Léptek zaja suhogott a homályos, ám kihalt ódon kastély folyosóján, amit csak a hold ezüstös fénye ragyogott be. Nem sietett, bár a szabályok rá is vonatkoztak, azokkal ő sosem foglalkozott eddigi hét iskolás évében. Talárja és szőke fürtjei lobogtak a gyorsabbá váltott tempó miatt. Belegondolt éjszakai kis kiruccanásának következményeibe, és egyáltalán nem tetszett neki, még csak gondolatban sem. Hiába, mégiscsak éjfél körül járt az idő, alvásra pedig szüksége van, hogy elkerülje arisztokratikus szürke szemei alatt a fekete karikák éktelenkedését. Na meg aztán, gyorsan akarta lerendezni ezt az ügyet, nehogy azt higgye a hugrabugos lány, hogy kettejük között több lehet a testi vágy kielégülésének formájánál. A lány lelkének gyötrelmei nem aggasztották, csak a saját hírneve. Hirtelen váltott kanyart, odaérve, a keresett fal előtt háromszor elsétálva, már egy szoba képe jelent meg gondolataiban egy hatalmas, természetesen zöld-ezüst színű, baldachinos ággyal. A hurgabugos lány már bent várta a mardekáros szívtiprót, s leplezetlen imádattal csodálta minden mozdulatát.

***************************************************************************

Hajnalodott, mikor a nap első sugarai rávetődtek a párnán szétterülő szőke tincsekre. Draco hunyorogva nyitotta ki vöröses, kialvatlan szemeit. Oldalra fordítva fejét keserű vigyor jelent meg arcán, majd halkan szinte már suttyomban felöltözködött, s otthagyta a békésen szunyókáló fekete szépséget. Elgondolkodva menetelt a szokásos úton a klubhelyiség felé. Megint megkapta, amit akart, de a szűnni nem akaró érzései még mindig belülről égették. Érzések, melyek eddig csak a mélyben lapultak, várva, mikor törhetnek felszínre. Kénytelen legyűrni őket, eltemetni a lelke legmélyebb bugyraiba neveltetése miatt. Hisz egy Malfoy nem érez, nem mutatja ki háborgó szívének darabkáit. S lám, most eljött az idő, mikor a közönyös, fölényes maszk kezd porba hullni. A nagy Draco Malfoy érző, mi több, emberi lény. Ki gondolná ezt? - horkantott alig hallhatóan saját gondolatmenetén. De bizony, ha meglátja az egyetlen lányt, akit még ráadásul a jegyesének is mondhat, fellángol benne a féltékenység, szenvedély, vágy, csodálat, odaadás, félelem, vívódás, s tán szerelem is. Hírneve megtartására próbálja vágyait csitítani szeretők sorával, hogy őiránta ne érezze ezeket a megfoghatatlan örömöket. Ám a sors nem ily kegyes. Játszik a szenvedővel, s még nehezebbé teszi, most sem oly könnyű életét. Miért gyűlöli Pansy ennyire, miért néz rá utálattal, miért húzódik a lehető legtávolabbra, ha megérintené selymes bőrét? Az aranyvérűek kényszerházassága - tűnődött Draco. Az lehet mindennek az oka. Megállt a klubhelyiség bejáratánál, álmosan elmotyogta az "aranyvér" jelszót, majd belépett a kitárult ajtón. Remélte, hogy ilyen korán az még üres lesz, de tévednie kellett. Az álmosság rögtön eltűnt szeméből, ahogy meglátta a könyvekkel telerakott asztalka mögötti kanapén, a kleopátra frizurájú szépséget ülni. A kihalt helyiségben pennája hangosan sercent a pergamenen. Pansy az ajtó csukódására felkapta a fejét. Egyenesen a fagyos szürke szemekbe, majd a kócos, puha esésű fürtökre szállt a tekintete. Arca, mint mindig nem tükrözött semmilyen érzelmet, még az a gyönyörű jeges tekintet sem. Tudta, hogy honnan jött. Ismerte már annyira. Milyen hülye volt, mikor azt mondta neki, nem érdekli, hogy mit csinál vagy kivel kavar. Már hogyne érdekelné, hiszen a jövendőbeli férje! De ő nem veszi észre, hogy neki ez mennyire fáj.

- Látom, éjjel megint jól szórakoztál. Talán megigazíthatnád a hajad, kissé kócos - vetette oda neki a lány gunyorosra fogva a hangját, de kihallatszódott belőle a féltékenység apró jele.

