Draco hangosan lapozott a Roxfort története saját példányában. A könyvtári példányok egymás mellett sorakoztak a mardekár klubhelyiség központi íróasztalán. Minden évfolyamból érkeztek diákok, s unalmas perceikben fellapoztak egyet-egyet. Blaise is az egyik iskolai példányt böngészte, törökülésben a könyvre borulva, miközben egyik kezével Seaffy fültövét simogatta, amire lelkes dorombolás hangzott szüntelen.

-         Hagyd már abba! A macskád nyekergésétől semmit sem tudok felfogni abból amit olvasok – ripakodott a fiúra Draco, s ahogy felkapta a fejét, látta a klubhelyiségbe belépő sebes léptű Pansyt, a nyomában Millicenttel és Daphnéval.

-         Ő kneazle – nézett büszkén a szép háziállatra Blaise. – A Roxfort történetét pedig már háromszor átrágtuk. De nem találtunk semmit.

-         Mi a fenét csináltatok eddig? – mordult Draco a lányokra.

-         Madam Cvikker megállított minket, és fél órán át ecsetelte, hogy be fogja szüntetni az ilyesmit. A Roxfort történetének több mint felét ugyanis mardekárosok kölcsönözték ki, és ezt nem lenne szabad engedélyezni, hogy egy ház kisajátítson iskolai példányokat – villantak gonoszul Daphné hideg zöld szemei.

-         Inkább a hiányzó példányaival foglalkozna – csapta az öléből az asztalra a köteteket Pansy, s néhány Draco ölében landolt.

-         Kösz – morogta Draco, s leseperte a térdéről a bőrkötéses könyveket. – Milyen hiányzó példányokra gondolsz? – emelte meg kérdőn a szemöldökét Draco. Pansy körbenézett a társaságon. Mindenki várakozón felé fordította a tekintetét.

-         Nektek komolyan fel sem tűnt még? – hüledezett Pansy, s figyelmetlenségében Draco mellé rogyott a kanapéra.

-         Utálom amikor így húzod az időt! – sziszegte mellőle Draco. – Most azt hiszed ezzel okosabb és fontosabb leszel? – Pansy vetett egy sötét villanást  a mellette ülőre, s elhúzódott tőle a kanapé szélére.

-         Jó akkor hagyjuk! – csapta fel az első kezébe akadó könyvet Pansy s sértetten eltűnt mögötte.

-         Hé felcsigáztál a végletekig, most már nem vonulhatsz vissza! Ez alapszabály a szexben is! – vigyorgott Blaise, kikapta Pansy kezéből a kötetet, s a sarokba hajította. Tehát?

-         Milyen hiányzó példányokról tudsz Pansy? – dőlt előre izgatottan Millicent hogy rátenyerelt Blaise kneazlejére, aki visítva bújt ki alóla.

-         Nincsenek is ilyenek csak nagyot akart mondani – jegyezte meg gúnyosan Draco, s ezzel tüntetőleg elmerült a Roxfort történetében.

-         Lapozd csak azt a fölösleges lexikont, mert az, amit keresünk, nem lesz benne. A Roxfort története minisztérium által elfogadott válogatott és cenzúrázott könyv, hiszen minden Roxfortos diák kezében megfordul. De amiről én beszélek…nyomtalanul eltűnt. Márpedig A legfeketébb mágia titkai című könyv nincs kikölcsönözve – halkította le a hangját Pansy hogy csak a körülötte ülők hallják.

-         Minek kellene neked éppen most A legfeketébb mágia titkai? – kérdezte flegmán Draco.

-         Mi lenne, ha a kötekedésen kívül más hangnemben is beszélnél, ha hozzám szólsz? – vágta hozzá Pansy. – Maga a tény jelenleg sokkal különösebb.

-         Lehet meg sincs a könyvtárban – húzta fel a vállát védekezőn Draco.

