Draco erős kezeinek fogságából szabadulva kirohant a klubhelyiségből egyenesen a lány vécébe. Már csak pár méter. Nyugi Pansy. Nem sírok. Nem és nem - biztatta magát. Legalábbis addig nem, míg oda nem érek - nyöszörgött. Azt az örömöt senkinek sem adja meg soha, hogy sírni lássák. Eszeveszett gyorsaságban feltépte a lányvécé ajtaját, s berohant az egyik fülkébe. Csendes zokogásban tört ki, ahogy ezernyi kérdés kavargott a fejében a jelenetet felidézve. Az első csókjuk. Egyszerre volt édes, egetrengető és ugyanakkor szívettépő is. Mióta várt erre a pillanatra?! S most, hogy végre megtörtént, amire vágyott, a maró, szaggató érzés, amit hátrahagyott erősebb, mint valaha azelőtt. Hisz eddig nem tudta mit veszítene, míg meg nem ízlelte boldogsága kicsiny darabkáját. Hogy milyen lehet kedvese viszonzott szerelme, gyengéd, őszinte érintései, eltekintve a kényszer és nyomás alatt kiváltott tettektől. Nem érti Dracót. Mért teszi ezt vele? Egyik percben még mindent megadna neki, a következőben már egy csitrivel csókolózik. Nem veszi észre szemei szikrázását, viselkedésének hatását? Ugyan, hogy is venné észre, apám tökéletes aranyvérű neveltetésben részesített! Lélekben vívódni, a világnak ki nem mutatni. Na, igen, családjaink hagyományai ugyanazok, apró eltérésekkel. Bár nem szidhatom drága apám. Ha ő nem így nevel, akkor a Malfoyok egyetlen fiúcskájuknak nem egy Parkinsont választanak feleségül. De mi lesz, ha az esküvőig így marad minden? Ha Draco továbbra is a Roxfort szebbnél szebb, bár IQ-val alig rendelkező boszorkányival csalja, míg ő a vécében fogja kisírni a szemét!? Túl sok a kérdés, a válasz pedig oly kevés.

Valamit cselekedni kellene, hisz mégiscsak ravasz mardekáros boszorka - csillant fény Pansy szemeiben, s a gondolat megnyugvásra ösztönözte. Talán ha féltékennyé tenné Dracót, akkor rájönne, hogy nem csak ő él ebben a varázsvilágban, s remélhetőleg felébred benne a féltékenység szikrája vagy a birtoklási vágy. Igaz, odáig nem mehetne el, mint jegyese, mert az a házassági szerződés felbontásával járna, de egy kis flört még belefér a cél érdekében - gonosz mosoly jelent meg arcán. Tulajdonképpen csak Blaise tudja az ő kis titkukat, más mindenki úgy tudja, hogy Draco és ő járnak.

- Rendben, ha Te úgy, akkor én majd így! - mondta Pansy csak úgy magának félhangosan, mintegy biztatásképp.
Kilépett a fülkéből, belenézve a mosdó feletti tükörbe, megigazította a haját, majd megmosta arcát hideg vízzel. Szerencsére nem látszódott a sírás apró jele sem. Elégedetten, a szokásos arculatát felvéve indult el a Nagyterembe reggelizni. Gondolatban már tervének részletes kivitelezését s annak "következményeit" taglalta.

***************************************************************************

Utolsó órájuk a mai nap. Dupla bájitaltan a griffendélesekkel. Draco és Pansy mindenki meglepődésére külön-külön érkeznek a pincében lévő teremhez, ki-ki a maga barátaival. Az "esemény" óta még csak egy szót sem váltottak. Draco megigézve figyelte Pansy minden kis rezdülését, ügyet sem véve hozzá beszélő társaira, még Potterre sem. Bár ebből egy külső szemlélő semmit sem vett észre.
Pansy szótlanul állt a terem előtt. Jöhetne már Piton! - mordult fel magában. Feszélyezve érezte magát, olyan kényelmetlenül, mintha valaki egyfolytában őt figyelné. Oldalra pillantott, s nem tévedett. Őt nézte, gyönyörű vakító szürke szemei még csak meg sem rebbentek. Pansy tartotta a szemkontaktust.

- Nem, azért sem fogja elfordítani tekintetét - gondolta.
A hosszú perceknek tűnő szemezésnek Piton ajtócsapódása vetett véget. Mindenki elindult szokásos helyére, kivéve Pansyt, aki a harmadik padban foglalt helyet Millicent mellett. Draco megeresztett egy fintort szép vágású arcán. Tudta, hogy a lány kerülni fogja, de majd Piton helyreállítja a rendet.

- Miss Parkinson, ha jól tudom magának nem ott a helye az órámon. Igaz? - kérdezte Piton, a tőle megszokott hangon.

- Igen, tanár úr - válaszolt Pansy kelletlenül.

- Akkor kérem fáradjon a helyére!
Pansy összepakolta holmiját és előresietett az első padba, Draco mellé. Egyikük sem nézett a másikra.

- A feladatukat, a táblán olvashatják. Óra végére legyenek készen a főzettel! - szólította fel a professzor a diákokat.
A termet betöltötte a kapkodó diákok hangja, üstök csörömpölése. Gyorsan múlt az idő egyesek számára, de párosunknak épp ellenkezőleg hatott. Draco, mint mindig aprította a hozzávalókat, Pansy pedig az üstbe pakolta. Ők voltak a legjobban összeszokott páros a bájitalok elkészítésében, s most mégis, minden egyes perc kínszenvedés volt egymás mellett. Az utolsó hozzávaló maradt csak az asztalon az óra végére. Draco és Pansy egyszerre nyúlt a felaprított pókért, hogy belerakják főzetükbe. Ujjaik egy másodpercre érintették a másikét, s mintha áramütés érte volna őket, rögtön elkapták onnan. Draco egész teste beleremegett az érintésbe. Nem is csoda hát, hogy felidéződött benne Pansy ajkainak puhasága. Ránézett a lesütött szemű lányra, aki csak finoman keveri bájitalukat. Eszébe jutott, bele kéne rakni a pókot, ugyanis a mellette lévő szépség undorodik ettől az ötlettől. Mosolyt csalt az arcára a gondolat, hisz ez miatt történt a kis "baleset".
Pansy majd összeesett az érintéstől fellángoló érzelmei és Draco férfias illata miatt. Mért nem tudott szólni, az a hülye pók miatt? Akkor nem lett volna ez. Hm... ez a kis érintés mennyi mindent kiváltott belőle. Nem is gondolta volna. Felnézni nem mert, úgy érezte, hogy szemei csillogása azon nyomban elárulná őt. Két kavarás után a főzetüket fiolába öntötték, majd a tanári asztalra helyezték. Piton pontokkal jutalmazta tökéletes bájitalukat, nem is sejtve, hogy milyen lelkiállapotban készítette két diákja. Csöngetés után Pansy a klubhelyiség felé vette az irányt. Most végképp nem akart Dracóval összefutni.
Mire Draco összepakolt, kedvese már rég otthagyta a termet. Utána akart sietni, de Blaise hangja megállította.

- Fejlemények, Draco - vigyorgott Blaise.

- Remélem valami jó híred van!

- Természetesen igen, jó hír.