- Csak nem zavar kedves, hogy hol és mit csináltam az éjjel? - szőke tincseibe túrva Draco elvigyorodott jegyese másodpercnyi lepődöttségén.

- Nem dehogy. Mondtam már, nem érdekelnek a nő ügyeid. De tudod, nem illik ez a megjelenés az imidzsedhez - vicsorgott Pansy felvéve közönyös arckifejezését, s visszatért házi feladata befejezéséhez. Draco gondolt egyet s lassan lépkedve elindult Pansy felé, majd leült mellé a kanapéra. A lány nem nézett felé valószínűleg nem akar tudomást venni jelenlétéről. Pansy szíve egyre gyorsabb ütemre váltott, ahogy hallotta Draco cipőjének egyenletes koppanását felé közeledni. Mellette besüppedt a kanapé. Mély levegőt vett. Érezte a férfias menta illatot, ami menten megőrjítette, és az átható pillantást magán, amibe egyszerűen beleremegett.

- Mit akarsz Draco? - mialatt e kérdés elhagyta ajkait, szíve kihagyott egy dobbanást. Leendő férje olyan közel ült le hozzá, hogy orruk összeért. A szürke és a mogyoró barna szempár összekapcsolódott. Megszűnt körülöttük minden, csak egymásra s mély lélegzetvételeikre figyeltek.

- Csak beszélni veled - jött az alig hallható válasz Draco kiszáradt torkából.
Pansy nem reagált. Nem tudott elszakadni a csillogó, vággyal elhomályosult szemektől. Megnyalta ajkait. Ekkor pattant el az a bizonyos húr Dracónál. Vágyai felülkerekedtek józan eszén, s finoman, érzékien ráhajolt a szűzies ajkakra. Pansy egy másodpercig megilletődött, s a lehető legérzékibben próbálta viszonozni szerelme csókját. Eszüket vesztették a hirtelen fellángolt érzésektől, az első érintéstől, csóktól. Pansy a puha, édes ajkaktól, s szenvedélyesen kutakodó nyelvtől, Draco pedig a régóta várt pillanat hevétől. Érezte, a tapasztalatlanságot a lányon, ami csak fokozta vágyának és kíváncsiságának tetőpontját. Közelebb húzta magához a lány törékeny testét, hogy még inkább érezhesse őt, ameddig csak lehet. De ugyebár semmi sem tart örökké, még ez az égig emelő gyönyör sem. Pansy elbódult elméje ébredezni kezdett, s fájó képek jelentek meg előtte. Draco éjjeli kiruccanásai, flörtjei, csókolózik egy lánnyal, kócosan, zihálva érkezik meg a klubhelyiségbe. Felocsúdva ellökte magától kedvesét, s szikrázó szemekkel pofon vágta.

- Hogy merészelsz csókolgatni? Menj vissza a 7. emeletre, lemerem fogadni, hogy még ott találod az esti szeretődet rád várva az ágyban! - hihetetlen gyorsan felpattant a kanapéról s elkezdte összeszedni a házi feladatát. Otthagyni nem akarta, hogy bárki lemásolhassa. Eközben Draco a pofon okozta döbbenetből feleszmélve, elkapta a lány karját, s maga felé fordította, mielőtt még távozott volna a helyiségből.

- Engedj el Draco! - hallotta az ingerült felszólítást.

- Kérlek Pansy, beszéljük meg, én ezt már nem bírom!

- Mit nem bírsz? Hm? Talán az iramot, a sok szeretőd egymás utáni kielégítését? Vagy valamelyik már többet akar tőled? - nehezen mondta ki a szívébe nyilalló szavakat, s még nehezebben állta az őt fürkésző tekintetet.

- Ha egyszer végre végighallgatnád a mondandóm, talán minden megváltozna kettőnk között. S ha nem emlékeznél kedvesem, Te voltál, aki ügyet sem vetett rám az elmúlt 6-7 évben - köpte a szavakat metszőn a lány arcába felindultságából.

- Nem akarom hallani az éjszakai történeteid és nem is fogok ezután sem foglakozni se a szeretőiddel, se veled
- sziszegte Pansy ugyanúgy a fiú arcába.