-         De igenis része volt a könyvtár állományának. Ne feledjük, a Roxfort könyvtára az egyik leggazdagabb könyvritkaságokat tartalmazó igazi hagyatéki kincstár. Már maga Mardekár is helyezett el itt könyveket. ÉS több aranyvérű feláldozta a magánkönyvtárát, s a Roxfortnak ajándékozta, hogy a tudást átörökítse a jövő nemzedékeinek. A Roxfort mint képzőintézmény kiváltságokat és tudást örökít.

-         Honnan tudod, hogy az a könyv is itt volt? – ráncolta a homlokát Draco.

-         A kölcsönzési listában megtaláltam. A könyv 1940-ben egészen biztosan a Roxfortban volt, ugyanis egy általunk is nagyra becsült ismert feketemágus kikölcsönözte – emelte fel a fejét fölényesen Pansy.

-         Ki? – nyögte aléltan Millicent.

-         Ezt a nevet már nem ejtjük ki ebben a formában. Mert nem vagyun méltók rá, hogy nevén nevezzük – tette keresztbe a karját Pansy.

-         Annak már ötven éve! Bármi történhetett azzal a könyvvel! – legyintett Draco.

-         Nem tudok róla, mi miatt tűnhetett volna el, ha valaki nem szándékosan tüntette el! – mérgelődött Pansy. – Nem volt tűz, sem egyéb végzetes katasztrófa a Roxfortban azóta. Valaki szándékosan eltüntette azokat a köteteket a könyvtárból.

-         Várjunk az ilyen könyvek csak a zárolt részleben találhatók nem igaz? – hunyorított Pansyra Blaise.

-         De igen – bólintott határozottan Pansy.

-         És oda csak külön engedéllyel léphetsz be – folytatta a vallatást Blaise.

-         Így van – biccentett Pansy.

-         Mégis mit kerestél a zárolt részlegben? – sandított Blaise a lányra.

-         Véletlenül arra jártam. Fene tudja! – emelte meg ártatlanul a vállát Pansy.

-         Belógtál a zárolt részlegbe? – suttogta kitágult szemekkel Draco.

-         Nem. Papírom volt hozzá! Természetesen! – csattant Pansy.

-         Komolyan? – lepődött meg Millicent.

-         Most volt papírod vagy nem? – akadékoskodott Draco.

-         Jaj nem mindegy most az!? – háborgott Pansy a kanapé karfájára csapva.

-         És mit kerestél a kölcsönzési jegyzékben egyáltalán hogyan jutottál hozzá? – kérdezett rá Blaise.

-         Nem volt papírja – állapította meg Draco. – De ki tüntethet el csak úgy könyveket a zárolt részlegből?

-         Lehet valaki kilopta – találgatta Millicent.

-         Szerintem valaki szándékosan eltüntette – húzta el a száját Pansy.

-         Egyre gondolunk – biccentett Pansynak Draco.

-         Miről maradtunk le? – kapkodta egyikről a másikra a tekintetét Blaise.

-         Arról, hogy valószínűleg Dumbledore kiszelektálta a könyveket a Roxfort könyvtárából. Mivel ő az igazgató egyértelmű, hogy neki van joga ehhez.

-         Ebből is látszik, hogy Dumbledore mennyire alkalmatlan. De ezt sosem tudjuk rábizonyítani – morogta Draco. – Írok is apámnak. Most nagyon vágjuk a fát Dumbledore alatt. Talán idén sikerül leváltani. Milyen könyvek hiányoznak?

-         Csupa feketemágiás alapművek – mondta komoran Pansy. – És a Mardekár-legendák. Ezek alapművek. Hogy lehet az, hogy Mardekárral kapcsolatos könyvek hiányoznak a Roxfortból? Több aranyvérű készített feljegyzéseket, végzett kutatásokat a témában. Még az a régi virágének sincs meg! – nézett a lányokra Pansy.

-         Tudjuk melyik! – nevetett Millicent, s belekezdett az első strófába, s Daphné és Pansy is vele énekelték: Mardekár! Ki mindig zöldben jár…!

-         Igen ez az – méltatlankodott Pansy. – Ez alapmű. Ráadásul olyan ártatlan. És ártalmatlan. Hova lett?

