A két Malfoy élesen tért le a szűk utca macskaköveire. Girbe-gurba kis utcácska vezetett lefelé mintha a pokolba vitt volna. Árkádok alatt haladtak, az emeletekről rázták a rongyokat, Draco tüsszentett a portól, Lucius Malfoy kedvetlenül elhúzta a száját.  Draco bámészkodva megállt a kirakatokat nézegetve. Koszos és poros üzletek voltak. Az egyik kiegészítő, és kelme-kellék boltban megpillantotta a lányt. A kirakatüvegre egy elvarázsolt penna mindig újra és újra kiírta az eltűnő feliratot: „Mérgezett kelmék, önfojtó kendők, gyilkos övek és keszkenők keletről” Pansy csak biccentett, s vissza és fordult, hogy édesanyjával válogathasson, az eléjük teregetett perzsa anyagok közül. Draco tétován megemelte a kezét, de apja már tovább is húzta a Zsebpiszok-köz szűk kacskaringós útján. Hiányoztak a macskakövek, ami volt, az is rendezetlenül egymás mellé dobálva, egyenetlenül. Barátságtalan és sötét hely. Aki nem ért hozzá, ne is jöjjön erre. Ezt sugallta minden kirakat. Minden egyes macskakő, és a hideg, könyörtelen tekintetű barátságtalan arcok. Véres kártyalapokat lebegtető öregasszony haladt el mellettük, kivetette a kártyákat, s Dracóra kacsintott. Draco elkapta a tekintetét az idős nőről, s apja után sietett, miközben benézett a harcművészet és kínzóeszközök erkölcstelen tárházába. Borzas sötét hajú fiú alkudozott az egyik védekező-vezeklőövre, s dülledő szemei egy villanásra találkoztak Dracóéval a nevetőráncok felfutottak a szája körül, s sűrű hálót fontak mosolygó szemei köré, majd mielőtt elhappolták előle a kedvező árút gyorsan visszafordult a pult felé.  Amikor Crak széles vállát látták meg a mérgező körmöket áruló huncut szemű öregasszony rozoga asztalánál, Lucius hűvös hangon megszólalt.

- Úgy látszik, mindenki összeköti a kellemest a hasznossal – koppintotta sétapálcáját könnyedén a macskakövekhez Lucius, s befordultak a sarkon. – Látod Draco mondom én… készülődnek a dolgok. Mindenki érzi. Ma a Zsebkoszköz minden mocskos boltjában ismerősre bukkanunk. Remélhetőleg, ahová mi igyekszünk, most nem lesznek. Dracónak különösen megtetszett az egyik ékszerbolt kirakata, amelyben csupa elátkozott tárgyat árultak, szebbnél- szebb ékszereket férfiaknak és nőknek egyaránt. Úgy vélte, ezt a helyet még jó lesz megjegyezni a későbbiekben. – Jól van nincs bent senki – kukkantott be a mocskos kirakatüvegen Lucius Malfoy, s benyitott a Borgin & Burkes-be.

- Apa veszel nekem valamit? – kérlelte Draco az apját, miközben körbepislantott az érdekesebbnél izgalmasabb árúfelhozatalon.

- Megmondtam, hogy nem. A nyáron épp elég pénzt áldoztunk rád – utalt Lucius a pajzsfátyolos malőrre. – És versenyseprűt kapsz idén.

- Jah, amikor Potter már tavaly is kapott. Utálom, hogy mindenki olyan jónak tartja, mert híres!

- Egész nyáron ezt hallgattuk tőled Draco! Mellesleg megmondtam, hogy hangosan ne szidd sehol sem Pottert! Mostanság nem olyan idők járnak, hogy őt szidni üdvös lenne. Várd ki azt, az időt, amikor megtehetjük. Addig pedig…fogd vissza magad! – szólt keményen fiára Lucius. – Mellesleg szégyellhetnéd magad, hogy jobban teljesítettek nálad.

- Igen. Mert az iskolában mindenki kivételezik velük! Az aranyvérűeket nem komálják a suliban! Most mit tehetek arról, hogy a tanáraim ilyen előítéletesek! – panaszkodott tehetetlenül Draco.

