nincs a helyén. Draco azonban anyja minden megkezdett mondata után nagy levegőt vett felkészülve hogy kérdőre vonják az ügyben. De otthon csak ilyen apróságok vetődtek fel:

-         Draco! Nem láttad merre kószál Dobby, már egy napja sehol sem láttam! Rákiabáltam erre eltűnt. Félek, hogy rosszban sántikál – haladt  el Lucius Malfoy a szalonban.

-         Apa, épp elbújtam itt Millicent elől, ne leplezz le! – suttogta ki draco a drapéria mögül.

-         Ó értem, bocsánat! – köszörülte meg a torkát Lucius. – Ha ilyen fontos dolgokban zavarlak meg….megyek is – Kinyitotta a következő ajtót.

-         Dracót keresem – állt fel az asztal alól kibújva Millicent.

-         Dracó? Mh nem, erre nem láttam – falazott fiának Lucius, s tovább sietett a termekben Dobby után kutakodva. Millicent benyitott a szalonba.

-         Itt vagy Draco! Érzem! – lelkesedett Millicent, s tapsikolt örömében.

-         Mi az hogy érzed? – dörmögte Draco a drapéria mögül. – Mint ha kifingtam volna itt.

-         Ha nem is te a fülesbaglyod tuti. Ott van az ablakpárkányon! – mutatott abba az irányba Millicent. Draco elvette a pergamentekercset a madár lábáról, s hagyta, hogy elrepüljön a madárház felé.

-         A fenébe is leleplezett! – mérgelődött Draco, s megnézte a pecsétet és a kézírást.

-         Ki írt? – lépett közelebb érdeklődve Millicent. Draco igyekezett zsebre tenni, de Millicent kikapta a kezéből s a drapériák között rohangálva átsietett a következő terembe. Egy tucat termen át felbolygatták a sötétítő függönyöket, Draco szorosan a lihegő Millicent nyomában, s végül kicsavarta a lány kezéből a levelet.

-         Draco, te Pansy Parkinsonnal levelezel? – húzta unokaöccsét Millicent. – Juj! Hűha!

-         Nem levelezünk jó, fogd be! – förmedt a látványosan helyzetén nevető lányra.

-         Draco egy lánnyal levelezik! – sikkantotta Millicent jó hangosan, hogy a szomszéd szobában Dobby után kiabáló szülők meghallják.

-         Fogd be! – tapasztotta a tenyerét Millicent szájára Draco.

-         Miről írtok? Szerelmes leveleket váltotok? – viháncolt Millicent ,hogy húzza a fiút.

-         Miket? – rémüldözött Draco. – Te meg Monstro után futsz azt hiszed nem tudom? – vágta hozzá hangosan Draco.

-         Azt hiszed nem tudom, hogy tetszik neked Pansy Parkinson?! – nevetett Millicent. Draco a pálcája után kapott.

-         Nem szabad varázsolnunk – kuncogott Millicent a tenyerébe.

-         Nem tetszik – tagadta Draco egyenesen, de a szempillája megrebbent közben.

-         De tetszik neked! – makacskodott Millicent karba tett kézzel.

-         Nem! Nem tetszik! – ordította Draco.

-         De igen, de igen! – nyújtotta a nyelvét a fiúra Millicent csak hogy bosszantsa. – Draco Pansyba szerelmes! – csúfolódott Millicent.

-         Hagyd abba, mert megfojtalak! – sziszegte Draco, s rárontott a lányra. Meghúzta a haját, mire Millicent felsikoltott.

-         Draco kit akarsz megfojtani? – kérdezte Narcissa a szobába lépve.

-         Nem, nem azt mondtam, hogy megfojtani….hanem… - Draco kényszeredetten Millicentre nézett, aki zilált haját sepergette a szeméből.

-         Hanem, elfojtani. Igaz  Draco? – mosolygott kedvesen unokaöcsére Millicent.

-         Ó, igen…elfojtani… - bólogatott lelkesen Draco a kisegítő szófordulatra.

-         Draco el akarja fojtani az érzelmeit egy lány iránt, és én mondtam neki, hogy nem kell – tette hozzá gonoszul Millicent. Draco megszégyenülve elpirult, s tehetetlenségében, felpattant. Sírva fakadva elrohant a saját lakosztályába.