-         Lehet nem is olyan ártalmatlan! – csapott le Blaise.

-         Ugyan! – legyintett Pansy. – Valaki szándékosan csorbítja az örökségünket. Szándékosan arra játszik, hogy a lehető legkevesebbet tudjunk meg  a gyökereinkről, a mardekár-eszme, az aranyvér ősiségéről. Tudatosan erre épül az egész oktatás. A Roxfort ellenünk van. Hány tanárunk érkezett a mardekár házból?  Komolyan ennyire nem gondolkodtok? – nézett körbe a társaságon Pansy. – Belenéztetek egyszer is normálisan a tankönyveitekbe? Mikről tanulunk? Gyógynövénytanon a legveszélyesebb növényünk fejfájást okozhat semmi mást nem. Bájitaltanon pedig a béke elixírt tanuljuk?  Sötét varázslatok kivédésén meg tündérmanókat mutogatnak nekünk? Annyira átlátszóak! Úgy gondolják, ha nem ismerjük meg a fekete mágiához közelítő anyagokat, akkor nem is fogjuk használni? Hát tévednek, méghozzá alaposan! – vágta keresztbe harciasan a kezét Pansy, s sötét szemeivel úgy nézett, mint aki máris összekeveri élete első erős mérgét.

-         Mh azért ez nem igaz. Például hatodévben ellenmérgeket is készíthetünk – jegyezte meg Millicent.

-         De mint benne van a szóban is ez csak ELLEN-méreg – préselte össze az ajkát Pansy. – Tehát, ha bármit is meg akartok tudni a titkok kamrájáról, vagy az athamétokról – sandított Dracóra Pansy. – Akkor ne a könyvtárban keresgéljetek, de a tanároknál is süket fülekre találtok.

-         De Piton… - vetette fel a mentő javaslatot Draco.

-         Piton roxforti tanár. Kötik  az iskola szabályai.  És a felettese akárhogy is nézzük Dumbledore. Nem ellenkezhetnek a tettei az igazgató utasításával.  Bármi veszélyes üzérkedéshez az ő segítségére nem számíthatsz. Vagy csak annyira amennyire a szabályok engedik – hűtötte le Pansy.

-         De miért tennének ilyet? – sóhajtott Millicent.

-         Ugyan ne légy ennyire naív – hordta le Pansy. – Mardekár az aranyvérűeket képviselte. S mennie kellett.  A gyomnövény mindig megöli az értékes növényt ha hagyják. Szóval nekünk nem szabad hagynunk magunkat.

-         A legenda szerint Mardekár jobban ismerte a kastélyt bármelyik másik alapítónál. Talán az athamé, Mardekár személyes tárgya lesz a nyitja a dolgoknak. – találgatta Draco.

-         Ha így is van, magadnak kell rájönnöd, mert a Roxfort nem segít neked. Se a könyvtár, se Binns professzor, se Piton – szögezte le Pansy.

Draco vacsora után félrehívta Millicentet. A mardekárosok még mind a klubhelyiségben találgatták a titkok kamrja kilétét. Tudták jól Mardekárhoz kötődik,  a feliratot nem festékkel és nem is vérrel írták, hiszen Frics azóta is az eltüntetésén küzd. S látványosan kudarcot vall a varázskosz eltüntető.

-         Pansy igazat mondott ugye tudod? – suttogta Millicent miközben talárja zsebéből előhúzta az obszidiántükröt.

-         Igen tisztában vagyok vele. Ezért is fáj annyira – dörzsölgette a karját izgatottan Draco. – Talán nagyanyám tudna valami tanácsot adni.

-         Egy próbát megér – húzta a fejükre Draco takaróját Millicent. Homlokát Dracóéhoz szorította, hogy ő is jól lássa a lassan derengő képet.

-         Ebadta kölykei! – csattant Mrs. Black, fejkötőjét igazgatva. – Mivel foglalkoztok tanulás helyett a Roxfortban! Ha rossz jegy lesz belőle, csak kerüljetek a szemem elé, szikrákat szórok rátok még a túlvilágról is.