- Ezt látjuk mindenütt manapság Mr. Malfoy! Nem becsülik a tiszta varázslóvért! Szép napot miben segíthetek? – lépett hozzájuk Mr. Borgin. – Milyen árút szeretnének…

- Nem, ma nem vásárolnánk – igazgatta a nyakkendőjét Lucius Malfoy. – Ezeket a tárgyakat szeretném eladni. Tudja a minisztérium bizalmatlan – tette a pergamenlapot a kereskedő elé.

- Önnel szemben senki sem lenne az – mosolygott kedélyesen Mr. Borgin.

-Persze a Malfoy név még mindig nagy tiszteletet parancsol…de ne márt óvatosnak lenni – Miközben apja szokásos nyugodt modorában üzletelésbe kezdett, Draco körülnézett a boltban. Minden volt itt. Mérgek, koponyák, csontok, B-kategóriás forgalomba sosem hozható varázslényektől nyert  hozzávalók. Csupa veszélyes, és betiltott árú. Draco egyenesen fürdött a polcokon felhalmozott tilos tárgyak közötti válogatás örömében. Igazi kincsesbányának számított a Borgin & Burkes. Jobb volt mint egy játszóház. Mert itt mind fekete mágiás és veszélyes eszköz volt. Ami tilos, azt pedig minden igazi mardekáros szerette. Mohó birtoklási vágya az átkozott medálra, a  Dicsőség kezére, de még a fekete titokzatos szerkényre is kiterjedt. Legszívesebben most rögtön mindet megvette volna. Holott tudta, apja most épp az ilyen tárgyaktól igyekszik megszabadulni, nem hogy begyűjtse őket. Csupa kínos és kellemetlenségeket okozó tárgy, amelyekből otthon is egy egész kamrányi van. Amelyeket valahova valakikre most rá kell tukmálni, el kell tüntetni, eladni, megszabadulni tőle, mert a minisztérium előtt egy életre elásnák magukat. Ezekben az időkben rossz fényt vetne rájuk. Márpedig a Malfoyok mindig jól kormányozták a család, a név, az elismerés és  nagyság hajóját. Most meg kell vállni ezektől a kedvelt tárgyaktól. Dracóban megfordult a gondolat. Talán azért akarta nagyanyja, hogy az athamé nála legyen, mert talán az is valami elkobzásra szánt tárgy lenne? S Dracónál a Roxfortban biztonságban lesz? Ha megtalálják, és felismerik egyértelműen elvennék tőlük.

- Apa megveszed ezt nekem? – mutatott a dicsőség kezére Draco.

- Ő igazán remek választás!  Kitűnő ifjú Malfoy mester! – mosolygott melegen Mr. Borgin. – Lucius szeme résnyire húzódott.

- Ne szólítsa így! – intette le Lucius Malfoy.

- Mesterek mind! Akiken ott van az érintés nyoma! – Mr. Borgin kézfejével átsimított saját balján, mintha az is egy eladásra kész portéka lenne. – Mester! Mert mester az, aki úgy műveli a fekete mágiát mint ők! Mont ő! Aki ilyen családból származik az mester a szememben – vigyorgott foghíjasan Mr. Borgin. – A dicsőség keze. Ha gyertyát dugunk bele csak annak világít aki tartja. Tolvajok és betörők nagy barátja!

- Remélem a fiamból egyik sem lesz. Bár a jegyeit nézve – feddte meg ismét Dracót Lucius.

- Jaj apa! Én meg egész nyáron ezt hallgattam! De ha egyszer a tanárok csak a kedvenceiknek adnak jó jegyet?

- A dicsőség keze mindenkinek jó, aki tilosban jár – sepergette a pultját Mr. Borgin, védelmezve portékáját.

- Talán majd máskor Mr. Borgin – vetett még egy utolsó pillantást a kézre Draco.

- Menjünk Draco! Akkor megegyeztünk Mr. Borgin! – biccentett Lucius Malfoy. – A Malfoy-kúrián átveheti a tárgyakat – Lucius kihúzta fiát a csábító árúk közül, s felfelé indultak a Zsebpiszokközi utcán. Alig tettek néhány lépést Lucius Malfoy sétapálcáját fia elé koppintotta ezzel megállásra késztetve. – Bemegyünk – mutatott sétapálcájával a fényesre sikált kirakatra, a faborítású kis verandára Lucius.