-         Hoppá! -  tárta szét a karjait Millicent ártatlanul. Narcissa fia után nézett, majd vissza a kicsit kövérkés unokahúgára.

-         A lány, akinek a pajzsfátylat vettük? – kérdezte elgondolkodva Narcissa.

-         Ó igen! – bólogatott lelkesen Millicent. – Ő a barátnőm a Roxfortban.

-         Értem – bólintott Narcissa, s mosollyal az ajka körül visszatért a manókereséshez. Millicent Draco után futott. Dörömbölt a fiú ajtaján.

-         Hahó! Draco engedj be! NA ne durcáskodj már! – kérlelete kedvesen a fiút.

-         Látni sem akarlak! Menj innen! – kiáltotta ki szipogva Draco.

-         Most mit kell ezen sírni!  Nem szakadt össze a világ! – sóhajtott Millicent.

-         De igen! Most mit gondolnak rólam anyáék! – sírta el magát Draco.

-         Eressz be! – szólt Millicent, s Draco kinyitotta neki az ajtót. – Mit gondolnának rólad? Hogy a kisfiuk már nem is olyan kicsi! Ne sírj már!

-         Hallani sem akarok a lányokról!

-         Én is az vagyok! – nevetett Millicent.

-         Rólad sem! – mordult durcásan Draco , s az athaméval az ablakpárkány szélét farigcsálta tovább.

-         Egyébként meg…ha ennyire tiltakozol az pont azt jelenti, hogy mégiscsak tetszik – sandított a fiúra Millicent. – De az sosem baj. Mert azt viszont én tudom, hogy Pansynak tetszel – árulta el a fiúnak Millicent. Draco elvörösödött, s az athamé hegyét még erősebben a párkányhoz nyomta.

-         És kit érdekel az hogy Pansynak ki tetszik? Tetszem neki? És? – váltott támadásba Draco. – Azért még nem kell egyből azt hinned, hogy nekem is ő.

-         Azért nem kell nekem rontanod. Csak segíteni akartam – zárkózott el Millicent.

-         Nem kérek a segítségedből – förmedt a lányra.

-         Arra gondoltam, ha én elárulok ilyesmit, akkor talán te is nekem – puhítgatta a talajt Millicent.

-         Mi? – vágott bamba fintort Draco értetlenül unokanővérére.

-         Hát tudod…Monstro…mégiscsak a te barátod…esetleg…nem említett engem? – pirult el Millicent, s csillogó szemekkel Dracóra nézett.

-         Ti lányok! – rázta a fejét zavartan Draco. – Mi nem szoktunk ilyenekről beszélni. Monstro még sosem említett szerintem téged. Max azt ,hogy jó lenne ha lehajtanád a nagy fejed mert nem látja tőled a táblát – gondolkodott erősen Draco, mire Millicent szeméből elkezdtek potyogni a könnyek. – Most mi van?

-         Hogy lehetsz ilyen kegyetlen! – zokogott fel Millicent.

-         Komolyan ezt mondta – rántotta meg a vállát Draco. - Mit vársz mit mondjak? Nem beszélgetünk lányokról. Kviddicsről beszélünk de jó sokat – lelkesedett be Draco.

-         Nem igaz! Blaise is állandóan a lányokról beszél!

-         Jaj Blaise!- legyintett Draco. – Az egészen más. Ha meghallgatnád a mostani negyedikeseket fogadni mernék, hogy azok is mind arról beszélnek.  Hagyj engem békén ezzel. Nem akarok arról beszélgetni, hogy kinek ki tetszik meg ki nem? EZ hülye lányos szokás! – morogta Draco. Csend ült közéjük. Millicent sértetten hallgatott. Draco elgondolkodva kapirgálta a festéket a párkányról.  – Tényleg tetszem Pansynak? – kérdezte meg Draco vigyorogva. Millicent Dracóhoz vágta a kispárnát a kanapéról – Vigyázz mert nálam van az athamé! – emelte meg nevetve az ezüstkést Draco.

