-         Kösz. Igazán hízelgőek a szavaid – förmedt rá Draco sértetten.

-         Elég gyenge utód vagy, ha még mindig élnek sárvérűek a Roxfortban. Ha én lennék az utód, az első dolgom lenne, hogy addig le sem fekszem, amíg ki nem tisztítom a Roxfortot a söpredéktől. Ha egy ilyen szörnyetegnek parancsolhatnék megváltanám a világot is - dőlt hátra a bőrülésen Pansy.

-         Akkor örülünk, hogy te sem vagy az utód – jegyezte meg rosszmájúan Draco.

-         Nos tudsz párszaszóul? – szegezte a kérdést Dracónak Pansy.

-         Miért tudnék?

-         Itt sziszeg ott csörög – idézte a virágéneket Pansy. – Malazár párszaszájú volt. A szörnyeteg, aminek csak ő parancsolhatott egyértelműen egy…kígyó.

-         Így van. Ezt minden mardekáros már a bölcsőjében feküdve is megmondja. A mardekár jelképe a kígyó, Malazár párszaszájú volt. Logikus ,hogy a szörny aminek parancsol valami kígyó lehet – erősítette meg Blaise is Pansy érvelését.

-         De mit jelenthet az utód kifejezés? – gondolkodott hangosan Millicent.

-         Hát ha én lennék Malazár én biztos, hogy a saját véremet tekinteném utódnak és senki mást – csúsztatta a farzsebébe a kezét Blaise.

-         Akkor nem hiszem hogy a házból bárki is elmondhatja magáról, hogy mardekár utódja – ingatta a fejét tanácstalanul Draco. – Az aranyvérűek mind levezetik a családfájukat, de senkiről sem tudunk aki dicsekedhetne Mardekártól eredő vérvonallal.

-         Senkiről sem tudunk azok közül, akik élnek – egészítette ki Pansy.

-         Akkor érthetetlen a felirat a falon. Nincs élő aki kinyithatná  a kamrát – zárta le Draco.