- A Nocturne-be? – lepődött meg Draco, de követte apját. Lucius talárjának belső bordó bélése kivillant ,ahogy levetve a szék karfájára igazgatva leült Mr. Monstro mellé.

- Szervusz Draco! A fiam ott téblábol! – intett a veranda szélénél összeverődött kis csapatra a férfi. Draco követte az eligazítást. A verandán. Pansy mellett Blaise, Blaise mellett pedig egy ismeretlen lányka is ült.

- Szia Draco! – előzte ki egy tálcával Daphné, s letette az asztalra a fagylaltkelyheket. - Nem ismered még  igazam van? – figyelt Daphné, ahogy Draco még mindig a szőke hajú csillogó kék szemű kislányt nézi. – Astoria! A húgom – mutatta be a lányt Daphné . Draco nyirkos kézzel kezet fogott a kislánnyal, miközben Blaise Astoriát fenekénél fogva Dracóhoz lökte.

- Puszit is adj már neki, mit sajnálod tőle? – vihogott Blaise. Majd miután a Astoria pirulva visszaereszkedett mellé Blaise átvetette karját a lány székén és látványosan vele foglalkozott.

- Astoria jövőre kezdi a Roxfortot, de eljött ma velünk bevásárolni az iskolai cuccokat – Daphné nem tetszéssel fogadta, hogy a szőke húga mindenkit jobban érdekel mint ő.

- Pansy! Fogjunk össze! – ült vissza Pansy mellé a fekete hajú lány. – Minden pasi a szőkékre bukik! Amióta Astoriával megjelentem itt, Blaise azonnal rámozdult és látványosan Draco is! – kapott be egy cseresznyeszemet a fagylaltjáról Daphné.

- Hány éves is vagy Astoria? – köszörülgette Blaise a torkát miközben a lány karját megsimogatta. Astoria zavartan a karjához kapott, s összehúzta magát.

- Tíz éves leszek – mosolygott pirulva.

- Utálom a szőkéket! – mérgelődött tovább Daphné . – Bocs Astoria szívem! De minden fiú az angyalt látja az ilyen nőkben! Ráadásul nézd meg milyen piszokul ártatlanul tud nézni! – vetett gyilkos pillantást húgára Daphné miközben Pansynak dőlt. Pansy sötéten Dracóra, Blaise-re majd  a köztük ülő szende lányra nézett. – Látod Draco is egyből oda ült mellé! 

- Ezért még megöllek öcsi! – nevetett Millicent Monstro és Crak között.

- Nem értelek titeket – hebegte Draco. – Miből maradtam ki?

- Fogadtunk – vihogott Blaise. – Azt mondtam a fütyim rá, hogy te is Astoriát választod! – simogatta meg a kislány haját Blaise.

- Először én hoztam el a tesóm fagyizni – magyarázta Daphné. – Millicent meglátott minket az utcáról és csatlakozott hozzánk. Mi kezdtük el a fogadást. Hogy Blaise mellém vagy Astoria mellé ül. De Blaise a mocsok Astoriát választotta! – nézett sötéten Blaise felé Daphné.

- De cicám! Mit tehetek róla, ha a húgod ilyen figyelemfelkeltő – rántotta meg a vállát Blaise.

- Monstro és Crak tulajdonképpen nem beszámíthatók – mérte végig a két fagylalttól csöpögő fiút Daphné.

- Aztán befutott Pansy – vette át a szót Blaise. – S végül te. Egyértelmű volt, hogy összemérünk titeket.

- Esküdni mertem volna, hogy Pansyt választod – rázta a fejét bosszúsan Millicent.

- Egy férfiban sose legyetek biztosak – legyintett Daphné, s élvezettel nyalta le a kanálról a rumos csokoládéfagylaltot. – Astoria erős ellenfelem lesz a Roxfortban úgy érzem – mérte végig húgát Daphné. – A testvérbosszú természetes dolog igaz? – húzta össze gonoszul a szemhéját Daphné.

- Ne aggódj Astoria én megvédelek! – ölelte át Blaise. Látványosan rákattant Astoriára. Egyfolytában csillogó szemekkel nézte a lányt.Daphné felpattant és közéjük lépett, hogy eltakarja húgát a fiú elől.