- És ha most lennél szíves elengedni a karomat, drágám! - nyomta meg az utolsó szót a kipirosodott arcú lány. Draco erős kezeinek fogságából szabadulva kirohant a klubhelyiségből egyenesen a lány vécébe. Draco nézte a lányt, hogyan menekül el a karjai közül, s idegességében egy mondat hagyta el a száját, a már becsukódó ajtónak vágva azt.

- Szeretlek, a fenébe is! - túrt bele félhosszú hajába, s a fiúk hálószobája felé vette az irányt. A hangos ajtó csapódásra felébredtek szobatársai, s ki is fejezték nem tetszésüket a reggeli ébresztő miatt. Draco nem törődött a beszólásokkal, fogta magát és ledőlt az ágyára, a plafont fürkészve gondolkodott el az előbb lejátszódott jeleneten. Nem lepődött meg, mikor ágya szélénél megjelent kócos hajú, vigyorgó barátja.

- Mondd, Draco, nem jöhettél volna be halkabban?
Nekem is jó éjszakám volt Daphnéval és kell az alvás, haver - mondta ártatlan szemekkel Blaise.

- Sajnálom, Blaise, aki éjjel nagy legény, az legyen nappal is! - eresztett meg egy vicsorgást Draco.

- Mi a baj megint? Szarul nézel ki. Veszekedtetek? - váltott Blaise hangnemet mihelyst észrevette legjobb barátja hangulatát.

- Igen is, meg nem is - válaszolt kelletlenül Draco.

- Jó, ha nem akarsz róla beszélni, nem kötelező - azzal fordult is saját ágyát
megcélozva, így a nyulat kiugrasztva a bokorból. Ugyanis barátja hangja rögtön megállásra késztette.

- Várj, Blaise! - ült fel ágyán Draco. Megvárta, míg barátja kényelembe helyezi magát, majd elmesélte neki a történteket. Miután befejezte Blaise felnyögött.

- Mért nem mondod el neki? - szidta le.

- Sokkal könnyebb lenne mindkettőtöknek és nem ártana, ha kellemesebb viszony alakulna ki köztetek az esküvőig - mosolygott kétértelmű mondatán Blaise.

- Blaise, ne álmodozz a leendő feleségemről! Vigyázz a szádra, egy leendő Malfoy feleségről beszélsz! - villantotta ki fogsorát Draco.

- Na, látod, erről dumálok neked, már csak attól féltékeny vagy, ha róla beszél valaki! Pedig én a legjobb haverod vagyok - röhögött fel Blaise.

- Igen, pont ezért mondom, mert ismerlek! - röhögött Draco is. - De szerinted, mégis, hogy mondjam meg neki, ha a jelenlétemet sem viseli el? - nyöszörgött.

- Hm... hát a történtek alapján nem állítanám ezt ilyen biztosan! - kacagott fel Blaise. Majd Draco arcát látva, folytatta:

- Gondolj bele, mindig úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné, mit csinálsz. Erre ma milyen féltékenységi jelenetet rendezett?!

- Hát jól leplezte, csak egyszer hallottam a hangján az érzést.

- Igen, mert őt is úgy nevelték, mint téged vagy engem, egy aranyvérűt! Csak ugye én egy kicsit elkallódtam. De ti teljesen egyformák vagytok ilyen téren. Túl büszkék vagytok - vetette fel Blaise.

- Igen, és? Blaise segíts! - tört ki Dracóból.

- Ó, Draco, fogalmazz egy kicsit pontosabban, mert én másképp értelmezem, mint te - röhögött.

- Blaise! Mondtam már, meg se forduljon a fejedben! Segíts összehozni egy találkát Pansyvel. Te mindkettőnk legjobb barátja vagy, a sztorit is ismered. Ami pedig a legfontosabb, hogy benned bízik - váltott kérlelő szemekre Draco.

- Jaj, haver! - Blaise egy pillanatig eltűnődött, majd megszólalt:

- Már van is egy ötletem, csak bízd ide - jelent meg arcán ördögi, széles mosoly.
Mindketten felnevettek, s elindultak reggelizni. Dracónak jobb kedve lett a lefolyt beszélgetéstől, s mert tudta, hogy Blaise nem hagyja cserben. Ő volt az, aki a legjobban ismerte, gyerekkoruk óta sülve-főve együtt voltak, csínyeket eszeltek ki. A sok év alatt Blaise volt talán az egyetlen, aki a felsőbbrendű arckifejezés mögé látott, s észrevette lelke vívódását.