A két unokatestvér a teraszon lóbálta a lábát a levegőbe, Millicent az obszidián tükrét nézegette, Draco a kavicsokat dobálva próbált eltalálni egy – egy arra járkáló pávát. Meleg volt a nyárutó. Közeledett az évkezdet. Már türelmetlenül várták, hogy újra a Roxfortban legyenek a többiekkel. Millicent Pansy neki írt levelét olvasta.

- Mit olvasgatsz rajta annyit – mordult Draco. - Nem hiszem, hogy Monstroról írt.

- Fogd be! – sziszegte neki Millicent.

- Most mit vagy úgy oda, írt rólam? – kérdezte kíváncsian Draco.

- Ne is álmodj róla beképzelt kis köcsög! – felelte Millicent, s ismét a tükröt vette a kezébe.

- Látod már Drucillát? – dobta meg a pávát ismét Draco, s ujjongott ,hogy eltalálta.

- Nem. Mellesleg meg miért vársz bármit is Pansytól, ha nem válaszoltál neki – csapta fel a fejét beképzelten Millicent.

- Honnan tudod, hogy nem írtam neki? – nézett a lányra Draco.

- Jaj, hát ö…csak gondoltam – nyögte Millicent.

- Megírta neked mi?  - nevetett fölényesen Draco. – Mi van rólunk leveleztek? Leírod neki, hogy mit ettem, milyen pizsamában aludtam? Nagyon érdekes levelezésetek lehet – gúnyolódott Draco.

- Figyelj te kis dög! Azt hittem legalább meghívod egyszer is Monstrót ha már olyan nagy barátod! Rég nem dekkolnék már itt nálatok! – morgott Millicent. – Meghívod vagy sem?

- Nem, idegesít a csámcsogása! – rántotta a vállát Draco.

- Hívd meg! A kedvemért kérlek! – fogta le Draco dobásra lendülő kezét Millicent.

- Hagyj békén! Eszem ágában nincs nézni, ahogy állandóan csöpögsz utána, meg utánunk koslatsz és idegesítően vihorászol, ha a közeledben van! Állandóan belém vagy bújva ha a közelünkben van! Fárasztó! – dobta el a kavicsot Draco. Nem talált.

- Olyan önző állat vagy! Komolyan nem hívod még?

- Találkoztok a Roxfortban úgyis! – legyintett Draco.

- Akkor majd mi is találkozunk a Roxfortban! – lökte fel magát Millicent. Draco megállította a talárjába kapaszkodva.

- Millicent most ez totál nem alkalmas! Apámék ürítik a fekete mágiás cuccaikat a lakásból, mert házkutatásokat tartanak a minisztérium emberei. Most senkit nem hívunk meg! A te nyaralásod családi ügy és ennyi tudhatnád.

- De jövőre meghívod? – vonta kérdőre a fiút Millicent.

- Meghívom! – sóhajtott nagyot Draco.

- Becs szó? – kérdezte Millicent.

- Megszeghetetlen esküt ne tegyek itt neked? – kérdezte bosszúsan Draco.

- Nem is tudom – nevetett bizonytalanul Millicent. – Várom az új évet.

- Csak azért, hogy láthasd Monstrót – szólt közbe gúnyosan Draco.

- Azért is. Meg izgat már , hogy mi lesz az az ügy, ami miatt lehet megváltozik minden.

- Apám is célozgatott, hogy ebben az évben Dumbledoret kirúgatja a Roxfortból, és az előkészületi terveket már meg is tette.  Meg, hogy idén az aranyvérűek visszakapják, amit megérdemelnek, és a Roxfort olyan lesz, amilyennek Mardekár szerette volna. A sárvérűeket kisöpörjük az iskolából - szorította össze a fogait gyűlölködve Draco.

- Hű! Ez komolyan hangzik – ámult el Millicent. – Kíváncsi leszek mi hasznát vesszük az athaménak, remélem tényleg tudjuk használni…

- Gyere fogócskázzunk a termekben! – érintette meg Millicent karját Draco. – Te vagy a fogó!

- Hé ez nem ér! – pattant fel Millicent, s a fiú után szaladt a drapériákba kapaszkodva véve a kanyart rohant a fiú után egyik teremből a másikba.