- Nem hozzád való vedd észre magad! – töltött a húgának a kancsó limonádéból Daphné, s közben  fenekével meglökte Blaiset. Blaise lenézett a gömbölyű fenékre feszülő fekete szoknyára, s nyelt egyet.

- Hallottatok az új mugli-védelmi törvényről? – szólalt meg hosszú idő után Draco, aki már elvesztette a fonalat Daphné és Blaise élcelődésében.

- Apám említett valamit – mormogta Monstro.

- Kit érdekelnek a törvények? – legyintett ingerülten Daphné.

- Csak azokat kell védeni, akikre valamiért veszély leselkedik – mosolygott kegyetlen gonoszsággal Pansy.

- De ezzel ismét a varázslók jogait csorbítják – mérgelődött Draco.

- A muglik minisztériumi lehetőségeiről is említést tesz a törvény igazam van? – emelte meg a szemöldökét Pansy látványosan Draco felé hajolva érdeklődését kifejezve.

- Igen – bólintott röviden Draco. – A Minisztériumba is bepofátlankodnak most már. Mi köze egy muglinak a varázslók törvénykezéseihez? – kaparta le a megkeményedett csokiöntetet a fagylaltjáról Draco.

- Egyáltalán kinek jutott eszébe felterjeszteni ezt a törvényt? Hiszen alig akadnak muglik ilyen beosztásban! – emelte meg a szemöldökét Pansy várakozón Dracóra nézve.

- Kettőt tippelhetsz – nézett rá elutasítóan Draco. – Az a hülye Weasley. Annak a keze van a dologban. A mugliimádatával. Igyekszik teljes körűen beolvasztani őket a társadalomba. Szégyen.

- És a Roxfortban is kivételeznek velük, mert hogy ők hátránnyal indulnak, hiszen nem ismerik a varázsvilágot, mert nem itt nőttek fel! – háborgott Pansy.

- Dumbledore és az egész tanári kara egy nagy fos! – legyintett Blaise, s rákacsintott a szőke  lányra, aki kedvesen visszamosolygott rá. Draco szeme is megakadt a mellette ülőn. Millicent egy szőlőszemet vágott unokatestvéréhez.

- Mit őt bámulod? – sziszegte neki, ahogy elkapta Pansy leereszkedő szempilláit. Pansy tanácstalanul visszavonult látva, hogy Draco nem igazán lelkesedik azért, hogy ő felvette vele a beszélgetés fonalát.

- Megvettétek már Lochart könyveit? – csivitelt Daphné. A felvetett komoly politikai témát ezzel végleg elütve.

- Daphnénak bejön az új SVK-tanár bácsi – nevetett Blaise.

- Igenis helyes! -  húzta meg egyenes fekete haját Daphné, s játszani kezdett a tinccsel.

- Kár, hogy Mógus tanár úrral nem voltak óráink…belegondolva talán félig ő tanított – áradozott halkan Pansy.

- Milyen csodálatos órák is lehettek azok – sóhajtott Millicent.

- Egész órán dadogott – ráncolta a homlokát Blaise.

- De talán megérezhettünk volna az ő eszméjéből valamit – próbálkozott Pansy.

- Mi az hogy ő! Úgy beszélsz mintha… - mérgelődött Draco.

- …jah, mintha a szerelmed lenne – vigyorgott Blaise.

- Nekünk haza kell mennünk most már – szólt Daphné, ahogy egy idősebb fekete hajú fiú  a szemközti kirakatnál megállt. – Gyere Astoria! – nyújtotta a kezét húgának Daphné.

- Hazakísérhetünk Astoria? – érdeklődött Blaise, nem eresztve a lányt. – Dracóval?  - bökte meg barátját Blaise.

- Na húzzál te szemétláda! – sziszegte Daphné ellökve Blaise kezét húga válláról, s visszafordulva még  Blaise nevetős szemébe vágta: - Ezért a Roxfortban még számolunk!

- Állok elébe Cicám! – kiáltotta utána Blaise. – Menjünk!-  a galleonokat az asztalra szórta. – A lányokat mi hívtuk meg – billentette félre a fejét Blaise. – A következő kör a tied lesz Draco! – csapott Draco markába Blaise, s ő is leugrált a lépcsőn.

- Draco! Megvesszük a tankönyveid gyere!- hívta magához apja, s Draco elköszönt a szétszéledő társaságtól, hogy apjához siessen.