-         Feltárult a titkok kamrája. Nagymama áruld el, hogyan használhatom itt a Roxfortban az athamét! – kérlelte nagyanyját Draco.

-         Csak ezért kerestél?  Jellemző hálátlan kölykök. Csak a szükségben keresik a rokont – dorgálta meg őket Mrs. Black. Dülledő szemeivel végigmérte Millicentet és Dracot. – Milly szívem kezeld ezeket a förtelem pattanásokat az arcodon. Úgy nézel ki mint akinek ragyaszóródása van.  Látszik, hogy anyád nem látott már hónapok óta. Nem hagyná, hogy így elhanyagold magad.

-         Nagyanya! – türelmetlenkedett Draco.

-         Na jól van jól van! Draco fiam csak ne türelmetlenkedj! Ha nem sürgetsz gyorsabban megkapod a választ – figyelmeztette a fiút Mrs. Black. Meglegyintette magát fekete csipkelegyezőjével. – Tehát. Súlyos hanyagság, hogy az athamét még mindig nem használtad, főleg, hogy a titkok kamrája már megelőzött titeket. Aki kinyitotta nem vár rátok amint látom. Szedjétek össze magatokat hasznavehetetlen kis lustaságok! A segítség mindvégig ott volt az orrotok előtt! Ennyire ne legyetek ostobák! Mert nekem fáj!

-         De …de. A könyvtárban nincs semmi – hebegett Draco.

-         Ugyan! Nem minden az sem! Használd az eszed, ha már van! – ripakodott rá nagyanyja s fekete füstként eltűnt a szemük elől.

-         Na ez aztán nagy segítség volt! – dünnyögte Draco, s lelökte fejéről a takarót. – Menjünk vissza a többiekhez.

-         Már megint olyan ködösen beszélt. Kicsit szűkíthette volna a kört. Mi az, hogy a segítség mindvégig ott volt a szemünk előtt? – találgatta Millicent.

-         Fogalmam nincs, gondolkodjunk rajta most egyedül – javasolta Draco, s levágta magát Blaise mellé a kanapére.

-         Rendben – hagyta magára a két fiút Millicent.

-         Szerinted mi az ami, mindvégig itt van a szemünk előtt? – kérdezte Draco a fiút.

-         Öhh… - Blaise kábultan meredt még mindig egy pontra. Draco homlokráncolva követte Blaise tekintetének az irányát, s meglátta, amit a fiú nézett. Daphné éppen hátradobta fekete haját, s az egyenes selymes tincsek hintáztak a lány dereka felé lengve.  – Fogalma nincs mennyire kikészít. Nincs tudatában, hogy mennyire ingerel vele.

-         Szerintem nagyon is tudatában van – morogta Draco, amint elkapta Daphné smaragdzöld szemvillanását. – Na mi van szemelőtt?

-         Hát Daphné! Én senki mást nem látok – nyögte ki nagy nehezen Blaise.

-         Mármint a jelre gondolsz? – morfondírozott Draco, s hagyta hogy Blaise magára hagyja, s csatlakozzon Daphnéhoz.

-         Rossz hírt kaptál? – kérdezte undokul egy nyers lányhang mellőle.

-         Nem – vágta rá határozottan Draco, s szürke szemei sötétben játszottak, ahogy a macskáját simogató Pansyra nézett. A lány vele szemközti fotelba ereszkedett, s Millicent is vele tartott. Elkérte Pansytól a fekete cicát, s simogatta össze-vissza, dorombolásra ingerelve a állatot.

-         Mi az ami a mardekár házban mindig szem előtt van?  - kérdezte meg Pansyt.

-         Hát ha jelképekre gondolsz. Ilyen lehet a címer, a kígyó, vagy, a házszellem – találgatta Pansy.

-         A házszellem! – csapott a homlokára Draco.

-         Segítettem? – kérdezte mosolyogva Pansy. Draco nem felelt csak morcosan a lányra meredt. – Legalább megköszönnéd!