A Czikornyai és Patzában elviselhetetlen volt a tömeg. Dracóban előjött tömegundora és háttérbe húzódva várta, míg a boszorkányoktól zsúfolt boltban apja beszerzi ropogós, friss pergamenű könyveit. Halványan még derengett neki, hogy elfelejtett elköszönni Pansytól és a többiektől, de aztán vállrándítva teljes undorral a fényképeszkedő Pottert nézte. Kikerülgetve a boszorkányokat odaoldalazott.

- Mi van Potter? Már egy boltba se tudsz úgy bekerülni, hogy ne kerülj a címlapra? – vágta a ragyafejűhöz Draco.

- Hagyd békén, nem ő tehet róla! – állt Potter elé egy vörös hajú lány. Draco megemelte a szemöldökét.

- Neked barátnőd van Potter?! – mérte végig a közeledő Potter-rajongók táborától közrefogott fiút, de ekkor mellé lépett az apja.

- Lám csak. Arthur Weasley

- Lucius – jött a hideg felelet.

- A minisztériumban hallom már megint szervezkedtél, a muglik ügyében – biccentett a Granger szülők felé. – Ha továbbra is ilyen társaságban forogsz, már tényleg nem süllyedhetsz mélyebbre! – mosolygott gúnyosan Lucius Malfoy. Draco megrökönyödve látta, hogy Mr. Weasley ráveti magát az apjára, s a könyvespolcoknak döntve dulakodni kezdenek. Tehetetlenül  és tanácstalanul próbált apja segítségére sietni, de az eladó már szétrángatta a férfiakat. Draco az ajtóban várta meg apját, aki még visszaadta Potter barátnőjének a könyvét.

- Jaj apa nagyon fáj? – sopánkodott Draco, apja lila monokliját nézve.

- Túlélem menjünk. De anyádnak egy szót se!

- Mekkora egy vadállat az az ember! Látszik, hogy túl sokat időzik mugli körökben! Azok ilyen brutálisak, még pálcát sem tudnak használni. Egy varázsló sosem támadna a másikra puszta kézzel ugye apa?

- Persze hogy nem. Ez nem méltó hozzánk, varázsképességűekhez – dühöngte Lucius Malfoy.

- Lucius! Szent Szalamandra! Mi történt veled? – lépett le a hintóról Narcissa, ahogy meglátta férje szeméhez szorított zsebkendőjét.

- Akadt egy kis incidensem a repülő könyvekkel – köszörülte a torkát Lucius Malfoy.

- Arthur Weasley apára támadt! – fakadt ki Draco.

- Te verekedtél azzal a söpredékkel?! – húzta fel az orrát sértetten Narcissa.

- Dehogy csak nekem rontott – legyintett Lucius Malfoy, s tűrte felesége vizsgáló hűvös ujjait a halántékán.

- Nem esett más bajod? – tapogatta Narcissa férje duzzadt szemhéját. – Micsoda barbár vérárulók! Egy tiszta vérű mágus ilyet sosem tenne! Hogy lehetnek aranyvérűek! A viselkedésük nem ezt mutatja.

- Viszont megszabadultunk egy kellemetlen fekete mágiás holmitól – fújta ki a levegőt megnyugodva Lucius.

- Sikerült elintézned? – nézte aggódva férjét Narcissa.

- Borginék kijönnek holnap a kúriára és elviszik a nagyját. Mindenki szabadul meg a kellemetlenségektől.

- Hogy néhány év múlva újra felvásárolják – nézett fiára Narcissa.

- Elég sok ismerőst a Zsebkosz közben találtunk igaz Draco? – nézett elbámészkodó fiára Lucius is.

- Tessék? Jaj igen! – kapta a tekintetét szüleire Draco.

- Esetleg a titokzatos ében hajú lány? – mosolygott  Luciusra pislantva Narcissa a szeme sarkából.

- Nekem inkább szőkének tűnt – vonta össze a szemöldökét elgondolkodva Lucius.

- Leszállnátok a témáról? – mordult Draco , s tüntetőlegesen kinézett az ablakon. Lucius és Narcissa hátradőlve a bársonyülésen végignézték a listát, hogy mitől kellene még minél hamarabb megszabadulni.