-         Mikor élt a Véres báró? – harapdálta az ajkát gondolkodás közben Draco. – Ismerte Mardekár Malazárt?

-         Elképzelhető, hogy ismerte, elvégre Hollóháti Heléna  az alapító lánya volt. Szerintem Mardekár kortársa lehetett – logikázta ki Pansy.

-         Remek. Hol van ilyenkor a Véres Báró? – kapta fel a fejét Draco, hogy a szellem után siessen. Az egyik kandallóból éppen akkor úszott elő a szellem.

-         Nahát, csak  nem rólam értekeztek a mardekárosaim? – igazgatta vérfoltos ruháját a Báró.

-         Báró úr mennyire ismerte Mardekár Malazárt? – vágta ki egyenesen a kérdést Draco.

-         Malazár? Ó hát, egészen, egészen kivételes volt az ő társaságába tartozni – igazgatta véres kézelőjét a báró.

-         Ismerte? – kérdezett rá újból Draco.

-         Nem jobban mint tanácsos – hajolt meg finomkodva a báró.

-         De éppen eléggé ahhoz, hogy esetleg titkaiba is beavassa? – kapott a szón Millicent.

-         A titkok oly mélyen lakoznak a szívben, hogy kiadni sosem szabad. Mardekár Malazár egész lénye maga volt a titok. A rejtély és rejtvény – mondta bajuszát simítva a Véres Báró.

-         Ó! Szép férfi volt? – lelkendezett Millicent.

-         Sokan annak tartották – mosolygott kedélyesen a szellem.

-         Igaz az, hogy jobban ismerte a Roxfortot bárkinél? – faggatta tovább Pansy.

-         Ennek csak ő a megmondhatója – tárta szét karjait a Báró.

-         Volt mardekárnak saját szobája a kastélyban? – csapott le hirtelen ötlettel Draco.

-         Úgy tudom igen. De mindennél jobban védte. Az az ő felségterülete volt. Szigorú varázslatokkal védette – ingatta a fejét a férfi.

-         Megvan még? – csillant fel Draco szürke szeme.

-         Soha senki nem talált rá arra sem – úszott tovább a Báró, a klubhelyiségben.

-         Most hová ment? – mérgelődött Draco. – Még egy csomó mindent kérdezhettem volna.

-         Csupa fölösleges dolgot. Egyértelmű ő valószínűleg nem tudja a választ. S ha tudja is, nem fogja neked elárulni – nézett a távolodó után Pansy.

-         Nem tudtunk meg semmit – simogatta Karmilla fekete szőrét Millicent.

-         Dehogynem. Megtudtuk. Hogy létezett egy csakis Mardekárhoz tartozó terület a Roxfortban. Egy helyiség. Iroda, szoba, vagy ki tudja mi – mondta határozottan Draco.

-         Nos miután a Titkok kamrájáról beszél az egész iskola természetesen nem nagy újdonság – szűrte a fogai közül Pansy.

-         És? Lehet a titkok kamráját ki tudnánk nyitni az athaméval – találgatta Draco.

-         És mit kezdenél a szörnyeteggel? – emelte meg a szemöldökét a vitában Pansy.

-         Mert? – emelte meg Draco is a szemöldökét.

-         Ha elfelejtetted volna a legenda szerint a szörnyetegnek csakis az utód tud parancsolni. Vagy talán te lennél az? – érdeklődött hitetlenkedve Pansy.

-         Sosem tudhatod – vetette fel a fejét öntelten Draco.

-         Draco mint mardekár utódja! Hűha! Miért titkoltad eddig öregem? – könyökölt Draco fölött a háttámlára Blaise.

-         Mert nem ő az  - nézett a mennyezetre unottan Pansy.

-         És ha én vagyok!? – kezdett kötekedni Draco.

-         Akkor nem vagy rá méltó. És a titkok kamrájának szörnyetegét csak a MÉLTÓ utódja  irányíthatja – vágta rá bosszúsan Pansy.

-         Kösz. Igazán hízelgőek a szavaid –